Éjszaka az Álmok Földjén

A helyiek azt mondták, hogy Dreamland partján vannak szálláshelyek. Úgy voltunk vele, hogy átázva-átfagyva jobb lesz fedett helyen tölteni az éjszakát. A nagy eső miatt a sátrazásról úgyis lemondhattunk. Dreamland közelinek tűnt, mert akkor még nem tudtuk, vagy tudatunk legmélyebb bugyrába rejtettük, hogy a Pecatu Indah Resort bejáratától még kb. 4 km-re van a tenger. Ez a táv sötétben, esőben, ismeretlen úton nem öt perc, és Tündének a vizes ruhákban egy örökkévalóságnak tűnt. Miután áthajtottunk a főbejáraton, az út lejteni kezdett. Kb. négy sáv szélességű úton gurultunk lefelé, ahol a két sávot magas pálmafasor választotta el egymástól. Sehol egy ember, sehol egy jármű, csak itt-ott pislákolt valami fény. Az eső még mindig esett, Tünde érthető módon egyre türelmetlenebb volt, hát minden útszéli kalyibában potenciális éjszakai szállást láttunk. A Pecatu Indah Resort név hallatán én egy épületekkel teli komplexumot képzeltem el, de itt a széles út két oldalán csak a körforgalmak mellett állt egy-egy őrbódé. A terület sokkal nagyobb volt, mint képzeltem, ezért a szállodák és a körülöttünk elterülő golfpályát kiszolgáló egységek nem egy kupacban, hanem elszórtan helyezkedtek el.

Nem voltunk túl szerencsések. Az egyik őrbódé zárva volt, a másikban nagy törött márványlap, a harmadikban pedig egy hálózsák foglalta el a három embernek amúgy is szűkös helyet. Találtunk egy lakóházakra emlékeztető komplexumot (szállodák?) és egy zárva lévő éttermet, amely mellett egy nagy garázsban traktorok, autók és motorok álltak. Tündénél betelt a pohár és kitört a kétségbeesett indulat, hogy már soha nem lesz ő száraz és meleg helyen. Nyilván elege volt a dologból, és az sem nyugtatta meg, amikor mi a "Beach" feliratú táblánál rossz felé fordultunk és még azzal is szenvednie kellett, hogy felhívjon minket. Így utólag visszagondolva, mégiscsak rá kellett volna húzni, akár erőszakkal is, a sárga nejlon esőkabátját, mert hiába tapad vizesen a testére, legalább a menetszelet felfogta volna kissé. Akkor sem lett volna kéjutazás, de valamennyire csökkentette volna szegényke kínjait.

Visszafordulva egy kósza motorosra bukkantunk, illetve Tünde bukkant rá és a hapsi igazította útba a part irányát illetően. Egy darabon követtük az ipsét, aki egyszer csak megállt és előre mutatva közölte, hogy ott van a part, majd eltűnt az éjszakában. Mi ott álltunk a vaksötétben, ahol véget ért az aszfaltozott út. Az eső ekkorra alábbhagyott, kitisztult az ég és a Hold fényénél felderengett a környék. Mögöttünk, kicsit távolabb egy szállodának tűnő, sokablakos, kivilágított, modern épület állt. Tőle balra a nagy puszta sötétség, majd szemünk egy színesen villódzó piramisformájú építménybe ütközött, amely egy magaslaton állt és gépzene ütemes ritmusa szűrődött ki belőle. Közvetlenül előttünk valami földútnak tűnő meredek lejtő vezetett lefelé. Balra tőlünk pedig egy nagyobb szabad térség terült el, a felszín emelkedett és a domb tetején néhány warung szerű tákolmány csoportosult. A tuc-tuc zenét leszámítva mindenfelé néma csönd, sehol egy lélek, sehol a tenger. Illetve sejtettük, hogy valahol ott lehet a meredek dűlőút végén, de már nem volt erőnk kockáztatni. Ki tudja, milyen messze van még, ki tudja mennyire van beépítve, ki tudja találunk-e ott alvóhelyet.

Sóváran néztünk a dombtetőn álló warungok felé, majd döntöttünk. Letettük a motorokat az emelkedő alján és felcuccoltunk a viskókhoz. Közelebbről szemügyre véve őket szabályszerű, három oldalról nyitott warungsornak tűnt. Ételt természetesen nem találtunk, de a berendezés éppen elég volt. Kis átrendezéssel létrehoztunk két fekvőhelyet, amelyeket nem érhettek el a beverő esőcseppek sem.

Az indonézek kevéssé használnak széket, előszeretettel ülnek a földön, ezért a warungban volt két hagyományos ülőalkalmatosság. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy bambuszcsövekből készített ágyat, amelyre aztán bambuszlevélből szőtt szőnyeget terítenek, és azon 5-6 ember is elfér törökülésben vagy maga alá húzott lábbal ülve, miközben a középen elhelyezett tálakból falatoznak. Nos, ez a közösségi ülőalkalmatosság formailag tökéletesen megegyezik az Európában használatos fekvőalkalmatossággal, az ággyal. Az asztalokról leszedtük a műanyag terítőt, azt ráterítettük a "bambuszágyra", arra jött a fonott szőnyeg, majd a hálózsák. Tünde levetette vizes ruháit és bebújt a hálózsákjába, majd ráterítettük az egyrétegű sátor ponyváját is. Imígyen bedunsztolva lassan felmelegedtek elgémberedett tagjai és visszatért az életkedve is. Értékeinket bedobáltuk a hálózsákok aljába, majd kényelmesen bevackolódva hallgattuk, ahogy az eső újra rákezd.

(10-01-09)