A csalódásból adódó első sokk után természetesen jóízűen megettem a sült csirkét és az ál-hamburgert is, miközben buszunk lassan de biztosan küzdötte magát dél felé, ahol a Taman Mini várt minket.
Soeharto elnök felesége, Siti Hartinah Soeharto álmodta meg 1968-ban egy park létrehozását, ahol bemutatnák az Indonézia különböző területeiről származó tradicionális házakat miniatűr formában. Ezek szerint nem tévedtem olyan nagyot, amikor a Taman Mini-t makett-múzeumként képzeltem el. 1971-ben először egy 14 hektáros területet jelöltek ki a park létrehozására, de Jakarta akkori kormányzója felajánlott egy nagyobb, kb. 100 hektáros területet a város déli részén. Ezzel a park létrehozása bekapcsolódott az adott terület (Jakarta Pondok Gede nevű déli része) infrastrukturális és városfejlesztési programjába. Ibu Tien Soeharto örült az ötletnek, mert így lehetőség nyílt a tradicionális házak valódi méretben való megépítésére és egy sokoldalú kulturális komplexum felépítésére. Az építkezés 1972 júniusában kezdődött és 1975. április 20-án átadták a nagyközönségnek a "Taman Mini Indonesia Indah" nevű hatalmas együttest.
Indonéziában semmi nem létezik nemzeti vízió és misszió nélkül. A Taman Mini arra hivatott, hogy megismertesse Indonézia sokszínű kultúráját, népeit és természeti kincseit a hazai közönséggel, ezáltal építve és erősítve a nemzeti identitástudatot és hazaszeretetet, illetve bemutassa az indonéz kultúrát az ide látogató külföldieknek. Az előbbi a fő cél, amely egyben az indonéz nép mentális és lelki fejlesztésének eszköze, amellyel elérhető az ország gazdasági felemelkedése és az általános jólét.
A Taman Mini tehát tulajdonképpen egy skanzen, amelynek területén a hagyományos házakon kívül számos más látnivaló és szórakozási lehetőség várja a látogatókat. Van itt kisvasút, lanovka (nem tudom, hogy ennek mi a magyar neve), vízi-vidámpark (SnowBay Waterworld), színház, mozi, könyvpiac és kézműves piac. A természet kedvelői csatangolhatnak a kaktuszok, jázminok és gyógynövények kertjében, az édesvízi halak akváriumában vagy a madárparkban. Van mecset, katolikus templom, hindu és buddhista szentély, szabadtéri színpad, szállodák, éttermek és számos épület rendezvények számára. Ezenkívül rengeteg múzeum is található a parkban: hadtörténeti múzeum, elektromosság és megújuló energiaforrások múzeuma, olaj- és földgázmúzeum, sportmúzeum, bélyegmúzeum, lepke- és rovarmúzeum, telekommunikációs múzeum, közlekedési múzeum, sajtó- és médiamúzeum, az iszlám múzeuma, Kelet-Timor múzeuma, Komodo Múzeum és Hüllőpark, hogy csak azokat említsem, amelyeket be tudtam azonosítani. A Komodo Múzeum nagyon vicces, mert a fából készült épület egy hatalmas komodói sárkányt ábrázol, olyan, mint egy hatalmas szobor. Nos, mindezt azért soroltam fel ilyen részletesen, hogy lássátok, egy hét is kevés lenne a Taman Mini bejárására, hát még egy délután!
Miután kiengedtek minket a buszból, és a légkondi után újra mellbe vágott a párás meleg, elindultunk felderíteni a parkot. Én hamar elszakadtam a lányoktól, mert Avril és Maritje leragadtak a kirakodóvásár bódéi mellett. Nekem nem volt pénzem vásárolgatni, így két célkitűzésem maradt. Megnézni a parkban található színházat, a Teater Tanah Airku-t a Project miatt, illetve bemászni minél több hagyományos házba.
Az első utamba kerülő házikó Észak-Malukué volt, amelynek nyitott alsó részében épp táncoktatás folyt. Rögtön invitáltak engem is, hogy próbáljam meg, hát beálltam, és gondosan leutánoztam az Ibu lépéseit. Nem volt bonyolult a dolog, hamar belejöttem mindenki nagy örömére. Persze nem maradtak el a szokásos kérdések sem.
"Dari mana? Aha, Hungaria? Eropa Timur? Kamu mahasiswa di Unpad? Belajar Bahasa Indonesia? Bagus, sudah lancar!"
Mindenki nagyon örült, hogy Magyarországról jöttem, hogy Bandungban tanulok az Unpad-on, és hogy már milyen jól beszélek indonézül. Készítettünk közös fotót és kaptam ajándékba egy pólót, amelynek a hátán Észak-Maluku térképe látható. Legalább már biztos, hogy nem fogok eltévedni, ha egyszer arra vet a sors! Miután útbaigazítást kértem a Teater Tanah Airku felé, elbúcsúztam táncos barátaimtól.
A Taman Mini hatalmas. Főleg gyalog. De úgyis mindig a motoron ülök, gondoltam, nem leszek lusta, nem bérlek bringát, vagy motort, merthogy azt is lehetett volna. A színház felé haladva épp útba esett Sulawesi, hát megtekintettem észak, közép és dél tradicionális házait. Mindegyik hagyományos bútorokkal volt berendezve, és a helyi viseletek is helyet kaptak itt egy-egy kopott, életnagyságú kirakati bábura emlékeztető babára öltve.
Ezután kiértem a tópartra. Ekkor még nem tudtam, hogy a mesterséges tavon lévő szigetek Indonézia szigetvilágát ábrázolják 1:10.000-hez léptékben, kicsinyített formában. Ezt csak akkor vettem észre, amikor a betang-háznál (Közép-Borneó) felmásztam egy kis kunyhóba, ahová egy egyetlen fatörzsből kifaragott kb. 20 centi széles "lépcső" vezetett fel.
A betang-ház melletti kunyhóba vezető "lépcső"
Onnan láttam, hogy a tó tulajdonképpen Indonézia térképe, amelyen a nagyobb hegyeket is akkurátusan jelölték.
A színházig megtekintettem a nyugat-szumátrai "rumah gadang"-ot és a kelet-kalimantani "rumah lamin"-t, amelynek felső szintjére szintén nagyon meredek és keskeny "lépcső" vezetett. (A "rumah" szó jelentése: ház.)
A színházban éppen rendezvényre készültek, valamelyik TV bérelte ki egy műsor felvételére, és a színházterem leginkább csatatérhez hasonlított, színes, villódzó és látványos stúdiót ígérve. Kértem egy prospektust és árlistát, majd folytattam utamat a drótkötélpálya állomása felé. Útközben találkoztam Avrillal és Maritjével, illetve az Iva-Saripo-Peun csapattal, akik épp befejezték a lanovkázát. Tőlük tudtam meg, hogy 25ezer rúpia az oda-vissza út. Borsos ár volt, de úgy döntöttem nem hagyom ki. Annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy csak egy útra volt időm, mert épp a buszunktól távolabbi felén voltam a parknak, és félő volt, hogy ha ugyanoda érkezem vissza, akkor már nem lesz elég időm újra végigkutyagolni az egész parkon. Mert a Taman Mini hatalmas. Vagy már említettem? :)
Az indonézeknek van üzleti érzékük. A retúr jegy 25ezer rúpiába kerül, és ha akarok, kiszállhatok a túlsó végállomáson, de akkor is 25ezret kell fizetnem. Egy útra szóló jegy nincs. Ez nem kis szívfájdalmat okozott amúgy is schmutzig belemnek, de legyintettem egyet. Talán most vagy soha! Ha egy repülőből akarom megnézni Indonézia madártávlati képét, az biztos nem jön ki ennyiből. Megvettem hát a jegyet, beszálltam a kis kabinba és bekapcsoltam a kamerát. A következő bejegyzésben láthatjátok, amit én láttam.
A lanovka után még volt időm a Pápua szigetén honos házikó megtekintésére is, amely egy három szintes, cukorsüveg formájú építmény, és kívülről nádtető fedi (vagy lehet, hogy az itt bambusztető?). A házban szabályos kis múzeumot rendeztek be Pápua lakóinak életéről: fegyverek, halászati és egyéb munkaeszközök, hagyományos ruházatok és kitömött állatok kaptak helyet a házban. Meg kell jegyezni: a "Pápua lakói" kifejezés pár száz egymástól hagyományaiban is eltérő törzset takar, illetve Pápua érdekessége még (persze sok ezer más kuriózum mellett), hogy Ausztrálián kívül itt is megtalálható a kenguru, csak kisebb és csenevészebb kivitelben.
Pápuánál összetalálkoztam Elisával, Robbal és Gabriellel, akik épp végeztek egy-egy juice-szal és azon tanakodtak, vajon merre lehet a buszunk. Kifújtam magam, csináltam egy közös képet két pápuai harcosnak öltözött bácsival, majd elvezettem osztálytársaimat a buszhoz.
Ezzel véget ért a kirándulás. Nem maradt más dolgunk, mint beburkolni a vacsorás-doboz tartalmát, visszatérni Bandungba és április 30-ig leadni a fogalmazást, amit a nap élményeiből kell írnunk. Nemhiába, KKL-en voltunk, vagy mi! Minden osztály külön feladatot kapott, a nyelvi szintjének megfelelően. Nekünk (Kelas 2) össze kellett foglalnunk, hogyan zajlott a kirándulásra való felkészülés, az utazás, mi szépet és jót láttunk, illetve mik voltak a benyomásaink, felejthetetlen élményeink.
U. i.: Avril, Iva és én nem tértünk vissza a busszal Bandungba, hanem meghosszabbítottuk a jakartai kiruccanást. Avril és Iva a barátainál töltötte a hétvégét, értsd külön-külön barátoknál, én pedig további színházvadászatra indultam a Project érdekében.
(10-04-23)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése