A Darmasiswa Záróelőadások

A Darmasiswa Closing Ceremony harmadik, és egyben utolsó napjának estéje a 2009-2010-es Darmasiswa Program hivatalos záróceremóniájával és a résztvevő külföldi diákok záróelőadásaival telt. Előbbire, mármint a záróbeszédekre, nyilvánvalóan nem emlékszem már. Lehet, hogy nem is hallgattam meg őket, mert épp az épület melletti külső kupaktanácson vettem részt, amelynek keretében eldőlt az STSI-s záróperformance sorsa. 

Korábban említettem, hogy minden iskolának készülnie kellett egy kis előadással, amellyel megmutatja, hogy mi minden szép és jót tanult az elmúlt majdnem egy évben. Ezt a darmasiswák vagy nagyon komolyan vették, vagy tojtak rá. Előbbire bizonyíték az a számos tradicionális táncelőadás, amelyet a záróestén a változatosság kedvéért a külföldi diákok előadásában láthattunk. Volt, aki egyedül lépett fel, volt aki többedmagával, egyes zenét tanulók kis koncertet adtak, de az mindenkire jellemző volt, hogy csodás tradicionális ruhában virított, és tényleg sokat gyakorolhatott, mert egész jó és színvonalas előadások születtek. Persze ez nem volt elég arra, hogy feledtesse a közönség ezerkétszázötvenharmadik tradicionális tánc után érzett veséig hatoló unalmát, de becsületükre legyen mondva, felkészültek.

Bandung nem volt ilyen szorgalmas. A mi tervezett Unpad-os előadásunkból végül az lett, hogy Gabriel tartott egy nagy sikerű pencak silat bemutatót. Samarindába megérkezve hamar megbeszéltük Robbal, hogy átruházzuk Gabyra a performance felelősségének terhét, mi pedig angolosan kiszállunk.

Az STSI ugyan még Bandungban is készült, próbált, egy ismert indonéz dal dallamára írtak egy szöveget, Anna és Daniel ukulelén és kecapi-n terveztek játszani, és mintha már kezdetben is meglett volna a darmasiswák kulturális sokkját bemutató kis performance koncepciója ... Igen, megvolt, Tünde még Bandungban mesélte nekem, hogy mit talált ki, és kedvesen meg is kérdezte, hogy ha az Unpad nem csinál semmit, nem akarok-e velük fellépni. Él bennem a gyanú, hogy nagylelkűsége mellett abban reménykedett, hogy ha ketten nyomjuk a bandát, akkor könnyebb lesz összehozni a dolgot. Nem éltem a felkínált lehetőséggel, így nem voltam ott a próbákon, és nem tudom pontosan leírni a történteket. 

A lényeg az, hogy miután ezerféle feszültség támadt a banda tagjai között, és az egyik lustaságból, a másik meg sértődöttségből mondta le a szereplést, a záróestén ott ültünk a tornacsarnok verandáján és az utolsó pillanatokban még gyors taktikai megbeszélést tartottunk. Anna és Daniel hajlandó volt a hangszerén eljátszani az összepróbált dalt, de Anna nem akart szerepelni, mondván, hogy nem tud improvizálni, Daniel pedig azért, mert a popzenére táncolt tari topeng (maszkos tánc) szerinte megcsúfolja az indonéz kultúrát. Fura kifogás volt, hiszen az indonézek is számtalanszor keverik a modernt a tradicionálissal, hogy csak a Sambasundát, a Saratuspersent vagy az angklungokkal előadott Michael Jackson számot említsem. Gordon még hajlott volna a dologra, de aztán mégis nemet mondott. Így maradt Tünde, Rene, BT ... és én, mivel Pak Iip (az STSI tanulmányisa, aki a darmasiswák ügyeit intézi, és aki elkísérte a diákokat Kalimantanra) az utolsó pillanatban kitalálta, hogy mégsem akarja a tanár úr szerepét alakítani. Pedig csak a zenét kellett volna kezelnie, és néhány indonéz mondatot mikrofonba mondania. Így a lányok engem kértek meg, hogy legyek a tanárnő hangja, és még a hotelben gyorsan összedobtuk egy mappába a zenéket, illetve vázlatosan leírtam a szövegemet. Tulajdonképpen örültem a dolognak, mert egyrészt izgibb volt fellépni, mint csak nézőként szenvedni hosszú órákon át a teremben és környékén (mert ugye mondanom se kell, hogy az egész kb. este 7-től hajnali 1-ig tartott), másrészt így méltán zártam Darmasiswa évemet egy utolsó bohóckodással a színpadon (illetve én a színpad mellett), amely során azt mutattam meg, amit tanultam: indonéz szavakat formálni értelmes mondatokká.

A zene és egyéb effektek beüzemelése nem ment zökkenőmentesen, de valahogy csak sikerült, és a kellő pillanatban egy mikrofonnal a kezemben vártam, hogy Tünde, Rene és BT felvonuljon a színpadra. Nem volt szabad látszanom, csak a tanárnő égi hangja voltam, így kezdetben megpróbáltam lebukva elbújni a színpad melletti emelvényen. De hamar rájöttem, hogy így nem látom a lenti eseményeket, és színésztársaim sem engem, ami egy nagyrészt rögtönzéses előadásnál kifejezetten káros. A jó színész egyik ismérve egyébként is az, hogy figyel a partnerére, így végül nem bujkáltam. Ez nem volt baj, mert Anett elmondása szerint senki nem jött rá, hogy az emelvényről szólók újdonsült diákjaimhoz.

A performance, szakítva a szokásos "járjunk el egy indonéz tradicionális táncot"-koncepcióval, a külföldi diákok kulturális sokkját és a tánctanulás nehézségeit dolgozta fel vicces formában. Tünde, Rene és BT, a három kis darmasiswa, épp csak, hogy megérkezett Bandungba. Tanárnőjük, Ibu Ildi, megtartja nekik az első nyelvórát.

1. Egy utcai forgalomban felvett hatalmas hangzavar lejátszása.

- Első lecke: MACET - kezdi a tanárnő.

- Apa itu? Mi az, hogy macet? - kérdezgetik a diákok.

A tanárnő megadja a definíciót:

- Macet: amikor túlságosan sok jármű van túl kicsi helyen, és hiába próbálnak bármerre is indulni, nem tudnak semerre sem mozdulni. Forgalmi dugó. Indonézül: macet. Ismételjük el együtt: ma-cet.

2. Szintén forgalom zaja, miközben a diákok az angkotsofőrök kurjantásait utánozzák: 

"Kelapa-kalapa-lapa-lapa"

"Batu-Batu-Buah-Batu"

(ezzel hívják fel magukra a leendő utasok figyelmét a sofőrök, viccesen ismételgetve célállomásuk nevét)

- Második lecke: ANGKOT, angkutan kota. Tömegközlekedésre használt jármű. Sokkal rövidebb, mint a metró, de utasszámát tekintve megegyezik azzal. Ismételjétek velem: ang-kot.

- Ang-kot. - hangzik fel a diákkórus.

3. Hangos eső-effekt.

- Harmadik lecek: HUJAN. Rengeteg víz felülről. Ismételjük: hu-jan.

4. Vinnyogás és cincogás-effekt, miközben Tünde, Rene és BT úgy tesz a színpadon, mintha nagyon megörülne egy aranyos kis állatkának, és megpróbálják megsimogatni.

- Negyedik lecke: TIKUS. (itt persze röhögés, mert ezt a szót már mindenki ismeri) Tikus angolul annyit jelent: RAT (patkány). - mire sikítva hátrálnak, és Rene BT karjaiba ugrik!

A következő pillanatban mindhárman előkapják a mobiljukat, és össze-vissza kiabálva követelik anyutól-aputól, hogy azonnal rakassa át a repjegyet, mert haza akarnak menni, itt aztán nem maradnak egy perccel sem tovább.

- Stop! - hangzik a tanárnő szava. - Ötödik lecke: HP ... hand phone.

Majd így folytatja a szigorú tanárnő:

- Gyermekeim! Senki nem megy sehová. Szépen itt maradtok egészen júliusig. Addig várnotok kell! Hatodik lecke: TUNGGU! Ez angolul annyit jelent: WAIT (várni).

(Itt meg kell jegyeznem, hogy ez a kalimantani várakozás-kínzások után extrán vicces volt, mégsem röhögött senki. Ah, dilettánsok! Nem értenek a művészethez!)

- Ah, igen, most jut csak eszembe! Hetedik, és egyben legfontosabb lecke:

VIGYÁZAT AZ INDONÉZ PACAR-OKKAL!

(A pacar ugye barátot vagy barátnőt jelent boyfriend/girlfriend értelemben, és itt nyilván mindenki nevetett.)

Ezután Rene feltesz egy fontos kérdést:

- És tanárnő kérem, mi van akkor, ha az angkotban, ahol ugye sosincs elég hely, mindig össze vagyunk zsúfolódva, szóval ha ott van egy jóképű srác ...

- ... vagy egy csinos lány ... - így BT.

- Igen, igen, egy csinos lány, ... na de ha ott van egy helyes srác ... szóval akkor mi a teendő, hogyan is legyünk óvatosak pacar ügyben?

Eközben már felcsendül a zene, BT átveszi a mikrofont és lenyomja híres "Kiri-kiri" című rap-számát, amely Bandungban állandó része volt az STSI-s előadások repertoárjának. "Kiri" az jelenti "bal", és ezt kell bemondanod, ha ki akarsz szállni az angkotból, amelynek mint tudjuk, nincsenek kijelölt megállói.

- Kiri ... kiri-kiri ... blablabla ... - énekli BT, miközben Rene és a fekete srác helyszűke miatt összesimul egy angkotban, majd beszáll Tünde is és megpróbálja elhódítani BT-t Renétől, de végül hoppon marad.

Ezután egy tari topeng táncórával zárjuk az első napot. Anna és Daniel zenéjétől kísérve Tünde és Rene ügyetlenkedve felölt egy-egy sarungot, majd a tanárnő kedvesen közli, hogy a könnyebbség kedvéért első alkalomra olyan zenét választott, amely minden bizonnyal közel áll az új diákokhoz. Erre felcsendül egy popszám (mivel zenei analfabéta vagyok, fogalmam sincs, hogy kinek a milyen című száma, de ha megnézitek a videót, rájöttök, hogy ismeritek), amire a lányok elkezdenek disco-stílusban táncolni. A tanárnő azonban rájuk parancsol, hogy a tari topenget járják, szigorúan a tari topenget! Tünde és Rene pedig lenyom egy light-os és kicsit béna tari topeng koreográfiát.

 

A közönség tapsolt, kurjongatott, határozottan úgy tűnt, hogy kicsit felébredtek. Már azok, akik ekkor még egyáltalán a teremben voltak. Lezárásként, hogy kicsit nyaljunk a darmasiswának, megpróbálkoztunk egy ütemes "Darmasiswa! Darmasiswa!" kántálással, amire azonban már nem futotta a félholt közönség erejéből. Így diákjaim levonultak a színpadról, és pedig elbúcsúztam azzal a figyelmeztetéssel, hogy el ne késsenek holnap!

A körülményekhez képest egész nagy sikerünk volt, és itt kellett volna abbahagyni az egészet, de utánunk még volt pár előadás. Így mire hajnali egy felé vége volt az egésznek, már mindenki felvágta az ereit, szép lassan elvérzett, és a buszok már csak 200 élettelen tetemet szállítottak vissza a Hotel Mesrába.

https://picasaweb.google.com/tartaruge/DesaPampangEsADarmasiswaZaroeloadasokDCC#

(10-05-15)