2010. június 6., vasárnap

International Day Jatinangorban

AZ Unpad kommunikáció szakos hallgatói május 1-jére "International Day"-t szerveztek. Hurrá! Még nem volt belőle elég! Április folyamán megjelentek a Pusat Bahasa-ban, amely köztudottan a külföldi diákok gyűjtőhelye, és kiosztották a programot. Volt, aki azt mondta, hogy nem akar részt venni, de Magyarország jó fej, jelentkeztem, habár a hátam közepére sem kívántam a dolgot. Ha már kétszer reklámoztuk Tündével kis hazánkat, belefér a harmadik is. Itt azonban nem használhattuk bejáratott felszerelésünket, a prospektusokat és a kalocsai szobabelsőt ábrázoló fotófalat, mert nem standokat kellett berendezni, hanem prezentációt tartani. Ennek annyi hátránya volt, hogy meg kell csinálni a prezentációt, amit a helyszínen levetítünk, viszonyt annyi előnye is, hogy nem kell előző nap odamenni és berendezni a standot.
A szervezés azért indonéz módra túl volt bonyolítva. Ki kellett tölteni a jelentkezési lapot, aztán két héttel előtte volt egy külön találkozó Jatinangorban, ahol a szervezők megmutatták a helyszínt és elmondták a részleteket, illetve volt egy határidő is, ameddig el kellett küldeni a szervezőknek a már kész prezentációt, hogy megnézhessék, jó-e. Vagy mit tudom én miért ... Ez azért túlzás volt egy olyan semmi kis rendezvényért, mint ami lett belőle a végén, és ezeket az előzetes szervezkedési lépéseket mi negáltuk. Semmi kedvem nem volt kimenni egy napra Jatinangorba csak azért, hogy olyan dolgokat hallgassak meg, amiket  emailben is le lehet írni. Jatinangor ugyanis Bandungon kívül van, Sumedang felé. Itt található az Unpad számos fakultása, mint például az irodalmi is, amelynek 51. születésnapján a színpadon énekelt a Pusat Bahasa teljes gárdája, még novemberben. A prezentáció előzetes elküldése is elmaradt. Egyrészt mert előző éjszaka csináltuk meg, másrészt pedig, mert nem PowerPoint-ot használtunk, hanem új kedvencünket, a sokkal dinamikusabb és menőbb prezit, amit letöltött program híján nem lehet megnyitni. Ez egy magyarok által kifejlesztett online és offline is szerkeszthető prezentációs program, ami nem diákkal dolgozik, hanem egyetlen munkalapon, amelyen az egyes résztémák ikonjait felnagyítva válnak láthatóvá a téma alegységei, miközben egyre mélyebb és mélyebb rétegekbe hatol az ember. Aztán a zoom out-alkalmazással újra láthatóvá tehető a nagy egész. Na, mindegy, nem tudom rendesen leírni, nézzétek meg!  Itt a link: www.prezi.com
Tuti imádni fogjátok, őrült jó és látványos, ugyanakkor egyszerű és átlátható. Próbáljátok ki a legközelebbi meetingen, ahol prezentálnotok kell! :)

Május 1-je szombatra esett, mi pedig, mint említettem, előző este raktuk össze a prezit, így hajnali 3-ig dolgoztunk vele. Utána Tünde hazament Tornádóval, és megbeszéltük, hogy  reggel kicsivel 7 után felvesz, és együtt megyünk a Pusat Bahasa-hoz. Ott volt a gyülekező 7.30 és 8 óra között, hogy aztán bérelt busszal vigyenek ki minket Jatinangorba. Reggel 7-kor Tünde sms-e ébresztett, hogy 5-10 perc múlva nálam van. Még jó, hogy küldött sms-t és én éberen alszom. 10 perc alatt készültem el, ami nálam nem rekordsebességnek, hanem valamiféle természetfeletti erővel megszállt állapotban bekövetkezett csodának számít. 8-kor már a buszban ültünk és döcögtünk Jatinangor felé. Nem voltam túl lelkes. Alig aludtam, hirtelen keltem és készültem el, és ottan vidéken aktívkodni kellett, nem lehetett csendben szunyókálni a széken, ahová letettek, hogy nézzem a műsort. Természetesen nem csak a prezivel készültünk, hanem hasznosítani akartuk egyéb vívmányainkat, mint például a TCB dalait. Még ez is várt ránk! Újra énekelni kellett sok ember előtt. Ráadásul a fiúkat nem kis rábeszélés árán vettük rá, hogy jöjjenek ki ilyen messzire két dal miatt.

Megérkezve azonban láttuk, hogy ez a rendezvény korántsem olyan nagyszabású, mint az Unpad novemberi nemzetközi napja, vagy az ITB bulija. A színpaddal, vetítővászonnal és projectorral felszerelt teremben csak néhány ember lézengett. Hamar rájöttünk, hogy itt nem egy minden karon meghirdetett eseményről van szó, amit a kommunikációsok szerveztek, hanem egy kis házi rendezvényről, ahol a szak diákjai, tanárai és a résztvevő külföldi diákok vannak jelen. Gyorsan írtam sms-t Adénak, hogy ne jöjjenek, nem éri meg, alig van ember. Inkább lemondtuk őket, minthogy megérkezve bevágják a durcit, hogy 3 néző miatt rángattuk ki őket Jatinangorba.

Persze lassacskán megtelt a terem, ha nem is érte el kapacitásának határát. A szokásos köszöntő beszéd után mi voltunk az első prezentálók. Tünde kezelte a gépet, én a mikrofont. Most, hogy már kicsit felébredtem és megszabadultam az éneklés rémétől, gond nélkül hoztam a formát. Hogy milyen volt a prezink? Nos, az leírhatatlan (leírhatatlanul vicces :), tehát álljon itt róla egy kisfilm, hogy ti is a maga teljességében élvezhessétek. Tudom, hogy ez leginkább az indonézeknek és az Indonéziát megjárt külföldieknek vicces, de már oly régóta olvassátok a blogot, nem? Szinte már ti is itt éltek, hát sok minden érthető lesz nektek is.


video

HUNGARIA (International Day, Jatinangor)


Fergeteges sikerünk volt, mindenki visított a nevetéstől! A prezit a Magyar Turizmus Zrt. youtube-on látható, magyar találmányokról szóló kisfilmje zárta, amit előző nap nem tudtunk letölteni, így az elsötétített szobában felállítottuk a kamerát a monitor elé és szépen felvettük premier plánban, ahogy a youtube lejátssza a filmet. Kis trükk, hehehe ... :)
Utánunk Rob következett Anglia bemutatásával, majd Elisa Finnországgal, Joseph Pápua Új-Guineával és így tovább, mindenki igyekezett a legtöbb információt átadni és a legjobb képet mutatni kis hazájáról. A koreaiak nem törték össze magukat, ők levetítettek egy turisztikai reklámfilmet Koreáról, Saripo pedig egy boxmeccs részleteinek vetítésével kezdte a prezentációját. Ezt máig nem értem igazán. A fülöp-szigeteki box ilyen híres? Vagy csak épp akkor nyert egy honfitársuk és ennyire büszkék voltak rá? :)
A prezentációk alatt Tündével kimentünk a büfébe egy kávéra, mert már alig bírtam ébren maradni. Hát igen, a többi prezentáció nem volt olyan serkentő, mint a miénk! :)
A prezik után hármasával országonként ki kellett ülnünk a színpad előtt elhelyezett kanapéra, és a diákok kérdéseket tehettek fel nekünk. Ez volt a talk-show rész. Aztán a szokásos tradicionális táncelőadás és egy pencak silat-ot bemutató fiú zárta a műsort. Vagy a pencak silat a legelején volt? Ah, ki tudja már!

Záróakkordként minden külföldi diáknak ki kellett állnia a színpad elé, és kaptunk egy-egy Unpad-os emlékzászlót, egy emléklapot és egy-egy betawi népviseletet viselő, randa posztóbabát. Ez meghatott. Mindig ez van. Mindig hőbörgünk, hogy milyen kis bénák ezek az indonézek, nevetünk rajtuk vagy épp az idegeinkre mennek, aztán mindig elszégyellem magam, mert jön egy ilyen kedves gesztus és újra levesznek a lábamról. Mert bármennyire butuskák néha, ügyetlenek vagy idegesítőek, tele vannak kedvességgel, tisztelettel, lelkesedéssel, tanulni vágyással ... főleg a fiatalok. És ami aztán végképp feltette az i-re a pontot, hogy végre, három International Day után megkaptuk megérdemelt jutalmunkat. Mert nyilvánvalóan már az Unpad-on is a mi standunk volt a legjobb, de mindig csak a korrupció, a korrupció, ilyen világban élünk! Itt azonban mindenki egyöntetűen arra szavazott, hogy a mi prezentációnk volt a legjobb! Persze nem tudtuk, hogy lesz verseny is, de amikor kiderült, hogy volt, és a két díjátadó egy angklungot tartott a kezében, alig vártam már, hogy végre kimondják:

- And the Angklung goes to ... Hungary!

- Igen! Igen! Yes! Yes! Yeees! Végre! Végre kapunk díjat! És egy angklungot! Oké, csak egyet ketten, de akkor is! Egy angklung!!!

Miután átvettük, kiderült, hogy csak egy szobadísz. Nem lehet megszólaltatni. De mindegy, örültünk neki! Kaptunk egy majdnem-angklungot! És egy-egy batikmintás tolltartót. (Mindez azért is mókás, mert a novemberi Unpad-os International Day alkalmával a legjobb stand-díját elnyert koreaiak valódi, megszólaltatható angklungot kaptak, amit akkor mi nagyon irigyeltünk tőlük.)

Elégedetten indultunk haza. Illetve indultunk volna, ha a busz ott lett volna. De nem volt, így megint várnunk kellett. De már megszoktuk. A várakozás az indonéz szervezett programok elidegeníthetetlen sajátja. És hol volt akkor még Kalimantan? A Darmasiswa Záróünnepség, ahol a várakozás még indonéz viszonylatban is új fogalmat nyert ...

Amíg a buszra vártunk készítettünk csoportképet, majd megpróbáltuk rávenni az embereket, hogy a nagy hangfalakból szóló zenére fussanak be az üres széksorok közé, majd táncoljanak a székek tetején, miközben én a karzatról veszem az új highschool-musical jeleneteit. Végül készítettünk két kis videót, amelyen Tünde üzen Anyukájának és Nagymamájának anyák napja alkalmából. Végül megérkezett a busz, és visszaszállított minket a Pusat Bahasa-hoz. Hazavittem Tündét, majd kipurcanva dőltem be az ágyba.
(10-05-01)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése