2009. október 27., kedd

Az én "Magányos Bolygóm"

Az utazásnak a tervezettség szempontjából három alaptípusa van:
a tisztán improvizatív, a részletesen megtervezett és a kettő keveréke.

Az első módszert valójában csak Kolumbuszék és a nyomukban járó első felfedezők használhatták a maga igazi valójában. Ők nemhogy pontos útiterv, előre megváltott jegyek és netes szállásfoglalás nélkül indultak útnak, hanem a szó legszorosabb értelmében az ismeretlennek vágtak neki, amennyiben még térképük sem volt. A kontinensek fehér foltjain az ő tolluk nyomán jelentek meg hegyek, folyók, utak és partvonalak. Ha a Santa Maria legénységét kérdezzük, őket még valóban érték meglepetések!
A 17. századtól, a művelt angol ifjúság körében elterjedt Grand Tour-láz idején, az előre tervezettség az előre meghatározott útvonalban és a kihagyhatatlan látványosságok felkeresésében merült ki. A delikvens, számos ajánlólevéllel a zsebében és egy ún. "bear-leader"-rel a nyomában kötelezően végighaladt Párizs, Genf, Torinó, Firenze, Pisa, Padova, Velence és természetesen Róma utcáin, nevezetességein és kocsmáin, felderítve a fejlett európai államok kultúráját, aktuális politikai és gazdasági helyzetét illetve alkohol- és kéjhölgykínálatát. Mindebben olyan útikönyvek segítették, amelyek szigorúan a Grand Tour állomásait ismertették. Az útvonal adott volt, de az utazás bizonytalan és sokszor veszélyes volta miatt szó sem lehetett a szállásra és más egyébre is kiterjedő előre tervezésről.
Thomas Cook áldásos tevékenységével és a turizmus tömeges elterjedésével alakult ki a társasutazás azon formája, amely a turizmó minden percét szigorúan beosztja. A program részletes megtervezésének szükséglete ezen utazásfajta természetéből fakadt: ha 30-40 egymást és az idegenvezetőt nem ismerő személy meghatározott időintervallumon belül minél több helyre akar eljutni, akkor ennek sikeres megvalósításához elengedhetetlen a pontos időbeosztás és a szálláshelyek ill. a közlekedési eszközök előzetes kiválasztása.
Aki nem akar negyvenedmagával rohanni Eiffel-toronytól Tower Bridge-ig, az manapság otthona kényelmében felcuppan a netre, megveszi a repjegyét, lefoglal egy szállást (remélve, hogy a fotók valóban leendő szobáját mutatják) és beszerzi a se szeri-se száma útikönyvek egyikét, amelyben színes fényképek mutatják meg a célország szépségeit, hogy az utast a lehető legkevesebb meglepetés érje.
Félre ne értsétek, semmi bajom az útikönyvekkel!
Én eleinte "Panoráma"-párti voltam.
A szálláshelyek és éttermek felsorolásánál sokkal jobban érdekelt, hogy a könyv részletes történelmi és kulturális információkkal szolgáljon, lehetőleg kőről-kőre végigvezetve az Akropolis vagy Pompeii romjain. A "Panoráma Útikönyvek" és "Városmonográfiák" iránt érzett tiszteletem a mai napig töretlen, de ha visszagondolok első Interrail-jeggyel megtett hátizsákos utazásainkra, amikor egy autósatlasz és a helyiek útbaigazítása alapján próbáltunk kempinget találni Róma környékén vagy Puglia tengerpartján ... nos, akkor teljesen elfogadom a gyakorlati útmutatást is tartalmazó, évente kiadott, naprakész adatokkal szolgáló útikönyvek létjogosultságát.

Kolumbusz és a felfedezők kora lejárt, de Thomas Cook hagyatéka töretlenül él tovább, sőt egyre meghatározóbb részét képezi a gazdasági és kulturális életnek. A világ és az ember azonban nem változik. Az ifjúság bohósága, kalandvágya és Grand Tour-ja nem veszett el, csak átalakult.
A mai, egyetem alatt vagy után, de még munkába állás előtt több hónapos útra induló fiatalok közül a japánok nagy Európa-túrája hasonlít leginkább a 17-19. századi utazásokra. Speciális útikönyvüket követve sorra felkeresik az európai fővárosokat és emblematikus helyeket, s mindenhol pár napos élményeket és fotókat gyűjtenek, majd hazatérve büszkén mesélik:
"I did Europe."
Szó ne érje a ház elejét, egy pillanatig sem akarom vitatni, hogy ezalatt sok újdonságot látnak és sokat tanulnak, ami által intelligens és hasznos tagjai lesznek saját társadalmuknak ... hisz ez volna a Grand Tour lényege: az iskola évei alatt szerzett elméleti tudást a világról való, saját tapasztalat által szerzett, személyiségfejlesztő és lélekemelő ismeretekkel kiegészíteni.
A világra rácsodálkozni akaró, más nemzeteken és kultúrákon keresztül önmagát megismerni vágyó utazó fiatalok nagy része ma is a fejlett nyugati államokból kerül ki, mint a 17-18. században. De Európa helyett most Délkelet-Ázsia, India, Kína vagy Dél-Amerika az elsődleges desztináció és a Grand Tour-t ma hátizsákos utazásnak hívják. A motiváció és a cél ugyanaz, de már nincs meghatározott útvonal, s a közlekedés és vendéglátás fejlődésével könnyebben, gyorsabban és biztonságosabban lehet utazni. Ennek megfelelően változott meg a modern Grand Tour útikönyvek tematikája is. Egy kötet egy-egy ország vagy egy egész régió (pl. Délkelet-Ázsia) bejárását könnyíti meg naprakész adatokkal (közlekedési eszközök, különböző kategóriájú szálláshelyek, éttermek, kulturális események, vásárlási, sportolási és kikapcsolódási lehetőségek ... na, jó, meg egy kis történelem és kultúra is).

Mint ahogy a négy-öt csillagos szállodák szobáiban még a muszlim Indonéziában is van egy Biblia a fiókban, úgy egy valamire való hátizsákos utazó sem indulhat el szubkultúrájának szent könyve, a Lonely Planet vagy a Rough Guide nélkül. Ez a hátizsákosok "bear-leader"-je, a "nevelő, házitanító [ki gazdag növendékét nagyobb utazáson elkíséri]".
Hogy ki melyik medvetáncoltatóra esküszik, az gusztus és desztináció kérdése.
Én, első ázsiai utazásom előtt, a Rough Guide Délkelet-Ázsiát taglaló kötetét vettem meg, mert az tartalmazta mindkét úticélunkat, Hong Kongot és Vietnámot is. Saigonban fedeztem fel a hátizsákos turisták igényeit kiszolgáló alternatív iparágat, a hamis Lonely-k intézményét.
Ezek színesben fénymásolt példányok, amelyeket könyv formátumba kötnek (illetve egészen pontosan ragasztanak) és az eredeti ár töredékéért lehet hozzájuk jutni. Vásárlás előtt azonban érdemes ellenőrizni, hogy nem hiányzik-e belőlük néhány oldal, illetve hogy nem mosódott-e el a színes fénymásolás.

Indonéziába való indulásom előtt úgy gondoltam, hogy majd hülye leszek otthon 6-8000 forintot kifizetni a könyvért, ha a helyszínen sokkal olcsóbban megvehetem. Az első hely, ahol beszerezni reméltem a saját példányomat, Jakarta volt. Az Orientasi szoros programja mellett azonban nem jutottunk el a város turista-övezetébe. Csak egy bevásárló központban tudtam bemenni egy könyvesboltba, ahol azonban egy eredeti Lonely Planet ugyanannyiba került, mint Budapesten.
Sebaj, gondoltam, majd Bandungban utánajárok a dolognak. Az Indonéz Libri-t Gramedia-nak hívják, és nagy várakozásokkal néztem a látogatás elébe. Az első alkalommal azonban, nem hogy Lonely-t, de semmilyen útikönyvet nem találtam a többszintes könyvesboltban. Ami a legfurcsább volt, hogy az eladók sem tudtak ilyen könyveket mutatni. Mintha a "travel guide" ismeretlen fogalom lenne Indonézia negyedik legnagyobb városában. Harold elvitt egy hagyományos könyvpiacra is, ahol azonban csak indonéz nyelvű könyvek voltak. Érdeklődtem antikvár példányok után, és az egyik eladó mutatott egy Lonely Planet Indonesia-t, amelyet valamikor a kilencvenes években adtak ki. Ez nem tűnt túl naprakésznek.
Amikor a véletlen utamba sodorta Gustit, a hivatásos idegenvezetőt, újra felcsillant a remény, hogy megtalálom a vágyott könyvet. Ő bizton állította, hogy ismeri a Lonely-k titkos lelőhelyét. Ő is a Gramedia-ba vitt, és előreléptünk annyival, hogy megmutatta, hol vannak kirakva az útikönyvek. Egy egész polcnyi Lonely Planet terült el előttem, de hiába kerestem az "Indonesia" címűt. Mint korábban már említettem, egyszerűen nem volt. Ebből levontam a következtetést, hogy a bandungiak vagy nem backpack-elnek saját országukban vagy legalábbis nem a LP az elterjedt útikönyv.
De ekkor még nem aggódtam, hiszen Bandung, ahol a Tourist Information Office is egy vicc, valóban nem a turisták paradicsoma. Biztos voltam benne, hogy Yogyában, de legkésőbb Balin vagy Lombokon megtalálom majd vágyaim tárgyát. E helyekről senki sem állíthatja, hogy itt nem lenne kereslet rá. Útitársaimnak többször is hangsúlyoztam ezen szükségletemet, és ígéretet tettem, hogy addig úgysem nyugszom, amíg nem szerzem be a saját Bibliámat, így nekik is jól felfogott érdekük, hogy ebben segítségemre legyenek.
Yogyában nem volt időnk könyvesboltokba rohangálni, és a híres Malioboro Street-en sem sorakoztak szépen kötött hamisítványok. Bali szigetén végül se odafelé, se visszafelé nem időztünk annyit, hogy utána lehessen járni a titoknak: vajon az indonézek hol raktározzák a fénymásolt Lonely-kat?
Kezdetben Lombok is csalódást okozott. A Giliken ugyan találtunk néhány könyvesboltot, ahol a turizmók által hátrahagyott regények és útikönyvek már erősen használt példányai sorakoztak, de úgy gondoltam, hogy a Bali&Lombok kötet nem fedi le az egész országot, Ausztráliába majd később megyek, és a francia nyelvű Indonézia útikönyvből nehezebben nyerném ki a hasznos infókat, mint egy rendes angol Lonely-ból.
Senggigi aprócska book store-jában végül megtaláltam, amit kerestem: egy igazi fénymásolt Lonely Planet Indonesia-t!
Mégsem voltam elégedett, mert a borító kivételével az egészet fekete-fehérben fénymásolták és az előző tulajdonos nem igazán vigyázott rá, nagyon saláta állapotban volt. 250ezerbe került, amin mosolyogtam, mert ez megegyezett az eredeti könyv árával. Persze lehetett volna alkudni, de akkor már érett bennem az elhatározás, hogy Bandungba visszatérve egyszerűen beadom a fénymásolóba Anna példányát. Ezt végül meg is tettem, és most egy gondosan reprodukált, könyvformátumba kötött, teljesen fekete-fehér LP boldog tulajdonosa vagyok 81ezer rúpiáért.
A hiányos szótár esetéből okulva még a fénymásoldában végig akartam lapozni, hogy megvan-e minden oldala. Hátulról kezdtem, és rögtön hiányzott is öt oldal ... De az eredeti könyvet megnézve, kiderült, hogy ez nem a másolók hibája, hanem az én bénaságomé, mert Anna két példánya közül sikerült azt beadnom, amelyből hiányzott néhány oldal. Szerencsére ezek nem a legszükségesebb infókat tartalmazzák, csak az dühített, hogy kifizettem mind a 924 oldal másolását, tehát a hiányzó oldalakét is. :)

De ez a kis mérgelődés már a múlté, mert sokkal többet ér, hogy végre a szobámban tudhatom az én külön bejáratú "Magányos Bolygómat"!


 Én és a Lonely-m


(09-10-19)


1 megjegyzés:

  1. A "fénymásolt" LP legendája... :-) Iránban "utánnyomott" volt, de nem lehetett rá építeni, hogy lesz, ezért kaptam egyet kölcsön azzal, hogy azt megtarthatom, ha a kölcsönadó megkapja az újat. Így neki lett egy szép kötete, nekem meg egy duplán saláta. Azóta megveszem a neten, előre, jellemzően az Amazon.com-on. Ott a legolcsóbb szállítással együtt. Néha még akciók is vannak (félár + ingyenes kiküldés). Grúziát pedig már letöltöttem a netről és kinyomtattam a munkahelyen... Hiába... Egyre olcsóbb lesz a Bibliához jutás legálisan is. Én legalábbis már nem ezen spórolok.

    VálaszTörlés