A bandungi kultúra nyomában - Frufru és portfólió - Louis kiállítása - Esős évszak - A világ elátkozott hálója - Színdarab az élősködőről - A hűtőszekrény nagy élménye
Szerdán iskola után és még az UIN előtt elindultam a belvárosba, hogy megkeressem a közkönyvtárat. Most, hogy van diákigazolványom, használhatom az egyetem könyvtárát, de a Dipati Ukur-on főleg közgazdasági és jogi témájú könyvek vannak, míg a bölcsészkar fellegvára Jatinangor, ennek megfelelően a bölcsészettudományi könyvtár is ott található. Én egy szimpla helyi FSZEK fiókkönyvtárra vágytam. Indra útmutatását követve egyszer már elindultam megkeresni az intézményt, sikertelenül. Sajnos ez a második próbálkozásom is kudarccal végződött. Elméletileg a Jalan Asia Afrika-n kéne lennie, valahol a múzeum környékén, és nekem van is egy olyan halovány emlékem, mintha láttam volna arrafelé egy könyvtár feliratot, de ezúttal sem sikerült megtalálnom.
Fájdalomdíjul felkerestem két másik intézményt, amelyek leginkább a mi művelődési ház fogalmunkat merítik ki. Az első a "Yayasan Pusat Kebudayaan" volt, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy talán majd március-április környékén lesznek színházi és táncos előadásaik, de addig is részt vehetek a hétvégenként tartott jaipongan tánckurzuson. Más program egyelőre nincsen. Mégis megérte elmenni oda, mert felhívták a figyelmemet a Soekarno-Hatta úton található Nemzeti Könyvtárra (Perpustakaan Nasional). Ez még a térképemen is rajta van, léteznie kell, és én fel is keresem majd!
Ezen első, eléggé kihalt kulturális központ után továbbmentem a Rumentang Siang felé. A Jl. Baranangsiang-on megszűnt az aszfaltozás, ütött-kopott boltok és koszos warungok között haladtam olyan sokáig, hogy már majdnem feladtam:
Fájdalomdíjul felkerestem két másik intézményt, amelyek leginkább a mi művelődési ház fogalmunkat merítik ki. Az első a "Yayasan Pusat Kebudayaan" volt, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy talán majd március-április környékén lesznek színházi és táncos előadásaik, de addig is részt vehetek a hétvégenként tartott jaipongan tánckurzuson. Más program egyelőre nincsen. Mégis megérte elmenni oda, mert felhívták a figyelmemet a Soekarno-Hatta úton található Nemzeti Könyvtárra (Perpustakaan Nasional). Ez még a térképemen is rajta van, léteznie kell, és én fel is keresem majd!
Ezen első, eléggé kihalt kulturális központ után továbbmentem a Rumentang Siang felé. A Jl. Baranangsiang-on megszűnt az aszfaltozás, ütött-kopott boltok és koszos warungok között haladtam olyan sokáig, hogy már majdnem feladtam:
"Ebben a putriban aztán biztos nem találok kultúrházat!"
De tévedtem. Egyszer csak az út jobb oldalán megpillantottam egy negyvenes évek beli épületet, előtte hatalmas pálmafával és homlokzatán az ezüstösen csillogó "Gedung Kesenian Rumentang Siang" felirattal. A vaskapun lakat, belül az udvarban egy plakáttal szegényesen ellátott hirdetőoszlop, amúgy csend és hullaszag mindenütt. Bemerészkedtem az oldalsó bejáraton, ahol egy férfi és egy fiatalabb nő beszélgetett néhány leparkolt motor mellett. A motor mindig jó jel, arra utal, hogy az épületet használják. Megkérdeztem a beszélgetőket, hogy van-e a háznak prospektusa vagy programfüzete. A lány készségesen eltűnt egy irodában, majd visszatérve közölte, hogy programfüzet nincs, de leírhatom az előadások sorrendjét. Ezzel betessékelt az irodába, én papírt és tollat vettem elő, majd az egyik íróasztal mögötti tábláról szépen lemásoltam a novemberi és decemberi programot. Mindenki nagyon segítőkész volt, csak azt nem értem, hogy ilyen marketinggel hogy jut el a kultúra a nagy tömegekhez. Valami azt súgja, sehogy.
Csütörtökön a Buah Batu-n Tünde először elvitt a végzős táncosok vizsgaelőadására, ami csodaszép volt, majd elcipelt egy fodrászhoz, és bár az elején tiltakoztam, frufrut vágatott nekem. A srác szépen kivasalta a hajamat és ezért 50ezret fizettem, ellentétben Tündével, akinek egy ugyanilyen hajvágás csak egy húszasba került. Tanulság: ne vasaltasd a hajad! De egyszer megérte, mert tényleg nagyon jól állt. Másnap számtalan fotót csináltunk, azzal a céllal, hogy elküldjük modellügynökségeknek. Hátha érdekesek vagyunk itt a fehér bőrünk miatt! Vesztenivalónk nincs, ha meg bejön, legalább megkeressük azt a pénzt, amit szilveszterkor Balin fogunk akarva-akaratlanul elverni. Tudom, hogy én és a fotómodellség két tökéletesen külön fogalom (hadd ne mondjam, oximoron), de egy jó frizura, egy jó smink, egy jó beállítás és egy kis photoshop csodákra képes. Mindenkinek ajánlom figyelmébe az iwiw-adatlapomat! Annak a képnek minden pixele Tünde keze munkáját dícséri! :)
Miközben a fotókat készítettük Ibu Yuni házának belső udvarában, egyre nagyobb fantáziát láttam a falon díszelgő két preparált teknősbékában. Ennek eredménye megtekinthető a Picasa vonatkozó albumában:
Csütörtökön a Buah Batu-n Tünde először elvitt a végzős táncosok vizsgaelőadására, ami csodaszép volt, majd elcipelt egy fodrászhoz, és bár az elején tiltakoztam, frufrut vágatott nekem. A srác szépen kivasalta a hajamat és ezért 50ezret fizettem, ellentétben Tündével, akinek egy ugyanilyen hajvágás csak egy húszasba került. Tanulság: ne vasaltasd a hajad! De egyszer megérte, mert tényleg nagyon jól állt. Másnap számtalan fotót csináltunk, azzal a céllal, hogy elküldjük modellügynökségeknek. Hátha érdekesek vagyunk itt a fehér bőrünk miatt! Vesztenivalónk nincs, ha meg bejön, legalább megkeressük azt a pénzt, amit szilveszterkor Balin fogunk akarva-akaratlanul elverni. Tudom, hogy én és a fotómodellség két tökéletesen külön fogalom (hadd ne mondjam, oximoron), de egy jó frizura, egy jó smink, egy jó beállítás és egy kis photoshop csodákra képes. Mindenkinek ajánlom figyelmébe az iwiw-adatlapomat! Annak a képnek minden pixele Tünde keze munkáját dícséri! :)
Miközben a fotókat készítettük Ibu Yuni házának belső udvarában, egyre nagyobb fantáziát láttam a falon díszelgő két preparált teknősbékában. Ennek eredménye megtekinthető a Picasa vonatkozó albumában:
Csütörtök este kiállításmegnyitó volt az STSI képzőművészeti szakán. Volt ingyen baso (húsgolyó levesben) és fura performance. Én a művészre először azt hittem, hogy egy 16 év körüli kissrác, míg ki nem derült, hogy egy harminc körüli leszbikus nő. Képein egy-egy híres festőt vagy annak egy alkotását jelenítette meg saját felfogásban. A festményeket aztán feldolgozta plakátformában is, amelyen feltüntette az illető festő nevét, és idézőjelben egy tőle származó gondolatot. Ebben a kulturálisan néha elég ingerszegény környezetben felüdülést jelentett festményeket látni. Bandungban elszórva van néhány szép épület (mind hófehér, semmi szín), és az utca forgataga mindig szolgál valami meglepetéssel, érdekes bámulni valóval, de aznap este jöttem rá, hogy hiába a sok újdonság, bizonyos dolgok mégis hiányoznak. Itt egy évig nem megyek majd képtárba ... azt a nyavalyás könyvtárat is grandiózus expedíció keretében tudom csak felkutatni ... és a színházi előadásokat úgy kell elővakarni a kultúrházak romjai alól ... Bizonyos nosztalgiával gondolok a PestiEst és az Exit kényelmére! Persze az más, ha az ember az STSI-re jár és ott lakik mellette. Akkor minden estére talál valami programot, amely néha kellemes, néha pedig kifejezetten kellemetlen meglepetéssel szolgál. Henriette Louis kiállítása az előbbi kategóriába tartozott.
A hujan szó (ejtsd: hudzsán) esőt jelent. Ezen a héten volt részem benne. Háromszor áztam bőrig, mert nem volt nálam se ernyő, se esődzseki. Scholl-szandálom és Josef Seibel-papucsom már többször eláztak, és nem akarom őket további traumáknak kitenni, ezért mostanra beszereztem a megfelelő monszunruházatot, amely egy esernyőből és egy műanyag szandálból áll. Ez utóbbit mezítlábasan viseli az ember, és azért fontos, mert egy kiadós eső közepette az utcákon bokáig érő víz hömpölyög. A bandungi csatornarendszer vízelvezető képessége hagy némi kívánnivalót maga után. De a műanyag szandálból hamar kifolyik a víz, percek alatt megszárad az amúgy langyos hőmérsékleten, és egy-egy nagy eső után nem kell egész nap vizes cipőben rohangálnod. Roppant kellemes viselet!
A szombat az internet elátkozott jegyében telt, mert a rendes helyemen rendezvény volt, ezért kikapcsolták az áramot. Találtam egy termet, ahol volt áram és wifi, de egy srác is, aki kedvesen próbált velem beszélgetni, ezért állandóan megzavart a munkában. Végül mégis sokat segített, mert miután kitessékeltek minket a teremből, együtt kerestünk áramot és netet, amit végül a mecsetben találtunk meg. Innen átmentem a Treehouse Caféba, ahol egy mangó juice társaságában beszéltem kedves családommal. Mivel Máténál volt a mikrofon, csak a zúgós headset volt kéznél, így beszédükből alig hallottam valamit, de majd megsüketültem az idegesítő zúgástól. A helyzet csak rosszabbodott, amikor 4 óra felé megérkezett a menetrend szerinti vihar velőtrázó mennydörgésekkel. 5 után végül teljesen megszakadt az internet kapcsolat, egyre hidegebb lett és hiába vártam, hogy elálljon az eső. Kértem egy nagy nejlonzacskót, beleraktam a laptop-táskát és hazáig jól bőrig áztam.
Este a lehangoló idő és a nagy távolság ellenére elmentem az UPI-ra (Universitas Pendidikan Indonesia, vagyis tanárképző) egy színházi előadásra, amelynek a plakátját a Rumentang Siang-ban láttam. Az UPI a Ledeng angkot-terminálnál van a város másik végén, legalább egy óra volt az út oda, és a végén belassított egy macet (ejtsd: macset, vagyis forgalmi dugó), ami miatt több, mint negyed órát késtem. Az UPI kampuszának bejáratánál az egyik segítőkész biztonsági őr motorral elvitt a színházhoz. Mármint ahhoz az épülethez, ahol a színházterem volt. Belépőjegy helyett egy kitűzőt kaptam. Ez itt nagy divat, nem papírfecnit vágnak az emberhez, hanem egy kitűzőt a rendezvény emblémájával vagy a darab (koncerten az együttes) nevével. Az előadás címe "Umang-umang" volt, ami átvitt értelemben élősködőt jelent. Prózai darab volt, a végén néhány dallal, és nem ült mellettem Elisa, hogy a fülembe sugdossa, hol is tart a történet. Ennek megfelelően egy kukkot sem értettem belőle. Egyébként nem tűnt rossznak, a mozgások, a rendezés teljesen rendben voltak, csak a színészi játék állt távol az európai ízléstől. Ez utóbbi kimerítette a mi ripacskodás fogalmunkat, ugyanúgy, mint a "Suku Naga"-nál. Ez nem értékítélet, azt majd akkor mondok, ha legalább 80 százalékig megértek egy indonéz nyelvű előadást. Itt csak a benyomásaimat írom le.
Kb. két órán keresztül bírtam, de mivel nem értettem a sztorit, nem tudtam felmérni, hogy vajon 10 perc vagy még két óra múlva lesz vége, így angolosan távoztam.
Vasárnap olyat tettem a kost rozoga zöld hűtőjével, amit szerintem beüzemelése óta senki: kitakarítottam. Egész napos projekt volt, kezdve a leolvasztástól az alapos súroláson át a fertőtlenítésig. Látszik, hogy ez volt életem első önálló hűtőtakarítása, mert időbe telt, mire rájöttem, hogy a mélyhűtő alatti műanyaglap kiemelésével leomlik a felette lévő jégpáncél, és nem kell három napig várnom, amíg teljesen elolvad az egész.
(09-11-16 / 09-11-22)
Kb. két órán keresztül bírtam, de mivel nem értettem a sztorit, nem tudtam felmérni, hogy vajon 10 perc vagy még két óra múlva lesz vége, így angolosan távoztam.
Vasárnap olyat tettem a kost rozoga zöld hűtőjével, amit szerintem beüzemelése óta senki: kitakarítottam. Egész napos projekt volt, kezdve a leolvasztástól az alapos súroláson át a fertőtlenítésig. Látszik, hogy ez volt életem első önálló hűtőtakarítása, mert időbe telt, mire rájöttem, hogy a mélyhűtő alatti műanyaglap kiemelésével leomlik a felette lévő jégpáncél, és nem kell három napig várnom, amíg teljesen elolvad az egész.
(09-11-16 / 09-11-22)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése