Pelajaran 2 - Menyimak lagu anak-anak

avagy hétfő reggeli tortúra a Pusat Bahasában

A második szemeszter első hete az Unpad nyelviskolájában arra a reményre adott okot, hogy ez a félév szórakoztatóbb és hatékonyabb lesz az előzőnél. A második hét hétfőjén tehát lelkesen és tudásvággyal telve gördültem be az iskola udvarára Tornádó hátán. A tanárok személye igen, de rendszere nem változott. Minden nap más-más tanerő fejlesztette tudásunkat és különböző készségeinket.

Előző hét hétfőn kissé megrémültem, amikor az osztályterembe lépve Pak Kusmant pillantottam meg a tábla előtt. Ő volt az előző félévben a szerdai tanárunk, és erre a napra a "dögszagtól bűzlő unalom" a legérzékletesebb kifejezés. Miután megkaptam az órarendünket, megnyugodva láttam, hogy Pak Kusman csak helyettesít, a hétfői órákat Pak Muhammad Adji fogja tartani. A második héten meg is ismerkedtünk a tanár úrral és a dögunalom helyett a kínzásnak egy másik formájával. Na jó, erősen túlzok, hiszen alapvetően nagyon vicces volt ez a nap! A kínzás szó azért jut újra és újra eszembe, mert ez a hétfő reggel kísértetiesen emlékeztetett bizonyos általános iskolai és gimis órákra, amikor enyhe idegességgel a gyomrodban várod, hogy mikor ér utol a sorsod, mikor szólít fel a tanár, és mikor kell az egész osztály elé kiállva, mutáló vagy éppen cincogó hangodon, egymagadban énekelned!

Jól értettétek! Ez történt velünk ezen a hétfő reggelen!

Ártatlanul kezdődött. Vegyük elő a könyveket, nyissuk ki a 93. oldalon ... hupsz! itt van néhány gyermekdal! Ismerjük már őket? Nem? Na, sebaj, akkor most megtanuljuk!

A tanár úr szépen elénekelte az első dalt:

Burung kakaktua
hinggap di jendela
Nenek sudah tua
giginya tinggal dua

Tekdung tekdung tekdung la la la
Tekdung tekdung tekdung la la la
Tekdung tekdung tekdung la la la
Burung kakaktua ...

Aztán felszólított minket:

- Tessék csak! Most ti jöttök!

A próbálkozás szánalmas virnyogásba fulladt, ezért a tanár elénekelte még egyszer a dalt, majd még egyszer, és még egyszer ...

A másodiknál már mi is becsatlakoztunk és jó pár közös gyakorló alkalom után jött a meglepetés.

- Rendben, akkor most mindenki kiáll ide egyesével az osztály elé és elénekli a dalt! Tessék csak, ki lesz az első?

Döbbent csend volt a válasz. Már mindenki kinőtt abból a korból, amikor parázott az osztály előtti hangos énekléstől, de az önmagunk produkálásával és nyilvános bohóccá tevésével szembeni ellenérzés szerintem genetikusan van benne az emberben. Ez alól az indonéz nép az egyetlen kivétel. A jelenséggel már találkoztunk Jakartában az Orientasi alkalmával, amikor boldog-boldogtalan felmászott a színpadra és minden teketória nélkül dalra fakadt.

Európában, illetve Afrikában és Ázsia más részein azonban mindez nem megy ilyen könnyen, hát először ellenálltunk. Reggel volt, és hétfő, és nevetséges volt az egész szitu, de a Bapak nem tágított. Végül kiegyeztünk abban, hogy kettesével állunk ki a placcra, hogy támogassuk egymást lelkileg. Vagy talán azzal kezdtük, hogy nem kell kiállni az osztály elé, hanem elég csak a helyünkön ülve énekelnünk? Jaj, már nem is emlékszem!

Egyedül vagy párosan, az biztos, hogy elvonyítottam a dalt:

A kakadumadár
ott ül az ablakban,
A nagyi már öreg,
már csak két foga van

Tekdung tekdung tekdung la la la
Tekdung tekdung tekdung la la la
Tekdung tekdung tekdung la la la
Kakadumadár ...

Részlet a tankönyvünk vonatkozó oldalából

Ennek a dalnak egyébként van egy másik szövegváltozata is, ami így hangzik:

Topi saya bundar,
bundar topi saya.
Kalau tidak bundar,
bukan topi saya.

Tekdung tekdung ...

Magyarul:

A kalapom kerek,
kerek a kalapom.
Ha nem kerek,
nem az én kalapom.

Tekdung tekdung ...

A tanár úr nagyon örült, és jött a következő dal a szivárványról, a kidurrant lufikról és a kicsi csillagról. Azt hittem a kakaduval megelégszik, de nem, telhetetlen volt. Megtanultuk sorban a dalokat, és mindegyiket el kellett énekelni a plénum előtt!

Először zavarunkban, a végén pedig már kínunkban röhögtünk!

A csúcspont a "Bertamasya" című dal volt. Ezt egyébként nagyon szeretem, mert bár ez is egy gyerekdal, de azért egy fokkal értelmesebb a szövege és jópofa a dallama. Ennek külön leírtuk a szövegét, jópárszor elénekeltük, majd jött a felelés. Habár a szöveg fenn volt a táblán, nem segített, mert a közönség felé kellett fordulnunk. Így mindegyik "performance" hamvába holt a lelkesen elkezdett "Saya mau tamasya ..." szavak után. Ezt a szöveget senki nem tudta ötszöri eléneklés után csont nélkül megjegyezni:

Saya mau tamasya berkeliling-keliling kota,
hendak melihat-lihat keramaian yang ada.
Saya panggilkan becak, kereta tak berkuda.
Becak! Becak! Coba bawa saya!

Saya duduk sendiri sambil mengangkat kaki,
melihat dengan asyik ke kanan dan ke kiri.
Lihat becakku lari bagai takkan berhenti.
Becak! Becak! Jalan hati-hati!

Szorgosan lekörmölt dalszöveg
 

Akarok tenni egy kört a városban,
látni akarom a nyüzsgést, ami van.
Hívok egy becakot, ló nélküli kocsit,
Becak! Becak! Próbálj meg elvinni engem!

Egyedül ülök keresztbe tett lábbal,
örömmel tekintgetek jobbra és balra.
Úgy fut a becak alattam, mintha soha nem akarna megállni,
Becak! Becak! Csak óvatosan száguldozz!

Tudom, butus ez is, de inkább ez, mint a kakadu és a kalap! :)

Arról videót kellett volna csinálni, ahogy Sandy elhaló cérnahangon, June is alig hallhatóan, de egyáltalán nem hamisan, Joseph recitativo-ban, Iva erőteljesen, de távol a dallamtól, én meg mindenkit elnyomva, üvöltve, ugrálva és a többieknek vezényelve előadtam az opuszt. Mindenki becsülettel próbálkozott!

Ahogy előrelapoztam a könyvünkben, láttam, hogy pár óra múlva majd szintet lépünk, és gyerekdalok helyett a Gigi és a d'Masiv popegyüttesek nyálas szerelmes dalait fogjuk énekelni! Mint mondjak! Remegve vártam az elkövetkezendő hétfőket!

(10-02-08)