Járművek, tigrisek, és varratok 1. - A motor

Reggel első dolgunk az volt, hogy elvittük Tünde motorját egy szervízbe. A Jalan Diponegoro-n észak felé haladva egy táblára lettünk figyelmesek, amely azt adta tudtunkra, hogy a jobbra nyíló szűk utcácskában egy bengkel (műhely) és a Hotel Marhaen helyezkedik el. Ez az utca még más érdekességeket is rejtett, de ezt csak később fedeztük fel.

A szutykos kis műhelyben rögtön nekiestek a motorkerékpárnak, vizslatták, szétszerelték, majd kiderítették, hogy a nagy esők miatt víz ment a motorba, attól nem indult be a gép. Amíg a srácok a javításon munkálkodtak, én átmentem az utca túloldalán álló, kellően lepukkant hatást keltő hotelbe, hogy megtudakoljam az árakat. 105ezer rúpia volt egy háromágyas szoba fürdőszobával, de reggeli nélkül. A Queen-hez és a környékbeli hotelekhez képest ez nagyon jó ár volt, így meg is beszéltem a recepciós sráccal, hogy a mai napra itt hagynánk a csomagjainkat. Lemegyünk délre a Bukit-félszigetre és a két motoron nem fér el három ember csomagokkal. Csak kis táskát viszünk, Péter és én az egyik motoron, Tünde a másikon, és mögé felkötjük a sátrat és a hálózsákokat. Az volt az eltökélt szándékunk, hogy aznap este egy tengerpart puha homokján hajtjuk álomra a fejünket. A csomagmegőrzésért cserébe másnap este kiveszünk egy háromágyas szobát a kis hotelben. A biztonság kedvéért elmondtam neki indonézül és angolul is, mindkét verziót legalább kétszer, hogy biztosan megértse. Úgy tűnt felfogta a dolgot, ezért visszamentem a bengkelbe.

Fogalmunk sem volt, hogy mennyi lesz a javítás ára, de aggódtunk, hogy nagy összeget fognak a nyakunkba varrni. És miután készen van a motor, már hiába vitatkozunk, hiszen ők elvégezték a munkát, aminek az átlagos áráról nekünk nincs információnk. Ezért úgy döntöttünk, hogy felhívjuk a yogyai kölcsönzős hapsit. Elmondjuk neki, hogy a motor nem indult be, ezért elvittük a szervízbe. Nyilván nem tudjuk majd elmagyarázni neki, hogy mi a probléma, ezért fontos, hogy a hívás még a bengkelben történjen, mert akkor a szerelő el tudja mondani a kölcsönzőnek, hogy milyen javításra van szükség, ennek mennyi az ára, és nem lesz vita a végén, hogyha neki kell kifizetnie. Mert mondanom sem kell, hogy úgy voltunk vele, ha valami hatalmas összegbe kerül a javítás, azt behajtjuk majd a kölcsönzőn.

Az persze benne volt az aláírt bérleti "szerződésben", hogy bármilyen kár esetén a mi felelősségünk megtéríteni a költségeket, de mi erre nem fordítottunk túl sok figyelmet. Mint ahogy arra sem, hogy a papír szerint csak Yogya környékén használhattuk volna a motorokat. Ekkor a kölcsönző már tudta, hogy eljöttünk Balira, mert még anno Kutáról felhívtam őt. Meg akartuk ugyanis kérdezni, hogy nincs-e egy olyan bérbe adott motorja, amit a bérlő elhozott Balira, de nem akarja visszavinni. Ebben az esetben ugyanis Péter átvenné a motort és neki is lenne járműve, amivel visszajön Yogyába. Ez a telefonhívás nagy hiba volt, mert jobb lett volna az ürgét boldog tudatlanságban hagyni. Ezután állandóan zaklatott minket, hogy minden rendben van-e a motorokkal, és mikor megyünk már vissza Yogyába, mert égető szükség lenne egy olajcserére. Mivel a kutai beszélgetés alatt valahogy a baleset is szóba került, és a kettétört üvegű bukósisak is, a kölcsönzős inkább csak égetően vágyott arra, hogy féltett gépeit végre megszabadítsa tőlünk.

A denpasari bengkelben tehát a telefonhívásra készültünk, amikor kiderült, hogy a motorra ragasztott matricán nincs rajta az iroda telefonszáma. Így vissza kellett menni a szállásra, megkeresni a névjegykártyát, és visszarobogni a bengkelbe. De mire visszaértünk Tünde már ki is fizette a szervízdíjat: kemény 25.000 rúpiát. Hitetlenkedve és megkönnyebbülve nevettünk. A lelkünk mélyén egyikünk sem vágyott belekeverni az ügyletbe a yogyai irodát, és 25ezer rúpia nem is indokolta ezt. Miután a szerelő srác még állított egy utolsót az alapjáraton, a motor vígan robogott vissza a Hotel Queen-be.

(10-01-09)