Az ubudi Nyoman Badri Homestay & Bungalows lelkünket a szép környezettel, gyomrunkat pedig az ízletes reggelivel kényeztette. A toastkenyérből készült melegszendvicsből semmit nem spóroltak ki, volt benne tojásrántotta és paradicsom is. Desszertnek gyümölcssalátát kaptunk, és utána a szokásos kopi susu-t kortyolgatva szemléltük, ahogy a nagymama kangkungot darabol az ebédhez.
Miután elkészítettük Péterrel a mandi használatát szemléltető videót (amelyről később bővebben is beszámolok), illetve megörökítettük a szép szálláshelyet, négyesben elindultunk felfedezni Ubud környékét az egyik, LP által javasolt sétautat követve. Eszter és Gergő nem csatlakoztak hozzánk, mivel még aludtak.
Ubud és környéke eredetileg gyógynövények gazdag lelőhelye volt, a város is innen kapta a nevét: a balinéz "ubad" szó orvosságot jelent. Egy legenda szerint a 8. században egy jávai hindu pap, Rsi Markendya meditált itt, Campuan területén, a két folyó összefolyásánál, amely a vízimádó hinduk számára különösen szent hely. A kellemetes meditáció örömére egy szentélyt is emelt a helyen, amely azóta is balinéz hindu zarándokhely.
A következő kb. ezer évről hallgatnak a krónikák, az ubudiak valószínűleg élték a szigetlakók mindennapi életét, néha harcoltak a szomszédos törzsekkel és aztán a szorgosan gyűjtögetett gyógyfüvekkel kúrálták katonáik sebeit.
A 19. század végén aztán Cokorda Gede Sukawati letelepítette a Sukawati királyi család egyik ágát Ubudban, majd 1900-ban a szomszédos Gianyar Királysággal együtt okosan holland protektorátus alá helyezték magukat. Így senki nem zargatta a környéket, és a helyiek nyugodtan foglalkozhattak vallásos és művészeti életük fejlesztésével. A 20. században, főleg a 30-as években, egyre több nyugati művész érkezett Ubudba, mivel a Sukawatik kifejezetten támogatták a nyugatiak jelenlétét, akik ösztönzőleg hatottak a helyi művészeti életre.
A kulturális csere eredményeként az ubudiak új eszméket és művészeti technikákat tanultak, míg a világ egyre inkább megismerkedett a balinéz kultúrával. A tömegturizmus már egy virágzó és élénk művészeti és kulturális élettel rendelkező várost talált a trópusi sziget közepén, amely azóta is őrzi a 30-as évek során kialakult "művészeti központ"-imázst.
Sokáig a város főutcáján haladtunk, amelyet kézművestermékeket és szuveníreket árusító boltok, éttermek és szállodák szegélyeztek. Ahhoz képest, hogy amikor két nappal ezelőtt éjjel megérkeztünk, egy teljesen kihalt várost találtunk, most minden üde volt, nyüzsgő, élettel teli.
A házak közül itt-ott egy-egy szentély, csodaszép park vagy folyóvölgy kandikált ki. Az Ibah Luxusvilláknál aztán jobbra kanyarodtunk, és egy meredek lejtő, majd erős kaptató után felértünk egy hegygerincre, amely két folyóvölgyet választott el egymástól. Ez a terület volt Campuan, valahol itt ücsöröghetett Rsi Markendya meditálva és élvezve a vizek közelségét. A folyók mélyen a völgyben kanyaroghattak, így mi nem láttuk azokat. A szűk dűlőút két oldalát sűrű elefántfűmező szegélyezte, míg jobbra a luxusvillák teraszosan elrendezett épületei keltették egy hagyományos hegyi falu benyomását. A szállodasort aztán felváltotta egy zöld, pálmákkal díszített hegyoldal, majd teraszos rizsföldek. Ezen az úton vesztette el Tünde a szürke pólójára tűzött brossát, amelyet aztán rövid keresés után szerencsésen megtaláltunk, és ezen az úton találkoztunk egy nagy létszámú magyar családdal, az egyetlennel Balin tett utazásunk alatt. Távolra szakadt és ott összeakadt honfitársak módjára üdvözöltük egymást, udvariasan megkérdeztük, kit miért vetett Balira a sors, majd jó nyaralást és jó tanulást kívánva ment ki-ki tovább a maga útján.
A hegygerinc lassan kiszélesedett, szaporodtak a házak, és pihenésképpen egy szálloda medencéjének partján ittunk egy nem túl jó ellenben drága juice-t.
A rizsföldek után kanyargós hegyi aszfaltút, majd egy nagy szentély következett, ahonnan zene szűrődött ki. Tündével bementünk a nyitott kapun és a hatalmas szobrok és színes, geometrikus rendbe halmozott áldozati gyümölcsök között bóklásztunk, amikor utolért minket az a férfi, aki épp motorral hajtott arra, de megállt és utánunk jött a szentélybe, hogy kiküldjön minket, hiszen nem voltunk illendően öltözve. A rövidnadrág ugyebár nem megfelelő öltözet a hindu templomok megtekintésére.
Visszaérve Ubud központjába, megtaláltuk Esztert és Gergőt egy étterem kertjében hideg juice-t kortyolgatva és hullafáradtan rogytunk le melléjük. A LP azt írta, hogy ez a séta 7 km és két és fél óra alatt teljesíthető, de mi sokkal többnek éreztük.
Mielőtt elindultunk volna Padangbaiba, még mindenki akart tenni egy látogatást a helyi bazárban. Én ezt szívesen kihagytam volna, és Péterrel el is köszöntünk a többiektől, mondván, hogy mi visszamegyünk a szállásra. De előtte még bekommandóztunk a piacra, hogy felhajtsunk Anettnak egy Buddha szobrot. Anett ugyanis január 10-én ünnepelte 31. szülinapját. A tervek szerint az aznapi este volt utolsó közös esténk Balin, mert másnap ő haza akart utazni Lombokra, majd onnan 8-án Gili Trawanganra, hogy ott legyen a szülinapi bulija.
Az ubudi piacon találtunk is egy kellemes kinézetű és méretű kő Buddha szobrot, amelyet a nő 250ezer rúpiáért akart adni. Mosolyogva csóváltam a fejemet, és elköszöntem, mondván, hogy keresünk mást, ha a Buddha szobrok ilyen drágák. De aztán utánam jött a nő és megkérdezte, mennyit adok érte. Mondtam, hogy 50ezer rúpiát. Komolyan rám nézett, kivárt egy pillanatig, majd megegyeztünk 60ezerben.
Eszterék rosszabbul jártak, mert ők egy edénykészletet meg is vettek egymillióért ... vagy 500ezerért? ... és két lépéssel arrébb látták ugyanazt 200 ezerért. Lehet, hogy az árakra nem
emlékszem pontosan, de nagyjából ilyen arányokról volt szó. Hiába, ha Balin vagy turista, nagyon résen kell lenned, mert egy-kettőre megkopasztanak!
A szállásra visszaérve megebédeltünk a házinéni főztjéből. A Nyoman Badri Homestay már nem is olyan fiatal Ibuja balinéz létére ráérzett a vendéglátás lényegére. Saját fürdőszobás, szép, tiszta szobáink voltak fejenként 50ezerért tisztességes reggelivel, és az egyéb étkezési lehetőség is nagyon kielégítő volt. Menüről választható szokásos indonéz ételek szinte éttermi környezetben, nagyon szépen tálalva, de warung-áron. Az Ibu nem próbálta a 7ezer rúpiás átlagárú nasi gorenget 20ezerért eladni. És ezért marad meg jó emlékezetünkben a hely, és ezért ajánlom a legjobb szívvel mindenkinek, aki Ubudba készül.
Nem sokkal 6 óra előtt indultunk el Padangbaiba a szokásos felállásban: Péter és én a motoron, a többiek a kocsiban. Az úton nem is volt semmi gond egészen addig, amíg leérve a tengerparti főútra rossz irányba nem fordultunk. De szerencsére épp ideje volt egy kávénak és egy kis pihenőnek, ami alatt megkérdeztük, merre van Padangbai. Kicsit csodálkoztunk, amikor a helyiek az ellenkező irányba mutattak, mint amerre mi szándékoztunk haladni, de hittünk nekik, és a kávé után továbbindultunk ... visszafelé.
Padangbaiban kicsit megzavart, hogy a városba, egy olyan kapun áthaladva lehetett bejutni, mint ami a kompkikötőkhöz vezet. Nem értettem a dolgot, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy Padangbai városa nem áll másból, mint a kikötőből és néhány a parton sorakozó szállodából és étteremből. Az autós részleggel szinte pontosan egy időben értünk mi is a kikötőbe. Annyi idejük volt csak, hogy kivegyenek két szobát a Billabong Beach Hotelben. Miután berendezkedtünk és megmosakodtunk, átmentünk a közeli vendéglátóipari egységek egyikébe, ahol egy banana pancake helyettesítette Anett szülinapi tortáját és átadásra került a Buddha szobor is.
Itt robbant ki az első nagyobb vita arra vonatkozóan, hogy ki kivel és milyen közlekedési eszközzel menjen tovább. Péter és én is úgy emlékeztünk, hogy a többiek azt mondták, tíz napra bérlik ki a kocsit. Aztán kiderült, hogy csak 6 napra bérelték, tehát 7-én kell majd visszavinni. És onnantól Eszter és Gergő le akarnak válni a csapatról és a hátralévő pár napot kettesben akarják tölteni. Tehát ott volt a kérdés, hogy mi hárman (Tünde, Péter és én) megtartjuk-e a kocsit még pár napra, vagy visszavisszük és Péter kibérel egy motort a fennmaradó időre. Mindezt persze azzal a feltétellel, hogy Tünde motorját, amit Denpasarban hagytunk, meg lehet majd javítani és lehet majd használni. Egy hevesebb vita után, amikor igazából nem is emlékszem, hogy miért vitáztunk, miért nem lehetett nyugodt hangon megbeszélni a dolgot (biztos a minden egyéb feszültség), megállapodtunk, hogy másnap öten tovább megyünk a Gunung Agunghoz vagy a Gunung Baturhoz, ott alszunk egyet és a következő nap visszamegyünk mindannyian Denpasarba, hogy leadjuk az autót és megjavíttassuk Tünde motorját.
Mivel eleredt az eső, átköltöztünk a fedett részen lévő egyik asztalhoz, amelynek a lábánál Gergő talált két darab ötvenezres bankjegyet, majd kicsivel később még egyet!
Valószínűleg az előttünk ott ülők zsebéből eshetett ki, bár sokáig mustrálgattuk a következő asztalnál ülő fickókat, nem az övék-e a pénz. Egy pillanatra mindenkiben megállt az ütő, amikor az egyik fickó felénk fordult és kérdésre nyitotta a száját:
"Hé, srácok, bocsi, nem találtatok véletlenül 150ezer rúpiát az asztal alatt?" - mindenki ezt a kérdést várta.
De nem, nem, határozottan az hangzott el a szájából, hogy nem tudnánk-e kölcsönözni neki egy tollat. Nem voltunk benne biztosak, hogy a harmadik ötvenezres, amely megtalálása pillanatában gyanúsan közel helyezkedett el az említett fickó ülepéhez, nem az ő tulajdonát képezte-e egykor. Ezért Gergő így foglalta össze aznap esti szerencsénket:
"Most van három ötvenezresünk. Kettőt találtunk, egyet pedig valószínűleg loptunk."
Az este újfent hosszú pókerpartiba torkollott, amelynek mi Péterrel nem vártuk meg a végét.
(10-01-06)
Szerintem a görögdinnye-dzsúz igenis finom volt.
VálaszTörlésPadangbai-ban, a warungban a harmadik ötvenezrest én találtam. Csak a történelmi hűség kedvéért. És ez valóban már nagyon közel volt ahhoz az asztalhoz, amelynél ültek is, ezért merült fel, hogy ez esetleg eltulajdonítás.
A szoba gyönyörű volt. Az ágyat beterített egy hatalmas szúnyogháló, amely felbirizgálta fotós szenvedélyemet. Néhány aktot lehetett volna csinálni, de nagyon kevés volt a fény, vakuval meg pont az izgalmas megvilágítás veszett volna el. Így, szomorúan, de letettem arról, hogy Ildiről végre elkészítsem első akt-sorozatomat :-)
A vita. Természetes, hogy kirobbant. Ekkor beszéltünk először egyáltalán arról, hogy ki hogyan képzelte az utazást, és annak költségeit. Az én verzióm az, hogy engem eszméletlenül átvertek és kihasználtak. Egyrészt, mert motort akartam bérelni, másrészt, ha már autó, akkor addig, amíg Bali-n vagyunk, harmadrészt pedig, alig ültem az autóban, mert az út nagy részét Ildi mögött tettem meg a motorján; gondolom, egy férfi sem engedte volna a barátját, aki történetesen nő (is), hogy egymaga furikázzon, nyomkövessen, várakozzon, miközben ő kényelmesen terpeszkedik egy hétszemélyes Toyotában. Ennek ellenére nekem fizetnem kellett a rám eső részt, mert a többiek úgy gondolták (ebbe végül azért mentem bele, mert Eszterék tartoztak Ildinek, és, mit ad isten, pont azt a pénzt szándékozták odaadni neki, amit tőlem kaptak a kocsiért. Mert a két összeg nagyjából azonos volt. Szóval, ki zsarolásként is értelmezhető praktikával sikerült elérniük, hogy kifizessek egy jogtalannak talált összeget. Mondjuk, sokkal szívesebben adtam Ildinek, mint nekik. És végül ezért nem vitatkoztam többet erről. De ez nem ennek a napnak a krónikája. Csak tematikailag ide tartozik.)
A Balin használt közlekedési eszközeink terén szerintem nem volt kérdés, hogy ki mennyit fizet és miért. Tünde és én béreltünk két motort, a többiek négyen pedig egy autót. Tehát négyőjüknek kellett elosztani az autó bérleti díját, ebből értelemszerűen Anettnek csak azokat a napokat, amíg velünk tartott. Az egy másik kérdés, hogy Tünde motorja sajnos lerobbant, és a közös út nagy részén csak az autót és az én motoromat használtuk. Történhetett volna fordítva is, és akkor nem Péter és én megyünk mindig motorral, hanem Tünde és mondjuk Eszter vagy én. Véletlen volt tehát, hogy Péter alig használta az autót. Így alakult, de ez nem változtat a költségek elosztásának eredeti leosztásán. Péter! Micsoda badarság ez, hogy Gergő, Eszter és Anett "ki zsarolásnak is értelmezhető praktikával" érték el, hogy kifizesd az autóbérlésben rád eső részt! Én végül nem voltam ott, amikor ezt megbeszéltétek, de nem hiszem, hogy többet akartak tőled elkérni, mint amennyi a te részed. Az meg, hogy éppen Gergő vagy az én zsebembe vándorol az a pénz, illetve, hogy én Gergőtől vagy tőled kapom meg azt az összeget, amivel tartoznak nekem, nos, az teljességgel lényegtelen!
VálaszTörlés