2010. március 16., kedd

dr. Ghenezia Eidichaos válasza ...

... a hitetlen és önfejű tömegeknek


Csak Önöknek!
Csak most!
Csak itt!



A várva várt eredeti, vágatlan videófelvétel a híres és hírhedt Kurkászás-elmélet születéséről! 

Valóban valódi?
Vagy csak egy hamisítvány?
Hihetünk a tudósnak?


Vajon a felvétel megnyugtatja a világot?
Véget vet az elszabadult indulatok nyomán támadt erőszaknak?


Nézzék meg az összeállítást és döntsék el Önök!

Travel Express / Tudomány - A KURKÁSZÁS TUDOMÁNYA


Előzmények:

(10-03-16)


2010. március 15., hétfő

Meghallgatás a Bumi Sangkuriangban - A VALÓSÁG

Ma volt tehát a napja! A TCB első hivatalos meghallgatása a Bumi Sangkuriangban! Ha jól sikerül, talán lesz állandó fellépőhelyünk! Ha rosszul sikerül, ... majd keresünk más helyet! :)

Délelőtt még gyorsan összedobtam egy távcsövet két WC-papír gurigából, amelyeket fekete nejlonzacskóval vontam be. Határozottan távcső kinézete lett. Összeszedtem a kellékeket és kora délután átmentem Tündéhez. Már egy fokkal rutinosabb voltam, tudtam, hogy a közönség szeretni fog minket, de azért még mindig ott volt a fellépés előtti idegesség a gyomromban reggel óta. Tündéhez már gyalázatos hangulatban érkeztem, mert félúton elkapott az eső és megint beázott a béna esőnadrágom. És nincs annál utálatosabb, ha a két lábad között vagy vizes! Mert ha a vállad, a nadrágszárad vagy a hajad ázik el, az még elmegy (bár hozzáteszem, hogy én attól is irtózom, általában irtózom a ruhában való megázástól, kiskoromban biztos kint felejtettek egyszer az esőben rugdalózóban - hm, Anyu nem rémlik valami? :), de ha az alsó fertályamra vizes nadrág vagy szoknya tapad, attól sikítva rohanok ki a világból! Ráadásul olyankor mindig az a fixaideám, hogy felfázom, és megint megfájdul a vesém, és már érzem is a kórt elhatalmasodni a testemen ... Igen, mindenkinek vannak pszichopatikus-neurotikus-fóbiamániái ... Nekem elég sok, és ez a korral csak egyre rosszabb lesz ...
A Buah Batura tehát sikítás közeli állapotban érkeztem és ezen az a tudat sem segített, hogy a Groove-ba megyünk először. Tündének még lett volna egy próbája a másnapi évnyitó előtt. Mivel azonban ezen nem tudott részt venni, Yuni megkérte, hogy legalább a színpadot nézze meg előtte. A Groove még a Buah Batu-ról is a város másik végén volt, egészen pontosan a Soekarno-Hatta másik végén, és semmi kedvem nem volt ázottan, egy újabb eső veszélyének kitéve fél órát motorozni egy nyavalyás színpad miatt. Szegény Tündét rögtön ezzel köszöntöttem:

"Te menjél csak, vidd el a motort, én megvárlak itt, de ki nem megyek még egyszer az esőbe!"

Aztán szerencsére kicsit megszáradtam, megenyhültem és lenyugodtam, amíg megnéztük és felpróbáltuk a két kölcsön kapott jelmezt: a kalózruhát (ez lett az enyém) és a spanyolos táncosnőruhát, de abból is a rémes-giccses fajtát. A gombajelmez foglalt volt. Mindkét ruha randa volt és giccses és túlzás, de a célnak pont megfeleltek.
Közben az eső is elállt, így átmentünk a Groove-ba. Ott Tünde szívbajt kapott a színpad és a már berendezett tornaterem láttán, mert abból kiderült, hogy a másnapi évnyitó nem kispályás házi ünnepség lesz. Yuni csak annyit mondott, hogy valami egyszerű kis műsort kell összedobni, nem baj, ha nem túl profi. Arról nem szólt a fáma, hogy mindezt egy hatalmas színpadon több száz ember előtt kell majd bemutatni. A lényeges információkat már megint nem sikerült rendesen átadniuk. Ha addig nem is volt semmi baja, a színpad látványától Tünde is feszült és ideges lett. Utálta a szitut, hogy megint kényelmetlen helyzetbe hozzák, mert nem tudják rendesen megszervezni a dolgokat, én meg utáltam a szitut, hogy próba helyett a Groove-ban időzünk és a Soekarno-Hattán furikázunk, hogy lehetőleg minél fáradtabbak legyünk, mire eljön a fellépés ideje. Kis híján megint összevesztünk az előadás előtt, de aztán mindketten vettünk egy mély levegőt és inkább hallgattunk.
A másnapi évnyitóra való tekintettel aznap zárva volt a Groove, az öltözőben és zuhanyzóban senki, és a konnektorokból is hiányzott az áram. Legalábbis azt hittem, mert hiába dugdostam különböző helyekre a hajvasalót, nem világított a kis zöld lámpája. Aztán valahogy rájöttem, hogy be kell kapcsolni. Közben Tünde megfürdött, én hajat vasaltam, találkoztunk Yunival is és küldtem egy sms-t Pak Deddy-nek, hogy jelezzem, nem felejtettük el az estét, ott leszünk 7 órára. A válasz hideg zuhanyként ért:

"Elnézést, elfelejtettem mondani, hogy ma elmarad a koncert, nem játszik a homeband. Jövő héten várunk titeket. Még egyszer elnézést."

Nem hittünk a fülünknek ... illetve a szemünknek! Halálra próbáljuk magunkat, aztán halálra izguljuk magunkat, majdnem össze is kapunk a feszültségtől, és erre ezek egyszerűen lefújják a meghallgatást és még csak nem is szólnak nekünk!!! Bennem a csalódottság és a megkönnyebbülés vegyes érzései kavarogtak, és már azon járt az agyam, hogy jövő hétre le tudjuk fordítani a "Mit tehetnék érted"-et is, és még gyakorolhatunk, amikor Tünde eszembe juttatta a Facebook-ot.

- Jaj, ne! Tényleg! Ország-világnak kihirdettük a facebook-on, hogy koncertünk lesz, csomóan jelezték, hogy jönnek! Most hogyan mondjuk le azt a sok embert! És főleg, akiről nem tudunk, hogy jönne! Az nagyon ciki, hogy odacsődítünk egy csomó embert a világ végére, ahová este 7 után már angkot se jár, esetleg megszervezik, hogy feljöjjenek kocsival és akkor elmarad a koncert! Na, ne!!! Az nagyon ciki!!! Most mi legyen?
- Egyszerű! - vigyorgott Tünde. - Megmondjuk a csávónak, hogy hívtunk egy csomó embert, már nem tudjuk lemondani őket, ezért hadd játsszunk csak mi! És akkor ez nem is csak meghallgatás lesz, hanem a TCB első önálló koncertje! Na? Mit szólsz?
- He-he, a fiúk dobnak majd egy hátast! - vigyorogtam vissza.

Az indonézek nem tudnak nemet mondani, így Pak Deddy-t is könnyű volt meggyőzni, hogy viszünk elég embert, ne törölje a ma esti fellépést. Aztán összepakoltuk a motyónkat, hazaszáguldottunk Tornádó hátán, közöltük a fiúkkal a jó hírt, majd beültünk a kocsiba, útközben vettünk két Teh Botol-t és két piros Fantát a vámpíros számhoz, felrobogtunk a Bumi Sangkuriangba és mindeközben nagyon reméltük, hogy tényleg lesz elég ember, aki megtöltse a nézőteret. A barátainkra számíthattunk, de reméltük, hogy a facebook-os hirdetés nyomán odatéved majd néhány érdeklődő, akik talán csak a bulékat akarják látni. De ez most nem számított, mert az volt a lényeg, hogy minél többen legyenek. Nagyban növelte az esélyeinket, hogy a koncert ingyenesnek volt meghirdetve.

A terembe lépve a már ismert kép fogadott: mellettünk a színpad, előttünk a fehér oszlopokon túl a terem parkra néző üvegfalai és középen a fehér terítős asztalok, ahol már ücsörögtek páran. Dey, Rene, Elisa illetve egy anyuka a két gyerekével, akikről a mai napig sincs fogalmam, hogy kik voltak. Talán Tünde találkozott egyszer velük valahol?
Köszöntöttük Pak Deddy-t, birtokba vettük a színpadot, és kialakítottuk az új haditervet. Néhányan már megjelentek, ez jó jel volt, de még bőven kevés. A népet úgy tájékoztattuk, hogy a homeband szünetében játszunk, vagyis kb. 9 óra körül. Mivel nem volt homeband, és nem volt egy órás műsorunk, várnunk kellett, hogy a lehető legtöbb ember megérkezzen. A checksound megvolt, a zenészek készen, hát jobb híján megkértük Dey-t, hogy a kezdésig szórakoztassa ő a megjelenteket. Dey-t nem kellett kérlelni, már a színpadon is volt és énekelt. A technikáján még lehetne javítani, de neki határozottan jó hangja van és tud énekelni. Nem biztos, hogy ő volt a legmegfelelőbb előzenekar a TCB számára.
Közben azért szállingóztak az emberek. Megérkezett Teguh (UIN) a barátnőjével, Marie és a magas mali srác, később Teddy is befutott, a fiúk részéről pedig Waway jelent még meg. De ezzel ki is merült a baráti kör.
Nem állt jól a szénánk. Kikényszerítettünk egy fellépést, de épp Dey énekelt a színpadon, alig volt közönség, ezáltal a műsorunk is értelmét vesztette, hiszen alig volt pasi a nézőtéren, nem volt kiből válogatni és kit felhívni a színpadra. A műsort gyorsan átalakítottuk: elmarad a ruhaválasztós bevezetés, lenyomjuk a "Vampir"-t teljes koreográfiával, utána jön Tünde és Abang dala, majd a "Kawin Saja Lagi", de csak maga a dal, kihagyjuk a prózai betéteket.

Dey lassan kifogyott a dalokból, Pak Deddy a leghátsó sor homályából szemlélte az eseményeket, mi meg éreztük, hogy nem lehet tovább húzni az időt, el kell kezdenünk a műsort. Aztán hirtelen ránk mosolygott a szerencse! Egyszer csak megjelent a hátsó ajtóban egy-két alak, akik csendesen és szerényen leültek a leghátsó asztalhoz. Aztán érkezett hozzájuk még egy ember, és még egy, és még egy ...

- Te ismered őket? Kik ezek? - kérdezte Tünde.
- Nem tudom, sose láttam őket. Meg ha láttam is, szerinted emlékszem és felismerem őket? - vigyorogtam vissza.
- Kinek a barátai ezek? - kérdezgették a fiúk is.

Nem tudtuk, kik ők, kit ismernek a bandából és honnan kerültek hirtelen elő, de nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy egyre többen és többen és többen kerültek elő! A végére voltak vagy 15-en. Talán egyetemisták, de inkább gimiseknek néztek ki, fiúk-lányok vegyesen. Mi megpróbáltuk előrébb csábítani őket, hogy növeljék a tömeghatást, de nem tágítottak a hátsó asztal mellől.

Mennyiségileg már közönségnek nevezhettük az egybegyűlteket, hét elkezdtük a műsort. A jelmezekről lemondva az egyszerű fekete ruhákat viseltük. A terem akusztikája és a hangosítás szuper volt, a színpadról egészen úgy tűnt, mintha jól szólna a dolog. A közönség tapsolt, kurjongatott, Dey, Rene, Marie és Elisa táncra perdültek. Jó volt a hangulat és persze nagy sikerünk volt, de hát a barátainktól nem is vártunk mást. Mindeközben Pak Deddy még mindig a hátsó sarok homályában ücsörgött és figyelt. Ekkor még nem sajnáltam szegényt, mert eddig csak közepesen volt rendhagyó az este. Hogy eljön egy együttes, de csak három számuk van és egy barátjuk énekel helyettük bő fél órát, beözönlik egy gimis osztály, majd elkezdődik a koncert és a két bule éktelen vonyításban tör ki a színpadon, a harminchoz közeli korosztály pedig a küzdőtéren nyomja ... erre egy tapasztalt indonéznek a szeme se rebben ...

A három számunk után éreztük, hogy még nincs vége a bulinak. A közönség swungban volt, produkálni kellett még magunkat, hogy ne legyen ilyen béna vége ennek a béna estének. Produkálni! De hogyan? Nincs több számunk, énekelni nem tudunk, hát lenyomtunk egy "répa, retek, mogyoró ..." és "sör, a bor, a pálinka ..."-rap-et, de ezzel valóban vége volt a repertoárunknak. Hogy ez nem jelentette a buli végét, az is csak Indonéziának köszönhető! Ha elfogytak a dalaid, ha elfogyott az erőd vagy a kedved, csak dobd be a "Ki akar feljönni a színpadra énekelni?" mondatot, mosolyogj, unszold őket és hamarosan egy önjelölt énekes kezébe nyomhatod a mikrofont, aki nagy eséllyel százszor jobban énekel nálad és tudja az aktuális indonéz slágereket. Mi is ezt a trükköt alkalmaztuk, teljes sikerrel! Énekelt még Dey, és két-három ember a gimis osztályból! Mindenki a színpad előtt táncolt és ugrált, Pak Deddy pedig, habár még mindig eltakarta a félhomály, tuti a száját tátva figyelte az eseményeket, ahogy az este egy házibuli és egy Kispál-koncert keverékébe fulladt. Utóbbi hatást a sok, alter stílusú ruhákba öltözött tini okozta.
A hangulat tökéletes volt, a TCB-t mindenki imádta, de éreztük, hogy mindannyian máshogy képzeltük ezt a meghallgatást, és valószínűleg ez volt az utolsó koncertünk a Bumi Sangkuriangban. A végén Pak Deddy diplomatikusan és udvariasan csak annyit mondott, hogy majd keres minket, ha lesz lehetőség fellépésre. :) Nyilván azóta se hallottunk róla ...

A sikert az OJ's-ben ünnepeltük, amely belépve rögtön otthonos érzést keltett. Rozoga asztalok és székek egymás hegyén-hátán, kellemes félhomály, színes lampionok mindenfelé, egy polc és egy asztal tele matchbox autókkal ... egy újabb romkocsma!!! A hideg és minimalista diszkók mellett vannak Bandungban normális helyek, csak nagyon nehéz megtalálni őket! :) Itt csatlakozott hozzánk Florance és Maggie is, akik ugyan elindultak, de nem értek oda időben a koncertre.

A meghallgatás mérlege:
  1. Talán jobban jártunk volna, ha a homeband szünetében játszunk jövő héten, mert nem zavart volna meg minket ennyire a fura szituáció.
  2. De az is lehet, hogy így jártunk jól, mert csak a barátaink és egy gimis osztály előtt égtünk le, és a homeband mellett biztos még rosszabbnak tűntünk volna.
  3. A kritika Tündét és engem illet, mert a fiúk nyilván tudnak játszani, csak mi nem tudunk énekelni.
  4. Külön köszönet megmentőinknek, a gimis osztálynak, akikről azóta sem derült ki, hogy ki fia-borjai.
Tudtuk, hogy nem voltunk jók, de csak akkor láttuk illetve hallottuk, mennyire rosszak voltunk, amikor visszanéztük a videót. Rémes!!! :D Éppen ezért engedelmetekkel nem teszem közzé a felvételt a világhálón. Álljon itt egy másik videó, ami a próbák során készült a Salendrón, mert nem szeretném, ha kihagynátok azt az élményt, hogy Péterffy Bori "Vámpír" című számát indonézül is meghallgassátok!


(10-03-11)




Ten Concerts Band - LATIHAN


Meghallgatás a Bumi Sangkuriangban - A TERV

Bő két hetet próbáltunk a Bumi Sangkuriang beli meghallgatásra, és összeállítottunk egy ütős kis műsort. Természetesen indonéz nyelven, de a könnyebb érthetőség kedvéért itt magyarul olvashatjátok:

1. Bevezetés

(Mivel a homeband szünetében lépünk fel, félő volt, hogy akkor a közönség is kivonul szünetre. A minél nagyobb nézőszámot biztosítandó, kitaláltuk, hogy egy rövid bemutatkozással és bevezetéssel felkeltjük a közönség figyelmét. Mielőtt a homeband elkezd játszani, kérünk tőlük 2 percet és felmegyünk a színpadra.)

Tünde: Jó estét mindenkinek! Mi fogunk játszani ennek a klassz együttesnek a szünetében. De sajnos nem tudjuk eldönteni, hogy melyik ruhát viseljük. Tudtok nekünk segíteni?

Ildi: Ez az egyik! Talán egy kicsit túl sok és nagy, de nagyon vicces! (felmutat egy kalózjelmezt és egy gombajelmezt)

Tünde: Ez a másik! Ez keményebb és szexibb, de nagyon jól passzol az előadásunkhoz! (felmutat egy fekete rövid egyberuhát és egy denevérujjú pulcsit fekete bőrnacival)

Ildi: Most mindenki kiáltson hangos "prikitiúúúú"-t, aki azt szeretné, hogy ezt a ruhát viseljük! (felmutatja a kalózt és a gombát) És most az, aki erre szavaz! (Tünde felmutatja a két dögös rucit)

Tünde: Rendben, tehát ezt választottátok! Köszönjük szépen, jó szórakozást és találkozunk a szünetben!

(Ezután a közönség választásának megfelelő ruhát vesszük fel és abban nyomjuk le az előadást. Azt terveztük, hogy Tünde fotós ismerősétől elkérjük a kalózjelmezt és a szexi gombajelmezt, amelyekben egyszer már fotózták Tündét és Renét.)



2. Vampir

(A homeband szünetében tehát mi következünk. A fiúk, Ade, Abang és Gabriel, felmennek a színpadra és elhelyezkednek. Megszólal a "Vampir" első pár taktusa és mi, kalózgombaként vagy dögös denevérnek öltözve, vészjóslóan huhogva és vicsorítva felvonulunk a színpadra. Tünde rázza a vihardobozt, én pedig közlöm, hogy vérszagot érzek, ami nagyon jó, mert úgyis épp vérre szomjazom.)

Íme a dal indonéz szövege:

Mobil berderit di depan rumahku,
Apa yang kamu harapkan dariku,
Pahaku mau kau belai, tapi saya mau
Buka jaket kusutmu.

Bagian mana ku gigit badanmu,
Darah hangatmu mengalir di lehermu,
Hanya darahmu saja yang aku ingin sedot,
Setelah "halo, pakai selop!"

Kehidupanku s'bagai kelelawar,
Siang hari tidur, malam aku bangun,
Aku terbang buta, menemukanmu,
Ku campur Teh Botol dengan darahmu.

A fordítás nagyjából megegyezik az eredeti magyar szöveggel:

Egy kocsi megáll a házam előtt,
Te mit vársz tőlem,
A combom simogatást akar,
de én le akarom venni a gyűrött kabátodat.

Hogyan harapjak bele a testedbe,
Meleg vér folyik le a nyakadon,
Csak a véred az, mit ki akarok szívni,
Aztán "csá, veszem a papucsom!"

Életemben denevér voltam,
nappal aludtam, éjjel éltem én,
Vakon repültem, megtaláltalak,
Teh Botol-lal keverem össze a véredet.

(A koreográfia egyszerű volt. Miután egyszer végigénekeljük a szöveget, megfordulunk és felveszünk a földről egy-egy Teh Botol-os üveget, amelybe piros színű Fantát töltünk. A Teh Botol a helyi IceTea, az indonézek által roppant kedvelt édes tea két és fél decis üvegbe zárva. A színe azonban nem eléggé vörös, ezért kell kicserélnünk piros Fantára. Szóval felvesszük a vérrel kevert Teh Botol-t, majd a közönség felé fordulunk, ízlelgetjük, kínálgatjuk, majd folytatjuk a dalt a második versszaktól. A végén a csúcspontot a "halo, pakai selop!" kihangsúlyozása és egy véres koccintás képezi.
Ez a sor egyébként folyamatos vita tárgya volt, mert a fiúk folyton azt hajtogatták, hogy az indonézek nem fogják megérteni. Nekik nem egyértelmű, hogy a "veszem a papucsom" kifejezés annyit jelent: "csá, elhúzom a csíkot". Minden alkalommal bepróbálkoztak, hogy cseréljük ki a szöveget, mi meg minden alkalommal hősiesen küzdöttünk a papucsért, mondván, hogy a dalszöveg költészet is egyben - jaj, félre ne értsétek, elméletben értem, nem a mi szövegünket nevezem költészetnek! -, ami nem baj, ha gondolkodásra készteti az embereket.)



3. Mit tehetnék érted

(Abang gitározik, Tünde énekli a dalt, az utolsó versszakot és refrént két szólamban nyomják, mindezt magyar szöveggel. A dalt a következő koncertre terveztük lefordítani.)


Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok,
És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér sem én vagyok,
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.

Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod,
Hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted, hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem?

Nincsen varázspálcám, mellyel bármit eltüntethetek,
És annyi minden van jelen, mit megszüntetni nem lehet,
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.

Mit tehetnék érted, ...

Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem,
Hogy holnapra már máshol leszünk, sajnos, nem ígérhetem,
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.

Mit tehetnék érted, ...
Mit tehetnék, áruld el nekem?
Hát mit tehetnék, áruld el nekem?



4. Kawin Saja Lagi

(Megtartottuk a könyvbemutatós műsor struktúráját, csak átalakítottuk a középső részt. Az intró alatti szöveggel bevonjuk a fiúkat is, mert Tünde Abangnak, én pedig Adénak mondom a méltatlankodó sorokat.)

Ildi: Ezt nem hiszem el! Mosom a szaros gatyáját, vasalom a gyűrött ingét évek óta, és erre egyszerűen elfelejti a szülinapomat ...

Tünde: Ezt nem hiszem el! Mekkora hülye vagyok, hogy nem vettem észre, hogy mindig megsimogatja egy kicsit a jamu-árus lány kezét, ha jamu-t vesz tőle ...

Ildi: ... bezzeg a warungos lány szülinapjára, arra mindig emlékszik ...

Tünde: ... legalább eldughattad volna a plüssmacimat, hogy ne kelljen mindezt látnia és hallania ...

Ildi: ... csak nézd meg, meddig tűröm még ezt ...

Tünde: ... ne, kérlek, ne próbálj magyarázkodni ...

Ildi: ... én többet érek ennél ...

Tünde: ... én egy IGAZI férfit akarok ...
 
Tünde+Ildi: Pakolok és már itt sem vagyok!!!


Felcsendül a dal indonézül:

Hiduplah bahagia dengan dia,
Dia bisa mentolerir perselisihan,
Aku pergi jauh, meninggalkan dirimu,
Dan apa pun itu, aku ngak terluka.

Aku hidup jomblo tanpamu,
Aku kasi nomor hapeku,
Sopir angkot ku kasi juga!

Aku cari cowok sejati
Di facebokku ketawa-ketiwi,
Penonton pun boleh juga!

Itt nagyobb eltérések vannak a magyar szöveghez képest:

Élj vele boldogságban,
Ő tudja tolerálni a hibákat,
Én elmegyek messzire, elhagylak téged,
És ráadásul, egy cseppet sem fáj.

Szingliként élek nélküled,
Osztogatom a mobilszámomat,
Még az angkotsofőröknek is!

Igazi férfit keresek
A facebook-on, röhögcsélve,
De a közönség is számításba jöhet!

(A dal után a fiúk halkan játsszák az instrumentális részt, mi pedig folytatjuk a miniperformance-t.)

Ildi: Meg kell valahogy vigasztalnom magam, ha nem akarok sírva fakadni a színpadon!


Tünde: El kell terelnem valamivel a gondolataimat, mielőtt felzabálom a Buah Batu teljes nasi goreng-készletét!

Ildi+Tünde: Gyerünk! Keressünk egy igazi pasit a közönségben!


Ildi: Prikitiúúúú!!! Ott van egy! Pont az én zsánerem!


Tünde: (előkap egy kis távcsövet, keresgél, megpillant valakit és pontos leírást ad róla, mint pl. fekete hosszú/rövid haj, fekete szem, barna bőr, piros/kék/sárga póló, stb. A leírandó személyt előre kiválasztjuk, hogy Tünde felkészülhessen a szavakból. A leírás alapján az illető remélhetőleg magára ismer, nézelődik körbe, fészkelődik, közben mindenki nézelődik, hogy ki lehet az.)

Ildi: (a leírás közben folyamatosan bólogat) Igen, pontosan ... a mellette ülő!!! (Ezt a viccet reméljük érteni fogják, és jól kijön majd a dolog.) Igen, te, te, kérlek, gyere fel a színpadra!

(A delikvens felkászálódik a színpadra.)


Tünde+Ildi:
(felváltva, mint akik vizsgáztatnak)
Neved?
Honnan jössz?
Lakcímed?
Facebook-od?
Mobilszámod?
Bankszámlaszámod?
(Itt remélhetőleg nagy nevetés, mert értik és ez nem csak az európaiaknál poén.)

Ildi: Ha meg tudsz tanulni egy mondatot magyarul, kapsz tőlünk egy nagy puszit!

Tünde: Mondd utánam: "Az ipafai papnak fapipája van, ezért az ipafai fapipa papi fapipa." (Delikvens próbálja, de persze nem megy neki.)

Ildi: Semmi gond. Van még egy, próbáld meg ezt: "Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó." (Próbálja, de nem megy.) Jaj, én nem bírom ezt idegekkel! Ki kell mennem egy pillanatra, hogy megnyugodjak. (el)


Tünde: Na jó, próbálkozzunk egy egyszerűbbel: "Ildi, gyere hozzám feleségül!" (Delikvens próbálkozik, ezt talán meg tudja tanulni. Aztán Tünde befogja a fülét és elárulja a közönségnek, hogy mit jelent a mondat. Közönség nevet. Ildi bejön. Izgatottan várja, hogy mit sikerült a srácnak elsajátítania. A srác kinyögi a mondatot. Közönség felváltva röhög visítva és fakutyaként.)

Ildi: Óóóó, hát persze, szívesen!!!


Tünde: Kedves közönség! Áruljátok el neki, hogy mit kérdezett! (A közönség elárulja, majd újra felhangzik a visító fakutyakórus.)


Ildi: Köszönjük szépen! És az együttműködésedért most megkapod az ajándékodat.

(Bekötjük a szemét és a fiúk adnak neki egy-egy puszit két oldalról. Itt volt olyan variáció is, hogy kap egy nagy "puszi" feliratú táblát, de aztán azt lusták voltunk megcsinálni. A fiúk persze tiltakoztak a pusziadás ellen, de mi nem foglalkoztunk ezzel. Tudtuk, hogy eme roppant butuska kis poénsorozat végtelenül fog tetszeni a kis indonézeknek, főleg, hogy bevonjuk őket a dologba. Az európai közönséggel ellentétben ők megragadnak minden alkalmat, ha szerepelni és magamutogatni lehet, tehát ezt is imádni fogják! A mini-performance után Abang gitárszólója jön, majd megint a dal.)

Aku hidup jomblo tanpamu,
Aku kasi nomor hapeku,
Sopir angkot ku kasi juga!

Aku cari cowok sejati
Di facebokku ketawa-ketiwi,
Penonton pun boleh juga!

Száz évig!
Hiduplah bahagia seratus tahun,
Dia bisa mentolerir perselisihan,
Aku pergi jauh, meninggalkan dirimu,
Dan apa pun itu, aku ngak terluka.
Aku ngak terluka!
Kawin saja lagi!
Gue gitu loh!


!!!APPLAUSE!!!


(A "gue gitu loh" egy kifejezés arra, hogy "Hát persze, hogy kurva jó, amit csinálok! Mégis mit gondoltál? Hát ez én vagyok! Persze, hogy csak jó lehet az eredmény!" Mindezt flegmán és kicsit lenézően előadva, egy lesajnáló fintorral az arcon. A dalbeli értelme is hasonló: "Velem próbálsz kicseszni? Engem próbálsz elhagyni, megcsalni, tönkretenni? Na, tudod kivel szórakozz kisapám!" :)

Ez volt a tervünk. Nagyon készültünk rá. Sokat próbáltunk. De ahogy már a Balira vezető utunkon is megtanultuk: "Ember tervez, Jáva végez." 2010. március 11-én a valóság egészen más formát öltött.

(10-03-11) 


Heti Hírmondó

Ildikó-nap - Fesztivál a Gedung Sate előtt - Pak Kumis warungja - d'Groove Grand Opening - Modell és managere - Jazzkoncert a Café Halamanban és az otthon felejtett Tünde esete

Szerdán Ildikó-nap volt. Ez itt senkit nem érdekelt, mert nem ismerik a névnap intézményét.

Este Adéval, Abanggal és Hartival kimentünk a Gedung Sate elé, ahol valami fesztiválféle volt. Rengeteg standból ezerféle zene szólt, rádióállomások hirdették magukat, a két nagy színpadon pedig bandungi művészek léptek fel. Találtunk egy fura autót, aminek nyitott csomagtartójából egymillió decibellel üvöltött a zene és egy LCD monitor valamint egy csomó hangszóró képezte a belső kialakítását. Akkor sem értettem és most sem tudom, milyen rendezvény volt ez, és időm sem volt időm kideríteni, mert hamarosan elkezdett esni az eső, hát bemenekültünk egy warungba.


A zeneautó

Pak Kumis egy szép napon nagyon unatkozhatott, és nem talált más elfoglaltságot, mint hogy a warungjában kapható különböző ételeknek mókás kódokat találjon ki.  A kódok igazából az étel nevéből kialakított mozaikszavak. A mozaikszavak képzése egyébként is indonéz szenvedély, de itt már kényszeres jelenséggel állunk szemben.
A roti (kenyér), pisang (banán) és indomie (smack) különböző fajtáit kínálta az étlap:

ROBU - Roti Bumbu (fűszeres kenyér)
ROKJU - Roti Keju (sajtos kenyér)
ROPISJU - Roti Pisang Keju (banános sajtos kenyér)

PISKECOK - Pisang Keju Coklat (sajtos csokis banán)

INTEL - Indomie Telor (smack tojással)

KOPSUS - Kopi Susu (kávé tejjel)
JERPAN - Jeruk Panas (forró narancslé)
FANDI - Fanta Dingin (hideg fanta)


Pak Kumis étlapja


Tudom, hogy ezeket olvasva sokakat esetleg nem a mozaikszavak elméssége köt le, hanem annak elképzelése, hogy milyen is lehet a forró narancslé. Hát, igen ... megértem a kételyt. És el is oszlatom. A forró narancslé valóban undi. De mit várunk egy olyan helytől, ahol imádják a vajas-sűrített tejes-csokis-reszeltsajtos szendvicset!

Pénteken évnyitó ünnepséget tartottak a d'Groove-ban. Tünde, Rene és Yuni, mint a fitness center instruktorai bemutatót tartottak tudományukból (Rene nem tanít a Groove-ban, ő csak plussz bulénak kellett). Amikor Adéval megérkeztünk az épület elé, hatalmas tömeg fogadott, akik a környékről özönlöttek oda, hogy a főbejárat előtt felállított színpadon folyó műsort élvezzék. DJ-k és kisebb együttesek szórakoztatták a pórnépet, míg a legfelső szinten hatalmas fogadás volt a meghívóval rendelkezők részére. Szerencsére tőlünk senki nem kért meghívót, így nyugodtan besétálhattunk és elvegyülhettünk az ünneplőbe öltözött tömegben. A legfelső szinten található tornateremben felállítottak egy méretes színpadot és szabályos sorokba rendezett székek várták a többszáz meghívottat. Rutintalanul megvacsoráztunk indulás előtt, így csak unalmunkban ettünk a sokféle kajából, amíg arra vártunk, hogy végre történjen valami. Nagy sokára elkezdődött a műsor, természetesen a szokásos beszédekkel, majd díjkiosztóval (az év fitness tanára, az év fitness guruja, az év testépítője, stb.) folytatódott és a legvégén következtek a bemutatók. Tünde ezzel is megszenvedett. mint minden fellépésével, amiben kettőnél több volt az indonéz, hiszen ők nem a pontosságukról és a munkabírásukról híresek, de végül rendben lement a produkció. És kaptak nagyon menő groove-os melegítőt, ami nyilván megért minden szenvedést. :) Otthagytuk kézjegyünket az előtérben felállított, vendégkönyvként funkcionáló táblán is. A Groove tulajdonosa ezen remélte begyűjteni a prominens személyek aláírásait és az ilyenkor kötelező jókívánságokat. Tünde óráit akkortájt elég gyéren látogatták, így az ő kezéből a "Ne rúgjatok ki! Kérlek, légyszi!" felirat került a sok "selamat", "good luck" és "sukses" közé. Én pedig hálát rebegtem a melegvizes zuhanyért.

Szombaton Tündének munkamegbeszélése volt két fotóssal, amire elhívta Adét is, mint managerét. Ade ezt a státuszt még korábban kapta Tündétől, és volt is egy próbálkozása, hogy modellmunkát szerezzen neki, de kevésbé volt sikeres, mint Dey Rene esetében. A megbeszélésre én is elkísértem őket, mondván, hogy utána úgyis együtt megyünk majd Lembangba, ahol Rene, Rodek, Dey és Lenny vár minket. A megbeszélés folyamán megmutatkozott, hogy Ade és Tünde merőben más tárgyalási technikát szokott alkalmazni, amiből aztán vita is kerekedett kettejük között. Aznap este nem pecsételte kézfogás az üzletet, a szokásos "még gondolkodunk és jelentkezünk"-szöveggel távoztak a fotósok. A nézeteltérés aztán meghatározta az egész este hangulatát, és az sem segített, hogy Lembang hideg levegőjén fagyoskodtunk, mert nem készültünk a klímaváltozásra.

Vasárnap este Jazz-összejövetel volt a Café Halaman-ban, ahol megjelent a fél Kramadibrata klán, illetve mindenki a bandából, kivéve Tündét, aki egy félreértés folytán otthon maradt. Szó szerint. Otthon lett hagyva, mert minden járművel rendelkező résztvevő azt hitte, hogy valaki más veszi fel és hozza el Tündét a Buah Batu-ról. Ő meg későn kezdett el telefonálgatni, és már mindenki a Dago környékén járt. Messze lett volna a Buah Batu visszfordulni, Tündének meg nem volt kedve angkotba szállni, főleg hogy az volt az érzése, senki nem akar vele találkozni, hiszen egyébként miért hagytuk volna otthon. Ettől aztán én is utáltam az egész estét, mert végig azon fortyogtam, hogy Tünde most miért hiszi azt, hogy mindenki utálja, mikor csak egy ostoba félreértésről van szó. Utólag azonban kiderült, hogy nem dőlt össze a világ és legalább jó pár bejegyzést feltett a régóta elhanyagolt blogjára. A jazzkoncert meg jazzkoncerthez híven uncsi volt, és végül én is hamar leléptem.


(10-03-08 / 10-03-14)


Zsíros modellmeló és a kétrészes esődzseki rejtélye

Hétfő délután hívott Tünde, hogy jó modellmeló van kilátásban.
Egyrészt ki kéne írnom néhány jó fotóját a Facebook-ról egy DVD-re, másrészt az én fotóimat is fel kéne tennem egy lemezre, majd el kéne mennem a BIP-hez (Bandung Indah Plasa), mert ők ott találkoznak Erlinnel és egy fotóssal, akik modelleket keresnek egy ruhamárka arculatához. Éppen blogírásba merültem, hát kényelmetlenül érintett, hogy világot kell váltanom, de nem volt mit tenni. Ha most van lehetőség, hát most van lehetőség. Gyorsan lementegettem Tünde fotóit a netről, és csináltam egy Ildikó Kenéz és egy Tünde Szilvási feliratú DVD-t. Utána áttanulmányoztam a térképet, mert rájöttem, hogy otthonról még sosem mentem egyenesen a BIP-hez, majd elindultam.
Lógott az eső lába, utáltam, hogy megint meg fogok ázni, de próbáltam a jót látni a dologban: tök izgalmas, hogy kipróbálhatok egy új útvonalat a BIP-hez és hátha segítek Tündének meggazdagodni. Félúton meg kellett állnom felvenni az esődzsekit. A nadrágrészét nem akartam felölteni, hogy ne veszítsek vele időt, és ne nézzek majd ki úgy, mint aki bepisilt. Az esőnadrágommal ugyanis volt valami gond, és nagyobb eső után mindig úgy szálltam le a motorról, mint aki nem bírta ki a WC-ig. Az eső azonban egyre hatalmasabb cseppekben hullott, hát másodszor is meg kellett állnom, hogy felöltsem a nacit is. Ha Bandungban esik az eső, az nem jelenti mindig azt, hogy lehűl a levegő is. Ha nem száguldasz 50-el a motoron, akkor mire megérkezel a rendeltetési helyedre, szépen bepállasz a műanyag esőszerkóba.

A nadrágból és dzsekiből álló esőszettet még Bali előtt vettem Harold segítségével egy út széli standon 40ezer rúpiáért. Jó erősnek tűnt és piros-fekete színe volt, hát nem sokalltam az árát. Az esőnadrág hasznos a motoron, hiszen a poncho szerű esőkabát alá bever a víz. Ha szemerkél az eső, nagyon jól funkcionál az esőszett. Ha azonban erősebben esik, és erre Bandungban sokszor van példa, mindig beázik a nadrág. Elég sokáig nem értettem, hogy miért ázik be a naci mindig pontosan a két lábam között. Először arra gondoltam, hogy a meleg miatt beleizzadok, de a víz mennyisége arra utalt, hogy az minden alkalommal kívülről jut be és nem az én testemből jut ki. Többször tüzetesen átvizsgáltam az anyagot, hogy nem lyukadt-e ki valahol, de teljesen épnek tűnt. Jóval később, egy skype-olás alkalmával Muci oldotta meg a rejtélyt. Szabónő lévén rögtön szakmai szemmel vizsgálta a problémát.

- Varrva van a nadrág vagy ragasztva? Mert ha varrva, akkor a tű nyomán végig apró lyukak keletkeznek, amelyeken aztán befolyik a víz.
- Hát persze! - kaptam a fejemhez. - Hogy ez eddig nem jutott eszembe!

A skype után kimentem és megnéztem a nadrágot. Sötét volt már, de kifeszítettem az anyagot és a fény felé tartva feltárult a varrás mentén szép rendben sorakozó sok pici lyuk.
Hát erre most megint mit mondjak? A monszun egyik országában képesek az emberek olyan eső elleni ruhadarabot készíteni, eladni (és persze megvenni), ami gyárilag lyukas!

Kellőképpen bepállva, de a "pisifoltot" megúszva érkeztem meg a BIP-hez, ahol megtaláltam a társaságot az egyik kávézó teraszán ülve. Ott volt Dey is, aki Rene managereként funkcionál, illetve Tünde, Erlin és a fotós. Leültem hozzájuk, átadtuk a lemezeket, ők beszélgettek, nevetgéltek, persze indonézül, tehát mi Tündével nem nagyon tudtunk bekapcsolódni. Erlin és Dey megkérdezték, hogy van-e kérdésem a munkával kapcsolatban, mire én elkezdtem sorolni, de Tündén keresztül Rene leállított, hogy ennek még nincs itt a helye és ideje, mert ő nem hallotta, hogy pont Erlin és Dey bátorított a kérdésfeltevésre. Aztán felmentünk a kérdéses márka egyik üzletébe, megnézegettük a ruhákat, és néhány abszolút középszerű bule csaj nagyméretű divatfotóit a falakon, majd Tünde és én elköszöntünk a társaságtól és hazamentünk.
Nem tudom, hogy Renét végül kiválasztották-e a munkára. Ott egyértelmű volt, hogy ő a nyerő, és azt is tudtuk, hogy ő csinálja jól a dolgokat. Lelépés helyett ő elment még velük kávézni, meg spannolni.

Levontuk a tanulságot:
  1. Ha az ember modellkedni akar, akkor rengeteg időt kell fordítani a mindenféle emberekkel való jópofizásra, függetlenül attól, hogy ezen emberek érdekesek-e vagy sem, illetve hogy biztosan hoznak-e majd munkát vagy sem.

  2. Indonéziában bárki modellé válhat, ha külföldi és főleg ha csóró egyetemista, mert azokat bőven a hivatásos modellek árai alatt kapják meg a fotósok.
De nem akarok okoskodni, mert erről a témáról Tünde tudna igazán sokat írni. Remélem majd fog is! :)

(10-03-08)


Heti Hírmondó

Tornádó immáron teljesen az enyém - Újra Dey videóklipje - JazzBreak - Dalszövegek születése - Mit tehetünk, ha nehéz a dal ... - TCB Photo Session - Avril szülinapja

Szerdán kifizettem Tornádó árának utolsó részletét, a maradék 1.500.000 rúpiát. Hivatalosan február 27-ig kellett volna kifizetnem, de akkor nem tudtam elmenni, azért késtem pár napot. Nem izgatott a dolog, mert a múltkori részletet is pár nap késéssel fizettem be. Ez alkalommal azonban szigorúbban vették, és a pénztárosnő 75ezer rúpia késedelmi díjat akart kérni. Mi tagadás, meglepődtem, és meg is ijedtem, hiszen volt más helye annak a pénznek. Kinyitottam a pénztárcámat, és megnyugodva láttam, hogy nincs nálam annyi pénz. Ez szerencsés fordulat volt, mert ugyan felajánlottam, hogy behozom holnap a maradékot, de erre csak legyintettek, és nem kellett büntetést fizetnem. :D Ilyenkor kedvelem ezt az országot!
A teljes vételár kifizetésével átadtak egy barna könyvecskét is, amelyen a következő aranyszínű felirat díszelgett:

"Buku Pemilik Kendaraan Bermotor - Polda Jawa Barat"

Hm, nem is tudom, mi ennek a neve magyarul! Ez a motor tulajdonosi könyvecskéje. Benne vannak a motor adatai és a tulaj adatai is. Ez utóbbinak jó sok oldal van, feltételezve, hogy sokat fog változni. 1995 után azonban csak egyszer, 2006-ban változott Tornádó tulajdonosa, legalábbis úgy, hogy be lett vezetve a könyvecskébe. Sajnos az én nevem sem került bele, mert nem éri meg átíratni. Sokba kerül, és én csak kb. fél évig fogom használni, aztán úgyis eladom. Ennyi időre pláne nem éri meg az átíratás. Ha nálad van a könyv és a forgalmi, azzal tudod igazolni, hogy te vagy a motor jogos tulajdonosa.
Nagyon büszke voltam! Ő életem első saját tulajdonú járműve! Olyan izgi! Még sosem volt járművem! ... És persze ezért nem tudtam, milyen járulékos költségekkel jár a járműbirtoklás. Mint például a forgalmi meghosszabbítása, a folyamatos szervizelés, vagy egyszerűen csak a tisztítás ...

A könyvecskével a táskámban boldogan átrobogtam az STSI-re, és miután megmutogattam mindenkinek, elkezdődött Dey videóklipjének egy következő megbeszélése. Dey dala, az "Out From The Closet" a másságról szól, olyan emberekről és olyan embereknek, akiknek önhibájukon kívül vagy éppen abból kifolyólag vannak problémáik a társadalomba való beilleszkedéssel. A klip alapötlete az volt, hogy különböző szituációkban lévő embereket látunk (pl. drogos, öngyilkos lány, elhanyagolt kisgyerek, leszbikus pár, nagyon fiatal pár és a lány terhes, stb.), mint egy panoptikumban, és Dey közöttük sétál és énekel. Aztán a végén megint látjuk ugyanazokat az embereket, de már egy megváltozott szituban, amely során egyes történeteknek boldog, másoknak szomorú vége lesz (a drogos meghal, az öngyilkos végül nem ugrik, stb.). A pontos dramaturgia állandóan változott, de az folyamatosan jellemző volt, hogy túlbonyolítottuk a sztorit. Nagyon sok jelenet és nagyon sok szereplő kellett az egészhez, amit tapasztalat híján, véres verejtékkel, végül nem tudtunk volna megcsinálni. Ez alkalommal Tünde is becsatlakozott, és miután elmentünk a Bragára, hogy terepszemlét tartsunk, és kávézás közben a sokadik bonyolult variációnál tartottunk, finoman felhívta a figyelmünket, hogy ezt így nagyon nehéz lesz megcsinálni, és egyszerűsíteni kéne a történeten. Ez végül nem történt meg, vagy legalábbis nem az én közreműködésemmel, mert ez volt az utolsó videóklippes megbeszélés, amin részt vettem. Aztán elsikkadt a dolog, vagy csak engem nem hívtak többé, nem tudom. De az tény, hogy még nem láttam a kész klipet. Talán majd egy másik alkalommal, egy másik életben megcsinálják?

Este mindannyian újra találkoztunk a Bumi Sangkuriangban. Nem, ne izguljatok, még nem a mi fellépésünk volt! Az másnap lett volna esedékes. Szerda este a JazzBreak keretében az ImanBrata Trió lépett fel, amely Adét, Abangot és Gabrielt foglalta magába, Harti mint énekes közreműködésével. Több előadó volt előttük, és engem nem izgat fel a jazz, tehát halálra untam magam. Kivéve, amikor egy 10-12 gyerekből álló csoport lépett fel, mindegyik kezében egy-egy hegedűvel! Na, az frenetikus volt! Ahogy a sok hegedű egyszerre, majd külön-külön, egy és sok szólamban játszott valami iszonyú vidám és ritmusos zenét! Jó, bocsánat, nem tudom érzékletesen leírni, mert hülye vagyok a zenéhez, de az ott megborzongatta a testemet és éreztem, ahogy minden egyes szőrszál feláll a hátamon és együtt mozog a zene ritmusára!

A TCB meghallgatása másnap lett volna a homeband szünetében, de nem álltunk túl jól a felkészüléssel. Aznap este még lelkesen bólogattunk, hogy igen-igen, másnap jövünk hétre, de csütörtökön aztán felhívtam Pak Deddy-t, hogy mindenki lebetegedett és inkább jövő héten mennénk. Nem rázta meg túlságosan a dolog, így kaptunk még egy hetet felkészülni. Ez kellett is, mert múlt szombaton ugyan megírtuk a két dal indonéz szövegét, de a "Kawin Saja Lagi" összekötő részeit még mindig nem írtuk át teljesen készre. Megint azzal a problémával küzdöttünk, hogy nem volt idő a memorizálásra. És ez egy meghallgatás volt, ezt nem lehetett félvállról venni! :)
A "Vámpír" és az "Élj vele boldogan" indonéz szövege egyébként nagyon jó lett! Ugyan kiadtuk a fiúknak, hogy fordítsák le (mi már elkészítettük és átküldtük nekik az összes TCB-nek kiválasztott dal angol fordítását), de persze nem tudták megcsinálni.
"Nem találom az emailt, letöltöttem, de már nincs meg, nye-nye-nye-nye ... " - kerestek nyafogva mindenféle kifogást. Nem volt más választásunk, mint együtt nekiülni és lefordítani a két dalt. Ezt végül nem bántuk meg, mert végtelenül szórakoztató volt indonéz szavakat keresni, amiknek volt a dalban értelmük és még rímeltek is és viccesek is voltak. Én halálosan élveztem és a végeredményre egyértelműen büszke vagyok!
Ezen kívül akartunk még egy harmadik számot is. Bródy János "Mit tehetnék érted" című dalára esett a választásunk. Ezzel a dallal azonban több probléma is volt. Egyrészt nagyon nehéz volt lefordítani a szövegét. Végül nem is ment, hiába próbálkoztunk, és az idő is fogyott vészesen. Így elhatároztuk, hogy most még magyarul énekeljük és a legközelebbi alkalomra meglesz indonézül is. Így alakult ki az a koncepció, hogy minden koncerten lesz egy új dal, ami még magyarul szól, és ha a közönség kíváncsi arra, mit jelent a szöveg, el kell jönnie a következő koncertre, hogy meghallgathassa indonézül is. A másik probléma az volt a "Mit tehetnék érted"-del, hogy nem tudtuk elénekelni két szólamban. Egészen pontosan én nem tudtam elénekelni úgy, hogy Tünde egy másik szólamot énekel közben. Ja, ez nekem sose ment! A kánon még valahogy csak-csak, de a két szólam ... esélytelen. Tündének megvan ez a dal olyan verzióban, ahol a a tesója, Csuti és neki egy barátnője éneklik a nótát két szólamban. Tünde ezt akarta reprodukálni, de bennem nem talált használható partnerre. Így Abang lett befogva. Ő fogja énekelni az alsó szólamot. Természetesen magyarul, hiszen még nincs indonéz szöveg. Igen, ez volt a harmadik nehézség a dallal. Abang nagyon cukin próbálta formálni a nem könnyű magyar szavakat, és a végén egész jól megtanulta a szöveget.
Amint látjátok, volt munka a fellépés előtt, hát jogos volt a plussz egy hét. Lázasan gyakoroltunk, sűrűn találkoztunk a Salendro beli kis stúdióban, és a próba szüneteiben kávéval és fotózással frissítettük fel magunkat. Ez utóbbi eredménye megtekinthető a Picasa-n. Vasárnap a család pembantu-ja (cseléd) kihasználva a napsütést, a háztető stúdió melletti részére teregette ki száradni a kimosott ruhákat. Ideális fotóterep! Rögtön lecsaptunk rá!
Hogy aztán mégis elég szörnyű lett a meghallgatás, azt már nem az elégtelen gyakorlásra, hanem a stresszre fogtuk! :)

Szombat este kicsit lazítottunk a Mediterazziában Avril szülinapja alkalmából. Ahol múltkor Rama duzzogott, hogy nem akarja leölni Rahwanát, ott most lufik és lampionok lógtak, a világ minden tájáról összegyűlt emberek ücsörögtek beszélgetve és iddogálva, majd Avril megkapta a tortáját, forma1-es stílusban lelocsolták egy kis sörrel, majd jó hangulatú táncos buliba fordult az este. Együtt ropta Zimbabwe, Indonézia, Magyarország, Madagaszkár, Mali, Finnország, Hollandia és még ki tudja hány sziget és tartomány! Persze nem túl későig, mert a hely éjfélkor bezárt, és mint tudjuk, én már öreg vagyok a hajnalig tartó bulizáshoz, tehát nem követtem a tömeget minimalista stílusú méregdrága szórakozóhelyekre, hanem szépen hazadöcögtem öreg Tornádóm hátán.




(10-03-01 / 10-03-07)


2010. március 3., szerda

Darmasiswa újra

Február vége volt a jövő tanévi Darmasiswa ösztöndíj leadási határideje. A Musical-tervünkre való tekintettel mindenképpen érdemes volt leadnunk újra a pályázatot. Habár mindenki azzal ijesztgetett, hogy esélytelen a dolog, mert mostanság nem szokták megadni még egyszer, mi úgy gondoltuk, hogy egy próbát megér, nincs veszteni valónk.
Tünde megint az STSI-re jelentkezett tánc szakra, én pedig szintén átpártoltam ide, színház szakra adtam le a jelentkezést, mondván, hogy a Musical-el úgyis az STSI-n fogunk dolgozni, ezért jobb, ha mindketten oda tartozunk, mint darmasiswák. Én azért biztosra akartam menni, és megpályáztam a szociálantropológia szakot is az Unpad-on. A Musical-hez tartozó dokumentumfilm forgatásánál ugyanis hasznos lesz az ilyen irányú információ és műveltség. Az egész pályázatot ugyan angolul írtam meg, de a motivációs levelet Adéval lefordíttattam indonézre, ezzel is demonstrálandó, hogy én már olyan szinten bírom a nyelvet, amely nem akadálya az egyetemi szintű képzésben való részvételemnek. :)

Rohamosan közeledett a hónap vége, hát jó szokásunkhoz híven az utolsó előtti napon a tettek mezejére léptünk. Délelőtt átmentem Tündéhez, és segítettem neki a motivációs levele lefordításában (mármint angolra).

Ezután összeállítottuk az anyagot:
  1. Kitöltött jelentkezési lap
  2. A "Jungle Book Project Plan" - a Musical projektkönyve
  3. 5 db. igazolványkép (ez a mániájuk, ebből azt hiszem végül hatot küldtem)
  4. CD-re írva a szükséges hivatalos iratok szkennelt változata (útlevél, diplomák, angol motivációs levél, igazolványkép - habár küldtünk nyomtatott formában is, muszáj volt a CD-re is felírni, ha másért nem, hát a vicc kedvéért, hogy a kis hivatalnokoknak legyen honnan nyomtatniuk belső használatra ... :)
  5. Mellékletek listája

Mielőtt elindultunk volna a nyomtatás, és levélfeladás kálváriáját bejárni, a jelentkezési lapot és a projektkönyvet elküldtük emailben is Jakartába. A darmasiswa honlapján a postacímek mellett találtunk egy email címet is, hát oda küldtük az anyagot és ebben az emailben jeleztük, hogy az egészet feladtuk postán is a mai napon. Kapott egy levelet a budapesti Indonéz Nagykövetség, hogy ők is tudjanak róla: két bandungi kis darmasiswa újra próbálkozik. Kiírtuk CD-re a fájlokat, majd útnak indultunk.

Jakartába két helyre kellett elküldeni mindent nyomtatott formában : a Directorate of Public Diplomacy, Departement of Foreign Affairs és a Head of Bureau of Planning and International Cooperation, Secretariat General, Ministry of National Education címére.
Egy kis másoldában Tünde lefénymásoltatta az útlevelét és a KITAS-át, én pedig csak a KITAS-omat, hogy azt is mellékelhessük. Itt vettünk két-két nagy borítékot is a postázáshoz. Ezután átmentünk egy papír-írószer boltba, ahol vettünk műanyag "bugyikat", azt az egy rövid-egy hosszú oldalán perforált fajtát. Ezután jött a nyomtatás aktusa, amit a CK melletti kis warnetben vittünk végbe, mert ott megbízhatóan és gyorsan dolgoznak (magyarul képesek nyomtatni és megértik elsőre, hogy mit akarunk). Szorított az idő, már kora délután volt és szombat, féltünk, hogy bezárnak a posták, nem lehetett hibázni. A kis warnet nem is okozott csalódást. Szépen kinyomtattak mindent, mi aláírogattuk a példányokat, majd belehelyeztük az egységcsomagokat egy-egy fehér pólyába (ez ment a külügyeseknek) és egy-egy kék pólyába (ez ment az Oktatási Minisztériumnak). Már a pólyák színéből is láthatta a szemfüles hivatalnok, hogy ez a két pályázat összetartozik.
Megvoltak hát a szépen összeállított csomagok a megcímzett borítékokban. Valamiért még hazaugrottunk Tünde kostjába, ahol Yuni azt mondta, hogy az Alun-Alun melletti nagy posta szombaton délután már nincsen nyitva. Ez a hír hideg zuhanyként ért minket. Hát ezért szenvedtünk ennyit, hogy villámgyorsan összeszedjünk mindent? Hogy aztán ne várjon meg minket a posta, és orvul bezárjon és ne tudjuk feladni a szajrét?
Én hagytam volna már a fenébe, majd hétfőn feladjuk, gondoltam, de Tünde nem hagyhatta annyiban a dolgot!
- Amikor anyukám küldött nekem egy csomagot Magyarországról, és nem érkezett meg, és én elkezdtem keresni, akkor elküldtek a Soekarno-Hattára egy nagy lerakatba. Az valami központi elosztójuk lehet! Talán az még nyitva van, hátha ott fel tudjuk adni!

Nem nagyon hittem a dologban, és nem volt sok humorom fölöslegesen furikázni a Soekarno-Hattán egy olyan helyre, amire Tünde úgy kb. emlékezett, de mint mindig, most sem mondtam nemet. Elindultunk hát, ügyesen meg is találtuk a helyet, ahol ugyan volt egy kis postahivatal, de az már bezárt. Bementünk hát az épületbe, hátha találunk valakit, aki tud segíteni. Hamarosan jó páran körénk gyűltek, és lassan megértették, hogy nincsen semmi különös, csak két bule levelet akar feladni. Erre kedvesen közölték, hogy menjünk az Alun-Alun-ra, mert ott a főposta este 7-ig nyitva van. Gondolatban megköszöntük Yuninak az infót, és elindultunk a városközpontba. A szokásos harc és dugó után be is jutottunk, feladtuk a leveleket, gondosan elraktuk a számlát, mint igazolást arról, hogy valóban elküldtük a pályázatot, és elégedetten távoztunk.
A Darmasiswa terén megtettünk hát minden tőlünk telhetőt, hogy meghosszabbítsuk ittlétünket. Most már az indonézek (és a szerencse?) kezében voltunk megint.

(10-02-27)


Speedy-gondok és élő közvetítés a Víztorony utcából

Pénteken napközben az a meglepetés ért, hogy elment az internet. Nem értettem, hogy mi a gond. A gép csatlakozott a modemhez, a modem csatlakozott a telefonvonalhoz, de a vonal nem csatlakozott az internethez. A modemen minden lámpa szabályszerűen világított vagy éppen villogott, kivéve az internet feliratút. Kihúztam a konnektorból, vártam egy kicsit, majd visszadugtam, de nem volt változás. Mivel nekem aznap és szombaton is sok programom volt, az intézkedést Felis-re hagytam.
Szombaton aztán egész nap izgultam, hogy sikerül-e megoldani a problémát, mert aznap estére vagyis éjszakára volt esedékes egy skype a lányokkal. Az első webkamerás közös beszélgetés 6 hónap óta! Egyáltalán nem volt kedvem lemondani még kevésbé warnet után rohangálni! Pláne, hogy a budapesti esti órákra beszéltük meg, ami nálunk hajnali 2-3. Olyankor már minden warnet zárva van a környékemen, és nem volt ötletem, hogy hol találok 24 órásat, ami garantáltan jó.

Aztán szombat délután Felis küldött egy sms-t, hogy megjavult a net! Aznap hajnalban tehát ott kuporogtam a gépem előtt, és egyszer csak feltárult előttem az a kép, amit már évek óta szemlél a dolgozószobánkban lévő nagy számítógép, ha Anyuék lemennek a Balcsira, mi meg összegyűlünk egy kis főzőcskére, kerti sütögetésre és az elmaradhatatlan számítógép előtti táncos-éneklésre: ott voltak mindannyian, Boja, Dia, Kinga, Ani és Máté is ... csak Gabi hiányzott, mert más programja volt. Mindenki ott vigyorgott és vihogott, és elmeséltük a legfrissebb híreket, és mindenki fröccsöt vagy sört ivott, csak én szürcsöltem a vizemet, de azért a feeling kedvéért (bármennyire is tilos volt a szobában) rágyújtottam én is egy cigire, csak hogy minél jobban átjöjjön a Víztorony utcai házibulik hangulata!
Fáradt voltam, de nem számított, jó volt látni a lányokat (és Mátét), és egy kis időre honvágyam lett. Hirtelen megérintett az eddig elmúlt életem, hangulatok, hangok, színek és ízek emléke kavargott bennem, és ráeszméltem, hogy eddig mennyire egyetlen helyhez kötött minden. Egyetlen városhoz, egyetlen országhoz. Egészen mostanáig ...

Csak másnap tudtam meg, mi volt a baj az internettel. Egyszerűen lejárt az először kapott jelszavunk és a Telkom úgy érzékelte, mintha nem tartozna internet az adott telefonvonalhoz. Felis kihívta a technikusokat, akik rájöttek a problémára és adtak egy új jelszót, amiért megint legomboltak rólunk 35ezer rúpiát. Most erre mit mondjak? Egy egész délutánt töltöttek a kostban a net beszerelésével és egy szóval sem tudták megemlíteni, hogy az akkor kapott jelszavunk csak ideiglenes és 10 nap múlva lejár ...

(10-02-26 / 10-02-27)


UNPAD vs. ITB és karaoke a Dago Plasa-ban

Pénteken reggel felszedtem Ivát az Unpad kampusza előtt és elindultunk, hogy motoron közelítsük meg azt a tornatermet, ahol Avril kosarazik majd az UNPAD színeiben az ITB ellen. A GOR (Gedung Olahraga) Tunas Arena, vagyis a tornaterem benn volt a városközpontban, a Pasar Baru közelében, de az egyirányú utcák miatt nagyon nehezen találtuk meg ... magát az utcát is, nemhogy az utcából nyíló kicsi sikátorban álló tornatermet!
A nehézségek ellenére még volt időnk meginni egy kávét, majd elkezdődött a meccs. Bevonultunk a terembe, leültünk a nézőtérre, és szurkoltunk az UNPAD-nak. Nem hiába! Nyertünk is!!!



Avril akcióban

 
A meccs végén összefutottunk Megannal, akit az International Day-ről és a hagyományos sportolimpiáról ismerek. Meghívott minket estére a Dago Plasa-ba karaokezni, mert aznap tette le sikeresen az államvizsgáját. Este összegyűltünk hát a kis teremben, jött Tünde is, és ott volt két másik bule csaj is, akiknek már elfelejtettem a nevét, de arra emlékszem, hogy nagyon ijesztőek voltak fejkendőben.
A karaoke intézménye és perverzitási foka nem változott az első élményem óta. Ne aggódjatok, már beszereztem a karaoke DVD-ket, viszem haza a szajrét, de igazából karaoke-klubba kell menni ahhoz, hogy teljes legyen a hatás: sok ember ül egy kis teremben, valami nagyon béna klippet bámulnak a TV-n, miközben két ember a mikrofonnal vonyítja a számot, és a végén még egy csomó pénzt is adnak az egészért! :)


 Karaoke

 
Az itteni helyekkel az a baj, hogy értelemszerűen sok a nyálas indo popszám, amiket nem ismerek, és kevés az olyan angolnyelvű dal, amit el tudok énekelni. Eros Ramazotti vagy Jovanotti után pedig hiába kutattam. Azóta megtanultam, hogy karaoke-bulit délután kell tartani, vagy hétköznap, amikor olcsó a terem és max. négy ember menjen, hogy az így is borsos árért eleget tudjál énekelni. Ja, és előtte készülj fel a dalokból!




(10-02-26)

A Teater Cassanova és a Trotoar(t)

Kedd este a Jl. Dago-n, a Dago Teahouse közelében található Café Mediterazzia volt az esti program színhelye. A Teater Cassanova adta elő Rahwana, Sinta és Rama történetét a Ramayana-ból Rene közreműködésével.

A sztori annyi volt, hogy Rahwana, a gonosz figura, elrabolta az erdőből Sintát, Rama feleségét. Rama persze megpróbálta megmenteni, de közben kételkedett az asszony hűségében. A szövegből nem sokat értettem, az előadásmód pedig a már megszokott amatőr-ripacs keverék volt. Rene játszotta Sintát, aki főleg tánccal fejezte ki érzéseit és gondolatait. Hogy is fogalmazzak finoman? Rene színházas órákra járt az STSI-n (már amíg járt) és nem táncra ...
Rahwana (vagy ő volt Rama?) eltúlzott mozdulatokkal és sokszor üvöltéssel tarkított előadásmódját pedig nem bírtuk végig kuncogás nélkül. A csúcspontnál Rama-nak elege lett az egészből, abbahagyta a játékot és közölte, hogy ő bizony nem öli meg Rahwana-t. És távozni készült a teremből, mire egy beépített ember megfogta és megpróbálta jobb belátásra téríteni. Ez azonban nem sikerült, és a végén egy másik beépített ember ment fel a színpadra megölni Rahwana-t. Itt már kínunkban nevettünk, de aztán szerencsére vége lett az egésznek.
Hát ez az este sem bővítette a csodás bandungi színházi élményeim listáját!

Utána átmentünk a Trotoar(t)-ba, amelynek nem tudom, hogy mi a pontos neve. Lehet, hogy nincsen "t" a végén. Ez egy igazi kocsma a Simpang Dago közelében! Ez az a hely, amelyről egyszer Iva mesélt nekem, de aztán a nagy eső miatt lefújtuk a meglátogatását. Egy kis utca rejtekében helyezkedik el, és a belépésnél egy-két roncsnak kinéző oldtimer autó és motor fogad. Az épület sötétben úgy nézett ki, mintha egy romhalmaz lenne, és valószínűleg világosban az is, de a még álló falak közti zugokba szőnyegeket terítettek le és asztalokat, székeket helyeztek el. Mindenfelé fura régi tárgyak hevernek, a téglafalak matricákkal vannak teleragasztva, a vaskos faasztalokon rég leégett gyertyák viaszrétege díszeleg ... egyszóval egy igazi romkocsma a hely! Iva azt is mondta, hogy egy nagy Bintang 18ezerbe kerül, de ez az ár az ő barna bőrének szólhatott, mert a buléknak már 25ezret kellett fizetniük. De nem bántam, mert végre megint otthon éreztem magam egy helyen Bandungban. Amilyen kocsmatöltelék voltam otthon, csodálkozom is, hogy nem hiányzik a beülős feeling, de néha azért jó érzés egy nagy asztalnál sokan ülni, miközben egy söröskorsóban végződik a kezem. Jó hangulatú este volt, amikor felköszöntöttük Dey-t is, aki a múlt héten ünnepelte 36. születésnapját.

(10-02-23)