... Green Ball öble. Eredetileg Pura Mas Suka szentélyéhez akartunk menni, de eltévesztettük az utat és Green Ball-ban kötöttünk ki. A Bukit-félsziget déli partvidékén is meredeken szakad a sziklafal a tengerbe csak egy keskeny, homokos sávot hagyva az oda lemerészkedőknek. Ezért meredeken kanyargó és hosszú lépcsősoron kell leereszkedni a tenger szintjére, ahol messziről érkező, erős hullámok verik a partot. A szörfösök az ilyen helyeket kedvelik, így itt is találtunk néhányat. És ahol turizmó van, ott árus is van. A nők hatalmas kosarakat cipelnek le a fejükön, hogy a parton árulják az ételt, italt, szuvenírt.
Többszöri próbálkozás után kézzel-lábbal sikerült beleírnunk a homokba a "MENŐK VAGYUNK" feliratot, hogy Péter lefotózhassa, mielőtt még elmossa a víz. Ezután behatoltunk egy denevérekkel teli barlangba az öböl nyugati részén, majd nekivágtunk a felfelé vezető hosszú lépcsősornak.
Menők vagyunk?
Fent a parkolóban lebzselő árusok nyújtották a markukat, hogy elkérjenek 10ezret a parkolásért. Mi persze nem akartunk fizetni, hiszen ők nem parkolóőrök, csak ott b...ák a rezet egész nap. Az egyik nő megfogta Tünde karját, és úgy magyarázott neki. Tünde persze kirántotta a karját a szorításból, és ingerülten odavakkantotta a nőnek, hogy ne merészeljen hozzányúlni. Erre a nő visszasétált az ülőhelyéhez és legnagyobb meglepetésünkre táskájából elővett egy kést! És nem is kicsit! Ott állt aztán, a kést szorongatva, gyilkos pillantásokat lövellve Tündére, míg mi iparkodtunk minél hamarabb felpattanni a motorra és eliszkolni onnan, mielőtt a hátunkba vágja a szerszámát.
Pura Mas Suka, a legdélibb szentély még várt ránk, így visszamentünk addig a kereszteződésig, ahol elvétettük az irányt. Hosszú és kanyargós út vezetett a szentélyig, amely első ránézésre nem különbözött a Balin eddig látott szentélyektől. Viszont mellette egy luxusszálloda bejárata állt, amelynek portaszolgálatán rögtön közölték velünk, hogy most nem lehet bemenni a hotel területére és nem lehet lifttel lemenni az öbölbe, mert esküvői ünnepség lesz. Ez azt jelentette, hogy a hotel előtti öbölrészbe ugyan nem lehet lemenni, de a nem közvetlenül a szállodához tartozó területre igen. Lépcsőn. Sok-sok lépcsőn. Ahogy lefelé haladtunk, madártávlatból bekukkantást nyerhettünk az esküvői előkészületekbe. A hotel előtti illetve inkább alatti öböl homokján fehér abroszos asztalok sorakoztak, középen virágokkal díszített pódium állt. A násznép és a hotel egyéb vendégei a parton lófráltak és fürdőztek. Láttuk a liftet is, ahogy le-föl szállítja a vendégeket és pincéreket, edényeket és egyéb kellékeket.
A lépcsősor alján, az öbölben hamar rájöttünk, hogy a sziklákat megkerülve átjutunk a "tiltott" területre és ami még fontosabb: a lifthez! Hiszen kinek van kedve felvergődni a lépcsőn, mikor két sziklányira tőle egy kényelmes és gyors lift suhan.
Az átjutást azonban nem csak a nagy sziklák és a tövüket csapkodó hullámok nehezítették, hanem egy keleti hölgy is, aki egy eldugottnak hit sziklazugban éppen orálisan elégített ki egy europid arcberendezésű férfit. Ezért kis csapatunk gyors és határozott léptekkel, a nyílt tengert csodálva masírozott el mellettük, majd gyorsan eltűnt a nagy szikla mögött.
A hotel öblében nyüzsgött az élet, és nem mertünk sokáig lófrálni az ünneplőbe öltözött vendégek között. A lifthez siettünk, és a várakozás percei alatt megfigyelhettük a főpincér által tartott eligazítást, illetve a sziklák mögé bújt párocska aktusának második felvonását. A leérkező liftből kiözönlött a "tömeg" és beözönlöttünk mi hárman. Felfelé haladva gyönyörű kilátás nyílt az öblöt lezáró, sűrű növényzet borította sziklafalra, amelynek lábát párába vonta a megtörő hullámok vízpermete. Ezenkívül megtekinthettük a szappanopera harmadik felvonását, amely során a férfi (arcán valószínűleg elégedett mosollyal, de ezt már nem lehetett tisztán kivenni a távolság miatt) könnyed léptekkel megjelenik a színen, és zsebre vágott kézzel tovasétálva elvegyül a vendégseregben, míg a nő kissé lemaradva jön elő és másfelé veszi az irányt. Mintha soha nem is találkoztak volna, nem is ismernék egymást, nem is történt volna semmi ... talán nem is történt ...
A szálloda a hegy tetején nem okozott csalódást. A legnagyobb attrakció a feszített vizű medence volt, amelynek pereméről filmsztárok szokták nézni a naplementét egy koktél társaságában. Tünde persze nem bírta ki, levetette a ruháját és azon mód, fehérneműben beleereszkedett a medencébe. Pont egy fotóra volt időnk, mielőtt a szálloda egyik alkalmazottja kedvesen felhívta a figyelmünket arra a szabályra, hogy a medence kizárólag a szállóvendégek kényelmét szolgálja. De ekkor már megvolt a fotó, ha kellett is egy másikat csinálni, ahol jobban látszódik a háttér, vagyis a panoráma. Sebaj, majd a photoshop segít ezen is!
A visszafele úton még elkanyarodtunk a szálloda recepciójához, ami egy másik sziklán volt, és egy jó nagy putrin keresztül vezetett hozzá az út. Kíváncsiak voltunk, mennyibe kerül itt egy szoba. Tünde kapott egy árlistát, de már nem emlékszem pontosan, hogy 800 vagy 8.000 USD volt egy hatszemélyes lakosztály. De mindegy is. Egyik sem a mi súlycsoportunk.
Mégis elmondhatjuk, hogy lifteztünk, fotózkodtunk, medencébe ereszkedtünk és kukkoltunk egy ilyen full-luxus helyen! Kinek kéne több! :)
Visszaérve Denpasarba elfoglaltuk a 10 dolláros háromfős szobánkat és alapos tisztálkodásnak vetettük alá magunkat. Ránk fért. A recepciós először persze megpróbált nekünk egy 135ezres szobát eladni, amiben volt légkondi és TV, és határozottan jól nézett ki, de mi ellenálltunk. Jó lesz az olcsóbb lepusztultabb. Erre - gondolom puszta jóindulatból - a srác áttelepítette a TV-t a mi szobánkba, aminek az lett az eredménye, hogy a készülék elfoglalta az egyetlen konnektort. Pedig a konnektor nagy érték az utazó számára. Azzal tölti a telefonját, a fényképezőgép aksiját és nem utolsó sorban azzal működteti a ventillátort! Vagy talán volt egy elosztó? Mindegy. A TV mindenképpen halott ötlet volt.
Az este megint folyó ügyek intézésével telt. Péter és én elmentünk az Ubung Busterminálra és megérdeklődtük, hogy mikor és mennyiért megy busz másnap Banyuwangiba, Jávára. Ezután egy warnetben szenvedtünk azzal, hogy Eszteréknek kiírjuk a képeket egy DVD-re, illetve lementsük magunknak is az SD-kártyákról.
Ez volt az utolsó esténk Balin, talán érdemesebben is eltölthettük volna, de hát Denpasar már csak ilyen ... igazi nagyváros. Foglyul ejt és rohanhatsz ide, futhatsz oda, intézheted ezt, kérdezheted azt, a lényeg, hogy busy-nek érezd magad. Ez volt nekünk Denpasar és ilyen formában méltón búcsúzott tőlünk.
(10-01-10)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése