Heti Hírmondó

Újra a Pusat Bahasában - Búcsú Milénától - Ani szülinapi videója - Kéne már net otthonra

Ezen a héten elkezdődött az iskola, a második félév a Pusat Bahasában. Hétfő reggel Pak Udin a kezembe nyomta az új tankönyvet. Az előző félévi spirálozott példányhoz képest ez nagyon igényesen néz ki, színes borítóval, ragasztva. A borítón díszelgő nagy 2-es szám arra utalt, hogy előző félévi vizsgáim jól sikerültek, és a második osztályban folytathatom tanulmányaimat. Az osztályterembe lépve ismerős arcok fogadtak. Avril Zimbabwéból, Iva Madagaszkárról, Peun Laoszból, Maritje és Joseph Pápua Új-Guineából, Mojin Koreából. Csak a filippínó Saripo, illetve a koreai June és Sandy voltak új osztálytársak.
Majdnem mindenki októberben érkezett Indonéziába, akkor csatlakoztak be hozzánk a "Kelas 1" óráira. A legtöbben a KNB nevezetű ösztöndíjjal vannak itt, amiről egyikük sem tudja, hogy minek a rövidítése. Valami fejlődő országok közötti összefogásról van szó. A külföldi diákok három évre kapnak ösztöndíjat (havonta másfél millát ők is). Az első évben csak nyelvet tanulnak, míg a második két évben master-képzésre járhatnak valamelyik indonéz egyetemre. Nálunk mindenki az Unpad-on akar később tanulni szociológiát, pszichológiát, nemzetközi kapcsolatokat, stb. Amíg nekünk decemberben és januárban iskolai szünet volt, addig ők tovább jártak az órákra. Ezért a második félév elejére nagyjából ugyanazon a szinten voltak, mint mi. A mi engem és Milénát jelentené, ha Milena nem elégelte volna meg a Pusat Bahasa beli nyelvórákat és nem határozott volna úgy, hogy februárban végleg hazamegy Németországba.
Mivel végre mindannyian elértük azt a szintet, hogy már tudunk kommunikálni, beszélgetni indonézül, az órák sokkal izgalmasabbak és viccesebbek, mint az első félévben. A nyelvoktatási módszerek nem változtak sokat, de az órai beszélgetések kizárólag indonézül folynak, és a szünetben is igyekszünk indonézül dumálni és poénkodni, ami többé-kevésbé sikerül is.
Határozott változást jelent ez az első félévhez képest, és határozott motivációt is, hogy reggel felkeljek és bemenjek a suliba.

Kedden este az Erlasban találkoztunk, hogy elbúcsúztassuk Milénát, aki másnap indult haza. Milénával összeköt a bajtársiasság, mert együtt húztuk le az első félévet a Pusat Bahasában, néha mindketten nagyon szenvedve az unalomtól, de nem lettünk életre szóló barátok. Sőt, ha őszinte akarok lenni, sokkal szórakoztatóbb a szünetben Avrillal, Ivával és Saripóval poénkodni kezdetleges indonéz nyelven, mint Milénával beszélgetni németül arról, hogy mennyire unjuk az egészet. Szerintem, ha maradt volna a második félévre is, most ő is jobban élvezné a tanulást. De az is igaz, hogy a német alaposság és az indonéz pontatlanság sosem fognak kibékülni egymással.

Az Erlasban: Ildi, Mel-C, Florance, Milena és Avril

A búcsúbulin elkezdtem felvenni Ani szülinapi videóját. Szerencsére az történt, amire számítottam. Mindenki lelkesen közreműködött, szorgalmasan gyakorolta a mondatot, hogy a kamera előtt minél tisztább kiejtéssel gagyogja el a magyar szavakat:

Boldog születésnapot Anikó!

David és Teddy aztán rögtön látni akarták a felvételt:

A felvételek gyűjtését másnap a suliban, szerdán az UIN-en és csütörtökön a zenekari próbánkon folytattam. A magyar mondat után mindenki kifejezte jókívánságait a saját nyelvén is, ami által a film a különleges nyelveken elmondott szülinapi jókívánságok változatos tárháza lett: német, spanyol, finn, angol, holland, koreai, zimbabwei, madagaszkári, thai, filippínó, pidgen, indonéz, szunda, sulawesi ... hm, elég szép gyűjtemény!
Pénteken aztán összeraktam a filmet, és szombaton bementem a kampuszra, hogy feltegyem a youtube-ra. Persze a hatalmas eső miatt csak 4 óra felé értem oda, így csak egy órám volt beszélni a családdal és feltöltögetni a filmet, a blogot, a képeket. Aztán kidobtak az aulából, mert szombaton 5-kor bezárják az épületeket. Ekkor fordult meg először komolyabban a fejemben, hogy utána kéne nézni az otthoni internet lehetőségének. Mert az jó dolog, hogy a kampuszon ingyen van a wifi, de elég nagy macera állandóan cígölni a laptopot és állandóan külön programnak bekalkulálni az internetezést. A következő hét eseményei aztán feltették a pontot az i-re, és meg is tettem a szükséges lépéseket.

(10-02-01 / 10-02-07)