Hétfőn az az örömteli esemény ért, hogy végre találtam egy helyet az egyetemen, ahol áram alá tudom helyezni a laptopot, ha internetezek.
Eddig az volt a metódus, hogy reggelente elcipeltem a feltöltött gépet a suliba, és tanítás után átmentem az Unpad kampuszára. Ott általában Ibu Anita irodája előtt ültem le egy régi bőrfotelbe vagy a földre, mint a többiek, és kb. másfél órán keresztül, mint az őrült leveleket olvastam és írtam, blog szövegeket lektoráltam és töltöttem fel, ugyanezt téve a képekkel, versenyt futva az idővel, hogy minél több dolgot el tudjak intézni, mielőtt lemerül az aksi.
A tevékenység lokalizálása azért fontos, mert a nemzetközisek irodája előtt nagyon gyors a wifi-vétel, nem kell azon idegeskedni, hogy lemerül a laptop, mielőtt bejön a gmail. Még a legelső alkalommal, amikor felcsatlakoztam az egyetem hálózatára, megkaptam Ibu Anita felhasználónevét és jelszavát, így azzal garázdálkodom.
Amikor hosszabb ideig akartam netezni, elsétáltam az egyetem melletti egyik kávézóba, ahol ingyenes wifi szolgáltatás van. Itt 4-6 órát is el tudtam tölteni egy árva mango juice mellett, és nem zavartak el. De a mango juice is 15ezer rúpia, amit hosszabb távon sajnálnék hetente akár többször is kiadni, mert inkább ebédre meg vacsira költöm azt a pénzt (egy komplett, nagy adag, laktató étel 7-10ezer rúpiába kerül).
Természetesen vannak internetező helyek is, ún. Warnet-ek. Itt egy óra 3000 vagy 5000 rúpiába kerül, ami itteni viszonylatban is nagyon olcsó. Ami az én utcámmal szemben van, az pont egy háromezres, szóval tényleg szinte ingyen lenne a net. Ezek a helyek jók arra, hogy lecsekkold a leveleidet, vagy csetelj a gmail-en, vagy ha valami eszedbe jut és nem várhat másnapig, akkor át lehet ugrani. De komolyabb munkára nem alkalmas. A Picasa dög lassú, ha át akarok írni valamit a blog szövegében, nélkülöznöm kell szeretett anyanyelvünk ékezetes betűit, de cserébe minden alkalommal hazaszállíthatok a pendrive-on ki tudja hány és milyen vírust, hogy az ESET ne unatkozzon.
Nagyjából ezek az internet-lehetőségek, tehát eddig maradt a rohammunka aksimerülésig.
Az utolsó pár napban új helyet találtam a kampuszon az egyik épület verandáján, ahol kicsit kényelmesebben lehetett ülni. Azt rögtön érzékeltem, hogy előttem egy nagy üvegfal van, de csak a harmadik alkalommal, miután épp lemerült a gépem, fókuszáltam az üvegfalon túlra. Bent egy büfét láttam és egy nagy, közös helyiséget, amelyben székeken, asztaloknál és a földön mindenfelé diákok ültek a notebook-juk előtt. Hosszasabb szemlélődés után pedig megpillantottam a kábeleket, ahogy a gépekből kiindulva, adaptereken átkígyózva mind egy-egy konnektorba futnak. Szemeim előtt terült el a Kánaán, az ablak a világra, a korlátlan ingyenes internet! Minden munkanap reggeltől este 9-ig.
Na jó, azért megfizetem az árát, mert el kell cipelni odáig a laptopot, és a hely kötött, de suli után bármikor be tudok ugrani a hét öt napján. Ennél többet nem is egészséges internetezni! :) Egyébként lehet venni modemet, és lehetne itthon is netem, de ennek még nem néztem utána, és az árakról eddig elég ellentétes információkat kaptam. Tünde mindenképpen akar venni, úgyhogy ráhagyom ennek a felderítését. Bár ha már valamire, akkor inkább egy TV-re fizetnék be, mert az segítene a nyelvtanulásban és a kultúra megismerésében is. Egyszeri beruházás lenne, csak egy készüléket kéne vennem, ami kb. 500ezer, az adásért nem kell fizetnem. Hmm, még mérlegelek.
A warnetekről még annyit, hogy vasárnap megpróbáltam skype-on beszélni drága szüleimmel. Volt nekem egy skype-nevem régebben, amikor még számomra igen fontos személyek külföldön próbálták megcsinálni a szerencséjüket, de aztán elsikkadt a kommunikáció e formája, és a skype-név feledésbe merült. Konkrétan fogalmam sincs, mi volt az, és nem volt kedvem elkezdeni keresgélni, így csináltam egy újat, s felmenőimet is erre buzdítottam.
Ezután a már említett vasárnapon átmentem a warnetembe, de ott nem volt se headset, se webkamera. Sebaj, mentem tovább, ezekből annyi van, mint a szemét. Nem is csalódtam, a két utcával távolabbiban volt headset. Csak épp nem volt skype a gépen. Sebaj, letöltöttem és már kezdeményeztem is a hívást! Csak épp nem működött a gépek hangkártyája.
Így két hónap után Édesapámmal folytatott első beszélgetésem a következőből állt:
- Halló, halló? Te hallasz engem? - kérdi Apu a nappalinkból.
- Igen! Szia! Na, mi újság? - örülök meg a hangjának.
- Halló? Halló? Van ott valaki? Hallasz? - kérdezi újra.
- Igen, én hallak! Te nem hallasz engem? - kérdezem, majd miután rájövök, hogy valószínűleg nem hall, átváltok írásra.
- Na? Mi van? Ott van? - hallom Anyu hangját.
- Igen, ott van, ő hall minket, de mi nem halljuk őt. - tájékoztatja Apu Anyut.
Ez a tartalmas eszmecsere aztán átcsapott abba, hogy mit, hol és hogyan próbáljak meg beállítani a skype-on meg a számítógépen. Kb. 2 óra múlva, amikor már végigpróbáltam az összes headsetet és egy másik gépet is, feladtuk. Eközben beszélgettem Anyuval, ő szóban, én írásban, és hallottam, ahogy Ani közli, neki most már el kell mennie, nem tudja megvárni a további fejleményeket. Hát, így esett.
Következő hétvégén szépítettem, mert a Buah Batu-nál beültem a Tünde által már lemeózott netezőbe, ahol hangban-képben élvezhettem a családom társaságát.
Anyu! Remélem megnyugodtál, hogy nem vagyok csontsoványra fogyva és a bőrömön is csak a napbarnítottság korántsem kóros jelei mutatkoznak. :)
(09-10-12)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése