Ebéd után elindultunk egy kórházat keresni, ahol ki tudjuk vetetni Tünde könyökéből a varratokat. Már éppen ideje volt, hiszen 10 napja történt a baleset. Én emlékeztem, hogy a Rumah Sakit Sanglah-n kívül a szállásunk közelében van egy másik nagyobb kórház, amelynek végül szerencsésen meg is találtuk a hátsó bejáratát. Az ajtóban egy katonai egyenruhás férfi sietett a segítségünkre. Mutogattuk neki, hogy a varratokat akarjuk "lepas", mire átküldött minket az ambulanciára. Ott a recepciós pult bal oldalán a szokásos függönnyel elválasztott fülkék sorakoztak, mindegyikben egy-egy gurulós kórházi fekhely. A helyiség üresen tátongott, a függönyöknek nem volt mit eltakarniuk a kíváncsi szemek elől.
A pult felett a falon a kórház alaprajza lógott, mellette pedig a különböző részlegeken tevékenykedő orvosok listája. A nevek előtt azonban nem a dr. előjel, hanem százados, ezredes, stb. díszlett. Egy katonai kórházba keveredtünk.
Az érkező orvosnak megmutattuk Tünde könyökét, majd rögtön után a biztosításos papírt is. Angol-indonéz kevert nyelven többször és határozottan megkérdeztük, hogy jó-e ide ez a biztosítás, és lehetséges-e az, hogy mi nem fizetünk, hanem ők a kezelés után elfaxolják a papírokat a biztosítónak, és behajtják rajtuk a kezelés díját. A recepciós nő és az orvos is megvizsgálták a papírt, majd igenlően bólogattak.
"Boleh, boleh ... semmi akadálya, rendben van."
Az orvos lefektette Tündét az egyik ágyra, és szakértő felügyeletem mellett eltávolította a könyökéből a cérnadarabokat.
Ezután a pulthoz járultunk, hogy odaadjuk nekik a biztosító igazolását és adatait, illetve a fax-számot. És ekkor derült ki a félreértés, illetve az, aminek már az első perctől nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy az elején feltett gondos és alapos kérdéseinkből semmit nem értettek meg!
Ó, naívságok naívsága, hogy ennyi Indonéziában töltött idő után azt hittük egy percig is, hogy felfogták, amit magyarázunk! Hát persze, hogy nem! És persze, hogy elölről kezdődött a küzdelem. Ők ki akarták fizettetni velünk a varratkiszedést, ami jelen esetben 20ezer rúpia lett volna (hozzáteszem, az eddigi tapasztalataink alapján elég jó ár, ár-érték arányban jó szívvel ajánlanám ezt a kórházat minden denpasari sebesült turizmónak, ha emlékeznék a nevére). Mi meg nyilván nem akartunk fizetni, hiszen direkt megkérdeztük az elején, és azt mondták, elfogadják a biztosítást.
Egy ideig vitatkoztunk velük, majd Tünde egy papírra felírta a nevemet, a biztosító nevét, a kötvényem számát és a biztosító telefonszámát (ha jól emlékszem, még csak nem is a faxot), kért egy tűzőgépet, a papírt összetűzte a számlával, majd odaadta nekik és tajtékozva kivonult az épületből.
(10-01-09)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése