A Pasar Baru

Az eső pont megkímélt minket, amíg át nem értünk a kostba, de aztán várnunk kellett amíg eláll.

Hogy mit vettünk aznap a Pasar Baru-n? Ha agyonvernek sem emlékszem már rá, de az biztos, hogy megint kicsinált minket az a hely, mint minden egyes alkalommal, ha odatévedünk.

Meséltem már róla? Képzeljetek el egy hatalmas, 7 vagy 8 szintes épületet (az alagsorokkal és félemeletekkel együtt), ami áru- és embersűrűségét tekintve úgy néz ki, mint a józsefvárosi piac. Nincsenek rendesen elkülönített üzlethelyiségek, csak standok, közöttük akkora hellyel, hogy két ember csak lapjával fér el kényelmesen egymás mellett. És amíg a józsefvárosi piac nyitott, addig itt mindez egy épület belsejébe van zárva.

Kezdetben érdeklődve és nézelődve sétálsz a standok közötti tömegben, meg-megállsz, megtapintasz egy ruhát, egy kelmét, megkérdezed mennyibe kerül, esetleg felpróbálod, alkudni kezdesz rá, talán megveszed, de ha nem engednek az árból, egyszerűen otthagyod és továbbmész új javak után kutatva ...

... és észre sem veszed, de szép lassan elfogy a levegő, kiszárad a szád, kóvályog a fejed és a nyüzsgés és mormolás már csak háttérzajként jut el az agyadig:

"Hey, Neng! Cari apa? Belanja-belanja-belanja! Hey, Mister! How are you, Miss? - Hih-hih-hi-hi! He-he-he-heh! - Mister! Hello! Belanja-belanja-belanja!"

(Hey, kisasszony! Mit keres? Vásárolj-vásárolj-vásárolj! Hey, Mister! Hogy van, Miss? - idétlen és bicskanyitogató vihogás - Mister! Helló! Vásárolj-vásárolj-vásárolj!)

Lassan már csak egyetlen dolgot érzékelsz, és egyetlen vágyad marad: aláaknázni és felrobbantani az egész helyet úgy ahogy van! Ezt elkerülendő inkább megpróbálsz vizet venni, és felcseszed az agyadat azon, hogy milyen drága. Ennyiért aztán nem veszel vizet, így már csak egy reményed maradt: minél hamarabb kijutni a szabad levegőre! Ez nem egyszerű, mert fogalmad sincs, hol vagy, bármerre nézel, minden stand ugyanolyan! Merről jöttél? Merre volt a lift vagy a lépcső? Nehéz kérdés ez, ezért fontos az is, hogy ha a Pasar Baru-n találsz valamit, ami megtetszik és jó áron van, akkor azonnal vedd meg, mert ha arra játszol, hogy még szétnézel, soha többé nem találsz vissza ahhoz a bolthoz. Mi megpróbáltuk és csak egyetlen egyszer sikerült valami csodának köszönhetően. Utána soha többé!

... Jó, tegyük fel, hogy szerencsés vagy és már kijutottál. Ott sem sokkal jobb, a helyzet mert rögtön az arcodba nyomnak egy adag kulcstartót vagy szatyrot, hogy feltétlenül vegyél belőle pár százat, és kint is megsüketülsz a zajtól, amit az autók és motorok motorja és dudája kelt a Jl. Otista négy egyirányú sávjában. Semmit nem akarsz már jobban, mint minél messzebb kerülni a Pokoltól!

Végre átverekeded magad az út túloldalára, megtalálod a motorodat a sok száz parkoló jármű között, türelmetlenül toporogsz, míg a tukang parkir kibányássza Tornádódat a legbelső sorból (ez általában a harmadik), kezébe nyomod az ezrest, fejedbe a bukódat és éktelen káromkodásban törsz ki, amiért pont a rohadt Jl. Otistán parkoltál. Onnan csak egy út vezet kifelé, tehát ezer másik motorral, angkottal és autóval állsz és izzadsz a dugóban, mire végre el tudsz kanyarodni valamerre. És akkor bejutsz a bandungi belváros egyirányú-útvesztőjébe, és annyira idegroncs vagy, mire hazaérsz, hogy már a megszerzett portékáknak sem tudsz igazán örülni.

Határozottan kijelenthetem, hogy a bandungi Pasar Baru a világ egyik leggyilkosabb helye (inkább hetente a Kawah Ijen, mint ez a piac), de néha mégis el kell menni oda, mert ha olcsó ruhára és főleg olcsó anyagra van szükséged (legyen az batik vagy egyéb más) itt van a legnagyobb választék és a legjobb árak. Minden egyes alkalommal megfogadom, hogy az volt az utolsó, de tudom, hogy megyek még a Pasar Baru-ra, mert kikerülhetetlen.

(10-02-21)