2010. február 11., csütörtök

A Banyuwangi-Bandung közvetlen buszjárat

A Kawah Ijentől a városba visszaérve Fendi elvitt minket egy utazási irodába, ahol megpróbáltuk kideríteni, van-e közvetlen buszjárat Bandungba. Tünde ugyanis vissza akart érni 15-ére, hogy órát tudjon tartani a d'Groove-ban. Volt olyan terv is, hogy ezt az óráját kihagyja és csak 19-én megy be, de végül úgy döntött, hogy elég volt az utazgatásból és 15-én Bandungban akar lenni. Már így is kihagyott egy-két alkalmat, és nem akarta tovább feszíteni a húrt, illetve az óráért kapott pénz sem volt mellékes számára.
Ekkor január 12-ét írtunk. Ha Yogyán keresztül akart volna hazamenni, akkor 14-én este már ott kellett volna lennie, hogy felszálljon az éjszakai ekonomira. Semmi esély nem volt már arra, hogy motorral két nap alatt megtegyük a minimum három napos Banyuwangi-Yogya távot, így már csak a busz lehetősége maradt. Indulásunk óta azonban igen megszaporodott Tünde útipoggyásza, és a sok csomaggal nehézkes lett volna egyszer vagy talán többször is átszállni Bandungig. Nem beszélve arról, hogy málhás szamárként egyedül ekonomizni az indonéz éjszakában nem tűnt túl biztonságosnak. A legkézenfekvőbb, legkönnyebb és legbiztosabb megoldás az volt, ha találunk egy közvetlen buszjáratot Banyuwangiból Bandungba. Ezzel Tünde kényelmesen és időben hazaérhet, mi meg tovább folytatjuk utunkat a két motorral Yogya felé.

Az első irodában azt mondták, hogy nekik nincs közvetlen járatuk Nyugat-Jávára. A második utazási irodában már jobb volt a helyzet. Tudtak ajánlani egy kényelmes, légkondis közvetlen buszt, ami azonban 325.000 rúpiába került. És ezen a ponton egy kis nézeteltérés támadt Tünde és Péter között azt illetően, hogy ki és mennyit fizet ki ebből az árból. Balin már beszéltünk erről, és megállapodtunk, hogy Tünde áthozza az ő motorját Jávára, egy napot eltöltünk a Kawah Ijen megtekintésével, és aztán Péter kifizeti neki a hazautat, aminek fejében megkapja a motort. Péternek mindenképpen ki kellett volna fizetnie a saját utazását Bandungig, hát mindegy, hogy magának vagy Tündének veszi a buszjegyet. A kéntúrával aztán már nem is maradt más választásunk, hiszen ha Tünde időben haza akart érni, akkor már csak a busszal volt erre esélye.
A probléma abból adódott, hogy nem tudtuk, mennyibe fog kerülni a busz Bandungba. Miután Péter megérkezett Banyuwangiba, elment a buszpályaudvarra, és megkérdezte, hogy van-e busz Bandungba. Onnan azonban nem indult közvetlen járat, és ő aztán nem nézett más lehetőség után. Ez hiba volt, mert ha kutakodik még egy kicsit és még aznap, 11-én kiderül, hogy milyen drága a közvetlen busz, akkor máshogy tervezzük a hazautat.
Amikor kiderült a 325ezres ár, Péter azt mondta, hogy ő 200ezret tud kifizetni belőle, mert már így is sok pénze elment az autóbérlésre. Ráadásul ha magának venne jegyet Bandungig, akkor átszállással és ekonomi vonattal utazna, tehát valószínűleg nem költene el többet 300ezernél. Ezenkívül rosszul hangzott az is, hogy így gyakorlatilag ő fizetné ki Tünde motorbérlésének a háromötödét, holott csak egy hétig használja majd ő a motort.
A másik oldalról Tünde érvei is érthetőek voltak, aki nem akart 300ezret fizetni a hazaútjáért, amikor már kifizetett 500ezret a motorra, és egyébként is arra számított, hogy a hazaútját Péter fizeti. Ha időben kiderül, hogy ilyen drága a busz, biztosan úgy dönt, hogy hagyjuk ki a Kawah Ijen-t, és induljunk vissza Yogyába, hogy még időben visszaérjünk motorral.

Én nem szóltam bele a vitába, azt vártam, hogy ők megegyezzenek, és mint kiderült ezzel követtem el a legnagyobb hibát. Én megértettem mindkettőjük álláspontját és mivel nem az én pénzemről volt szó, nem akartam egyik oldalra sem állni. Hogyan mondhatnám meg bármelyiküknek is, hogy fizess többet, mint amennyit jó szívvel rászánsz valamire. De ezáltal erkölcsileg sem támogattam meg egyikőjüket sem a saját igazában, és ez volt a hiba. Így mindketten úgy érezték, hogy nem álltam ki senki mellett. Igen, sajnos hagytam, hogy két "idegen" vitatkozzon egymással, és mivel egyikőjüket sem akartam megsérteni, sikerült mindkettőjüket megbántanom.
Én merőben gyakorlati oldalról közelítettem meg a problémát. 325.000 rúpiába kerül a buszjegy. Tünde semmit nem akar kifizetni belőle, inkább a motort választja, Péter pedig 200.000-et szán rá. Tehát marad 125.000, amit ki kell csengetni. Így lezártam azzal a vitát, hogy én kifizetem a különbözetet. Nekem bőven megért ennyi pénzt, hogy Tünde kényelmesen és biztonságban hazajut Bandungba, mi meg még egy hétig kóborolhatunk Jáván, és nem kell három napon át feszített tempóban motorozva visszarohanni Yogyába.
Ez a vita már a hotel melletti vendéglőben zajlott le, ahol elfogyasztottuk a szállás árában benne levő reggelinket ebédre. Ez Indonéziában nem probléma, hiszen a reggeli, ebéd és vacsora között nincs nagy különbség. Ebben a vendéglőben napszaktól függetlenül ugyanazt a csirkelevest vagy zöldséggel és tempével kevert rizst szolgálták fel.

A busz délután 5-kor indult, hát igyekeznünk kellett. Fendi egészen a hotelig visszakísért minket, és elmondta, hogy Ketapangban, a kikötő bejáratával szemben van egy másik iroda, és ott is érdemes rákérdezni a buszra. A megbeszélt 60ezer helyett végül adtunk neki 100.000 rúpiát a túravezetésért. Amíg Tünde lefürdött, hogy eltávolítsa magáról a kénszagot, mi Péterrel elmentünk pénzt kivenni, majd átrobogtunk Ketapangba abban a reményben, hogy ott találunk olcsóbb buszt. Mint kiderült, az ottani iroda is ugyanarra a buszra értékesíti a jegyeket, de itt csak 310ezer rúpiába kerül. És azt is megtudtuk, hogy 5-kor nem indul busz, mert a délutáni járat már elment 2-kor. Így Tünde már csak másnap reggel 10-kor indulhatott leghamarabb. Miután ezt megbeszéltük vele telefonon, megvettük a jegyet. A visszafele úton beugrottunk a Giant-be, ahol Péter vett egy 4 gigás SD-kártyát, illetve szert tettünk néhány különleges gyümölcsre. Ez képezte aztán a vacsoránkat, de sajnos nem volt túl ízletes. Vagy savanyú, vagy éretlen-ízetlen volt majd mindegyik, az egy dragon fruit-ot kivéve. De az is felejthető volt. Az SD-kártyáról pedig kiderült, hogy a 4 gigás verzió nem jó Péter gépébe, így másnap vissza kellett mennünk becserélni egy két gigásra. A különbözetet keksz formájában szállítottuk el a szupermarketből.

(10-01-12)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése