"Akik élnek, azok délnek mennek ..." a Bukit-félszigetre

Az állatkert után visszatértünk a kis hotelbe, és az ott megőrzésre elhelyezett cuccainkból kiszedtük azt a pár dolgot, amire másnapig szükségünk lehet: fürdőruha, törölköző, kontaktlencsetok és lötyi, fogkefe, napszemüveg, naptej, esőkabát, hálózsák, és a sátor. Utóbbiakat felerősítettük Tünde mögé a motorra, majd elindultunk Kutára. Egyrészt, hogy pénzt váltsunk, másrészt, hogy otthagyjuk Tündét, aki Eszterrel akart találkozni, és majd később utánunk jönni, harmadrészt, hogy mi ketten Péterrel továbbmenjünk a déli Bukit-félszigetre. Itt reméltünk találni egy kellőképpen elhagyatott és homokos partszakaszt, ahol felverhetjük a sátrunkat és eltölthetjük az éjszakát. Spórolásból és kalandvágyból.

Először megálltunk Jimbaranban, hogy napvilágnál is megnézzük azt a partot, ahol az első napokban arakkal öblítettük le a fenséges seafood-vacsorát. A part most tele volt helyi és külföldi turizmókkal, akik a felhőkön átderengő nap sugarait élvezték és a szél kavarta hatalmas hullámokat bámulták. Az egész látogatás 5 percig tartott ezért semmisnek tekintettük a tukang parkir (parkolóőr) követelését, miszerint fizessünk neki ezer rúpiát.

Továbbmentünk Dreamland felé, amely egy a félsziget nyugati partszakaszán található, sziklákkal tarkított homokos strand. Itt reméltük megtalálni éjszakai szálláshelyünket. Ez végül sikerült is, de nem teljesen az általunk elképzelt formában.

A "bukit" szó indonéz nyelven dombot jelent, és ennek megfelelően a félsziget közepén egy domb emelkedik. A dél felé vivő Jl. Ulu Watu lassan emelkedni kezdett, és csak emelkedett, emelkedett, lassan, kitartóan. A java egy nagy útkereszteződés után következett, amelyben először nehéz volt eldönteni, hogy merre is van az egyenesen előre és hogy mikor szabad az út. Volt ugyan közlekedési lámpa, amelyet az indonéz köznyelv csak "lampu merah"-ként (piros lámpa) emleget, és az szemmel láthatóan piros is volt, de ennek ellenére időről-időre akadt egy-egy motoros, aki megunta a várakozást, ("Milyen hülyeség, hogy piros a lámpa és nem mehetek, amikor se jobbról, se balról nem jön senki!") és áthajtott a kereszteződésen.

A tömeggel aztán nagy lendülettel elindultunk mi is, de még ez is kevés volt az előttünk tornyosuló emelkedőhöz. Felváltottam kettesbe, majd hármasba és négyesbe, ahogy gyorsultunk ... majd vissza hármasba és megint kettesbe, ahogy egyre lassultunk a meredek emelkedőn ... és nyomtam a gázt illetve egészen pontosan húztam, húztam, húztam tökig, majd előredőltünk, és nyögtünk, és egyre lassultunk, lassultunk, amíg a szerencsétlen motor az emelkedő második harmadában megállt. Megingott az egyensúly, letettem a lábam és jobb kezemmel belecsimpaszkodtam a fékbe, hogy ne guruljunk hátra ... miközben Péter leugrott hátulról, hogy könnyebb legyen a gép, és szemünk sarkából még pont elkaptuk, ahogy egy szőke bule srác jó lendülettel elhúz mellettünk és széles vigyorral visszanéz ránk. Mi tagadás, mókás látványt nyújthattunk, ahogy küzdjük fel a motort a dombra, de csak nem sikerül és az utasnak végül el kell hagynia a fedélzetet. Visszaváltottam hát egyesbe, amit már jó ideje meg kellett volna tennem, és felrobogtam a domb tetejére, ahol bevártam szegény Pétert, aki gyalog jött fel utánam. Addig nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen ügyesen vezetem a motort, akkor is, ha ketten ülünk rajta, de itt, az első komolyabb feladatnál, elvéreztem. Megnyirbált sofőri önbecsülésemet majd csak Sukamade felé szerzem vissza, ahol megint nem birkózom meg egyedül a kövekkel, de az ottani útviszonyokat tekintve a megtett táv is csúcsteljesítmény lesz.

