Kedvenc ételeink

Szerdán délután négy órakor megjelentem az UIN kampuszán, hogy megejtsük az első olyan összejövetelt, ahol a résztvevők előre felkészültek a témából, amely jelen esetben a hagyományos és a kedvenc étel volt.

Én előtte gondos kutatást végeztem az interneten, hogy minél gusztább képeket találjak a gulyáslevesről és a székelykáposztáról, majd végigböngésztem és kiszótáraztam a Magyar Turisztikai Hivatal által kiadott CD-Romot, amely a hungaricum-ok között felsorolja a pirospaprikát, a libamájat, a téli szalámit, a Tokajit illetve a lángost, a lecsót, a forralt bort és a fröccsöt.

Megint kb. 10 diák gyűlt össze, voltak közöttük új arcok is. Az egyikről kiderült, hogy tanár, az újságírás szakon tanít, de ő is szeretné fejleszteni az angol tudását. Miközben a diákok lelkesen magyarázták, hogy miből áll és hogyan kell elkészíteni a hagyományos vagy a kedvenc ételüket, én lelkesen jegyzeteltem a kaják és a srácok neveit, hátha ez utóbbiakat könnyebben jegyzem meg, ha emlékezetemben az étel elnevezése és a személy arca összekapcsolódik. Azon persze nem kell csodálkozni, hogy én voltam a legfelkészültebb. A többiek nem fordítottak sok energiát arra, hogy helyes angolsággal és részletesen tudják elmagyarázni az étel elkészítését. Azt hiszem mégsem lehet hagyni, hogy teljesen az ő elképzeléseik szerint alakuljanak a találkozók, mert ez így kevésbé hatékony. Reformokra van szükség! A következő alkalommal majd beterjesztem a javaslataimat!

A szeánsz után egy új srác, Agus vitt haza motoron. Azt hiszem erre ezután bizton számíthatok majd, hogy mindig lesz egy lelkes jelentkező, aki hazafuvaroz. Amikor a múlt alkalommal Indra felajánlotta, hogy hazavisz, én megkérdeztem, hogy nem gond-e, hiszen még motorral sem öt perc az út. De Ista megnyugtatott, hogy ők felosztották egymás között a feladatokat, és ezek szerint Indrának jutott a sofőr tisztje. De mivel presztízskérdés engem szállítani, Indra privilégiuma erős veszélyben forog.

(09-10-21)