2010. március 3., szerda

Koncertszervezés a Bumi Sangkuriang-ban

Hétfő délelőtt Tündével és Tornádóval felküzdöttük magunkat a Bumi Sangkuriang-ba. Megbeszélésre mentünk, de a kezdés körül volt egy kis félreértés. Az első sikeres fellépésünk után még lelkesebben terjesztettük ismerőseink körében a TCB hírét. Ibu Yuni, Tünde háznénije, egy fitness-bemutatót szervezett a Bumi Sangkuriangba, és ezen a napon elhívott minket is a megbeszélésre, hogy találkozzunk az intézmény menedzserével. Hátha be lehet valahogy nyomni a TCB-t a repertoárba!
Yuni azonban azt mondta, hogy 11 órakor indul otthonról, így én kicsivel 11 előtt érkeztem a Buah Batu-ra. Yuni sehol nem volt, így vártunk rá egy kicsit, majd értetlenkedve küldtünk neki sms-t. Ekkor derült ki, hogy 11 -kor már maga a megbeszélés kezdődik! Ez nem volt jó hír, hiszen a Bumi Sangkuriang a város másik végén van és még egyikünk sem járt ott. Illetve ez nem igaz, mert Tünde ott találkozott először Adéval és Abanggal a jazz koncerten, de ez nyilván nem jelentette azt, hogy tudja, merre van a hely. Yuni elküldte a pontos címet, szerencsésen megtaláltuk a helyet a térképen, és már indultunk is!

Valamikor 12 után érkeztünk meg a hegytetőn álló nagy, fehér épület elé. A Bumi Sangkuriangban rendezvénytermek és a Concordia Szálló foglal helyet. Kívülről egy egyszerű, gyarmatosítás kori stílust idéző, tágas, egyszintes épületnek tűnik. Mögötte azonban szépen rendezett, nagy park terül el teraszokkal és úszómedencékkel. Az épület park felé néző oldalát nagy felületű üvegablakok borítják, előttük vaskos, henger alakú oszlopok állnak, átfogva az épület mindkét szintjét. Egyszerű, modern, tiszta, kellemes hely, mintha nem is Indonéziában lennénk.
Megismerkedtünk Pak Deddy-vel, a menedzserrel, megmutattuk neki a "demónkat", a könyvbemutatós fellépésről készített videófelvételt, és telefonszámot cseréltünk. Pak Deddy nyitott volt mindenre. Kiderült, hogy minden csütörtök este a hely házi együttese játszik, és az ő szünetükben felléphetünk egy-két számmal. Ez amolyan meghallgatás lesz, és ha jók vagyunk, akkor máskor is hívnak majd minket.

Lelkesen távoztunk a helyről és alig vártuk, hogy közölhessük a jó hírt a fiúkkal! Jövő csütörtökön fellépésünk lesz! Addig még persze rengeteg dolgunk volt, mint például lefordítani indonézre a dalszövegeket és még csiszolni az előadásmódon, de a feszített tempó csak fokozta a munkakedvet. Lelki szemeink előtt már megjelent a TCB, mint a Bumi Sangkuriang egyik állandó attrakciója! Minden héten koncert, mindig kicsit változó műsorral és változó névvel is, hiszen az első hivatalos koncert után már nem lehetünk Tíz Koncert Zenekar. Akkor már csak kilenc koncertünk lesz hátra, így a nevünknek is változnia kell: Nine Concerts Band, Eight Concerts Band, Seven Concerts Band, és így tovább ...
Még olyan vérmes reményeket is tápláltunk, hogy egy idő után nem ingyen fogunk fellépni, hanem kihasználva bule voltunkat illetve az érdekes felállást és koncepciót, rendes gázsit fogunk kérni a koncertekért. Most már jót kacagok mindezen, de akkor még úgy tűnt, van rá esély, hiszen tudjátok, Indonéziában semmi sem biztos, de ...

(10-02-22)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése