Újra Bandungban

Megtelik a kost - Utazás utáni depi - A mentővacsi - "Vizsgahét" - Karaoke a Buah Batu-n

Hazaérve egy teli kost fogadott. Az eltelt majd két hónapban sok helyen éreztem magam otthon. Bandungban a Suka Ikhlas 66 alatti kostban, Yogyában Ibu Martina házában, Lombokon Anettnál és Selandia Baru karjaiban, így a haza és otthon szavak merőben relatív és tág értelmezési kört kaptak. Az otthon- és komfortérzés mindig az emberekhez kötődött, így amikor megérkeztem a kostba, ahová azóta beköltöztek a várt lakók, nem igazán találtam a helyemet. Tudtam, hogy ide kell most hazajönnöm, mert itt vannak a cuccaim, ide van kulcsom, innen nem fognak elküldeni, de fura volt szétnézni a szobámban és hallani az új emberek zaját. Jehan és az én szobám közé beköltözött Novi, a felső szintre pedig Iim és Endang mellé Della és Felis, míg a földszinti leghátsó szoba még üresen áll. Először meg voltam zavarodva, mert Novi és Felis össze-vissza tartózkodnak és alszanak egymás szobájában, és néha Ocha is csatlakozik hozzájuk. Ő a szüleivel lakik a közelben, de mivel a három lány elválaszthatatlan, az első napokban nem igazán tudtam felvázolni, ki a bentlakó és ki a vendég. Mostanra összeállt a kép, bár még mindig próbálnak megzavarni új arcokkal. Biztos sokaknak kétszer mutatkoztam be, másoknak meg egyszer sem, de néha nehéz megkülönböztetni a vonásaikat. Tök ciki! Nekik bezzeg könnyű dolguk van, csak egy bulét kell megjegyezniük!

A hétvége utazás utáni depresszióban telt. Kavarogtak bennem az élmények és emlékek, de csak a naplómnak tudtam mesélni. A lakótársaknak ugyan felsoroltam, merre jártunk, de, az indonézt elfelejtve, nemhogy az angolomat, sokszor még a magyartudásomat is kevésnek éreztem, hogy pontosan leírjam, mit láttam és mit éltem át.

- Prambanan, Borobudur, the Bromo by sunrise, the white Gilis and the green Lombok, colours, voices, flavours ... Yes, it was nice, very nice, nice, nice ... - üresedett ki végleg a szó.

Miket beszélek itt a számmal? Mi az, hogy nice?

Borobudur sztúpáinál egy álom vált valóra, a Bromónál egy másik bolygóra kerültünk, Gili Air lagúnáiban "poszteren giccs, valóságban csoda"-tájkép staffázsalakjai voltunk, a Senggigi naplementében pedig kacagó sikításban tört fel szívemből a szabadság boldogsága! ...

Ehhez képest mi az, hogy nice?

Régi sejtésem újra bizonyossággá vált. Az én túráim elengedhetetlen kelléke az útitárs. Elmesélhetem száz embernek, merre jártam, visszatérve mégis nélkülözhetetlen, hogy belenézzek egy szempárba, és lássam mosolyogni a Buddhákat, ébredni a Bromót és szikrázni a hullámok fehér taraját. Egyszerűen kell. Mint egy falat kenyér, mint egy korty víz.

Mostanában sokszor adok hálát az Istennek, az isteneknek és őseim szellemének, hogy mindig akadt útitárs és mindig akadt út, amit együtt kellett bejárnunk. És persze sosem felejtem el a még e földön időző felmenőim szerepét sem! :)

A "depi vagyok" hangulatból egy vasárnapi vacsora rángatott ki, amely során Elisa és Rob társaságában megkóstoltam a tradicionális Aceh konyha finomságait, és megismerkedtem Gabriellel, egy francia sráccal, aki nemrég érkezett Bandungba szintén a Darmasiswa programmal. Nagyon jól beszél indonézül, de alig angolul, így az este folyamán újra feltámadt bennem a sürgető vágy, hogy megtanuljam a nyelvet. Igen, az utazás alatt kicsit elfelejtettem, miért is vagyok itt. Megismerni az indonézek világát, belelátni a mindennapjaikba, bekukkantani a felszín alá, barátokat szerezni, együtt nevetni és sírni, és nagyon jól elsajátítani a nyelvet, hogy a legközelebbi utazás után már meglegyen a tökéletes csatorna és végleg leszámolhassak a "nice"-szal!

Hát, munkára fel! Október első hete vizsgákkal telt a nyelviskolában. Na, nehogy valami véresen komoly dolgot képzeljetek el! Tulajdonképpen az történt, hogy minden tanár íratott velünk egy dolgozatot. A feladat nem különbözött az órai munkától. Kaptunk egy szöveget, amelynek megértéséhez használhattunk szótárt, majd megválaszolhattuk a kérdéseket, kiegészíthettük a mondatokat, kereshettünk szinonímákat. Annak ellenére, hogy mindegyik dolgozatom jól sikerült, a sikerélmény-mutató a nullát verdeste. A szövegekben megint rengeteg ismeretlen szó fordult elő. Ahelyett, hogy a lelkem telt volna meg elégedettséggel, csak a szótárfüzetem újabb lapjai teltek meg szavakkal. Valami hiba van a rendszerben, mert hiába szótárazok ki egy olvasmányt, majd tanulom meg a szavakat, a következő olvasmányban megint túl nagy az ismeretlen szavak aránya. Miért nem tudnak egy dolgot legalább pár olvasmányon keresztül ugyanazzal a szóval és nem egy szinonímával jelölni, hogy meglegyen a szó gyakorlása, a felismerés öröme és ezáltal az adott szó memóriámban történő rögzítése. Hah, így az egész csak reménytelen, sziszifuszi munka!

Csütörtökön lementem a város déli részére, a Buah Batu-ra, Tündéhez. Majdnem két órát gubbasztottam az angkotban a nagy forgalom miatt, a végén eltévesztettem az utcát, elmentem a végállomásig és onnan egy másik angkottal jutottam el a végcélig. Ráadásul az első angkotos megpróbált legombolni rólam 7000 rúpiát a fuvarért! Adtam neki egy ötezrest, mire közölte, hogy adjak még két ezrest. Na, ne! Pont azért szeretem Bandungot, mert itt nem néznek hülye turistának! Felháborodásomat próbáltam egy nevetéssel elnyomni, majd elmagyarázni, hogy ez csak egy háromezres fuvar volt. Na? Sakk, matt! Most ki adjon kinek kétezret? Beláttam, hogy okos enged, és gyorsan kiszálltam a kisbuszból.

Tündééknél a jakartai orientáció idejéről látásból már ismert arcok fogadtak Mexikó, Csehország, Sri Lanka és Dél-Afrika képviseletében. Ők mind az STSI-re járnak, táncot, színészetet vagy zenét tanulnak. Megismertem őrangyalunkat, Annát is, aki a LP útján jó tanácsokkal kísért utunk során. Anna amerikai, de gyerekkorában a szüleivel Magyarországra költözött, és alig hallható akcentussal, tökéletesen beszél magyarul. Főztünk paprikás krumplit és sütöttünk palacsintát, ami nagy sikert aratott, majd elmentünk egy karaoke-klubba. Na, az aztán a perverz dolog! Ültünk heten egy szobában és két mikrofonba vonyítottuk az indonéz és angol dalokat, miközben a szemközti falon lévő monitort bámultuk. Odavoltam érte! Otthon is megyünk majd! Muszáj! Imádni fogjátok! :)

(09-10-03 / 09-10-09)