A Surabayából érkező nagy turistabusz elég nehezen tudja bepaszírozni magát a kompra a sok Balira tartó autó és motor közé. A komp fedélzetén hamisítatlan indonéz hangulat fogad. Minden szem az LCD tévére szegeződik, ahol talán ugyanaz, de lehet hogy mindig más énekesnő lejt tánclépésekben a tengerpart homokjában és sziklái között, miközben 100 %, hogy a szerelemről énekel. A klipet karaoke-szöveg kíséri, de egy szót sem értünk belőle. Valószínűleg balinéz nyelven dalol a hölgy. A csúcspont az a klip, ahol a keleti-szexi énekesnőhöz egy picit pocakos, finoman fogalmazva átlagos kinézetű napszemüveges fehér pasi csatlakozik, és idétlenül rázza magát, csak ritkán a zene ritmusára. Hogyhogy nem tudtak találni egy relatív jóképű, izmos bule srácot, aki esetleg még táncolni is tud?
Bali szigete párába burkolózva vár minket, és hiába próbálom elnyomni a gondolatot, újra és újra ez jut eszembe:
"A tengerről olyan, mint Kréta."
Meg is írom az illetékesnek, aki megnyugtat, hogy ha egyszer eljutok Új Zélandra, ott ugyanez a látvány fogad majd. Hiába, a görög istenek jól tudták, hogy a világ közepén kell születni. :)
De hogy meg ne sértődjön az indonéz szigetek leghíresebbike, rögtön hozzáfűzöm, hogy elhagyva a kompot és már a buszban ülve, sokkal inkább a Paradicsomhoz hasonlatos. Hindu szentélyek váltakoznak díszes házacskákkal, amelyek előtt házioltárkán virág és gyümölcs várakozik türelmesen, majd hidak szelnek át zöld, bővizű folyókat, amelyekben meztelen gyerekek fürdőznek. Bali tényleg olyan, mint a mesékben. Sajnos hazafelé sem álltunk meg itt, de már nagy terveink vannak, milyen úton-módon hódítjuk meg az Édenkertet!
Este 9 felé érkezünk meg Denpasarba, ahol a busz kiteszi az egész bandát az út szélén.
Értsd: Denpasar ki tudja melyik utcájának, ki tudja melyik részén. Egy nagy rakás elveszett turizmó a Paradicsomban. Mindenki tanácstalanul áll, előkerülnek a Lonely Planetek, próbáljuk megtudni a mobilboltban a sráctól, hol is vagyunk valójában. Végül bemegyünk egy közeli hotelbe, ahol a recepciós lokalizál minket a térképen, és elárulja, hogy egy saroknyira van a buszpályaudvar. Hogy a mi turistabuszunk miért nem tudott odáig elmenni?
Átérve a buszállomásra, rögtön lecsapnak ránk!
- Where are you going? To Kuta? To Ubud? - hisz ha Balin vagyunk, nyilván ezen legfelkapottabb helyek egyike az úticélunk.
- Aah, to Senggigi! - és már mondják is, hogy 10-kor indul a busz Padangbai-ba, onnan komp visz át Lembarba és a busz tovább Mataramba. Potom 200ezerért.
- What? Nooo, mahal, mahal!!! - mondjuk mi, de nincs esélyünk, az Idul Fitri miatt ennyi az ára helyinek és turistának egyaránt.
A jegyen ez áll nagy betűkkel:
"BUS MALAM EXECUTIVE CLASS
Full AC-Toilet-TV-Video-Karaoke-Areal Smoking"
Nos, hát valóban éjszakai busz volt, de légkondit még életében nem látott. TV lehet, hogy volt, de az előttünk bagózó csávó füstjétől nem lehetett ellátni a busz elejéig. Valószínűleg az ő ülése lehetett a dohányzó rész. Karaoke-zni pedig lehetett volna, ha bárki is túl tudja harsogni a hangszórókból üvöltő indonéz pop-ot. Hogy mocsok volt? Hogy a ülések vagy függőleges vagy fekvő helyzetben álltak, de szabályozni nem lehetett őket? Hogy az én ülésemhez egy egész motor volt kötelekkel rögzítve? Ilyen részletkérdések nem aggasztottak sokáig, mert a büdös, levegőtlen térben pár perc alatt leállt az agyműködésünk és álomba zuhantunk.
A hajnal a kompon talált Bali és Lombok között. A friss levegő hiánya felűzött minket a buszból a fedélzetre. Lombok partjai sehol, köd és eső mindenütt. Sebaj, a hajón is akadt elég filmeznivaló! A mi buszunk törött ülései kényelmes páholyok voltak a komp merev ülőalkalmatosságaihoz képest. A VIP-osztályon legalább matracok borították a földet, így az utasok ott kényelmesebben tölthették az éjszakát egy-egy kéz- vagy lábfejjel a szájukban. Bámulatos, ahogy az indonézek bárhol, bármilyen körülmények között el tudják tölteni az éjszakát, egyetlen szenvedő pillantás, egyetlen zokszó nélkül. S aztán reggel mosolyogva öltik fel tradicionális ünneplő ruhájukat és sminkelik ki egymást az esőáztatta fedélzeten, hisz nagy nap a mai! Fiam, bátyám, barátom menyegzőjének napjára virradtunk! A mai nap örömet, táncot, boldogságot ígér! Mit számít az eső, a szél, egy elgémberedett láb!
Csak mi küzdünk kétségbeesetten és fáradtan a matarami bemóssal, aki először fejenként 25ezerért akar elvinni minket Senggigi-be. Miután kiharcoljuk a 15ezres árat, körbenézünk a bemóból (így hívják Lombokon az angkotot, a tömegközlekedésre szolgáló kisbuszt):
Selamat datang di Lombok! Üdvözlégy trópusok zöld szigete!
Szerencsés megérkezésünket egy esti bulival ünnepeljük meg, amely alatt végigjárjuk Senggigi Beach menő szórakozóhelyeit, megiszunk egy csomó Bintangot és fenségesen szórakozunk!
(09-09-19 / 09-09-20)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése