Kalimantan ígérete

Ez is, mint eddig minden, amit az indonézek szerveztek nekünk, legyen az Darmasiswa Orientáció, egy egyetemi kar születésnapi ünnepsége vagy osztálykirándulás, elcsepegtetett információk összevisszaságaként kezdődött. Ez a legújabb program szó szerint pletykaként kóválygott Indonézia szerte a darmasiswák között, hogy aztán a részletek a legutolsó pillanatban derüljenek ki. Először csak annyit tudtunk, hogy valamikor tavasszal vagy nyár elején lesz egy Darmasiswa Záróünnepség, ahol az összes ösztöndíjas részvételével értékelik az évet, megejtik az elmaradhatatlan záróceremóniát és a végén tutira lesz egy nagy "Photo Session". Talán áprilisban kaptuk, vagyis kapta valaki és adta tovább az infót, hogy a Closing Ceremony májusban lesz, nagyjából a hónap közepén. Aztán felütötte fejét az a pletyka, hogy a helyszín Kalimantan! Borneó szigete! Ez a hír azt hiszem Anettől jött, Lombokról, de aztán Közép-Jáváról, Gittától és Riától is ezt hallottuk vissza. Rohantunk az Unpad és az STSI illetékeseihez, hogy meg tudják-e erősíteni a hírt, de csak bizonytalan mosolyok és egy nagy "talán" volt a válasz.

Izgalmunk érthető volt. Azt már tudtuk, hogy az indonézek semmit nem hagynak csak úgy lógni a levegőben lezáratlanul, főleg ha annak idején augusztusban Jakartában olyan nagy feneket kerítettek a megnyitásának. Korábbi évek darmasiswáitól is azt hallottuk, hogy májusban általában szerveznek egy Darmasiswa Closing Ceremony-t, amely az Orientasi-hoz hasonlóan több napos és valamelyik résztvevő egyetem szervezi Indonézia valamelyik városában. Már a kezdetektől fogva reméltük, hogy ez a város nem Jakarta, Mataram, Denpasar, Yogya vagy, ne adj Isten, Bandung lesz, hanem egy olyan hely, ahol még nem jártunk. A Darmasiswa Closing Ceremony-ra  (továbbiakban: DCC) való meghívás ugyanis azt jelentette, hogy az indonéz állam fizeti az oda- és visszautunkat, illetve a szállást, ezzel lehetőséget nyújtva még egy utolsó nagyobb utazásra, mielőtt hazamegyünk. Saját erőből ezt már nem tudtuk volna finanszírozni, így nagyon szurkoltunk, hogy izgalmas helyszínt válasszanak. Amikor elindult a pletyka, hogy valószínűleg Kelet-Kalimantan Samarinda nevű városa fog otthont adni az eseménynek, már vettem is elő a Lonely Planet-et, hogy elkezdjem tervezni a DCC-vel egybekötött utolsó nagy túránkat.

Lépésről-lépésre, lassan, de biztosan, ahogy azt már megszoktuk Indonéziában, kiderültek a részletek. Az Unpad, mint általában, most is jobban informált volt, mint az STSI. Május elején Pak Budi átadta nekem a DCC-re szóló meghívót a négy nap órára lebontott programjának formájában. Eszerint a DCC időpontja 2010. május 13-16. és a helyszín: SAMARINDA, Kelet-Kalimantan! Nagyon örültünk a szerencsénknek, hogy egy teljesen új hely, sőt, egy teljesen új sziget lesz az úticélunk. A Lonely Planet szerint ott van Délkelet-Ázsia legnagyobb mecsete, a Pampang nevű dayak falu, nem messze északra az orángutánokkal teli Kutai Nemzeti Park, és nem utolsó sorban az Egyenlítő! Engem ez utóbbi hozott lázba a leginkább. Már láttam magam, ahogy boldogságtól sugárzó arccal közlöm a kamerának, hogy "Épp itt állok az Egyenlítőn, jobb lábammal az északi, ballal pedig a déli féltekén (vagy fordítva ...)", miközben a lányok elnéző fejcsóválással adják meg magukat a sorsnak, és csoportképbe rendeződnek az Egyenlítő-fotó kedvéért. Azt terveztem, hogy Samarindában majd motort bérlünk, mögöttem Anett, Tünde mögött a sátor (vagy fordítva) és miközben az orángutánok felé igyekszünk, szárazföldön lépjük majd át az Egyenlítőt. Ugye, hogy nincs ennél izgalmasabb dolog? Talán csak az, ha hajóval teszed ugyanezt, vagy áthaladsz a Nemzetközi Dátumválasztó vonalon, lehetőleg nyugatról keletre, és hirtelen visszakerülsz egy nappal az időben. Ez utóbbi azóta szerepel a terveim között, mióta láttam a BBC "80 nap alatt a Föld körül Michael Palin-nel" című sorozatát. Amikor gyerekkoromban Verne könyvét olvastam, akkor még nem fogtam fel a dolog őrületes izgalmát! Az időutazás egyetlen bizonyított földi formája! Muszáj, hogy én is megcsináljam! De ez egy későbbi projekt, Samarinda és a DCC még csak a "jobb lábam itt, bal lábam ott"-feelinget ígérték. Mindennek persze az volt a feltétele, hogy a program vége után közvetlenül még ne jöjjünk haza, hanem pár nappal meghosszabbítsuk a kalimantani tartózkodást.
Hármasban terveztük a dolgot, Anett, Tünde és én. Külön-külön kellett intézkednünk, mert a repülőjegy megvételét mindenkinek a saját egyeteme intézte. Május 5-én, mielőtt Adéval felfedeztük volna  a Ciwalk mögötti putrit és az egykori szabadtéri strandot, bementünk az Unpad-ra, ahol Pak Budi felhívta Jakartát, és megkérdezte, hogy lehet-e későbbre kérni a visszaútra szóló repülőjegyet. Szerencsére lehetett, hiszen Jakartának mindegy volt, hogy mikor utazunk vissza, ígyis-úgyis ki kellett fizetnie a retúr jegyet. Magát az ügyletet már Budi bonyolította egy utazási irodán keresztül, így neki adtam le a rendelést. Az én nevemre ne május 16-ra, hanem május 19-re vagy 20-ra foglaljon repjegyet. Így tett Anett és Tünde is. Természetesen az akció sokkal több lépésből állt, kérdezgetésből, kérlelésből, utánajárásból, hogy megszerezzék az információt és úgy intézzék el a dolgokat, ahogy mi szeretnénk, mármint Budi, Paib (Tünde Budi-ja az STSI-n) és a lomboki egyetem illetékese. De végül minden rendben ment, és május 13-tól 19-ig miénk volt Borneó!

Csak a miénk, gondoltuk mi naívan, és én kéjesen tervezgettem, hogy motorozás, orángután meg Egyenlítő. Részletekbe menő útitervet nem lehetett készíteni, mert nem ismertük a helyi viszonyokat, Borneó a google maps-en is egy nagy fehér folt, és egyébként is a spontaneitás a kalandos utazás záloga, de tagadhatatlan, hogy mire eljött az indulás ideje, én már menthetetlenül beleéltem magam a fentiekbe.
Hogy aztán ezekből semmi nem valósult meg, azon remélem már ti sem csodálkoztok. Persze így is jól sikerült az út, kalandunk az volt, nem is egy, és a lehető leglehetetlenebb szituációkba keveredtünk, csak éppen nem motoron, nem az Egyenlítőnél és nem orángutánoktól övezve.
De hát mit várunk egy országtól, ahol "semmi sem biztos, de minden lehetséges ... "

(10-05-12)