Jajag-Sukamade Rally 2010 - Vissza a civilizációba

(Kukker Ottó)

(A Rally magyar csapata nagy küzdelmek árán, de eljutott Sukamade védett tengerpartjára, és a teknősbölcsiben számos fiókát látott. A mai nap feladata már csak annyi, hogy kijussanak a Nemzeti Parkból, vissza Jajagba, vissza a civilizációba.)

Reggel a csapat első dolga az, hogy még mindig nyirkos ruháit kirakja a napra. Így van rá esély, hogy valamennyire megszáradnak. Egy reggeli fekete kávé, és a szél által felborított ruhaszárító felállítása után lemennek a tengerpartra, hogy megtekintsék nappali fénynél is a teknősök kedvenc tojásrakó helyét.

Kenéz:
"A tengerpart így, hogy láttunk is belőle valamit, sokkal barátságosabbnak tűnt, mint tegnap este. A hullámok töretlen erővel verik a partot és akkora a szél, hogy néha alig bírtam mozdulatlanul tartani a kamerát. Az ember jelenlétére csak egy flipflop-papucsfüzér utal, amely egy erdőszéli fa vaskos ágán lóg. Hát, igen, a modern művészet nem ismer földrajzi határokat és megközelíthetetlen helyeket! A partról visszatérve megint fel kellett állítanunk a ruhaszárítót és összeszedegetni a ruhákat, amelyeket körülötte szanaszét fújt a szél. De legalább nem esik az eső. Az oroszok feladták a versenyt, itt maradnak még egy éjszakát, így már biztosan Magyarország lesz a 2010-es Jajag-Sukamade Rally győztese ... de még inkább nem kiabálok el semmit. Még hosszú út áll előttünk Jajagig!"

A checkpoint-ig gyalog kell megtenniük az utat. A tegnap éjszakai esőt még nem tudta felszárítani a reggeli nap. Az úton továbbra is pocsolyákban kell gázolniuk a csapattagoknak. Csak a víz mélysége és hőmérséklete változott meg. Már csak bokáig ér, és pisimeleg. A Sukamade Pantai - Kebun Sukamade útjelző táblát már régi ismerősként köszöntik utazóink, majd átkelnek az új hídon, amelyen most számos férfi cipel fehér folyadékot vödrökben. Inkább mész, mint tej!
Az első házcsoporthoz érve hőseink átgázolnak a folyón, majd nekivágnak a checkpoint-hoz vezető emelkedőnek. A házikóhoz érve megtalálják a motort, de David és Siswanto helyett két másik kolléga üdvözli őket.

Kenéz:
"Túl vagyunk az első etapon. Idáig mindketten gyalog jöttünk, a zsákjainkat cipelve. Innen Péter motorra száll, én pedig továbbra is gyalog követem, hiszen az én járgányom Saronganban vár. A monszunszandálomat már túracipőre cseréltem, és készen állok az indulásra. Az új őr, aki itt ücsörög, az előbb bepróbálkozott, hogy fizessünk a motor őrzéséért. Ez egy kicsit érzékenyen érintett, de próbáltam nyugodt hangnemben elmagyarázni neki, hogy már a gatyánk ráment erre a túrára. Már perkáltunk Davidnak a motorlogisztikában nyújtott segítségért, aztán vettünk sört a sukamadei boltban, majd kifizettünk fejenként 50ezret a szállásért a parton ... nem érzem úgy, hogy ne járultunk volna hozzá eléggé a térség turizmusból származó bevételének növeléséhez. Pénzünk már nincs, nem adunk egy kanyit sem senkinek!"

Lehet, hogy az őr rossz néven veszi, hogy Kenéz és Pálffy nem azok a turizmók, akik szó nélkül fizetnek, de ennek semmi jelét nem mutatja. Kenéz megkínálja cigarettával, amit elfogad, és készségesen megtölti utasaink műanyagpalackját ivóvízzel. A víz még meleg, nemrég forralták fel, de ebben a hőségben és a hegymenet előtt több, mint tökéletes.
Pálffy most motorra pattan és nekivág a hegynek, Kenéz, hátán a zsákkal, fején a bukósisakkal baktat utána. Amorf testű ufó egy világvégi nemzeti parkban.
Jó ütemben haladnak, a motor 600-700 méterenként bevárja a gyalogost. Sokáig nem találkoznak senkivel, közeledtükre csak egy két majom rohan be az útról a fák közé. Majd ahogy közelednek a civilizációhoz, úgy nő az emberek és a járművek száma az erdei úton.

Kenéz lihegve számol be az eseményekről:
"Ah-az előbb elh-ment mellettem egyh autó, valami terepjáh-ró. Majdh-nem leszorított az úth-ról, beh kellett húzodh-nom a susnyás-bha, még rhám is báh-mult, hogy elfér-eh mellett-hem, de nhem kérd-hez-the volna megh, hogy elh-vigyen-e ..."

Aztán Pálffy veszi át a szót:
"Én később megint nekiütöttem egy kőnek a fékpedált, ami sajnos megint elhajlott. Meg kellett hát állni, hogy valahogy visszafeszítsem, és ekkor engem is utolért a terepjáró. Arrébb kellett ráncigálni a motort, hogy elférjenek, és amikor megpróbáltuk felvenni velük a kapcsolatot, hogy segítsenek - hátha van valamilyen szerszám a kocsiban - meg sem hallották, csak továbbmentek. Most valahogy megpróbálok haladni a motorral, talán sikerül, aztán majd csak találunk valakit, aki meg tudja szerelni. Legkésőbb a faluban."

Szerencsére nem kellett addig várniuk. Az út szélén hamarosan egy csapat puskás-egyenruhás erdőőrbe botlanak, akik közül az egyik, a szokásos bevezető csevej után, készségesen visszahajlítja a fékpedált ... puszta kézzel.
Pálffy indulhat tovább, megint elhagyva a gyalogos Kenézt, aki azonban hamarosan az egyik erdőőr motorjának nyergében ülve utoléri és lehagyja csapattársát.

Kenéz:
"Az erdőőrök felajánlották, hogy elvisznek a faluig. Nem mondhatnám, hogy túl nagy biztonságban éreztem magam a hapsi mögött. Na nem azért, mert nem tud motort vezetni, hanem mert a hátizsákomtól nem tudtam hátul kapaszkodni, a bukkanóknál pedig éreztem, hogy ha elveszítem az egyensúlyt, a nagy táskám leránt a földre. Őszintén szólva a gyaloglás kényelmesebb volt! Valahol a jegyeladó bódé után engem átpakoltak egy másik motorra, amely elvitt addig a szakaszig, ahol az út közvetlenül a tengerpart mellett halad. Itt egy kisebb csoportosulás állta el az utat. A többi erdőőr diskurált egy csapat civillel. Utazásom itt véget ért, mert sofőröm, látva, hogy nem túl baráti a hangulat, gyorsan búcsút vett tőlem. Amikor a két banda tagjai üvegpalackokat kezdtek kikapkodni egymás kezéből, fenyegetőn rázogatták azokat és talán egy lövés is eldördült, mi jobbnak láttuk gyorsan odébbállni. Nem tanácsos belekeveredni az erdőőrök és orvvadászok vitájába. Most itt ücsörgök a parton és várom Pétert. A hullámok fáradhatatlanul ostromolják a homokos partot, és csak napszemüvegen át lehet gyönyörködni a tájban, mert a tenger kékje, a hullámtaréj fehérje és a homok vakító színe megfájdítja az ember szemét. Innen már nagyon közel van az office, ahova lerakták az én motoromat ... és hogy ne kelljen már gyalogolnom, Péter elmegy oda ... leteszi a zsákját és visszajön értem ...nincs olyan messze ... hamar megfordul ... nem tart sokáig ..."

Ezen egyre lassuló mondatok után Kenéz szeme leragad, agya elhomályosul és kis híján arccal a homokba bukik, ahogy az árnyékos kövön ücsörögve elaltatja a tenger moraja.
Sarongan falu már valóban egy köpésre van csak, Pálffy mégis majd egy óráig keresi az ominózus "office"-t. Ha még emlékeznek kedves olvasóink, Pálffy és David csak a belépőjegyes irodáig vitték a szürke Hondát. Onnan David egy barátja vitte le a sarongani irodába, amelyet David csak "office"-ként emlegetett. Ettől az az érzése támadt hőseinknek, hogy Sarongan apraja-nagyja tisztában van az office hollétével. Amikor Pálffy a faluba ér, kiderül, hogy az ottaniaknak fent nevezett office mibenlétével kapcsolatban is problémáik vannak. Hiába kérdezősködik, hogy merre van az iroda, még a rendőr se tud segíteni. Azóta is él bennünk a gyanú, hogy a félreértést egy helytelenül használt fonéma okozta. Sarongan faluban nem létezik semmiféle "office", a Meru Betiri Nemzeti Parknak van azonban egy információs központja, amit mindenki csak "opis"-nak hív. Ezen jelenségre itt nem kívánok bővebben kitérni, mert azzal "Az 'f' és 'p' hangok problematikája az indonéz anyanyelvi beszélőknél" című tanulmányom részletesen foglalkozik majd. Elég annyi, hogy Pálffy hosszas keresgélés után végre rátalál a nemzeti park irodájára és annak udvarán a motorra, amely ott pihen tegnap óta. Visszamegy a tengerpartra, kikaparja Kenéz testét a homok alól, majd együtt visszatérnek az opis-hoz.

Kenéz:
"Újra Saronganban vagyunk tehát, és körte juice-t szürcsölünk. A motorom rendben van, megvan minden alkatrésze, és az infóközpontban kaptunk egy csomó prospektust a Meru Betiri Nemzeti Parkról. Ezek a kiadványok megismertetik a látogatókkal a területen élő teknősöket, részletesen tájékoztatnak a parkban folyó teknősvédelmi tevékenységről, szálláslehetőségekről és túraútvonalakról. Színes képekkel és térképekkel teli, egész jó minőségű kiadványok. Úgy tűnik, mintha ez a hely nem is lenne annyira a világ vége. A prosik azt a benyomást keltik, mintha ismert lenne ezen a területen a turizmó fogalma. Mert az éjszakai Sukamade vagy a parti kísértethotel nem keltették bennünk ezt az érzést. Csak azt nem értem, hogy ezt az Információs Központot miért nem jelzi egy jól látható tábla, vagy akár több tábla fokozatosan az út mentén. Nem csoda, hogy csont nélkül eljöttünk mellette idefelé. Az épület semmiben sem különbözik a többi lakóháztól! ... Vagyis ... na, jó, mégis van különbség: egy nagy tigris van az falára festve! Miért nem éreztük meg már messziről a ragadozószemekből áradó tájékoztatni akarást?"

Prospektusokkal felszerelve Kenéz elfoglalja régi helyét a szürke Honda nyergében és elindulnak Jajag felé. Hamarosan megérkezik az eső, és miközben a takarmányfüvet szállító ipsék rendületlenül száguldoznak a motorokon, utasaink felveszik eső elleni védőöltözetüket egy pihenőhely fedezékében.

Már sötétben érnek Jajagba, de hamar megtalálják a Losmen Widodo-t. A múltkori VIP-szoba most foglalt, így egy első emeleti, sokkal kisebb, lepusztultabb és melegebb-levegőtlenebb szobát kapnak 35ezer rúpiáért. De nem bánják, hiszen pénzük úgyis fogytán, és a szoba tökéletesen megfelel a célnak: fürdeni és aludni a nagy erőpróba után.

Még vár rájuk azonban egy séta, hogy vacsorát szerezzenek. Pálffy olyan helyre vágyik, ahol háttámlás széken ülhet, így egy egészen étterem kinézetű warungra esik a választásuk. Az itt elfogyasztott "nasi rawon" (lédús marhapörkölt rizzsel, amelyhez a háziak nem adnak zöldséget vagy savanyúságot, mert szerintük az úgy nem finom, és hosszasan kell harcolni egy kis savanyított uborkáért) erőt önt testükbe, lelküket pedig felvidítja, hogy 20ezer helyett csak 15ezret kell fizetniük érte. 5.000 rúpia első-bule-discount!

Kenéz:
"Ahogy itt ücsörgünk a szoba előtti teraszon, mindenki kedves integetéssel köszönti Pétert. Mindenki, akivel tegnapelőtt ugyanitt találkoztunk. Tudták, hogy hová indulunk, tudták, hogy milyenek az útviszonyok, és valószínűleg azt is tudták, hogy mi nem tudjuk, és örülnek, hogy épségben visszatértünk. Vagy csak örülnek, hogy megint itt száll meg az a két bolond bule, aki motorral indult el Sukamadéba.
Decemberben tanultam meg motort vezetni, 4 lecke után vettünk egy motort, aztán Yogyából lenyomtunk több, mint 700 km-t Denpasarig, megjártuk a Kawah Ijen-hez vezető, útnak nem nevezhető sebet a Föld felszínén, majd felvittem egy motort egy kőtengeren a hegyre, utaztunk esőben, szélben, gyalogoltunk sárban, pocsolyában, vaksötétben ... De megcsináltuk, és még teknőst is láttunk a végén, a majmokról és a biawakról nem is beszélve!
Mindent összevetve csak annyit mondhatok: jó mulatság, férfimunka volt!"

VÉGE

http://picasaweb.google.hu/kenildem/JajagSukamadeRally2010#

(10-01-15)