Az első szeánsz az UIN kampuszán

Szerdán (most már csont nélkül) kimentem az UIN kampuszára, hogy megejtsük az első "Bule által motivált angol társalgási kurzus" című órát.

Tizenketten gyűltek össze, beleértve a kirándulós társaságot is, legtöbben angol szakosok, első- vagy másodévesek. Angoltudásukat nem lehet a magyarországi angol szakos egyetemistákéhoz hasonlítani, hiszen még mindig én beszélek köztük a legjobban angolul a magam összetákolt tudásával. Gyanítom, itt nem felvételi követelmény az egyetemi angol szakra az előzetes angol nyelvtudás.

Tartottunk egy gyors bemutatkozást, mindenki mondott pár szót magáról, beleértve engem is. Aztán Teguh Puja kitalálta, hogy mindenki mutassa be röviden a szülővárosát vagy a régiót, ahonnan jött. Itt mutatkozott meg a srácok eltérő szintű angoltudása. Ista röviden fölvázolta Wakatobi (Sulawesi) viszonylagos autonómiájának történetét és jelen törekvéseit az idegenforgalom fellendítésére, míg néhányan úgy mondták el a városukról való fő tudnivalókat, mintha egy már régen betanult szöveget próbálnának feleleveníteni. A balszélen pedig csendesen meghúzták magukat a bátortalanok, akik megígérték, hogy a következő alkalomra felkészülnek a témából. Kiválasztottuk a kedvenc étel-topicot a következő gyűlésre, hogy valami könnyűvel indítsunk.

Mindenki nagyon kedves és lelkes volt, de látszott, hogy néhányan zavarban vannak. Pedig szerintem nem volt feszélyező tényező, én nem úgy álltam hozzájuk, mint egy tanár, főleg, mert azt akarom, hogy úgy folyjanak a dolgok, ahogy Istáék elképzelték. Meghagytam nekik az irányítást, mégis, alig érezhetően, de volt valami a levegőben.

Aztán a találkozó után, amíg Indrára vártam, hogy motorral hazavigyen, Pipin felnyitotta a szememet. Szégyenlős mosollyal a szája szélén közölte:

- This is very special for me ... because you are my first ...

- Sorry...?

- ... you are my first bule.

Elmosolyodtam és visszakérdeztem valamit, mintha csak épp azt osztotta volna meg velem, hogy megkapta élete első motorját. De magamban elcsodálkoztam, mert azért elég fura ezzel a szituációval találkozni, hogy ez a srác még életében nem beszélt fehér emberrel, és ez egy különleges élmény neki ... persze, ha jobban belegondolok, biztos nekem is izgi volt, amikor életem első feketéjével beszéltem, csak már nem emlékszem rá.

A bulék pozitív diszkriminációjáról szintén külön fejezet kell, hogy szóljon. Addig is kiemelem azt a prekoncepciójukat, hogy ha fehér vagy, akkor biztosan nagyon jól beszélsz angolul, meg minden másban is nagyon jó vagy, és ezért egyfajta tiszteletet éreznek és tanúsítanak irántad. Talán nem csak az első alkalom izgalmában, hanem ebben is keresendő a srácoknál érzett szégyenlősség oka.

(09-10-14)