Nem volt időnk sokáig dühöngeni a fogdoki, vagy mi, inkompetenciáján, mert még előttünk állt a Denpasar-Kuta táv, és már csak pár óra volt hátra 2009-ből.
Annyit tudtunk, hogy Anett december 30-án, miután visszaérkezett Magyarországról, a húsz kilós csomagjával végigszenvedte magát egész Kután szállást keresve. Az olcsó helyek természetesen fullon voltak, így végül egy olyan szobát vett ki, amely hármunknak fejenként 200ezer rúpiába került. Ezt hallva persze szívbajt kaptunk, de nem volt mit tenni. Egyelőre úgyis azzal voltunk elfoglalva, hogy egyáltalán odaérjünk.
Követtük a táblákat, kérdezgettük az embereket, és egyszer csak kiértünk egy nagy utcára, ahol zene szólt az éttermekből, üzletek színes kirakatai világítottak és egyre több meztelen felsőtestű szőke pasit láttunk, akik mögött lengén öltözött, fullra sminkelt szőke csajok ültek a motoron szilveszteri dudát fújva vagy piásüveget lóbálva. (Mint később kiderült, a nagy létszámú ausztrál turizmó-populáció képviselői.)
Gyanús volt, hogy megérkeztünk Kutára. Már csak a Hotel Prawita-t kellett megtalálnunk a Jl. Legian 63. alatt. Jónak láttuk megkérdezni a helyiektől, merre is van a Jl. Legian. A srác készségesen ajánlkozott, hogy odavezet minket. Ekkor kezdetét vette szilveszter éjszakai kutai odüsszeiánk, amely során egyre kevésbé tudtuk, hol vagyunk, viszont egyre több dudáló bulét láttunk. Kísérőink száma egyről kettőre nőtt, majd egyre szűkebb és egyre egyirányúbb utcákban csalinkáztunk. Tünde őrjöngött egy dugó közepén, amikor egy másfél autónyi széles utcában beragadtunk két egymással ellentétes irányba igyekvő taxi és vagy negyven motorkerékpár közé. Először azt hittük, a két srácnak fogalma sincs, merre van a Jl. Legian, mert ők is másoktól kérdezgették az utat. De mivel a Jl. Legian Kuta leghíresebb főutcája, elképzelhető, hogy csak elterelő hadműveletet hajtottak végre, hogy végigcipelhessenek minket az egész városon. Nem tudom, mi volt az igazság, de végül odaértünk. Egyszer csak ott állt az utca jobb oldalán a felirat: Hotel Prawita.
Tündét megkönnyebbülésében elöntötte a hála, és habár nemrég még megölte volna a fiúkat, most azt javasolta, adjunk nekik egy tízest a segítségükért. Én kicsit aggódtam, a borravalóval nehogy megsértsem nemes indonéz lelküket, de még elő se kotorhattam a pénztárcámat, már mondták is, hogy jól jönne egy kis pénz a benzinre.
"Ó, csodás!" - gondoltam - "Akkor ebből nem lesz félreértés!"
Félreértés nem is abból lett, hogy adjunk-e pénzt, hanem abból, hogy mennyit. Amikor nyújtottam a tízest, rögtön elkezdték magyarázni, hogy hosszú volt az út, sok benzin fogyott, adjak nekik fejenként harmincat.
"Micsoda? Egy tank benzin max. 15ezerbe kerül!" - mondtam.
"Srácok! Nem látjátok, hogy én is motoron ülök? És nem látjátok a rendszámot? Szerintetek Yogyától idáig egyszer sem tankoltam?" - ezt már csak magamba gondoltam, amíg elővettem még egy tízest.
Legyenek boldogok, végül is egyszer van 2009 szilvesztere és mi csak egyszer jöttünk motorral Balira. Ne kicsinyeskedjünk!
Még próbálkoztak a harminccal, mire visszatömködtem a pénztárcámba a pénzt:
"Ha nem kell a húszas, hát nem kell."
Látták, hogy esélytelen többet kicsikarni belőlem, így gyorsan elvették a pénzt. De aztán, amíg leszereltük a motorról a csomagokat, bepróbálkoztak Tündénél is, aki pénz helyett szó szerint leüvöltötte a srác fejét, az meg szó szerint nyüszítve elkotródott. Igaza van kedves barátnőmnek. Ezek nem bírják a konfliktust és a nyílt konfrontációt.
Megérkezésünk utolsó aktusaként leesett a bukósisakom a motor nyergéről a földre, és hosszában kettétört a műanyag szemellenzője. Nyeltem egy nagyot. Még jó, hogy nem ezzel a bukóval történt a baleset. Szépen néznénk ki kettévágott arccal!
A szálloda portáján bejelentettük, hogy a 209-es szobába jöttünk, majd diadalmenetben vonultunk a londíner után, aki odavezetett minket. Közben a szánk is tátva maradt a hotel láttán. Az elszórt törpelámpások fényében hatalmas fák, színes tavirózsák, mohától zöldellő szobrok, díszes faragású ablakok és kapuzatok derengtek fel. Jól mondta Anett: egy Indiana Jones-film díszletei. Ha addig vacilláltunk is, abban a pillanatban eldőlt a szállásunk sorsa. Másnap tovább kell állnunk, mert két éjszakát nem engedhetünk meg magunknak itt, de a ma estét megérdemeljük!
Különben is: Kután, a világ egyik legmenőbb tengerpartján készülünk szilveszterezni, hát legyen menő a szállásunk is! Hisz mi is menők vagyunk! :)
Anett el se hitte, hogy végre megérkeztünk, és hozzáteszem, mi se nagyon! A szoba ugyanolyan szép volt, mint a hotel parkja, csak ezerrel ment a légkondi, így miután beléptünk a bejárati ajtón, én hamar kimenekültem a túloldalon az erkélyre, a kellemesen melengető langyos párába. Nem volt sok időnk éjfélig. Megtisztultunk és felvettük a Gedebage secondhand piacon vásárolt ruháinkat, amelyeket kifejezetten a szilveszter kedvéért hurcoltunk át fél Jáván. Sprite-os Martinit kortyolgatva megosztottuk egymással az otthoni karácsonyi és a motoros élményeket, majd fél 12 körül elindultunk a partra.
A hotellel szembeni kis boltban vételeztünk egy-egy üveg sört, majd a tömeget követve hamarosan egy magas kapuhoz értünk. Nem is igazi kapu volt, hanem a Balin hagyományos, széles lábazattal induló, de felfelé keskenyedő, faragásokkal díszített két oszlopszerű építmény, Kuta Beach főbejárata. A kapun belépve még nagyobb tömeg fogadott, a pálmafák leveleit tűzijáték folyamatos fénye világította meg, és a ceremóniamester lelkesen harsogta a mikrofonba, mennyi idő van még hátra a 2009. évből. Mi ott álltunk hárman, talpig puccban, kisminkelve, a nagykapu falához szorítva és tudtuk, hogy a tömeg mögött valahol ott van a tenger, és Bali leghosszabb tengerpartja, amely ma éjszaka tele van a világ minden tájáról idesereglett emberekkel, akik kurjongatnak, dudálnak, ugrándoznak és ... jaj, mindjárt visszaszámolnak! Mi meg ott állunk a bontatlan sörünkkel!
Persze sörnyitónk nem volt, így először egy földből kiálló vasrúddal próbálkoztunk eredménytelenül, majd kétségbeesetten dörgöltük a kupakot a nagykapu kőfalához, de hiába. Valamelyikőnk végül a mellettünk lévő srác orra alá dugta a sörösüveget, ugyan segítene már kinyitni! A srác megragadta az üveget, szájához emelte és egy mozdulattal, jobban mondva a fogával kinyitotta azt. Ezt megismételte még kétszer, és mi egy gyors terima kasih után lelkesen folytunk bele a visszaszámlálásba.
... 5 ... 4 ... 3 ... 2 ... 1 ...
2009 szilveszterén Kuta tengerpartján három ajakról hangzott fel egyszerre a magyar Himnusz, három indonéz sörösüveg koccant össze, miközben három otthonról távolra szakadt magyar lány kívánt egymásnak nagyon boldog új évet!
Még lementünk a vízhez és elcsodálkoztam, milyen hatalmas ez a part. Lábunkat megfürdettük a tengerben, fotózkodtunk néhány indonézzel, majd hazaindultunk. Visszafelé a tömeg még nagyobb volt, és amikor egy motoros majdnem ráment Tünde lábára, ő szétverte a srác fején a szilveszteri dudáját, hogy annak még a baseballsapkája is leesett. Az indonéz sztoikus fajta, de akkor átvillant valami a fiú arcán. Talán düh? Vagy csak rosszallás?
Szilveszteri vacsoránk tigrisrák volt, amin megint rajta hagyták a héjt, így nem lehetett túl nőiesen megenni. A helyhez híven az étel is nagyon drága volt, pláne hogy felszámoltak 40ezer rúpia szervízdíjat, de akkor már nem számított.
Számunkra egyszer van Kután szilveszter!
Hogy megadjuk a tiszteletet a helynek és a "Motorral Balira"-projekt patrónusainak, Anett és én lefekvés előtt még beugrottunk ruhástól a Hotel Prawita kéken csillogó medencéjébe.
(Dátum szerint már a 2010-es év krónikájához tartozik, de itt jegyzem le, hogy másnap hajnali 6-kor csörgött a telefonom. Kómaszerű félálomban érzékeltem ezt és fogadtam a hívást, hogy a vonal végén valami nagy ricsajt halljak. Ahogy tisztult az agyam és ébredeztem, a zenebonából lassan kibontakozott Ani hangja, aki boldog új évet kívánt. Persze, villant be, otthon most van éjfél és ezek valahol Pesten épp most koccintottak az új év tiszteletére. Viszont kívántam minden jót, majd elbúcsúztam és visszazuhantam az ágyba. El is felejtettem a dolgot. Emlékszem, hogy csak napok múltán jutott eszembe, és csak akkor jegyeztem le a naplómba.
Vagy meg sem történt és csak álmodtam az egészet?)
(09-12-31)
Bandungban elegge egyedul ereztem magam a velemenyemmel, hogy Indonezia nagyon sok szempontbol nem az almaim orszaga. (Pedig a blog szerint ti is sokszor kiakadtatok mar addig is.) Most ugy erzem, valamelyest kozeledtek az allaspontok... :)
VálaszTörlésA csomagodat majdnem elontotte a viz, de megmentettem!
December 31. Larnaca – Dubai
VálaszTörlésKorai kelés, jegeskávé, sör a kisboltból, és nekivágtam gyalog a reptér felé vezető útnak. Makacs vagyok, na…
A parton, egy padon ücsörögve, végleg magamhoz tértem a kávétól. Tenger, sétálgató turisták, akik a +20 fokban készülődtek az esti partira. Aztán elindultam. Bár még rengeteg idő volt a repülő indulásáig, nem tudtam, mennyi idő alatt fogom lenyomni a távot.
A városban végig a part mellet kutyagoltam, aztán egy hirtelen jobbkanyarban megálltam, hogy búcsút vegyek a Földközi-tengertől egy időre.
Terveim szerint a sóstó partján ebédelek, mert ott jó lesz nekem. Tényleg jó volt, a flamingók is a vízen tanyáztak, de oly messzire, hogy még a tízszeres digitális zoom-mal sem sikerült rendesen meglesni őket. De a halkonzerv zseniális volt (kár, hogy nem emlékszem, milyen márkájú…), bevágtam egy csomó sajtot, meg némi májkrémet is, az elmaradhatatlan sör kíséretében. Jól elvoltam, mert ismét rákanyarodtam az autópályára, ahol a tábla jelzése szerint már csak 2 km-re voltam a reptértől. Ja, két km-re a régi reptértől, ahol megint azzal hitegetett a tábla, hogy 2 km-re vagyok a reptértől. Valóban: két km-re voltam a kiszolgáló egységektől és az irányítótoronytól. Sebaj, itt egy tábla megint azzal kecsegtetett, hogy 2 km-re vagyok a reptértől. Ezt azonban már elhittem, ugyanis már láttam a terminált… Annyira jól nyomtam, hogy ismét akadt 3 órám, amit valahogy el kellett tölteni valahogy. Egy olyan reptéren, ahol megint semmi nincs. Megváltás volt, hogy az Emirates-es check-in hölgyek félórával hamarabb beültek a pulthoz. Ekkor még magamnál voltam, ugyanis megkérdeztem, hogy a biztonsági kapu után lehet-e dohányozni. A nemleges válasz után még másfél órát töltöttem a reptér előtt (visszafelé totál kiment a fejemből, amiből aztán hatalmas konfliktus kerekedett). Telihold volt, fotózgattam, de nem sikerült gépet elcsípni, amint pont a hold előtt halad át. És éjszaka, ugye, részleges holdfogyatkozás is volt, a beszállító hölgy pedig volt olyan rendes, hogy a jobboldalra, ablak mellé ültetett. Az más kérdés, hogy mégse láttam semmit a csillagászati eseményből.
És nem azért, mert bealudtam. Egyszerűen a kis, kerek alakból nem lehetett befogni a látványt. De, az jó, hogy kaptam kis matricát, amivel jelezni tudtam a stewardes-eknek, hogy kajára mindenképp ébresszenek fel. Meg az is jó az ilyen hosszú utakon, hogy mindenki előtt van egy kis monitor, ami a szórakoztató rendszer (entertaiment system) része, és több, egész új film közül lehet válogatni, nem beszélve a zenetömegről… Meg lehet nézni a repülő elejére, vagy aljára szerelt kamerának a képét, amely tiszta idő esetén egész jó szórakozási lehetőséget nyújt…
VálaszTörlésKitűnő vacsora után, lassan közelgett az éjfél. Én teljesen be voltam sózva, izgatottan vártam, milyen meglepetéssel szolgál majd a repülőgép személyzete. Miután helyi idő szerint 3/4 12-kor sem érzékeltem semmiféle mozgást, a tettek mezejére léptem. Kértem egy üveg pezsgőt (minden ital ingyenes volt egyébként a fedélzeten, kivéve a pezsgőt :-(), a stewi valamit magyarázott, hogy megnézi, mert úgy tudja, hogy nincs. Alig telt el két perc, érkezik egy másik stewi, aki mindenkinek kioszt műanyagpohárban két korty pezsgőt. Abban a pillanatban érkezett vissza az első hölgy, azzal az infóval, hogy mindenkinek adnak… És már el sem mondta, mert pont akkor vettem át az oly nagyon áhított nedűt. És megkondult a képzeletbeli harang, és azt sem tudtam, melyik himnuszt énekeljem el, így az Új Zéland-it dúdolgattam maori nyelven. Addig, amíg megpillantottam Dubai fényeit. Ezer tűzijáték, ötezer méter magasból, és több száz kilométerről. Próbáltam lefotózni is, de ahhoz a gép túl gyorsan repült, hogy hosszú exponálási idővel bármely felvétel is sikerülhetett volna. De, no problemo, a levegőben vagyok, szilveszter van, félúton egy trópusi ország felé… Boldog Újévet, Dubai, Boldog Újévet, világ. Boldog Újévet, Péter…