Reggel fél 9 körül megérkeztünk az ITB (Institut Teknologi Bandung) kampuszára, felöltöttük "tradicionális" magyar ruhánkat és elfoglaltuk az előző nap már berendezett és kidekorált "HUNGARY" feliratú standunkat. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint az Unpad-on. Kedvesen mosolyogtunk az érkező érdeklődőkre, elmondtuk, hogy merre van Magyarország, megnézegették a novemberben a Nagykövetség által küldött prospektusok maradékát illetve egy szép, Budapestet bemutató albumot, és leültettük őket, hogy próbálják meg kirakni azt a puzzle-t, amelyet Tünde Apukája készített fából, és Magyarország megyéit kell benne a megfelelő helyre berakni. Volt, aki feladta, de jó pár vállalkozó szelleműnek sikerült, így ők kaptak egy példányt abból a prosiból, amelyikből a legtöbb volt még. Ez aztán az is hamar elfogyott, és nem propagáltuk tovább a kirakóst, nehogy teljesen kifosszanak minket.
A többi standon is könyvek voltak, Madagaszkárnál hagyományos játékok, a Goethe Institut pedig egy tesztet töltetett ki a látogatókkal, és nyertünk mi is egy-egy baseball sapkát és Goethe Institut-logós textil-szatyrot. Ott volt Marie, a Jatinangorban tanító német lány, és Iva is a madagaszkári standnál. Sok országnál meg lehetett kóstolni valami finomságot, de hamar kiderült, hogy minden pénzbe kerül, és mivel a gázsit már elmulattuk tegnap, nem volt részünk kulináris élvezetekben. A kedvenceim a líbiai srácok voltak, akik hagyományos ruházatukban méltóságteljesen ácsorogtak a standjuk előtt és szépséges színes könyvekkel mutatták be országukat. Megkérdeztem, hogy kaphatok-e egy könyvet emlékbe, de ők sem akarták elosztogatni az Indonéziában oly ritka és ezért értékes példányokat. Vágyódásomat látva azonban a program végén az egyik srác odajött hozzánk, és halkan közölte, hogy ha akarok, akkor most menjek a standjukhoz és választhatok egy könyvet. Több se kellett, már rohantam is, és kiválasztottam egy szép kiadványt Líbia népcsoportjainak érdekes és egzotikus arcairól.
A nap egyébként úgy telt, ahogy azt vártuk, folyamatosan vigyorogni kellett és fotózkodni a látogatókkal és a részvevőkkel. Fekete kalapban, vagy anélkül, a "Hungary" feliratú párnahuzatokat tartva vagy lobogtatva (a párnák hiányoztak, mert novemberben azokat Zita hozta nekünk, és most lusták voltunk újra elkérni tőle). Gyorsan és felváltva fogyasztottuk el a papírdobozban kapott ebédet, mert a photo session nem állhatott le egy pillanatra sem. A rendezvényt egy nagy közös tánc zárta, amelyet a madagaszkári csapat tanított az összegyűlteknek.
A program végén észrevettük, hogy megint lehet kapni egyenpólót. Ki is választottam magamnak egy S és Tündének egy M méretűt. Ingyen pólóból sohasem elég! De hamarosan megjelent a standunknál a pólókat osztogató lány, és kedvesen mosolyogva kérte az árát: 40.000 rúpiát egy darabért. Upsz! Szóval ez sincs ingyen! Vigyorogva és szabadkozva visszaszolgáltattam a ruhadarabokat, de végül is így sem tértünk haza üres kézzel: a baseball sapka, a textil-szatyor és a Líbiáról szóló képeskönyv is szép emlékek az ITB 2010-ben megrendezett Nemzetközi Napjáról.
A program végén Tünde hazament Tornádóval, engem hazavitt Ade és miután lemostam magamról a fotózkodás verejtékét, mi is lementünk a Buah Batu-ra, hogy onnan induljunk együtt Marie házibulijába.
(10-04-17)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése