Denpasarba megérkezve utunk még korántsem ért véget.
Tünde el akart jutni egy fogorvoshoz, aki megvizsgálja letört fogát és esetleg feltesz neki egy ideiglenes koronát. Ha már varratok és mullap lóg a felső ajkáról, legalább teljes fogsorral mosolyoghasson a szilveszteri fotókon. Azzal tisztában voltunk, hogy aznap este nem lesz teljes fogpótlás, hiszen az egy többlépcsős folyamat. Először mintát kell venni a másik szemfogról, hogy annak alapján elkészülhessen a porcelánból öntött korona. Aztán le kell csiszolni a csonkot, majd a kész koronát fel kell ragasztani. Ez az a metódus, amelyet én ismerek, mert nekem így csinálták meg Pesten a jobb felső metszőfogamat. Amíg el nem készült a végleges korona, kaptam egy ideiglenes műanyagot. Én azt gondoltam, ha mást nem, Tünde is kaphat egy ilyen ideigleneset, hogy jobb legyen a közérzete.
Találtunk is Denpasarban egy "Ahli Gigi" feliratú táblát, amely hitünk szerint fogorvost jelölt. Léteznek "Dokter Gigi" feliratú táblák is, de mi akkor még nem voltunk tudatában a különbségnek. (Az indonéz nyelvben az "ahli" szakembert, a "gigi" pedig fogat jelent.)
Mondtuk a dokinak, hogy baleset történt, mutogattuk Tünde fogának csonkját és sűrűn hajtogattuk a "komplit" szót. Az ipse természetesen csak indonézül beszélt, ami nem segítette elő a vele való kommunikációt. Már az is gyanús volt, hogy egy letört fog láttán nem vágja rögtön, miről van szó. Lassan megértette, mit is szeretnénk és annyit kiszedtünk belőle, hogy kétféleképpen tudja kiegészíteni a fogat: ideiglenesen és tartósan. A tartós nála kb. 5 évet jelentett. Ez is felettébb gyanús volt. Aztán rátértünk az anyagiakra. Amikor benyögte, hogy a tartós fogpótlás 3 millióba kerül, konkrétan és hangosan kiröhögtük. Az kb. 60.000 forint! Az én fogam került anno egy húszasba, na ne röhögtessen! A kraksaani kórházban az orvos egyébként is azt mondta, hogy kb. 300ezerért meg lehet majd csináltatni Tünde fogát.
Hosszas magyarázat után rávettük a hapsit, hogy vigyen el minket egy olyan kollégájához, aki beszél angolul. Motorra pattant hát, és elvezetett minket egy másik rendelőhöz. Az azonban nem volt nyitva. Nem értettük, hogy miért nem telefonált előtte oda, de már fáradtak voltunk költői kérdéseket feltenni. Ezután komoly alkudozás következett, amely során a három millióból lassan háromszázezer lett. Ez is sokat elárul az első összeg reális voltáról. Valószínű volt, hogy még így is egy egész heti keresetét kapja majd meg, de Tünde nem akart tágítani. Akarta azt a fogat, és tudtam, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi.
Visszamentünk hát a csávóval a rendelőjéhez. Közben persze szem elől tévesztettem és jócskán túlmentünk az utcáján. Tünde már üvöltözött velem, hogy mi a fenét csinálok, már rég le kellett volna fordulnunk! Hát, igen, a városi tájékozódási képességem még nem fejlődött ki teljesen.
A doki épp egy szobában matatott, amikor visszaértünk a rendelőjéhez, és a türelmünket kérte. Először azt hittük, a rendelőt készíti elő. A rendelőt, amelynek ajtaját egy koszos szürke függöny képezte. Addig megpróbáltunk bekukucskálni az ajtó melletti ablakon, de az egy másik helyiségre nyílt. Odabent csak egy asztalt, egy vízgépet és egy kék műanyagszéket láttunk. Rossz sejtelem futott át rajtam, de csak viccnek szántam, amikor azt mondtam:
"Hehehehe, reméljük nem ez a rendelő!"
Kb. 10 perc után előjött a doki a koszlott függöny mögül, kinyitotta a másik szoba ajtaját és mosolyogva hellyel kínálta Tündét a kék műanyagszékben. Tényleg az volt a rendelő! Az asztal, a vízgép és a kék műanyagszék. Sehol egy műszer, egy gyógyszeres szekrény, egy fogat vagy legalább egy fogkefét ábrázoló poszter a falon. Semmi olyan, ami a nyugati kultúrában a fogorvos attribútuma. A vízgép előtt volt egy doboz papírzsepi, az asztalon pedig valami elektromos szerkezet, amely Apu otthoni feszültségmérőjét juttatta eszembe. Az asztalra helyezett táska körül pedig műanyag tokokban műanyag fogak hevertek. Az ideiglenes és a tartós fogpótlás alapvető kellékei.
Már nem is emlékszem, hogy először nevettünk és Tünde csak aztán támadt rá az emberre vagy fordítva. Az biztos, hogy szó szerint kiabált vele és idiótának nevezte. Kedélyét csak még tovább borzolta, hogy a hapsi csak állt, mosolygott, de egy ingerült szó nem hagyta el a száját. Mielőtt dühösen elhagytuk a terepet, még gyorsan lefotóztuk a rendelőt! :)
Így tanultuk meg, hogy a "Dokter Gigi" tábla jelöli az igazi fogorvost, míg az "Ahli Gigi" valami fogtechnikus szerűség lehet, aki előregyártott, fog alakú műanyagdarabkákat ragaszt az emberek szájába. Vagy csavaroz, vagy szögel, vagy talán forraszt ... Isten tudja!
(09-12-31)
Alighanem ekkor kaptam az sms-t, amire eleg keson valaszoltam. A mobilom a lopas ota mindig taskam legmelyen van, gyakran nem hallom meg, ha keresnek. Kozben hajon utaztam, igy altalaban nem volt terero. (Szigetek kozott laviroztunk.) A kikotonel pedig, mikozben szerettem volna normal aron eljutni Rutengbe, majdnem tomegverekedest robbantottam ki. Ezert aztan csak a buszrol leszallva csekkoltam a telefont.
VálaszTörlésSzerencsere a magyar nagykovetseg es konzuli hivatalok elerhetosege nem titok, raadasul Budapesten is kiosztottak nekunk a listat. Mivel valasz nem jott toletek, csak kesobb hallottam, hogy nektek is sikerult veluk felvenni a kapcsolatot, bar sokban a konzulasszony sem tudott segiteni.
Nekem - a Bandungban is meselt - kronikus fosasomra valt nelkulozhetetlenne a doki, azt is nehezen szereztunk, mert a konzulasszony szerencsere nem szokott surun doktorhoz jarni. Utoljara peldaul per eve Bangkokban volt kivizsgalason, nem is Indoban.
Viszont azt meg Mongoliaban megtanultam: sosem szabad a diplomatak segitsegeben bizni. (Tisztelet a kivetelnek, mert keves azert van!) Mig a mongoloknak eleg lett volna egy rovid bocsanatkero level, amit a nagykovetsegen is lepecsetelnek, addig a konzul dutyiba akart csukatni minket... Hozzatennem, nem sikerult neki. Es mas utazoktol is hallottam erdekes sztorikat, kulfoldiektol is.