Reggel kellemes meglepetés ért minket a Hotel Mesra éttermében. Reggelihez felsorakozva nem a Jakartából ismerős dobozt nyomták a kezünkbe, amely általában sült csirkét, rizst és valami zöldséget rejtett, hanem öt csillagos szállodához méltó választék várt minket. Ha valakinek főétkezni támadt kedve reggel 7-kor, talált itt nasi goreng-et, sült húst és levest is, de egy hosszú asztalon egy igazi európai reggeli kellékei sorakoztak: friss zsemle, lekvár, méz, vaj (nem margarin, hanem VAJ!), friss zöldség, felvágott, sajt (hangsúlyozom még egyszer: SAJT!), tej, és natúr ill. csokis zabpehely. Nem vagyok reggelizős fajta, de akkor és ott jól bezabáltam a lekváros-vajas zsömléből, és még felvágottat és sajtot is ettem utána (persze egy másik zsömlével). Jaj, az a vaj! Igazi, finom, zamatos teavaj! Hát ennél csodálatosabb dolog nem is történhetett volna velem kora reggel egy indonéz szervezésű programon. Ha ama vajra gondolok, meglágyul a szívem, és nem is érzem olyan nagy árnak a sok szenvedést, amit aztán napközben kellett átélnünk.
Mert a fenséges, tejben ázott csokis zabpehellyel és kávéval zárt reggeli után nem sokkal már szállhattunk is be a buszba és 9 óra körül már a Mulawarman Egyetem tágas, sportcsarnokhoz hasonló rendezvénytermében ültünk talpig batikban egy alacsony színpad előtt. A pódium felett ott terpeszkedett a Garuda, Indonézia címere, alatta pedig fehér molinó hirdette ékes betűkkel, hogy épp milyen címen kínoznak minket beszédekkel és tradicionális táncelőadásokkal:
"Acara Pembukaan Kegiatan Pembekalan Kepulangan Program Darmasiswa RI"
"Az elutazásotokat megünneplő programsorozat megnyitója ünnepsége"
Akkor és ott kellett volna elhatároznunk, hogy másnap már nem szállunk be reggel a buszba, hanem felfedezzük magunkban a várost. De naívan még bíztunk a napirendben szereplő kulturális programok, a tenggarongi múzeum és másnap a dayak falu érdekességében. Ez súlyos hiba volt. De megint egy tapasztalattal gazdagabbak lettünk.
Reggel az egyetem nagytermében végignéztük a tradicionális táncelőadásokat, és meghallgattuk a megnyitó és üdvözlő beszédeket. Az utóbbiakra kár is szót vesztegetni, mert a rossz hangosítás miatt végképp semmit nem lehetett érteni a szövegekből. Néhányan ráadásul angolul beszéltek, ami még inkább gátolta a megértést furcsa akcentusuk miatt. Biztos, hogy az egyetem rektora, a Darmasiswa program ki tudja milyen fejese és hasonló személyek üdvözöltek minket, elmondták, hogy ez a program milyen szép és jó, és hogy Indonéziában rengeteg nyelv és kultúra van. Meg rengeteg sziget, ha eddig még nem vettük volna észre.
A táncbemutatókról már több szépet lehet mondani, mert a Kelet-Kalimantanon élő dayak kenyah törzs hagyományos ruházata és életmódja erősen eltér a jávai népcsoportokétól. Öltözetüknek két jellegzetessége van. Az egyik a szarvcsőrű madár tollából készült fejdísz és legyezők, a másik pedig az apró színes gyöngyökből szőtt (vagy fűzött?) ruhadarabok. A gyöngyöket alkalmazzák úgy is, hogy rávarrják a kalapra, mellényre vagy szoknyára, de van olyan darab is, főleg mellények, amelyek konkrétan a kis gyöngyökből vannak összefűzve textil nélkül. Az első tánc során a táncosnő arcát nem láthattuk, mert teljesen eltakarta egy ilyen gyöngy-fátyol. A második táncban férfiak is részt vettek. Vállukat tigrisbőr mintás köpeny borította, fejükön méteres tollak, kezükben kard és dayak faragásokkal díszített hosszúkás, téglalap alakú pajzs, amelynek rövidebb oldalai háromszög csúcsában végződtek. Valamiféle harci táncot járhattak. A harcosokhoz később női táncosok is csatlakoztak, kezükben toll-legyezővel, fejükön a szarvcsőrű madarat formáló fejdísszel. Ruhájuk felső részét színes gyöngyök borították, vastag anyagból készül súlyos szoknyájukon pedig csillogó flitterekből kialakított motívumok kígyóztak. El kell ismerni, hogy megjelenésük és táncuk érdekes volt, olyan igazi bennszülöttes, amilyet a turizmó vár, ha a világnak ilyen távoli és képzetei szerint civilizálatlan vidékére vetődik. A zene is az őserdő hangjait idézte, mert néha madárhanghoz hasonló kurjantások keveredtek a dallamba. Mindezzel nem is lett volna baj, ha a dzsungel közepén nézzük a bemutatót, de az a helyzet, amelyben mi élvezhettük az előadást, vészterhesen emlékeztetett az Orientasi öt napjára. Ha egy nagy sportcsarnokban nézel hagyományos táncelőadást, legyen az akár Kelet-Borneón, az csak egyet jelenthet. Egy indonézek által szervezett sokfős programon veszel részt, és napokig semmi mást nem csinálsz majd, csak különböző helyszíneken vársz és unalmadban lassan majszolod a papírdobozban kiosztott ételt. A néha elvétve kínálkozó érdekességek pedig nem elegendőek, hogy megváltoztassák a rendezvényről alkotott összbenyomásodat.
(10-05-14)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése