"Mahir Berbahasa Indonesia" - "Beszéljünk jól indonézül"

Külön említésre méltó jelenség a tankönyvünk. Ez egy fénymásolt, spirállal összefűzött, A4-es formátumú, elég vaskos könyv, amely öt fő részből áll.

Az első a "Praktikus mindennapi beszélgetések", amely 14 leckében egyszerű párbeszédeket tartalmaz, valóban hasznos tematikával: megismerkedés, diákigazolvány csináltatás, közlekedés, élelemszerzés warungban, beteg osztálytárs meglátogatása, együtt tanulás a vizsgára, beszélgetés a szünetben az osztálytársakkal, kommunikáció a postahivatalban, a piacon, a kórházban, a vasútállomáson, az utazási irodában, beszélgetés telefonon illetve Ken Nevelési Fejlődési Hozzájárulást vesz a bankban (ezt még nem vettük, és a nyers fordítás alapján és sem értem, mi lehet ez ...). A párbeszédek után kérdésekre kell válaszolni, kérdéseket kell feltenni (persze mindig írásban), az utolsó két leckében pedig már durvul a dolog, hasonló párbeszédet kell írni! De idáig még nem jutottunk el!

A második fejezet címét nagyjából úgy lehet fordítani, hogy "Hallgassunk mindennapi szóbeli kifejezéseket". Habár a cím hallás utáni szövegértésre enged következtetni, ez súlyos tévedés. Itt is 14 lecke vonultat fel különböző élethelyzeteket és helyszíneket, a szövegek pedig leíró részt és párbeszédeket is tartalmaznak, mindegyik egy rövid kis történet. A témák itt is egész érdekesek, mert az indonéz és a bandungi mindennapok jelenségeit dolgozzák fel. A legjellegzetesebb a Cicaheum buszterminálon való várakozás, az iskolai szünetben a szülővárosba való hazatérés, a Palasari könyvpiac vagy a séta a bandungi állatkertben. A feladatok szinte megint ugyanazok: kérdésekre válaszolni és az olvasmányban előforduló szavak közül tízet megmagyarázni.

A harmadik, "Alapfokú nyelvtan" című rész, a me- és ber- előtagok jelentésváltoztató szerepét, illetve az általuk előidézett hasonulásokat veszi sorra, illetve az igei és névszói állítmány, a módbeli segédigék és az időhatározók rejtelmeibe avat be. Én személy szerint jobban örülnék, ha a nyelvtani magyarázatok valamely általam beszélt és értett nyelven, mondjuk angolul lennének, mert akkor itthon el lehetne szöszmötölni a kérdésekkel: ha a tunggu = várni és a menunggu = várni, ugyanazt jelenti, akkor miért van két alakja ...

Persze, megkérdezhetem a tanárt, hisz azért van, de mivel a tanárok is korlátozottan beszélnek angolul, igen nehéz pontos információkat kinyerni belőlük. Egy-egy magyarázat után is az az érzésem, hogy csak sejtem a szabályt. Mi lenne, ha az indonéz lenne az első idegen nyelvem? Nagy szolgálatot tesz nyelvtant és rendszert szerető lelkem. Így legalább próbálkozni tudok azzal, hogy az indonéz nyelv jelenségeit megpróbálom besorolni az európai nyelveken keresztül már ismert nyelvtani rendszerbe.

Az indonéz nyelvtan valóban nem nehéz, hiszen tényleg nincs benne se igeragozás, se névszóragozás, se igeidők. De az ezeken trenírozott európai agynak ez egyáltalán nem olyan nagy könnyebbség, és pont ezért elég nehéz megérteni a nyelvet. Ha felismertem a beszélgetőtársam által kiejtett szavakat, efeletti örömömben általában elfelejtek arra figyelni, hogy milyen időhatározót használt (ha egyáltalán használt) annak jelölésére, hogy már evett-e, eszik vagy épp enni fog. Mindezt persze ki kéne tudnom találni a beszédhelyzetből, a kontextusból.

Az előbbi szituációban ez elég egyszerű:

- ha majd kiugrik a szeme az én kajám láttán és ideges, hogy ostoba kérdésekkel feltartom a warung felé menet, akkor jövőre utaló cselekvést említett;

- ha épp rizsszemek peregnek a szájából beszéd közben, akkor valószínűsíthetően épp jelenidejűen táplálkozik;

- és ha jókat büfög miközben sült csirke szagot áraszt, akkor már tele van a bendője.

Ezt a hülye is megérti. De amikor egy angkot-sofőr próbált velem jóízűen társalogni, és említett valamit egy főiskoláról, akkor sehogy sem tudtam kideríteni, hogy már befejezte-e a tanulmányait vagy épp végzi azokat. Mert ugye, valaki beülhet egy angkot volánja mögé az aznapi előadások után és a diplomája után is. A tanulság az, hogy szemfülesebbnek kell lennem. A gondolkodásmódot kell megtanulnom, az agyamat kell átállítanom, hogy a jelen idejű igealak nem mindig jelen időt jelent, és hiába várok múlt vagy jövő idejű igealakokra, hiszen ebben a nyelvben nem is létezik olyan, hogy jelen idejű igealak ... értitek már?

A negyedik egység a "Mindennapi írott szöveg olvasása". Ez így elég hülyén hangzik, de az a lényeg, hogy itt is ugyanazok a témák jönnek sorra elő, mint korábban (a pénzváltó, a bank, a kórház, a piac, a bevándorlási hivatal, az étterem, a posta), de itt egy rövid általános leírás található az illető hely mibenlétéről, működéséről és Indonézia-specifikus tulajdonságairól.

Hadd idézzem itt kedvenc kezdőmondatomat:

"Rumah sakit artinya bukan rumah yang sakit." = "A kórház nem azt jelenti, hogy a ház valamilyen kórban szenved."

Ez egy szóvicc akar lenni, mert indonézül a "rumah sakit" jelentheti azt is, hogy a ház beteg, de jelenti a kórházat is, mint összetett szó, ahol a két tag között birtokviszony áll fenn.

rumah = ház

sakit = 1. fájdalom, sérelem, 2. fáj, 3. beteg (melléknévként)

Tehát: rumah sakit = a fájdalom háza

Legalábbis én így értelmeztem, de ha eljutok végre egy könyvtárba, akkor utánanézek egy nyelvészeti kézikönyvben.

A feladatok meglepő módon a következők: kérdésekre válaszolni, mondatokat kiegészíteni és szavakkal mondatokat alkotni.

Az ötödik fejezet a "Mindennapi szókics".

Itt elég érdekes országismereti témákkal foglalkozunk majd, eddig még csak a szegfűszeges cigiről szóló rész volt ilyen. A kérdésekreválaszolás itt sem maradhat el, de a szinonímák és antonímák kiszótárazása után egy-egy különleges szót vagy szócsoportot gyakoroltat a feladat, mint pl. a személyes névmások (ezekből elég sok van, ha már az igéket úgyse ragozzák), a -ban, -ben elöljárószó, az időhatározó szavak, határozatlan névmások, stb. És a végén egy kis membuatkalimat!

Utolsó apróságként meg kell még jegyeznem a könyv tördelését. Az egy dolog, hogy tele van sajtóhibával, elírással, de hogy egy oldal legalján a következő lecke címe álljon, és maga a szöveg csak a másik oldalon kezdődjön ...

Összefoglalva az a véleményem, hogy a könyv tematikája egész jó. Az olvasmányok és párbeszédek nagy része a való életből vett szituációkat dolgoz fel, így az elsajátított szókincset fel lehet használni a mindennapi kommunikációban. Hogy a varjú és a vizeskorsó fabulája hogyan illeszkedik a rendszerbe, arra még nem jöttem rá, de ennyi belefér.

Mindenképpen nehezíti az előrehaladást, hogy kezdő szinten egy-egy dologra négy-öt szinonímát is megtanít a könyv, de ez a nyelv sajátosságából fakad. Ha már nincs igazi nyelvtan, azért valamivel meg lehessen kínozni a delikvenst. Ha a nyelvtanuló lelkiismeretesen végiggürizi a könyvet, bemagolva minden szót, akkor a végére azok kb. 60 %-át tudni is fogja, mert (korábbi állításommal ellentétben) a szavak hellyel-közzel ismétlődnek az olvasmányokban, s mivel ismétlés a tudás anyja, valami csak ráragad a szenvedőre.

A probléma a módszertannál kezdődik. Az még rendben lenne, hogy a lexikális tudás gyakorlására és ellenőrzésére nem tudnak sokféle írásbeli feladatot kitalálni. Őszintén szólva nem is kell több, mert azok is unalmasak lennének. Egy nagyon fontos lépés hiányzik: az írásban begyakorolt tudás átültetése az önálló szóbeli mondatalkotás, a beszéd gyakorlatába. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez a legfontosabb lépés, hisz minden nyelvben ez a legnehezebb. Már régen érti az írott és a hallott szöveget, amikor még mindig alig makog valamit a nebuló az idegen nyelven. Ez a legnagyobb lépés, elkezdeni beszélni, és gyakorolni, gyakorolni, amíg folyékonyan nem megy. Ezért van, hogy a majdnem fél éve tanuló Milena is alig tud összerakni szóban egy mondatot indonézül! És nekem is nehezen megy, pedig már rég nem okoz lelki problémát, ha idegen nyelven kell megszólalnom. Lehet, hogy azt gondolják kedves tanáraink, hogy nekik elég megtanítani a szavakat, majd mi magunktól elkezdünk társalogni a piacon a nénivel, az angkotban az útitársakkal, vagy indonéz lakótársainkkal. Nem tagadom, hogy anyanyelvi környezetben tanulni nagy előny, de amikor a legtöbben angolul akarnak beszélgetni veled, és így sokkal gyorsabban és könnyebben tudsz kontaktust teremteni, akkor nehéz átváltani az indonézre, amivel makogva csak annyit tudsz előadni, hogy szereted a nasi gorenget.

(09-10-31)