Nő nem létezhet férfi nélkül ...

A Baliról való hazatérés után nem csak az utazás utáni depresszió volt a bajom. Annak ellenére, hogy a pasizás és a párkapcsolat minden igénye nélkül jöttem ki Indonéziába, hogy feltett szándékom szerint ebben az évben csak magamra akartam koncentrálni, hogy az itteni emberekről és kultúráról akartam tanulni pont azért, hogy hazatérve majd egy rövid ideig a saját környezetemet és kultúrámat is a kívülálló szemével, objektívebben lássam, és ideiglenesen félretettem a párkeresés-együttjárás-majd-házasság-és-család problémakört ... nos, Bali után pontosan eme kérdéskör kellős közepén találtam magam, ráadásul egy elég faramuci szituációban. Nem sírok, és nem panaszkodok, mert csakis és kizárólag a saját nemtörődömségemnek köszönhettem az egészet.

Itt hagytam Bandungban egy srácot, akivel - családi állapot ide vagy oda - Balira való elutazásomig bőven túljutottunk az első kézfogáson. A körülmények miatt pláne nem terveztem hosszú távra, hát nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Jól éreztük magunkat együtt és ez volt a lényeg. (Ehhez lásd bővebben: egy decemberi Heti Hírmondó)

Balin aztán szintén megérintett a hely szelleme, a régi utazások emléke, vagy csak valami pillanatnyi őrület, és ezért közelebbi kapcsolatba kerültem Péterrel, mint amennyire, a későbbiek tanulságából, kellett volna. De ennek sem volt súlya, hiszen Péterrel köztünk tisztázott kapcsolat volt, minden kétség és kérdés nélkül. Legalábbis számomra. Sajnos aztán kiderült, hogy részéről ez nem volt ennyire egyértelmű.

A Péter-vonal részleteit nem áll szándékomban megosztani ezen a blogon, mert a történet túl messzire nyúlik vissza és csak rövidebb részletei tartoznak szorosan a "80 év alatt a Föld körül"-tematikába. Legyen elég annyi, hogy ott álltam két pasi között: az egyiktől már rég nem akartam semmit, a másiktól pedig, úgy gondoltam, elég az a pár szép óra, amit együtt töltöttünk. Ezt biztosan van, aki úgy fordítaná le, hogy szívtelen dögként, pillanatnyi vágyaimnak engedve kihasználtam a szerencsétlen párákat, de akkor eszembe se jutott, hogy két ilyen érzékeny lélekkel hozott össze a sors. Hiába szépíteném, akkor egyikük sem volt annyira fontos, hogy eszembe jusson az a lehetőség, hogy ilyen mértékű  nemtörődömségemnek esetleg az érintettek nem örülnek.

Visszatérve Bandungba tartottam az Adéval való találkozástól, mert éreztem, hogy nem tudnék olyan őszintén örülni neki, mint ahogy azt ő esetleg várja. Pláne nem volt semmi kedvem ezt a találkozást közvetlenül a Péter hazaindulása utáni napon lebonyolítani. Így fáradtságra hivatkozva szépen elhárítottam a dolgot, de a többiek közreműködésének köszönhetően mégis összefutottunk aznap este abban a nyomorult kis warnetben. A Balin készült képek DVD-re írt gyűjteményét másoltattam éppen. Ez a folyamat nagyon sokáig tartott, és közben sms-ben illetve telefonon is folyamatosan azt hajtogattam Tündének és Renének, hogy nem akarok most az STSI-re menni, mert nem akarok Adéval találkozni. De akkor már késő volt, már nem lehetett sumákolni, mindenki tudta, hogy a közelben vagyok. Péter épp felhívott a reptérről az utolsó pulsáját felhasználva, amikor Ade belépett a warnet üvegajtaján. És a találkozás pontosan olyan bénára és rossz szájízűre sikerült, mint amilyennek elképzeltem, és amiért el akartam kerülni.

Az utána következő napokban én nem kerestem őt. Vártam, hogy tisztuljon a helyzet, leginkább bennem, vártam, hogy visszataláljak Bandungba. De Ade azért kitartott, és ebből lett egy szintén elég béna hangulatú warungos vacsora. Tudjátok, az a fajta, amikor mindenről beszélünk, csak arról nem, ami mindkettőnket a legjobban érdekel: vagyis, hogy most mi a helyzet kettőnkkel. Mert azt hiába tagadnám, hogy az Adéval való újbóli találkozások ugyanazt az érzést keltették bennem, mint a legelső alkalmak. Éreztem, hogy ezt a dolgot nem fogjuk megúszni egy pár hónapos kis nyaralós románccal.

Közben elkezdődtek a Ten Concerts Band próbái, rendszeresen és sokat találkoztunk, és egy idő után elkerülhetetlen volt, hogy tisztázzuk a szituációt. Szánalmas próbálkozást tettünk arra, hogy egy nem komoly, ellenben könnyed, minden elvárás és kötelezettség nélküli viszonyt folytassunk. Megbeszéltük, hogy találkozgatunk, ha úgy jön ki, akár kettesben is, ha valakinek szexre támad kedve, hívja a másikat, de semmi komoly. Állandó hívogatás vagy napi ezer sms kizárt, csak olyan mértékben fűzzük szorosra a kapcsolatot, ami még egyikünknek sem terhes. Ezt beszéltük meg az egyik próba után a kocsijában, amíg kint szakadt az eső, és az a legmókásabb, hogy én ezt akkor komolyan is gondoltam, és hittem, hogy ez egy működőképes felállás.

Nyilván nem volt az.

A következő héten pont én javasoltam, hogy ugyan már, szombat délután menjünk el valahová kettesben ...

(10-02-13)