A dombtetőn aztán újra sík terepen haladtunk és hamarosan hatalmas szobrok tűntek fel az út jobb oldalán: a Pecatu Indah Resort monumentális bejárata. Természetesen meg kellett állni fotózkodni, és miután a szemben lévő kisboltban beszereztünk egy hűtött vizet, hamarosan újra elértük az utazósebességet. Dreamland felé természetesen a Resort gigászi bejáratánál kellett volna lefordulni, de a hatalmas szobrok elvonták a figyelmünket erről az apróságról. Már bőven Pecatu faluban jártunk, amikor rájöttünk a tévedésre, ezért vissza kellett fordulnunk.

"Hmm, mintha idefelé nem lett volna ilyen göröngyös az aszfalt! Vagy csak ez a sáv nem sima?" - elmélkedtem magamban, miután a motor elkezdett furcsán rángatni, mintha ezer keskeny fekvőrendőrőn haladtunk volna keresztül.

Megálltunk, lenéztünk, és konstatáltuk, hogy defektet kaptunk. Hátsót. Asszem. És nyilván már korábban, csak mostanra eresztett le a gumi. Először csak Péter szállt le és én mentem tovább a motoron bengkel után kutatva, de aztán útitársam leszállított engem is és tolta a gépet, mert a gumi már veszélyesen lapos volt. El is érkeztünk egy családi házhoz, amelyen "bengkel" feliratú tábla díszelgett. Ha kilyukad a kerékbelsőd, két eset van. Meg lehet foltozni (ehhez egy "tambal ban" feliratú, többnyire koszos putri kinézetű helyet kell csak találni az út szélén ... és ilyenből sok van), vagy teljesen tönkrement a belső és venni kell egy újat, majd azt berakatni. Indulás előtt Bandungban Anna kiokított, hogy mi az ilyen munka elfogadott tarifája, de én már elfelejtettem. Ezért felhívtam Annát, hogy segítsen. Azt mondta, hogy ha ki kell cserélni a belsőt, akkor se lehet több 30ezernél az ügylet. A szerelőnek azonban nem volt sok kedve dolgozni. Közölte, hogy az új gumibelső és a munkadíj összesen 50ezer rúpia lesz. Próbáltunk alkudni, de mivel nem volt kedve dolgozni, nem engedett az árból. El is érte célját, hamarosan továbbálltunk.

A második helyen már készségesebbek voltak. Azt mondták, megcsinálják 10ezerért, de az ő műhelyük nem igazi bengkel, nincs jól felszerelve, ezért 15ezer lesz, hogy hoznak foltozóanyagot. Így 25ezerre jött ki, ami határozottan jobb ár volt.

Beültünk a műhely melletti warungba, megvacsoráztunk és ittunk meleg teát. Mindeközben besötétedett és leszakadt az eső. Folyt a víz mindenhonnan, mintha dézsából öntenék, de a srácok rendíthetetlenül babráltak a motoron. Hamarosan láttuk, ahogy az egyikük befut egy vállra vetett, felfújt belsővel. Még bőven csepergett, amikor átvettük a motort. Ki kellett cserélni a teljes belsőt, mert végleg tönkrement, nem lehetett már foltozni. Ezért aztán itt is 50ezret kellett fizetnünk összesen, de legalább annyi a mentségükre szól, hogy tűzön-vízen vagyis esőn-sáron át is megcsinálták.

Visszahúzódtunk a warungba a kész motorral és Tündének megpróbáltuk a lehető legpontosabban megadni a tartózkodási helyünket. Ez sikerült is ,mert egy idő után befutott, természetesen teljesen átázva. Nem sokkal Kutáról való indulása után kapta el az eső és a szövet esődzsekije nem sokat használt a hatalmas felhőszakadás ellen. Az esti levegő tényleg hűvös volt a nagy eső után, hát nem csoda, ha jól átfagyott. Amennyire korlátozott ruhakészletünk engedte, átöltöztettük Tündét, ő beburkolódzott az egyik sarungba, majd elfogyasztott egy nasi gorenget és egy forró teát. Javasolta, hogy aludjunk ott a warungban, de mi lebeszéltük, mondván, hogy Dreamland közel van és talán találunk szállást is.

(10-01-09)