2010. március 2., kedd

A speedy avagy a világ beköltözik a szobámba

A speedy az egyik legnagyobb indonéz telefontársaságnak, a Telkom Indonesia-nak a vezetékes internetszolgáltatása. Baliról való hazatértem után sokat szenvedtem az internettel, és amikor Harold lelkesen mesélte, hogy a speedy most akciós, és gyors, mint a villám, hát én is gondolkodóba estem. A Haroldtól kapott első infók alapján úgy tűnt, hogy nagyon megéri a dolog. A speedy-hez nem kell más, mint egy már meglévő telefonvonal a házban, egy modem és egy számítógép. A modem 130ezer rúpiába kerül, és miután beszerelték, az első három hónap kedvezményes, csak 125ezer/hó, majd utána 195ezer rúpia a havidíj. Ha vezetékes modemet veszek, azt két ember tudja használni, ha wifiset, azt összesen négyen és így nyilvánvalóan oszlanak a költségek, de csökken az internet gyorsasága is.
Osztottam-szoroztam és a végére kiszámoltam, hogy ilyen áron még úgy is megéri beszereltetnem, ha egyedül fizetem az egészet. Ezért egyik nap Harolddal átmentünk Ibu Iishez, hogy megkérdezzük, beszereltethetem-e a speedy-t a kostba. Harold azért kellett ehhez, mert ő tudta jól elmagyarázni a felhasználási és beszerelési feltételeket és a procedúra menetét. Az Ibu természetesen beleegyezett, így következő hétfőre kihívtuk a speedy emberét, hogy kitöltsük az igénylési lapot.

Ekkor találkoztam először az ilyen jellegű ügyintézés indonéz módjával. Az indonéz kényelmes fajta, nem szereti elhagyni a házát, ezért mindent házhoz lehet rendelni. A ballonos víztől kezdve a laundry-ig mindent kiszállítanak neked, csak győzd kivárni!
A speedy-s pasi azt mondta, hogy 3 és 4 óra között érkezik, amiből nyilván nem lett semmi! Közben Harold is késett, és állandóan sms-t küldözgetett, hogy megjött-e már a speedy-man. Én meg tűkön ültem, hiszen Ibu Iisnek azt mondtuk, hogy 3-4 felé jön a petugas (=hivatalnok, megbízott), ráadásul este 7-re Adéval is megbeszéltem egy találkozót. Igen, ez itt így működik. Ha délután 3 és 4 közöttre vársz valakit "hivatalos" ügyben, ne tervezz programot este 7-re, mert egyáltalán nem biztos, hogy meg tudsz jelenni.
Időközben megérkezett Harold, és együtt vártunk a speedy-sekre. Próbáltuk hívni őket, hogy mikorra várhatóak, és este 6-kor én már idegbajt kaptam, és le akartam mondani az egészet, de szerencsére még időben észbe kaptam. Ha ezt most áttesszük egy másik napra, az nem oldja meg, hanem csak elnapolja a problémát, és a végén egy helyett két elcseszett délután lesz a mérlegen.
Végül este 7 felé meg is érkezett a két emberke. Nagy volt a macet, azért késtek ennyit ... Én nem tudtam igazán őszintén mosolyogni ...
Áthívtuk Ibu Iist és kitöltöttük az igénylőlapot. Rá mindenképpen szükségünk volt, mert az ő nevén van a kost vezetékes telefonja. Neki kellett tehát megigényelnie a speedy-t, amit majd én használok és én fizetek. Azért is jó ez a lehetőség, mert nincs hűségnyilatkozat, bármikor le lehet mondani. Akkor egyszerűen kikapcsolják a netet, és nem kell tovább fizetni. Tehát az Ibunak nem lesz gondja vele, ha én hazamegyek.

Egy nap volt az igénylés átfutási ideje, így szerdára beszéltük meg a beszerelést. Addigra azért végigkérdezgettem a kost lakóit, hogy ki szeretne betársulni a dologba. Én a vezetékes modemre hajtottam, nem akartam wifiset, így nagyon örültem, amikor végül csak Felis bizonyult komoly érdeklődőnek. Ketten pont elegek vagyunk egy netre!

Szerdán aztán kiderült, hogy az információkat megint indonéz módon csepegtették. A tortúra a szokásos késéssel kezdődött, de most szerencsére csak egy órával jöttek később, mint mondták. Hozták a modemet, és szerszámokat, és szépen lassan kiderültek a járulékos dolgok. Harold ugyan magyarázott valamit a kábelekről, tehát tudtam, hogy azokat még külön meg kell venni, de ez sem volt egyszerű menet.
Persze Harold is késett, de akkor már mindegy volt, mert nem a nyelv miatt tartott késő estig az egész akció. Nyilván sokan mosolyogtok majd (vagy egyenesen röhögtök) naívságomon és tudatlanságomon, de mentségemre legyen mondva, hogy ez volt életem első önálló internetbeszereltetése, ráadásul idegen nyelven. :)

Nos, tehát az eredeti infók így hangzottak:
  • modem megvétele: 125ezer rúpia
  • kábel megvétele: ezt érdemes nekem külön megvennem, mert ha a speedy-sektől veszem, az drágább
  • havidíj fizetése a telefonszámlával együtt: első három hónapban havi 125ezer, aztán havi 195ezer rúpia
A helyszínen aztán sok újdonság is kiderült:
  • a speedy installálása egy gépre ingyenes, de ha ketten használjuk, akkor a másik gépre való telepítés még 25ezer rúpiába kerül
  • kell venni egy kábelt, ami összeköti a telefont a modemmel (ennek métere 2.500 rúpia)
  • kell venni egy LAN-kábelt is, ami összeköti a modemet a másik számítógéppel (ennek métere 5.000 rúpia)
  • a telefonos és a LAN kábel bekötése további 60ezer rúpia

Mindezt meghallva és megértve, először szívbajt kaptam. Főleg, mert az eredeti 130ezres ár helyett már sok százezrek röpködtek a levegőben. Rendben van, az az én naívságom, hogy nem számoltam a beszerelési és bekötési költségekkel, és eredetileg valóban csak egy személyről vagyis egy gépről volt szó. Azt tehát még bevette a gyomrom, hogy a modem, a kábelek installálása és a beszerelés két géphez összesen 215ezerbe kerül. Nem gond, hiszen felezzük a költségeket. A kábelek kérdésében azonban nehéz volt megegyezni. Megbeszéltük, hogy az én szobámban lesz a modem, mert akkor az én gépemet össze lehet kötni a modemhez eredetileg is járó USB kábellel, és nem kell még jó pár méter LAN kábelt venni. Az előszobában egyébként sem lehetett volna hova rakni a kis dobozt. Kellett tehát egy telefonos kábel az előszobai telcsitől az én asztalomig, illetve egy LAN kábel az én asztalomtól a felső szintre Felis szobájáig. Nem vagyok őstehetség abban, hogy szemmértékkel pontosan meg tudjam állapítani két tárgy méterben megadott távolságát, de ősi ösztönök késztetnek a pénzecském védelmére és a spórolásra (igen, úgy is mondhatjuk, hogy schmutzig vagyok ...). Így, amikor a speedy-sek közölték, hogy 30 méter telefonos kábelt és 50 méter LAN kábelt kell vennünk, és én kiszámoltam, hogy az 75.000 + 250.000 rúpiába fáj majd, határozottan úgy éreztem, hogy ez az egész egy nagy szívás, és így már nem is éri meg a speedy. Először ugyanis azt hittem, hogy a srácok hoztak magukkal kábelt, amit nekünk meg kell vennünk és aztán ők majd felhasználnak belőle annyit, amennyi valójában kell a modem és a gépek összekötéséhez, a maradékot meg kifeszíthetjük szárítókötélnek. De aztán kiderült, hogy a kábel még nincs meg, azt ők is egy útszéli kisboltban veszik, hát kapva kaptam az alkalmon, és éltem egy építő javaslattal.

- Mi lenne, ha a kábelvétel előtt lemérnénk, hogy mégis kb. hány méterre lesz szükségünk. Mert lehet, hogy teljesen felesleges 30 és 50 métert venni. Esetleg elég kevesebb is! Hmmm ... ?

Ezen elgondolkoztak, majd elővettek egy mérőszalagot és szépen lemérték, hogy a telcsitől a szobámig 16 méter, a modemtől Felis-ig pedig 35 méter kábel kell. Vagyis 40ezer + 175ezer rúpia. Máris sokkal jobban hangzott a dolog!

Ezután vártunk vagy egy órát, amíg az egyik srác elment megvenni a kábeleket. Eközben én kávét főztem a bandának, Harold pedig Felis-szel próbált ismerkedni és flörtölni, nem sok sikerrel. A kábelek megérkezte után megkezdődött a beszerelés, aminek áldozatul esett az előszobában található kanapé fa karfája, mert azt használták létrának. Szépen lassan aztán megszületett a kábeles összeköttetés a kérdéses egységek között, mindkét gépen beállították a dolgokat, és voilá, a világ beköltözött a szobánkba! Összesen 430.000 rúpiát fizettünk érte ketten Felis-szel, de a net tényleg működött, és gyors volt, és akkor már úgy voltam vele, hogy a korlátlan internethasználat ennyit aztán biztosan megér! A későbbiekben persze voltak még gondok, részben az én butaságomból kifolyólag is, de mindenképpen nagy szolgálatot tett nekünk a speedy. Ugyanúgy, mint a motor. Nélküle a későbbiekben meg lettünk volna lőve munka terén.
Mindennek örömére hajnali kettőkor fel is hívtam a Víztorony utcát, hogy közöljem az örömhírt, miszerint mostantól nem kell net után rohangálnom, szabad a skype és bármikor elérhető vagyok! :)
Ja, azt ugye mondanom sem kell, hogy azóta a telefon felett is egy nagy csomó felesleges kábel lóg, és Felis asztalkája alatt is jó pár méter plussz LAN kábel tekereg ... :)

(10-02-15 / 10-02-17)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése