Titokban és kifogyóban avagy sör és zsebpénz Kalimantanon

A Mulawarman Múzeumból egyenesen a szállodába vittek minket, ahol annyi időnk volt, hogy lemossuk magunkról az izzadtságot, átöltözzünk és szusszanjunk egyet. A szusszanás alatt madagaszkári szobatársunk, Isa hozta a hírt, hogy az ikszedik emelet ipszilon számú szobájában osztják a Darmasiswa-zsebpénzt!  350ezer rúpiát fejenként! Azonnal megcéloztam a megjelölt szobát. Őrizzék meg a jó szokásukat! Már az Orientasi alatt is kaptunk fejenként 500ezer rúpiát az augusztusi ösztöndíjunkon felül. A pénz mindig jól jön, úgyis elköltöttem már belőle 50ezret a kalapra. Itt szeretném megjegyezni, hogy minden bénaságuk és idegesítő voltuk ellenére, a szervezők, mind az egyetem, mind a darmasiswa részéről, nagyon igyekeztek, hogy jól érezzük magunkat és jó hírét vigyük Indonéziának. Ezt mutatja az öt csillagos hotel, amely tényleg nagyon szép volt, csodás környezetben, és ennek bizonyítéka a zsebpénz-osztás is. Végül is vendégek vagyunk itt, vagy mi, hát ki kell nyalni a fenekünket, hogy jó benyomásaink legyenek. Csak az a szomorú az egészben, hogy a szállodát és a pénzosztást tudom felhozni, ha a legpozitívabb dolgokat kell felsorolnom a zárórendezvénnyel kapcsolatban. Ha csak egy kicsit ügyesebben és hatékonyabban van megszervezve ez a pár nap, olyan klassz és legfőképpen pozitív élményekkel távoztunk volna Kalimantanról, és sokan akár Indonéziából is, mert május végén és június elején a darmasiswák nagy része hazautazott. Ezért tartották a záróprogramot május közepén. Na, de így jártunk, elbénázták az egészet, és Tünde egész végig azzal tömte a fejemet, hogy kell csinálnunk egy céget, amely rendezvényeket és hasonló programokat szervez, mert itt erre nagy a kereslet, hiszen nekik nem megy, sőt nyitnunk kell egy iskolát, ahol rendezvény- és programszervezést oktatunk! Ez nem vicc, tényleg jól jönne nekik, szóval ne nyúlja le senki az ötletet!

Visszatérve az ipszilon számú szobához: bementem, bemondtam a nevem és valóban, kaptam 350ezer rúpiát egy borítékban. Máris jobb hangulatban tértem vissza a szobába. Tündét is azonnal felküldtem a pénzért, amint visszajött az STSI-s performance próbájáról. És még időben tettem, mert ha vacsora után szólok, hoppon marad. Az történt ugyanis, hogy egy idő után elfogyott a pénz. Igen, jól értitek. Elfogyott. Nem volt több. Arra már nem emlékszem, hogy szólt a hír, hogy vajon egyre kevesebbet adtak az embereknek, vagy egyszer csak közölték valakivel, hogy nincs több. A lényeg, hogy elfogyott, és a későn érkezők nem kaptak egy kanyit sem. Azt hiszem ehhez nem kell hozzáfűznöm semmit.

A röpke pihenő után újra a buszban találtuk magunkat és robogtunk a samarindai városháza felé, elfogyasztottuk a vacsorát, természetesen beszédektől övezve. Már nem emlékszem pontosan, de biztos volt tradicionális tánc is.

Visszaérve a szállásra Tünde elvonult az STSI-sekkel gyakorolni a műsorukat másnap estére, én meg Ria, Anett, Gitta és egy kis pohár sör társaságában ücsörögtem az egyik szoba teraszán a kellemesen langyos estében. Külön kiemelem, hogy kis pohár sör volt, mert Samarindában nem csak drága a sör, de szinte lehetetlen beszerezni. A bárokban és éttermekben biztos van, de a boltban nem lehet kapni. Még a nagy szupermarketekben sem. Bandungban és más nagyobb városokban Jáván, pláne Balin, csak drága e nedű. De itt illegális. Legalábbis tilos üzletben árusítani. A vendéglátóipari egységeknek valószínűleg külön engedélye lehet az alkoholra. Ez úgy derült ki, hogy amikor a lányok keresték a boltban a szokásos italos polcot, ott csak üdítőket találtak. Gitta később megkérdezte a hotel biztonsági őreit, hogy hol lehet a közelben sört kapni, és azok rögtön csendre intették. Majd közölték, hogy sehol. De Gitta nem tágított, és végül az őrök betessékelték egy kocsiba és elvitték egy helyre, ahol mégis lehetett. Ez valami titkos lerakat volt, az illegalitás szaga érződött a levegőben, és Gitta itt szerzett be két üveg Bintangot, persze még a szokásosnál is kicsit drágábban. Nagylelkűségét dícséri, hogy ezután kaptunk egy-egy, mint már említettem kis pohárral. Nem is lett volna szívem többet elinni előle! :)

Éjszaka Gitta és Anett elmentek egy szórakozóhelyre bulizni, ahol Anett Lombokon megismert egyik kedvenc énekese és a bandája lépett fel éppen. Volt neki több kedvence is az egy év alatt, így meg nem mondom, hogy ezek kik voltak, de Anett teljesen be volt sózva és már alig várta a találkozást. Így aztán még kevesebbet aludt, mint mi, vagy egyáltalán nem is aludt és elég rosszul viselte a másnapot. De ez nem oszt nem szoroz, mert mi is. A másnapon még az alvás sem segített. Én még beszélgettem egy kicsit Riával, majd leindultam megkeresni a próbán lévő Tündét, hogy elkérjem tőle a szoba kulcsát. A másik kulcs Isánál volt a szobában, mert ő már lefeküdt aludni. Nem akartam felverni, így elkértem Tündétől a kulcsot, aki a próba stressze miatt elég paprikás hangulatban volt már. Nem volt túl nagy az egyetértés az STSI darmasiswái között a másnapi műsor kapcsán. Felmentem a szobába és újra vissza a próbahelyre, hogy odaadjam Tündének a másik kulcsot, hogy majd be tudjon jönni anélkül, hogy felkeltene minket. Addigra állítólag végeztek, de mégis elég későn vagy inkább korán jött csak fel a szobába. Így ő sem túl befogadó hangulatban nézett a másnap is folytatódó tortúra elébe.

(10-05-14)