Heti Hírmondó

Darmasiswa 2010/2011 - Telefonhívás a távolból - Felkészülés az ITB International Day-re - Karaoke buli

Ez a hét a Project jegyében telt és büszkén állíthatom, hogy nagyon hatékonyak voltunk. Sajnos üröm is vegyült a szorgosan végzett munka feletti örömbe. Április 14-én, szerdán, felkerült a friss lista a Darmasiswa ösztöndíj honlapjára. Tavalyhoz képest háromszor annyian, több mint 700-an kapták meg az ösztöndíjat a 2010/2011-es tanévre, de Szilvási Tünde Judit és Kenéz Ildikó Emese nem szerepelt a sorban. Hiába volt hát minden erőfeszítés, a pályázati anyag utolsó pillanatban való gondos összeállítása! Nem értettük, hogy mit rontottunk el, hiszen a Project miatt biztosak voltunk benne, ha valakit engednek hosszabbítani, akkor azok mi leszünk! De nem így történt ... Először azt hittük, hogy a hosszabbítás nehézsége miatt nem is volt esélyünk. De később kiderült, hogy Gitta is újra pályázott Semarangban, és ő megkapta. Megnéztük újra a listát, és ő valóban rajta volt, mi viszont később sem kerültünk fel rá. Az is eszünkbe jutott, hogy Jakartában elkavarták valahogyan a beküldött anyagot. Mi ugyanis közvetlenül a Darmasiswa honlapon megadott két címre küldtük el a pályázati paksamétát postai úton, a budapesti nagykövetségnek pedig emailben. Igaz, az STSI-nek nem szóltunk külön, hiszen úgysem ők döntenek a dologban. Talán nem érkezett meg Jakartába az anyag? Vagy ott bekerült egy aktakupacba és elfelejtették? Azóta talán már aktakukacok rágják??? ... Áááá ...
Nem volt mit tenni, elfogadtuk a tényállást, és dolgoztunk tovább. Tudtuk, hogy ha arra kerül a sor, és csak a Darmasiswa lesz az egyetlen megoldás, hogy visszajöjjünk és folytassuk a Project-et, akkor azt annak idején a megfelelő szinten el tudjuk majd intézni. Csak persze kényelmesebb lett volna, ha legalább ezzel nincs gond.

Csütörtökön nagyon kellemes és vicces meglepetés ért. Egyszer csak csörgött a telefonom, és nem akartam hinni a szememnek: Balázs, egy régi jó barát, hívott ... Magyarországról! Nagyon megörültem neki, de csodálkoztam is, hogy miért hív ilyen messziről a mobilon. Kiderült, hogy felszámolták a cégét, ez volt az utolsó napja, amikor még megvan a céges kocsi, meg a céges mobil. Balázs nem örült a helyzetnek, és úgy gondolta, ha már vissza kell szolgáltatnia ezeket a javakat, hát mellékel a telefonhoz egy szép összegű számlát is! Előkereste azt az ismerősét, aki jelen pillanatban a legmesszebb tartózkodik, és én voltam a nyertes! :) Legalább 40 percig beszélgettünk, tehát biztosan szép összeg jött össze! Balázs elárult egy titkot is, amit nem szabad továbbadnom ... ja, persze, ezért titok ... szóval erről most hallgatok, és majd annak idején elbüszkélkedek, hogy "Hehehe, én már rég tudom!" :)

Pénteken délután az ITB kampuszán volt jelenésünk, mert másnap került megrendezésre a helyi International Day, amelyen mi a már mondhatni szokásos standunkkal vettünk részt. Itt nem volt annyi pénz a stand felállítására és dekorálására, mint az Unpad-on. Összesen 100.000 rúpiát kaptunk, de ez nem volt gond, hiszen már minden szükséges kellékkel rendelkeztünk. Csak egy vastag cellux-ot és egy kétoldalú ragasztószalagot kellett vennünk, hogy legyen mivel felerősíteni a képeket, az Üzenet-falat, a függönyöket és a kalocsai szobabelsőt ábrázoló fotófalunkat. Már korántsem fordítottunk annyi gondot a dekorálásra és a stand tartalmára, mint novemberben, de így is a miénk lett az egyik legszínesebb és leglátogatottabb stand. Csak a cseheknél volt nagyobb tolongás, mert ők kaját is adtak a jónépnek (igaz, hogy pénzért). Előkészítettük tehát a standunkat másnapra, és este elmentünk egy karaoke klubba Sausia, Parwiz és Ade társaságában. Ezzel el is mulattuk a másnapi végeláthatatlan vigyorgásért és fotózkodásért kapott kb. 40.000 rúpiás gázsit. Én biztos valami másra költöttem volna, de néha jót tesz az embernek, ha kiereszti a gőzt, vagyis a hangját egy zárt szobában.

(10-04-12 / 10-04-18)