Megalakulása óta folyamatosan dolgozott a Ten Concerts Band. A sok kiválasztott dalból a fiúk ízlése döntötte el, hogy melyik lett végül az a kettő, amelyekkel először felléptünk és amelyeket aztán indonézre is lefordítottunk.
Örök szerelmük lett Péterffy Bori "Vámpír" című száma. Már első hallásra beleszerettek, teljesen rabul ejtette őket a vámpír tematika, a Dracula-feeling és a folyó vér képzete. A legelső zenés próbánkra ez volt az egyetlen, amit már el tudtak játszani, hát ezt kezdtük el gyakorolni. Szerencsére e dal nem túl nehéz, tehát volt esély rá, hogy el tudjuk énekelni.
A másik dalt talán már együtt választottuk, a Csinibabából az "Élj vele boldogan"-t.
Február 20-ára a fiúk valami ismerősön keresztül leszerveztek egy fellépést. Pak Djoko B. nemrég adta ki könyvét az indonéz politikai korrupcióról, és ezen a szombaton tartották a nyilvános könyvbemutatót a Landmark Braga-ban.
Két számunk volt tehát, amit el tudtunk énekelni. Már nem volt időnk és energiánk arra, hogy lefordítsuk a dalokat és megtanuljuk indonézül, ezért itt még magyar szöveggel énekeltük őket.
A műsor a következőképpen nézett ki:
Első volt a "Vámpír", magyar szöveggel. Utána jött az "Élj vele boldogan", amihez Tünde ötletére írtunk két rövid drámai betétet is. Ennek szövegét lefordítottam angolra, Ade pedig indonézre. Mindezt nyilván az utolsó pillanatban, így én még meg tudtam tanulni kívülről, de Tündének már nem volt rá ideje. Én nagyjából ismertem már a felhasznált szavakat, de Tündének gyakorlatilag egy számára tök értelmetlen szöveget kellett volna bemagolnia. Sebaj, ezt is megoldottuk végül egy kis trükkel!
A sztori annyi volt, hogy miközben a fiúk játsszák a dal intróját, mi hangosan méltatlankodva megjelenünk a színpadon:
Ildi: Ezt nem hiszem el! Mosom a szaros gatyáját, vasalom a gyűrött ingét évek óta, és erre egyszerűen elfelejti a szülinapomat ...
Tünde: Ezt nem hiszem el! Mekkora hülye vagyok, hogy nem vettem észre, hogy mindig megsimogatja egy kicsit a jamu-árus lány kezét, ha jamu-t vesz tőle ...
Ildi: ... bezzeg a warungos lány szülinapjára, arra mindig emlékszik ...
Tünde: ... legalább eldughattad volna a plüssmacimat, hogy ne kelljen mindezt látnia és hallania ...
Ildi: ... csak nézd meg, meddig tűröm még ezt ...
Tünde: ... ne, kérlek, ne próbálj magyarázkodni ...
Ildi: ... én többet érek ennél ...
Tünde: ... én egy IGAZI férfit akarok ...
Tünde+Ildi: Pakolok és már itt sem vagyok!!!
Mindezt persze indonézül, majd ezután felcsendült a dal magyarul:
"Élj vele boldogan, áldásom rád,
ő talán elvisel minden vitát, ..."
A következő prózai rész kifejezetten Pak Djoko könyvbemutatójára készült:
Ildi: Meg kell valahogy vigasztalnom magam, ha nem akarok sírva fakadni a színpadon!
Tünde: El kell terelnem valamivel a gondolataimat, mielőtt felzabálom a Griya teljes fagyikészletét!
Ildi+Tünde: Igen, olvasnom kell valamit!
Ildi: (sorra nézegeti a kottaállványon lévő könyveket) Klasszikus irodalom, scifi, szakácskönyv ...
Tünde: ... a világ legszebb tíz szerelmes története (bloáfff), gyerekmondókák, testépítés ...
Ildi+Tünde: ... POLITIKA!!! ...
Ildi: Óóó, mindig is érdeklődtem iránta!
Tünde: Prikitiúúúú, főleg, ha ilyen jóképű az író! Nézd, itt a hátlapon!
Ildi: Óóó, pont a zsánerem! Mindjárt elolvadok ettől a tekintettől!
Tünde: Szerintem ő a politika maga!
Ildi: Nézd csak! Dedikálást tart ma, talán még elcsíphetjük!
Tünde: Igen! Irány a Landmark Braga!!!
És újra a dal:
"Most élek majd, végre szabadon,
gond nélkül járok utamon ..."
A kottatartón lévő könyvek hátuljára kis cetliken felragasztottuk Tünde szövegét, így ő végig tudott puskázni és a közönségnek sem tűnt fel a dolog. :) A dal utolsó sorának már ekkor megszületetett az indonéz fordítása, amely később a szám címe is lett:
"Élj mással tovább!" - "Kawin saja lagi!"
A fellépés előtti napon a próba nem ment minden feszültség nélkül. Az "Élj vele boldogan"-hoz kidolgoztuk a szöveges részt és vele a koreográfiát. Aztán Tünde mondta, hogy ki kéne találnunk valamit a vámpíros számhoz is, de nekem akkor már elegem volt az egészből, és nem volt kedvem túlbonyolítani a dolgot. Ezen Tünde jól felkapta a vizet és leteremtett, határozott véleményt formálva az éltes koromhoz képest tanúsított gyerekes munkamorálomról, amely nagyban megnehezíti majd a további együttműködést. A fiúk csak néztek tágra nyílt szemmel, mert nem értették, hogy mi a gond. Nekem pedig mindez akkor nagyon rosszul esett, hiszen életem első énekesi fellépése előtt nyilván ideges voltam és féltem, mert még komolyan vettem az egészet. Másnap aztán rájöttem, hogy nem kell, sőt, nem is szabad komolyan venni, hiszen nem lehetünk jók, csak max. elviselhetőek, és az egész egyébként is csak egy vicc. De a fellépés előtti utolsó próbán mindketten halálosan komolyan vettük a saját viccünket, és ezen össze is vesztünk szépen. Most visszagondolva, ez volt a legnagyobb vicc az egészben! :)
A szervezők megkértek minket, hogy olvassunk fel egy verset is, ami valami politikai témájú költemény szintén Pak Djoko tollából. A verset emailben kaptuk meg, és Pak Djoko könyvéhez hasonlóan a politikai korrupcióról és képmutatásról szól, nem nevezve meg személyeket vagy államot, ezáltal válva érvényessé mindenhol és mindenkor. Én nem gondolkodtam sokat a dolgon, de Tünde aztán megvétózta a verset, és ebben okosan járt el. Igaza volt, hogy nem jó dolog belekeveredni a politikai kérdésekbe. Főleg, hogy minket az indonéz állam hívott meg ide, ők fizetik az ittlétünket egy évig, hát tőlünk nem etikus az állam ellen agitáló versek nyilvános felolvasása. Még ha az indonéz állam nincs is megnevezve konkrétan. Az a biztonságos, ha mi ebből kimaradunk. Habár a könyvbemutató után szereztem egy példányt Pak Djoko új könyvéből, azóta sem olvastam el, így nem tudom, hogy milyen gondolatokat támogattunk első fellépésünk alkalmával ...
Szombaton délután 3-kor kezdődött a könyvbemutató. A fiúk már kihagyták volna, de mi még mindenképpen akartunk próbálni előtte, ezért hamarabb találkoztunk a Salendrón a stúdióban. Onnan kocsival mentünk át a Bragára. Én úgy izgultam, hogy ebédelni sem tudtam. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ilyen ideges színpadra lépés előtt. A Bragára érve arcunkba kaptuk az első meglepetést. Őszintén szólva én úgy képzeltem el a könyvbemutatót, hogy valami kicsi kávézóban ücsörög majd pár ember és nekik kell elénekelnünk a dalainkat. Azt elfelejtették közölni velünk a fiúk, hogy ez egy könyvvásár, rengeteg standdal és számtalan emberrel. Jó, ne egy BNV méretű pavilont képzeljetek el, de mindenképpen nagyobb volt, mint amire számítottam. A backstage-ben aztán volt időnk megnyugodni, én megrajzoltam, Ade pedig kiszínezte a kottaállványra kerülő "TOKO BUKU" (Könyvesbolt) feliratot. Még egyszer elénekeltük csendben a két dalt, majd inkább a spannolásra fordítottuk figyelmünket. Megismerkedtünk Pia-val, aki állítólag egy valóban híres énekesnő, és amint később hallottuk, ő valóban tud énekelni. Volt több fellépő is, mi talán a másodikok voltunk, de erre már nem emlékszem tisztán, mert minden figyelmemet lefoglalta az izgulás.
Aztán eljött a mi időnk! Addigra már ezerszer a pokolba kívántam ezt az egész hülyeséget, és szidtam magam, hogy minek keveredek mindig ilyen hülye helyzetekbe. Nagyon jól tudom, hogy nem tudok énekelni, nincs jó hangom, hát hogy kerültem ilyen helyzetbe, hogy mindjárt egy színpadon kell énekelnem! Persze nagyon jól tudtam, hogyan. Ugyanúgy, ahogy egyszer csak egy Honda nyergében találtam magam Jáva kellős közepén. Akkor megfogadtam, hogy Tünde legközelebbi eszelős ötletére határozott "nem" lesz a válaszom! Ez persze nem így lett, és így van ez jól, de akkor nagyon utáltam azt, hogy soha nem tudok nemet mondani.
Aztán felmentünk a színpadra, Abang bemutatta az együttest, elhangzott a dal címe, felcsendült a zene, majd felcsendült az én hangom is ... persze a legelején egy kicsit megbicsaklott, de aztán egész normális volt, nem szép, de túlélhető ...
A közönség persze vigyorgott és élvezte, és nagy tapsot kaptunk a végén. Az "Élj vele boldogan" prózai része sok helyen kacagásra késztette a publikumot, bár sokkal jobban tetszett nekik a "prikitiúúú" és az "elolvadok a tekintetétől", mint a szofisztikáltabb "szerintem ő a politika maga" rész. (A "prikitiúúúú" egyébként egy mindenki által ismert és használt felkiáltás, amit főleg férfiak/fiúk használnak, ha látnak egy jó nőt. Olyan, mint nálunk a fütty, ha megfordulsz egy jó csaj után az utcán. De szokták lányok is használni.)
Mindent összevetve sikerünk volt, és utána a videót visszanézve meg kellett állapítanunk, hogy ha nem is jó, de nézhető-hallgatható volt a produkció. Ezért mertem később feltenni a youtube-ra és ide a blogra is, mindenki okulására és szórakozására.
(Azért mielőtt elindítjátok, vegyétek halkabbra a hangerőt! :)
(10-02-20)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése