2009. november 11., szerda

Heti Hírmondó

A hazafias bögrék sorsa - A hét mérlege

Ez a hét oly mozgalmasan telt, hogy minden mozzanata külön bejegyzésbe került.

Egyedül a hazafias bögrék sorsa maradt ki:

Tünde hozott otthonról fából készült, ajándéknak való kirakós játékot, amelynek darabjai Magyarország megyéi és azokat kell elhelyezni az országhatáron belül. Állítólag otthon letesztelte néhány emberen, akik csúfos kudarcot vallottak. Én is félve néztem a feladat elébe, előre láttam, ahogy beégek majd, és világosan kiderül, hogy nem ismerem fel országunk megyéinek körvonalait. De kellemes meglepetésemre a kis darabokra felírták a megyék neveit! Természetesen mindkét oldalára, hogy valamivel nehezebb legyen a feladat, de így is lecsökken a variációs lehetőségek száma. Persze azt azért jó tudni, hogy északra, délre, nyugatra vagy keletre próbáld-e bepaszírozni a darabkát.
Az International Day vendégeinek azonban vajmi keveset használt a nevek feltüntetése. Még ha ki is tudták betűzni, hogy Borsod-Abaúj Zemplén, keveseknek ugrott be, hogy észak-kelet. Többen görnyedtek hosszú ideig a darabkák fölé, néhányan feladták, az élelmesebbek a falra kirakott Magyarország térképhez fordultak segítségért. Amikor az első ember büszkén az orrom alá dugta a kirakott puzzle-t, örömömben felajánlottam, hogy választhat egyet bögre alakú "honfitársaink" közül, elfelejtve, hogy az "I Love Balaton" feliratút Apu lesencetomaji pincéjébe szántam. A bögrék erős motivációt jelentettek, így hamarosan még ketten mutatták be a kész kirakóst. A nap végére csak a sárvári bögre maradt a birtokunkban!

Fent említett mozgalmas hét mérlege tehát:

- kétszer fél nap az iskolában,
- egy átalvatlan éjszaka,
- több száz fénykép vigyorgó indonézekkel,
- két énekes szereplés a világot jelentő deszkákon
- és közelebbi kapcsolatba kerülés egy vizibivallyal! :)

(09-11-02 / 09-11-08)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése