Február vége volt a jövő tanévi Darmasiswa ösztöndíj leadási határideje. A Musical-tervünkre való tekintettel mindenképpen érdemes volt leadnunk újra a pályázatot. Habár mindenki azzal ijesztgetett, hogy esélytelen a dolog, mert mostanság nem szokták megadni még egyszer, mi úgy gondoltuk, hogy egy próbát megér, nincs veszteni valónk.
Tünde megint az STSI-re jelentkezett tánc szakra, én pedig szintén átpártoltam ide, színház szakra adtam le a jelentkezést, mondván, hogy a Musical-el úgyis az STSI-n fogunk dolgozni, ezért jobb, ha mindketten oda tartozunk, mint darmasiswák. Én azért biztosra akartam menni, és megpályáztam a szociálantropológia szakot is az Unpad-on. A Musical-hez tartozó dokumentumfilm forgatásánál ugyanis hasznos lesz az ilyen irányú információ és műveltség. Az egész pályázatot ugyan angolul írtam meg, de a motivációs levelet Adéval lefordíttattam indonézre, ezzel is demonstrálandó, hogy én már olyan szinten bírom a nyelvet, amely nem akadálya az egyetemi szintű képzésben való részvételemnek. :)
Rohamosan közeledett a hónap vége, hát jó szokásunkhoz híven az utolsó előtti napon a tettek mezejére léptünk. Délelőtt átmentem Tündéhez, és segítettem neki a motivációs levele lefordításában (mármint angolra).
Ezután összeállítottuk az anyagot:
- Kitöltött jelentkezési lap
- A "Jungle Book Project Plan" - a Musical projektkönyve
- 5 db. igazolványkép (ez a mániájuk, ebből azt hiszem végül hatot küldtem)
- CD-re írva a szükséges hivatalos iratok szkennelt változata (útlevél, diplomák, angol motivációs levél, igazolványkép - habár küldtünk nyomtatott formában is, muszáj volt a CD-re is felírni, ha másért nem, hát a vicc kedvéért, hogy a kis hivatalnokoknak legyen honnan nyomtatniuk belső használatra ... :)
- Mellékletek listája
Mielőtt elindultunk volna a nyomtatás, és levélfeladás kálváriáját bejárni, a jelentkezési lapot és a projektkönyvet elküldtük emailben is Jakartába. A darmasiswa honlapján a postacímek mellett találtunk egy email címet is, hát oda küldtük az anyagot és ebben az emailben jeleztük, hogy az egészet feladtuk postán is a mai napon. Kapott egy levelet a budapesti Indonéz Nagykövetség, hogy ők is tudjanak róla: két bandungi kis darmasiswa újra próbálkozik. Kiírtuk CD-re a fájlokat, majd útnak indultunk.
Jakartába két helyre kellett elküldeni mindent nyomtatott formában : a Directorate of Public Diplomacy, Departement of Foreign Affairs és a Head of Bureau of Planning and International Cooperation, Secretariat General, Ministry of National Education címére.
Egy kis másoldában Tünde lefénymásoltatta az útlevelét és a KITAS-át, én pedig csak a KITAS-omat, hogy azt is mellékelhessük. Itt vettünk két-két nagy borítékot is a postázáshoz. Ezután átmentünk egy papír-írószer boltba, ahol vettünk műanyag "bugyikat", azt az egy rövid-egy hosszú oldalán perforált fajtát. Ezután jött a nyomtatás aktusa, amit a CK melletti kis warnetben vittünk végbe, mert ott megbízhatóan és gyorsan dolgoznak (magyarul képesek nyomtatni és megértik elsőre, hogy mit akarunk). Szorított az idő, már kora délután volt és szombat, féltünk, hogy bezárnak a posták, nem lehetett hibázni. A kis warnet nem is okozott csalódást. Szépen kinyomtattak mindent, mi aláírogattuk a példányokat, majd belehelyeztük az egységcsomagokat egy-egy fehér pólyába (ez ment a külügyeseknek) és egy-egy kék pólyába (ez ment az Oktatási Minisztériumnak). Már a pólyák színéből is láthatta a szemfüles hivatalnok, hogy ez a két pályázat összetartozik.
Jakartába két helyre kellett elküldeni mindent nyomtatott formában : a Directorate of Public Diplomacy, Departement of Foreign Affairs és a Head of Bureau of Planning and International Cooperation, Secretariat General, Ministry of National Education címére.
Egy kis másoldában Tünde lefénymásoltatta az útlevelét és a KITAS-át, én pedig csak a KITAS-omat, hogy azt is mellékelhessük. Itt vettünk két-két nagy borítékot is a postázáshoz. Ezután átmentünk egy papír-írószer boltba, ahol vettünk műanyag "bugyikat", azt az egy rövid-egy hosszú oldalán perforált fajtát. Ezután jött a nyomtatás aktusa, amit a CK melletti kis warnetben vittünk végbe, mert ott megbízhatóan és gyorsan dolgoznak (magyarul képesek nyomtatni és megértik elsőre, hogy mit akarunk). Szorított az idő, már kora délután volt és szombat, féltünk, hogy bezárnak a posták, nem lehetett hibázni. A kis warnet nem is okozott csalódást. Szépen kinyomtattak mindent, mi aláírogattuk a példányokat, majd belehelyeztük az egységcsomagokat egy-egy fehér pólyába (ez ment a külügyeseknek) és egy-egy kék pólyába (ez ment az Oktatási Minisztériumnak). Már a pólyák színéből is láthatta a szemfüles hivatalnok, hogy ez a két pályázat összetartozik.
Megvoltak hát a szépen összeállított csomagok a megcímzett borítékokban. Valamiért még hazaugrottunk Tünde kostjába, ahol Yuni azt mondta, hogy az Alun-Alun melletti nagy posta szombaton délután már nincsen nyitva. Ez a hír hideg zuhanyként ért minket. Hát ezért szenvedtünk ennyit, hogy villámgyorsan összeszedjünk mindent? Hogy aztán ne várjon meg minket a posta, és orvul bezárjon és ne tudjuk feladni a szajrét?
Én hagytam volna már a fenébe, majd hétfőn feladjuk, gondoltam, de Tünde nem hagyhatta annyiban a dolgot!
Én hagytam volna már a fenébe, majd hétfőn feladjuk, gondoltam, de Tünde nem hagyhatta annyiban a dolgot!
- Amikor anyukám küldött nekem egy csomagot Magyarországról, és nem érkezett meg, és én elkezdtem keresni, akkor elküldtek a Soekarno-Hattára egy nagy lerakatba. Az valami központi elosztójuk lehet! Talán az még nyitva van, hátha ott fel tudjuk adni!
Nem nagyon hittem a dologban, és nem volt sok humorom fölöslegesen furikázni a Soekarno-Hattán egy olyan helyre, amire Tünde úgy kb. emlékezett, de mint mindig, most sem mondtam nemet. Elindultunk hát, ügyesen meg is találtuk a helyet, ahol ugyan volt egy kis postahivatal, de az már bezárt. Bementünk hát az épületbe, hátha találunk valakit, aki tud segíteni. Hamarosan jó páran körénk gyűltek, és lassan megértették, hogy nincsen semmi különös, csak két bule levelet akar feladni. Erre kedvesen közölték, hogy menjünk az Alun-Alun-ra, mert ott a főposta este 7-ig nyitva van. Gondolatban megköszöntük Yuninak az infót, és elindultunk a városközpontba. A szokásos harc és dugó után be is jutottunk, feladtuk a leveleket, gondosan elraktuk a számlát, mint igazolást arról, hogy valóban elküldtük a pályázatot, és elégedetten távoztunk.
A Darmasiswa terén megtettünk hát minden tőlünk telhetőt, hogy meghosszabbítsuk ittlétünket. Most már az indonézek (és a szerencse?) kezében voltunk megint.
(10-02-27)
Nem nagyon hittem a dologban, és nem volt sok humorom fölöslegesen furikázni a Soekarno-Hattán egy olyan helyre, amire Tünde úgy kb. emlékezett, de mint mindig, most sem mondtam nemet. Elindultunk hát, ügyesen meg is találtuk a helyet, ahol ugyan volt egy kis postahivatal, de az már bezárt. Bementünk hát az épületbe, hátha találunk valakit, aki tud segíteni. Hamarosan jó páran körénk gyűltek, és lassan megértették, hogy nincsen semmi különös, csak két bule levelet akar feladni. Erre kedvesen közölték, hogy menjünk az Alun-Alun-ra, mert ott a főposta este 7-ig nyitva van. Gondolatban megköszöntük Yuninak az infót, és elindultunk a városközpontba. A szokásos harc és dugó után be is jutottunk, feladtuk a leveleket, gondosan elraktuk a számlát, mint igazolást arról, hogy valóban elküldtük a pályázatot, és elégedetten távoztunk.
A Darmasiswa terén megtettünk hát minden tőlünk telhetőt, hogy meghosszabbítsuk ittlétünket. Most már az indonézek (és a szerencse?) kezében voltunk megint.
(10-02-27)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése