2010. március 1., hétfő

Esküvői kiállítás és az indonéz Pre-Wedding fotók jelensége

Vasárnap Tünde és René a Pusdai-ban (Iszlám Kulturális Központ) tartott esküvői kiállításon hostesskedtek (Pameran Pernikahan Tradisional PUSDAI 2010). A dolog úgy indult, hogy a lakótársuk, Mira, megkérte őket, hogy segítsenek egy fotózáson egy ismerősének. Készültek szép és vicces képek is, kalózjelmezben és nagy piros gombákként. Aztán vasárnap kisminkelték és felöltöztették őket, mondván, hogy elmennek erre a kiállításra és rajtuk lesz élőben is bemutatva, hogyan készültek a sminkek. De aztán egész délutános mosolygás és szórólapozás lett belőle, amitől Tünde arcán nem volt igazán őszinte a mosoly. Az volt a szerencse, hogy a végén azért adtak nekik valamennyi pénzt. Mindezt persze már megszokhattuk Indonéziában. Semmit nem tudnak rendesen elmondani, óvatosan és hiányosan csöpögtetik az információkat, így sokszor találja magát az ember meglepő és váratlan helyzetekben. Mint amikor kampusz-látogatásra indultunk Jatinangorba és a végén ott találtam magam egy színpadon indonéz dalokat énekelve az irodalmi fakultás összes fejese előtt.

Az esküvői kiállítás maga érdekes volt, nem is annyira a ruhák és az esküvői kellékek, hanem a fotózkodási szokások miatt. Tünde és René is egy fotóstúdiónak segítettek, így végignéztem az összes albumukat.
Az albumok kemény borítású fedele és gerince kemény kartonlapokat fog össze. Ezekre a lapokra nyomtatják a montázsszerűen összeszerkesztett képeket.

A tematika háromféle:

1. Family Photos
2. Wedding Photos
3. Pre-Wedding Photos

  1. Family Photos:
    A családi képeken három (vagy négy) generáció pózol és vigyorog a kamera előtt.

  2. Wedding Photos:
    Az esküvői képek akkurátusan végigkövetik a muszlim, hagyományos jávai, vagy balinéz menyegzők minden mozzanatát. A szertartásokban gyakran keverednek a muszlim és hagyományos elemek. A fotók elrendezésénél nagyon szeretik a képek montázsszerű egymásra halmozását, amely által az album egy-egy oldala első pillantásra egy hatalmas, színes tohuvabohunak tűnik, és másodpercek telnek el, mire az agy fel tudja fogni, mit is lát a szem.

  3. Pre-Wedding Photos:
    A legfurcsább és legperverzebb műfaj azonban a "pre-wedding photo." Nálunk ugye az dívik, hogy az esküvő alkalmával az ifjú pár a lagzi előtt vagy után vagy közben esküvői ruhában valami szép romantikus helyen fotózkodik, szerelmesen néz egymásra, ölelések, csókok, szépség, boldogság nyernek örök formát a képeken.
    Indonéziában előszeretettel örökítik meg az esküvő előtti történéseket, a találkozás pillanatát, a járás folyamatát vagy csak magát azt a tényt, hogy az adott pár mennyire szereti egymást.

    Ennek sokféle formája van:

    - képregényszerű fotósorozat arról, hogy a srác visszaszerzi a gonosz támadótól a lány plüssnyusziját és ezután egymásba szeretnek

    - romantikus fotók vízesés előtt, a Kawah Putih vulkántavának partján, zöld vagy őszi (!) erdőben

    - romantikus fotók Vespán vagy oldtimer autóval

    - közös vízalatti (!) fotók

    - fotósorozat, ahol a pár közösen fetreng a TV előtt, együtt zabálják a chips-et, ülnek a WC-n újságot olvasva, stb. és a végén azt hangoztatja a szöveg, hogy mennyi közös van bennünk és milyen jó, hogy végre rád találtam

    - fotók iskolapadban, ahol a lány odaadja a háziját a fiúnak vagy együtt mennek haza az esőben fejük fölé tartott tankönyveikkel

    - közös fotók titkosügynöknek vagy hightech akcióhősnek beöltözve (ha pasi lennék én is szeretném leendő gyermekeim anyját egy géppuskával a kezében látni, amint halomra öli az embereket)

    - közös fotók a sürgősségi osztályon (Vészhelyzet-style), ahol az ifjú pár általában az orvost és az asszisztenst alakítja, akik az épp műtendő beteg fölött szerelmesen néznek egymásra

    A tematika gyakorlatilag végtelen, de a képek egy dologban megegyeznek. Nevezetesen, hogy semmi közük nincs a valósághoz. Az persze lehetséges, hogy akik motoron, még a suliban vagy kórházban ismerkedtek meg, vagy az uszodában a víz alatt pillantották meg egymást először, azok a helyszínnek megfelelő témát választják. Aki meg pisztolyt szorongat a pre-wedding fotóján, az biztos paint ball-ozás közben találkozott jövendőbelijével, vagy egy véres akciófilm volt az első közös moziélményük.
    Érdekes jelenség, hogy a házasulandók olyan fotósorozatot készítenek magukról, amelynek nem a pillanat megörökítése a funkciója, hiszen mind a környezet, mind a szituációk mesterségesek. Olyan világban, olyan személyekként láttatják magukat, amely világ nem létezik, a sok photoshop-effekttől még a természetes környezet (mint pl. a Kawah Putih) is műterembelinek, mesterkéltnek tűnik.
    Hogy a színvilág és a beállítások giccsesnek tűnnek az európai szem számára, az érthető, hiszen elég nagy ízlésbeli különbség van a nyugati és keleti világ között. Sokkal furcsább, hogy a fotók által belehelyezik magukat egy álomvilágba, ahol marionett bábuk, Hamupipőkék, Dr. Cartel-ek vagy akcióhősök lehetnek. A képek azonban annyira mesterkéltek, hogy semmit nem fejeznek ki a pár személyiségéből, semmit nem árulnak el a kapcsolatukról. Legfeljebb annak állítanak emléket, hogy az esküvő előtt valamikor elmentek egy fotóstúdióba, ahol vicces képek készültek róluk. De lehet, hogy én bonyolítom túl a dolgot, és nincs is ennél több célja a dolognak ...


(10-02-07)


9 megjegyzés:

  1. Ez az un. Pre-Wedding Photos elég röhejes, de ezen pláne ordítva röhögtem:
    "fotósorozat, ahol a pár közösen fetreng a TV előtt, együtt zabálják a chips-et, ülnek a WC-n újságot olvasva, stb. és a végén azt hangoztatja a szöveg, hogy mennyi közös van bennünk és milyen jó, hogy végre rád találtam". :D
    Ami nekem még feltűnt az indonézeknél, a giccsparádén és az agyoneffektezett és photoshoppozott képeken kívül, h imádják magukat fotózni illetve fotóztatni! Van egy pár barátom/ismerősöm facebook-on, akiket még kint ismertem meg, de nem gondoltam volna, h mindegyik ilyen kis egoista, mint ahogy azt a képeik bizonyítják. Főleg kedves "sógornőm"....Bájolgás ezerrel, minden nap kb. 10 ugyan olyan fotót rak fel magáról FB-ra, ugyan abból a szögből, ugyan azzal a bárgyú vigyorral az arcán. Halálra röhögöm magamat rajta! Ja, és újabban ő is felfedezte a photoshop varázsát, így most kb. minden képét duplán, ha nem triplán lehet megcsodálni. Az egyik a "snassz" kép, a másik a photoshoppolt. :) Arról már nem is beszélek, h egy ilyen, magáról szóló albumának azt a címet adta, h "beauty". Szerinted? XD
    Nem teszek ide linket, de majd nézd meg FB-n, az ismerőseim között! Kadek Yanthi.
    Ja, a minap tett fel egy olyan képet, ahol éppen az "office"-ban pózol, hol a fénymásoló, hol a klaviatura előtt, és a kép alá ilyen szöveg: "always busy". BWÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ

    VálaszTörlés
  2. (tünde)
    :))))
    de ha jól tudom jössz te ki szeptemberben nem? szóval ideje megszokni mert nem egy ilyen ismerősöd lesz:)))) hanem rengeteg és mind ilyen.....itt nincs bennük az a természetesen belénknevelet szerénység vagy nem is tudom minek hívjam.....ő csont nélkül lógnak a tükör előtt órákig a nyílvános wcben, és az önmaguk fényképezésén túl sztem még döbbenetesebb: a saját kis arcukat teszikbe háttérképnek a gépen (nem a gyerekükét, nem a barűtukét, nem a pasijukét/férjükét......a saját ki pofájukat bálmulják napi 24 ben), a kulcstartóba és a mobilon is háttérkének és ez teljesen általános, de tényleg!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Most jut eszembe még egy dolog! A lakótársaimmal nincs sok kapcsolatom, nem szoktunk közös programokat csinálni. Még az elején egyszer-kétszer hívtak plázába (azt nem vágom, hogy ott mit csináltunk volna), de ennyi. Ezen kívül egyetlen egyszer akartak közös programot szervezni. Kitaláljátok mi volt az? Nem mozi, nem kirándulás, még csak nem is shopping mall, hanem közös fotózkodás egy fényképésznél!!! Nem lett volna túl drága, kb. 30ezer/fő. Aztán valamiért elmaradt, így nem készültek rólunk műtermes, photoshopozott vigyorgó family-fotók! ... :(

    VálaszTörlés
  4. Névtelen, ne aggódj, már hozzá edződtem kint az önajnározásukhoz, de szeretem is őket ezzel "csípkedni", heccelni. :)
    És igen, Made is egy olyan pólót kért tőlem, amin saját maga vigyorog! hahhahahahaha
    Azért sem kap! xD
    Feltett múltkor Kadek olyan fotókat, h "gold party", majd "white party", aztán "blue party" és hát az egész fergeteg party arról szólt, h egymást fotózták, falkában, vagy singliben. :DD
    Ha "véletlen" fotó készült egyes emberekről, akkor látszik igazán, h mindegyiknek ott figyel a hiper-szuper telefon a kezében és éppen mindegyik a facebook-on lóg, h feltöltse a legújabb képét! hahhahaha
    Egy ilyen buli is sztem nem arról szól, amiről mondjuk nálunk, vagy amiről általában szól egy buli, hanem arról,h a csajok végre elmehetnek újra shoppingolni, most éppen arany színű ruhát venni, h aztán a buliban lehessen pózolni egymásnak és fotózkodni! hahahahhaha
    Egyébként a közös program csinálás a kiccsaláddal nálunk is kimerült annyiban, h elmentünk a matarami mall-ba egyet kajálni...
    Mondjuk mást Mataramban nem is lehet csinálni, csak a Mall-ban grasszálni. No mindegy, hála azért Made-val sok érdekes programot hoztunk össze! :D

    VálaszTörlés
  5. Még egy dolog, ami eszembe jutott kedvenc Kadek-omról! :D
    A Gili Meno-i partra, ahová általában az ember egy szál sarongba és fürdőruhába mászik le, ő talpig sminkben, felékszerezve , szépen felöltözve érkezett, az árnyákban ült kb. 10 percet, mindvégig a mobilját nyomkodva, no kommunikáció senkivel, csak a mobil és csak a facebook, ahol percenként kommentálta, h éppen mikor mit csinál, majd nagy hiszti után, h baromi melege van, bevonult a bungijába és várta a masszőrt! XD
    Ez ment 2 napig, utána hazament Mataramba dolgozni, majd a facebook-ra olyan fotókat tett fel, kommenttel, h "vége a holiday-nak, milyen marha fasza volt" és persze a vagon képet, ahogy pózol a parton, úgy csinál, mintha beleinna a sörömbe -holott kijelentette, h utálja a sört- és hasonló nyalánkságok! Erről a nőről egyébként egy könyvet lehetne írni, mert sztem ő túltesz minden átlagosan önimádó indonézen is! :DDDD

    VálaszTörlés
  6. Megnéztem Kadek adatlapját a Facebook-on, és hát ... nem találok szavakat ... ajánlom mindenkinek! Kadek egy csemege! Tényleg van White Party, Gold Party és Blue Party!!! Nagyon jó!!! De a kedvenceim a "KD fhoto" című album(egy csomó torzított bányarémmel - vagy ők szegények eredetileg is ilyen ijesztőek?) és a UNIQUE N BEATIFUL színkavalkádja! Hogy is fogalmazzak ... olyan ... vidám? ... :)

    VálaszTörlés
  7. Bocs, elhamarkodtam! A MY LOVE visz mindent!!!

    VálaszTörlés
  8. Én szóltam! XD
    Ezt überelje valaki! hahahaha
    A barátaim között is közkincs Kadek FB adatlapja! hihihhi

    VálaszTörlés
  9. White Partyn voltam egy menő jakartai dizsiben, az tényleg fehér volt és tényleg jó.
    Megsasolom Kadeket.

    VálaszTörlés