Heti Hírmondó

A Fame Station - Latihan és videóklip - Louis újabb kiállítása

Csütörtök este Tünde, Ade és én elmentünk, jobban mondva felmentünk a Fame Station-be. Ez egy menő vagy legalábbis annak kinéző szórakozóhely a város északi részén, Lembang felé, illetve egészen pontosan a Vipassana Graha felé, de még bőven előtte. Tünde egyik osztálytársa, Julia lépett fel itt az együttesével, és ezért szerencsére nem kellett belépőt fizetnünk.

A Fame Station eredetileg benn volt a városban a Jl. Asia Afrika közelében, és akkoriban valóban egy nagyon menő szórakozóhely volt, Adéék is sokszor játszottak ott. Aztán tulajdonosváltás történt és a Fame felköltözött a hegyekbe. Most tipikus példája a minimalistán berendezett, nagyon drága és nagyon üres bandungi szórakozóhelyeknek, ahol néha élő zene megy, néha meg DJ játszik, 40ezer rúpiába kerül három deci sör és egy-másfél millát kell fizetned, ha a kényelmes fotelekben vagy kanapékon akarsz fetrengeni. A bárszékek szerencsére ingyen vannak.

Mi is egy ilyen magas bárszékek övezte kerek asztalkát foglaltunk el, rendeltünk 3 deci sört hárman, és vártuk, hogy megtelik-e élettel a kongó terem. Hát, nem telt meg. Sem élettel, sem emberekkel. Két banda játszott, amelyek közül a másodikban énekelt Julia (ebben persze mindaddig Tünde sem volt biztos, amíg a koncert végén a lány oda nem jött hozzá külön köszönni ... hjah, még mindig olyan egyformák néha, mint 300millió tojás ... főleg egy dizsi félhomályában!). A koncert feledhető volt, a kis piros puffokon tizenévesnek kinéző indonéz fiatalok kókadoztak, sehol a táncoló tömeg, sehol a jókedv, sehol a nyüzsgés.

Közben szóval tartott minket Thomas, a Fame menedzsere, aki rögtön lecsapott ránk. Lelkesen ajánlgatta a többmilliós whiskey-ket, és állandóan azt hajtogatta, hogy feltétlenül el kell hoznunk a többi bule barátunkat is, és itt a száma, és bármikor hívjuk csak fel, ha akarunk jönni ... legalábbis gondolom, hogy erről lehetett szó, mert mindezt szerencsére Tündének kellett végighallgatnia, mert Thomas a mellette lévő széket választotta. Kevés utálatosabb dolog van, mint egy hangos koncert közepette vadidegenekkel jópofizni, pláne kevert indonéz és angol nyelven, amikor egy szót sem értesz, csak a szituációból próbálod kikövetkeztetni, hogy mit üvölthet a füledbe a másik. Thomas sajnos hoppon maradt velünk, mert nem vettünk se whiskey-t, se bulékat nem vittünk a helyre (azt a százezer fehér barátunkat, akik Bandungban élnek! :). Illetve egyszer megpróbáltunk bulit szervezni a Fame-be, akkor küldtem is neki sms-t, hogy milyen koncert lesz aznap este, de nem kaptam rá választ.

Az tény, hogy a Bandungban eddig eltöltött időm nem a bulizásról szólt. Ezt Tünde néha szóvá is teszi, és mindig feldobja a baráti társaság-váltás ötletét, mert nem tud mit kezdeni ennyi öreggel, akik soha nem járnak bulizni, ha meg mégis lenne rá lehetőség, éjfélre kidöglenek. :) Az való igaz, hogy nem vagyok egy buli-állat, két kezemen meg tudom számolni, hány olyan partyn voltam életemben, ahol tényleg jól éreztem magam és nem csak kötelességből lelkesedtem. De nyilván jobb lenne a helyzet, ha ezek a zenés-táncos helyek fillérekbe kerülnének, mint annyi minden Indonéziában. Akkor nem érdekelne, ha csak egy órára ugrunk be, és egy-két sör után nyilván szívesebben táncol az ember. De Bandungban a bulizás és ivás drága. Egyszerűen nincs rá keret. Én legalábbis sajnálom rá a pénzt.

Bulit nyilván lehet tartani otthon is, és nem kell alkoholt inni, hogy jól érezzük magunkat. Ezekhez a bulikhoz tényleg csak a jó társaság és a jó hangulat kell, amit szintén nem lehet parancsszóra csinálni. Néha összejön, és annak örülni kell, néha meg hónapokat kell várni egy igazán jó összejövetelre ... legalábbis ez az én tapasztalatom ...

A péntek este a TCB próbájával telt, lázasan készültünk a másnapi fellépésünkre! Az első fellépésünkre! Erről nyilván egy egész külön bejegyzés szól majd! :)

A próbáink általában Ade és Abang szüleinek a házában voltak, amely közel fekszik a Buah Batu-hoz. Így utána még átmentem az STSI kampuszára egy Dey videóklipjével kapcsolatos újabb megbeszélésre.

A vasárnap még mindig a kultúráé volt, mert Louis-nak újabb kiállítása nyílt egy kis családi galériában. Nem ő volt az egyetlen kiállító, lehetett látni egyéb festményeket és szobrokat is. A házigazda megkínált minket teával és krupukkal, majd rövid csevegés után Tündével elindultunk hazafelé, hogy még az eső előtt átérjünk a Pasar Baru-ra.

(10-02-15 / 10-02-21)