Ezen a délutánon régi vágyam teljesült. Végre behatoltunk a Ciwalk mögötti putriba. És amit ott találtunk, az minden várakozásomat felülmúlta!
Mindig is vonzódtam a sikátorok, kis utcák, kidőlt-bedőlt régi házak útvesztőihez. Sosem zavart, ha kicsit koszos vagy bűzös, ha kusza és átláthatatlan, ha mindig a lábad elé kell nézned, hogy ne lépj kutyagumiba vagy csirkére. Ezért szeretem az olasz és dalmát kisvárosokat. A steril Svájc, Ausztria vagy Skandinávia nem az én világom. Az én lelkem a Mediterráneumban vagy a Balkánon érzi jól magát, és éppen ezért szeretem Ázsiát is. Ellenállhatatlanul vonz az emberek, házak, állatok és növények színes, zajos, bűzös egyvelege. És ezért vágytam a Ciwalk mögötti putriba is.
De mielőtt elkezdek mesélni, tisztáznunk kell a "putri" fogalmát:
Bandungot középtájon kelet-nyugati irányban átszeli egy forgalmas főút, amely nyugaton felüljáróvá alakul, és az autók, motorok, buszok suhanó sávja alatt folyik át a Cikapundung folyó, amelyet várostervezést soha nem látott kis házak mozaikja vesz körül. Ezt nevezem én putrinak. Ha megnézzük Bandung térképét, akkor megállapíthatjuk, hogy a főutak és nagyobb utcák olyan területeket vesznek körül, amelyeken csak egy-két utca fut keresztül. Ezek a "fehér foltok" lakóövezetek, amelyeknek utcáit térképész legyen a talpán, aki megrajzolja. Természetesen vannak egész szép környékek is, ahol csupa "tiszta udvar, rendes ház" áll, de a szegényebb negyedek épületei sokszor nagyon rossz állapotban vannak. A házak úgy épültek egymás mellé, vagy éppen egymásra, hogy csak azért nem dől össze az egész, mert egymást támogatják. India nyomornegyedeihez vagy Brazília favelláihoz hasonlítanám ezeket a területeket. Az itt élő emberek valóban szegények, bár mindig kissé megzavar az a tény, hogy sokaknak van motorja, újnak kinéző, amit valószínűleg részletre vett, de a törlesztőrészlet is 400-500ezer egy hónapban. Szóval alaposabb tanulmányozásnak kellene alávetni ezeket a területeket, hogy kiderüljön, innen valóban a pénz hiányzik, vagy csak az igényesség. Most elégedjünk meg annyival, hogy ezek a putri-útvesztők, ahol majd minden ajtó nyitva van, mindenki a ház előtt ül és a sétáló bule nem mindennapi látványosságnak számít, szóval ezek a helyek roppant mód vonzanak, és mindig ellenállhataltan vágyat érzek a behatolásra. Ha átsuhantunk motorral a bandungi nagy felüljárón, mindig sóvárogva néztem az alattunk elterülő putrit. Micsoda izgalmakat rejthet!
Aztán egy délután Adéval elmentünk a Cihampelas Walk (Ciwalk) nevű bevásárló központba, mondván, hogy már unjuk az északi hegyeket, és valami modernre vágyunk. Leginkább Ade. Sétáltunk az üzletek és éttermek között, de hamar meguntuk a dolgot, főleg én, mert persze arról szó sem lehetett, hogy vegyünk vagy együnk valamit. Az a hely nem a mi pénztárcánkhoz van mérve. Mégis megérte a látogatás, mert a Ciwalknak van egy nagy parkolóháza, amely hátrafelé, pontosan a putrira néz! Már esteledett, de a félhomályban is kivehető volt, hogy a parkolóház aljában folyik a Cikapundung, a túlparton már a kis házak tohuvabohuja áll, és még egy kis híd is átvezet a folyón. Őrült jó! Imádtam! Akkor már késő volt lemenni, sötétben nehezen találtuk volna meg a levezető utcát, és amúgy sem láttunk volna sokat, hiszen a putri nem közvilágításáról híres. Így tehát tervbe lett véve a kis híd megtalálása és a putri meghódítása.
Május 5-én aztán eljött ennek is a napja. A Bandung-térképemen találtam egy kis utcát, ami sejtésem szerint a Ciwalk mögé vezetett. Ezt könnyű volt megtalálni, mert pontosan az STBA Sekolah Tinggi Bahasa Asing = Idegen nyelvek Főiskolája) nevű iskola után kellett jobbra fordulni. Kicsit megtévesztő volt, mert úgy nézett ki, mintha az utcácska az iskola parkolójába vezetne, de miután leereszkedtünk a lejtőn, láttuk, hogy a parkoló és az elmaradhatatlan warung után az utca folytatódik lefelé. Sejthettem volna, hogy nem véletlenül hívják a kis utat "Pemandian Cihampelas"-nak, ami "Cihampelas-fürdő"-t jelent. De nincs ember, aki számított volna arra, amit a földút tetejéről letekintve láttunk. Egy tágas térségen a poros focipálya mellett egy üde kék folt világított. Egy medence tele vízzel és fürdőzőkkel! Körülöttük pedig romok és sitt. Először a motorral ereszkedtünk le, de aztán rájöttünk, hogy biztonságosabb a járművet a fenti parkolóban hagyni, így megint felküzdöttük magunkat Tornádó hátán és beálltunk a parkolóba. Bal oldalon egy kőfal mellett lépcső vezetett lefelé, azon sétáltunk le a romterületre.
Valóban romok voltak. Egy egykori szabadtéri strand romjai. Bár az is elképzelhető, hogy fedett volt. Ezt már sohasem tudjuk meg. Ade sem járt még erre, miért is járt volna, nincs indonéz, aki passzióból a nyomornegyedekben mászkál. Az csak a lökött külföldiek szórakozása. A romterületen jobbra láthattuk a nagymedence üregét, amely szórványosan még mutatta az egykor fehér csempeborítás nyomait. A medence túloldalán színes logó díszelgett a betonfalon "Aquarius Swimming Club" felirattal. Bal oldalon állt a még működő, vízzel teli kismedence. A medence mögött kőborítású fal romja emelkedett, amelyből Poszeidón félalakja tört elő. A tenger istene baljában háromágú szigonyát tartotta, jobbjával egy földgömbre támaszkodott és hóna alatt egy kancsót tartott, amelyből folyamatosan ömlött a víz, megtöltve a medencét. A halott fürdőben nagy volt az élet. A medence széléről gyerekek ugráltak a vízbe, egy apuka úszógumis kislányát felügyelte, mindenfelé visongás és nevetés, csupa elevenség. Én megszállottan rohangáltam a két medence között, azt sem tudtam, mit filmezzek és fotózzak először. Őrület volt ez a hely! Őrület, ahogy az emberek, minden rom és szemét közepette éltek és szórakoztak, mintha a strand felett még nem járt volna el az idő. Imádtam még azt a ronda, giccses Poszeidónt is!
Poszeidón
A nagymedence melletti betonfal mögött megtaláltuk a folyót és az azon átívelő hidat is. A Cikapundung partján aládúcolt viskók tartották magukat, az ablakokban szakadt függönyök, a mindjárt leszakadni látszó erkélyeken sorban száradó ruhák. És az egész nyomor felett ott magasodott a Ciwalk, Bandung egyik legmenőbb és legcsillogóbb bevásárlóközpontja. Jobban mondva csak a parkolóháza, de az is elég volt, hogy tudatosítsa az emberben a hatalmas kontrasztot. A híd pont a folyó éles kanyarulatában állt, a Swimming Club betonfala alatti nagy sziklákra épült kis szivattyúházban éppen egy asszony mosta a ruhákat. Átkelve a hídon bejutottunk a kis házak közé. Közelről nem is voltak olyan rozogák. Csak a folyó felőli oldalukon látszott igazán, milyen sanyarú állapotban vannak. Találtunk egy hatalmas fát, amelynek törzse teljesen belefonódott a köré és fölé épített házikóba, vagy inkább a házikó fonódott a fába. Elindulva a folyóval párhuzamos sikátorban, az egyik ház mellett ki lehetett menni a partra. Egy galambdúc alatt állva bámultam a túlpart Ciwalk alatti viskóit és azon gondolkoztam, hogy miért nem omlik bele az egész kóceráj a folyóba. Eközben én is bámulás tárgyává váltam, mert a helyi gyerekek kíváncsi tekintete követte minden lépésemet. Sajnos hamar véget ért a túra, mert eleredt az eső, ami lehetetlenné tette a fényképezést és később a sétát is. Visszamentünk hát a parkoló melletti warungba. Még nem adtam fel, reméltem, hogy hamar eláll az eső, és újra bevethetem magam a dzsumbujba, de nem volt szerencsém. Ittunk egy-egy kopi susu-t, de mire elfogyott, csak még erősebben zuhogott. Vártunk egy jó órát, hogy alábbhagyjon, és elindultunk hazafelé.
A Ciwalk mögötti putri, én már csak így nevezem, pedig biztos van a városrésznek valami becsületes neve, egyik legbizarrabb és legelképesztőbb élményeim közé tartozik, pedig már láttam egy s mást Indonéziában. Elküldeném a Lonely Planet-nek, hogy mindenképpen vegyék fel a bandungi látnivalók listájára, de már késő lenne. Május óta jártunk már arra többször, de úgy látszik teljesen felszámolják a strand maradványait. Biztos szállodát, vagy irodaházat építenek a helyére. A lényeg, hogy eltűnik majd teljesen a föld színéről, és hálás lehetek a sorsnak, hogy elkaptam életének és poros csillogásának utolsó perceit.
(10-05-05)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése