Heti Hírmondó

Szóbeli vizsga - Motor nélkül lehetetlen - Munkamegbeszélés és Saratuspersen - Vége az esős évszaknak? - Megint elmegy a net otthon - Újabb International Day van kilátásban (ITB) - Selamat Ulang Tahun Elisa!

Kedden reggel osztályunk bepótolta a múlt héten elmaradt vizsgát. Ibu Yetti állítólag azért nem vizsgáztatott a hivatalos vizsgahéten, mert nem készültek el a feladatlapok. Nos, ezek erre a hétre sem készültek el, mert végül szóban kellett vizsgáznunk az Ibunál. Nagy szerencsémre én voltam az első, és arról kellett beszélnem, hogy merre jártam már Indonézián belül, és milyen benyomásaim vannak az országról. Hamar lezavartuk a dolgot, fél 10-re már otthon is voltam, és a nap további részét imádott blogomnak szenteltem.

Április 1-jén, csütörtökön, egy kisebb túrát tettem Tornádóval a városban. Ez a nap nagyon jó példája volt annak, hogy motor nélkül mennyire meg van lőve az ember Indonéziában, az angkotos tömegközlekedés világában. A városi dugókat csak motorral és kötöttpályás tömegközlekedéssel, azon belül is főleg a metróval, lehet illetve lehetne kiküszöbölni, és túlélni. Ha kocsival vagy angkottal kell közlekedned, akkor egy napra maximum két elintéznivalót tervezz. Az talán sikerül, és nem lesz kudarcélményed a nap végére. Nekem ma kellett visszamennem a vesekórházba újabb vizeletvizsgálatra. Suli után rögtön oda vezetett az utam. Hamar leadtam a vizeletet, és tovarobogtam a Jl. Asia Afrikán található Citibank-hoz, hogy pénzt vegyek fel. Innen a Sanjaya Motor-hoz mentem, ahol kifizettem a forgalmi hosszabbítását. Az okmány sajnos még nem volt kész, így azt nem vehettem át. Még volt időm, mielőtt visszamegyek a leletért a kórházba, hát felmentem a Setiabudi szupermarketbe, hogy vegyek sonkát, illetve olcsó és jó minőségű zöldségeket (annak ellenére, hogy ez egy nemzetközi áruval feltöltött szupermarket, a zöldség meglepően olcsó, kivéve a paradicsomot, ami meglepően drága). Végül visszamentem a kórházba, ahol egy doktornő megnézte az eredményeket és megállapította, hogy elmúlt a fertőzésem, kielégítő a pisim összetétele. Ez a délutáni program egy kb. 25 km-es kis túra volt, amit angkottal képtelenség lett volna 2-3 óra alatt végigjárni. Na, de Tornádóval! Ó, Tornádó! I love you full!

Késő délután project-megbeszélést tartottunk az STSI melletti nagyon kulturált kis étteremben, az Eksplorában, ami egész olcsó és wifi is van, tehát kiválóan alkalmas munkatalálkozókra. Este beugrottunk az STSI-n tartott Saratuspersen-koncertre. A Saratuspersen nevű együttes koncepciója ugyanaz, mint a Sambasundáé. Hagyományos dallamokat ötvöznek modern zenei formákkal, pörgős, temperamentumos zenét játszanak, jó sokan vannak, jól néznek ki a színpadon, egyszóval szeretjük őket. Az is igaz, hogy mindig ugyanazokat a számokat játsszák, tehát ha voltál két Saratuspersen-koncerten, akkor érdemes sokat várni a harmadikig, hogy ne legyen túl unalmas. De ügyesek, cukik, jók, menjen mindenki Saratuspersen-koncertre!

Ezen a kedd estén történt az a meglepő dolog, hogy a hónapok óta tartó esőzések után száraz, csillagfényes este köszöntött ránk és feltámadt bennünk a remény, hogy talán véget ért az esős évszak. A trópusi eső teljesen más, mint a Magyarország kontinentális éghajlatán megszokott esőzések. A víz egész meleg, a levegő sem hűl le túlságosan, és ha 1000 méter alatt vagy a tengerszint felett, akkor inkább a levegő páratartalmát növeli az eső és nem a hőmérsékletet csökkenti. De ha esik, akkor nagyon esik. Nem csak csöpög, csöpörészik, hanem zuhog, zúdul, mintha dézsából öntenék, és semmi nem marad szárazon. Bandungban gyakran még szél is párosul a bulihoz, és bever az eresz alá, a bukód alá, a bugyid alá. Ha lemegy a nap, és esik az eső, akkor kifejezetten hideg lesz Bandungban, mivel a város 700 méteren van a tengerszint felett. Esik, mintha dézsából öntenék, az utak folyókká válnak, a motoron is a bokádig ér a víz, az udvarias és gondoskodó angkotsofőr hiába áll meg közel a járdához, hogy te közvetlenül a magas padkára lépve szállhass ki, ha utána át kell kelned az úton, és előtted 20 centi mély és 2 méter széles folyam hömpölyög. Az esős évszakban Bandungban minden reggel szép és napfényes, hogy legyen kedved felkelni és elmenni az iskolába, de aztán, mire hazaérsz, megebédelsz és 3 óra körül elindulnál a délutáni dolgodra, akkor lezúdul a hujan, és esik estig, éjszakáig, megállíthatatlanul. Az elején még jópofa, egzotikus, próbálsz rácsodálkozni, együtt élni vele, de aztán egyre kedvetlenebb leszel, egyre nehezebben viseled, míg végül minden nap sikítófrászban törsz ki a délutáni első esőcseppek láttán. Néha úgy tud esni, hogy nem hallom a skype-on Anyuékat! És novemberben megtörtént az az eset is, hogy Riával és Rebekával filmet akartunk nézni DVD-n, de az eső miatt nem hallottunk belőle semmit, az angol feliratozás pedig olyan béna volt, hogy fél óra múlva kikapcsoltuk a gépet, mert egészen egyszerűen nem értettük, hogy miről beszélnek a szereplők. Ez utóbbi sokat elárul az indonéz kalóz DVD-k minőségéről is. Ennél a filmnél nem lett volna nagy veszteség, ha eleve le sem játssza a gépem, mint ahogy ez oly sok más lemeznél előfordult már. :)

Április 2-án, pénteken, elment az internet, és hiába vártam, nem jött vissza. Nem akartam zaklatni a technikusokat, így vártam jó sokáig, hátha egyszer csak visszajön. De nem jött. Felhívtam hát a srácot, az egyiket, aki beszerelte a speedy-t, de nem értem el a mobilon. Másnap szombat volt, de én azért próbálkoztam, mondván, hogy Indonéziában a szombat is tanítási és munkanap, hátha benn vannak és dolgoznak. El is értem őket és a srác azt ígérte, hogy délután kijön és megnézi a modemet. Tünde átjött hozzám, hogy dolgozzunk, de ebből csak délutáni traccsparti lett, és a speedy-boy nem jött. Viszont se pénteken, se szombaton nem esett az eső, így Tünde és a Jl. Wartawan beli kost lakói hivatalosan is kimondták az esős évszak végét. Én még tartózkodtam, én még bizalmatlan voltam ...

Igazam is lett, mert vasárnap még napsütésben indultam el a Simpang Dago-nál lévő mekihez, de végül esőben távoztam. A mekiben egy kedves malajziai lánnyal és egy fiúval találkoztam, akik az ITB (Institut Teknologi Bandung) International Day nevű programját szervezték. Országunk lelkes propagátoraiként nem mondunk nemet az ilyen felkérésekre, és mivel már egyszer megvarrtuk a magyar népviseletünket, kinyomtattuk a csodás kalocsai házbelsőt ábrázoló fotófalunkat, nem állt semmiből felállítani egy újabb standot egy újabb kampuszon. Az ITB nem olyan nagyvonalú, mint az Unpad, egymillió rúpia helyett itt csak 100.000 áll a rendelkezésünkre, ezért nem is tudunk új dolgokat csinálni. De nem is kell! Persze, jó volt, hogy a múltkor főztünk tejberizst, lehetett tojást rajzolni, volt egy csomó prospektus és Tünde piros-fehér-zöld szalagot font a lányok hajába, de a legnagyobb és mindent elsöprő sikert a fotófal aratta, amely előtt megállás nélkül fotózkodott mindenki az általunk varrt ruhákban és az Anna által Tündére hagyományozott magyar szalagos fekete posztókalapokban. A fotófal a tuti befutó, ezt tudtuk, így nem is kellett törnünk a fejünket más programon. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy az anyagköltségre kapott pénzt átminősítjük gázsinak és fele-fele arányban elosztásra kerül a fotómodellek között. :)

A megbeszélés után hazamentem és vártam, hogy elálljon az eső. Aztán átmentem a Griyába, és hosszas válogatás után megvettem Elisa szülinapi ajándékát, egy jópofa mintával ellátott pólót, amely annyira tetszett, hogy magamnak is vettem egy ugyanolyat. És vettem két melltartót is. Legközeleb Tünde veszi meg az ajándékokat, mert nekem nem szabad felmennem a Griya felsőbb szintjeire. Amíg csak a földszinti szupermarketbe megyek be, nincsen baj, mert ott csak a szükséges élelmiszereket és egyebeket szerzem be. De ha beszabadulok a felsőbb áruházba, onnan nem jövök ki valami új cucc nélkül. Igaz, hogy csak párszáz forintos pólókat veszek, de abból is megárt a sok ...

Elisa szülinapi bulija a Mediterazziában került megrendezésre, ahol annak idején Avrilt  is ünnepeltük. Jó sok ember gyűlt össze, indonézek és külföldiek szép számban. Volt beszélgetés, örömzene, dorong szerű tradicionális szundanéz hangszerrel előadott dalok, torta 25 gyertyával, amelyet az ünnepelt az indonéz harcművészet, a pencak silat pontos mozdulataival közelített meg és vágott ketté a kezében meg-megvillanó jókora konyhakéssel. Nem volt akkora party, mint Avril buliján, de jó érzés volt végignézni külföldi és indonéz barátaimon, akikkel rövidebb vagy hosszabb időre most összefonódott az életem. Sokakat soha többé nem látok majd, ha hazatérnek és én is hazatérek, de talán lesz, akivel újra összehoz majd a sors Indonéziában vagy a világ más táján. Talán. Ki tudja? ... Selamat Ulang Tahun Elisa!

(10-03-29 / 10-04-04)