A Cifini, a Harti, Abang, Gabriel és Ade alkotta formáció, ezen a napon egyik barátunk, Ully hugának esküvőjén játszott. Ully Tündét és engem is meghívott, de csak én tudtam képviselni Magyarországot a jeles eseményen. Hagyományos szundanéz ceremóniának nézhettünk elébe, így elvárható volt a megfelelő viselet. Ullytól kaptunk kölcsönbe egy rózsaszín ruhát, amelyet Tünde a házinénije, Ibu Yuni egyik rokonának esküvőjére vett fel, majd átadta nekem a Tanjungsariban tartandó ünnepségre. A hagyományos szundanéz női viselet három részből áll: egy pánt nélküli fűzőből, egy csupa csipke és ezért áttetsző hosszú ujjú blúzból és egy nagyon szűk szabású hosszú szoknyából.
A szertartás reggel 9 órakor kezdődött Tanjungsariban, amely Bandung és Sumedang között helyezkedik el. Itt lakik a család. A terv szerint a banda 7 órakor vett volna fel engem a kostban, ezért én hajnali 5-kor keltem, hiszen a reggeleimből köztudottan legalább egy órát vesz el az ébredés folyamata, amely két fázisból áll: a kb. félórás visszaalvásból és még legalább fél órából, de általában hosszabb időből, amikor csak arra vagyok alkalmas, hogy kómásan kapaszkodjak a kávésbögrémbe. A második egy órát a reggelizés, mosakodás és öltözködés töltötte ki. Előző este felpróbáltam a ruhát. Testalkatilag közelebb állok a csontkollekcióhoz, mint a zsírpacnihoz, de a szoknyánál esélyem sem volt. A pici indonéz lányokra tervezett ruhadarab megrekedt a combom közepénél és egy jottányit sem jött feljebb. Felülről sem lehetett felvenni, mert ott a vállam akadályozta meg a dolgot. Így egy drapp szövetnadrágot választottam, amely színben egész jól passzolt a halvány rózsaszínű felsőrészhez. Reggel úgy gondoltam, hogy a fűző felvételével megvárom Adét, hiszen eme speciális ruhadarabnál azon áll vagy bukik a dolog, hogy mennyire erősen tudod meghúzni a hátad közepén futó fűzős részt. Ez általában két emberes feladat, de 10 perccel 7 óra előtt kaptam egy sms-t, hogy Adéék késnek, mert Abang még fürdik. Azért akartunk 7-kor indulni, hogy kényelmesen odaérjünk, és biztosan ne késsünk el, mert sosem lehet tudni mikor és hol lesz dugó az úton. "Nehogy rajtam múljon a dolog!" - gondoltam, és hősiesen megküzdöttem a fűzővel, ami a vártnál sokkal könnyebben ment. 7 óra 15 perckor teljes díszben heveredtem le az ágyra, miután jött még egy sms a türelmetlen Adétól, hogy még mindig a Salendrón vannak, de Abang legalább már szép tiszta. Most épp Gabrielt várják, aki Jakarta mellől, Bekasiból jön motorral, és a szombat reggeli (!) dugó miatt késik. Mire 9 óra körül megérkezett az autó, már én is tajtékzottam.
- Abang! Gabriel! Micsoda dolog az, hogy meghívnak minket egy esküvőre és mi lekéssük a szertartást! Ully ráadásul a barátotok, hozzám nem áll túl közel, de ti már hosszú évek óta ismeritek! Ez vérciki, meghívnak, nekem adnak ruhát, meg minden és aztán mi lekéssük az egészet!!! - támadtam neki a fiúknak jóreggelt helyett, miközben bekászálódtam a kocsiba.
Ráadásul nekem ez az első helyi esküvőm, kíváncsi voltam, milyen lesz, és most tessék, nem látok majd belőle semmit, mert ezek későn indultak Bekasiból és pancsoltak a mandiban! Abangot és Gabrielt láthatóan nem nyomasztotta a probléma. Azt bizonygatták, hogy a reggeli ünnepség, amely a muszlim szertartás, úgyis csak a családnak van, a vendégeket nem is várják rá, igazából nem is nyilvános, és nem is érdekes. Ezt hallva rögtön Ade vált reggeli nyűgösségem és kialvatlanságom célpontjává.
"Akkor miért mondtad, hogy reggel 7-kor kell indulnunk? ... Grrr ... Ezért keltem hajnalban? Simán aludhattam volna még! ... Áááá ..."
Tanjungsariba jó másfél óra volt az út, ami alatt én szépen elaludtam és megérkezve máris rózsásabb volt a hangulatom. Egy kis épület mellett parkoltunk le, amelynek tágas udvarán színpad állt és előtte szépen elrendezett széksorok sorakoztak egy sátor alatt. A násznép a sátor előtt gyülekezett. Az emberek színes forgatagában egyszer csak megpillantottuk az öltönyös Ullyt, aki lelkesen üdvözölt minket, és lovagiasan megdícsérte szunda külsőmet. Elsőre az egész kavalkád egy nagy káosznak tűnt, de aztán sikerült lokalizálni magunkat. Amikor felcsendült a zene (amely az európai fülnek sokszor disszonánsnak és ritmus nélkülinek hat, de ennek köszönhetően nagyszerűen lehet vágni, mármint a videóban!), mi közvetlenül a bevonulásra felsorakozott "ifjú pár és közeli hozzátartozók" szekció mögött álltunk, így előrébb verekedtem magamat a többi násznép közé, ahonnan jobban lehetett látni az eseményeket.
A sátor előtti teret félkörívben vették körbe a vendégek, és a placcon egy férfi táncolt, aki napszemüveget és fekete-fehér kockás turbánt viselt, díszes fehér ruhája felett a dereka köré is ilyen anyagdarab volt tekerve és egy összecsukott esernyőt tartott a kezében. Hirtelen hangos sípszó szakította félbe előadását, és egy magas, vékony, lila ruhába öltözött, gyanúsan férfiszerű nő vette át a táncos feladatát. Utána két nő jött előre piros és zöld ruhában, amelyeknek köpenyrésze pillangószárnyakra vagy pávafarokra emlékeztetett. Az előbbi esernyős férfi csatlakozott hozzájuk, majd egyszer csak kinyitotta az ernyőt és úgy táncolt a páva-pillangókkal. Ezután a már így is meglehetősen vegyes és fura társaság újabb tagokkal bővült. Az esernyős fazon vezetésével egy vörösre mázolt pofájú alak, a gyanúsan férfiszerű lila ruhás nő, és négy gólyalábas alak közeledett táncmozdulatokkal az ifjú pár felé. A gólyalábasok állítólag az ősi szundanéz, a hindu és a buddhista mitológia összekeveredésével létrejött szunda hagyományok mesebeli alakjai voltak. A fehér szakállas, a majomkirály volt az egyetlen, akit azonosítani tudtunk, mert a többiek kilétében Adéék sem voltak biztosak. Hosszú fekete nadrágjuk felett batik kendőt viseltek a derekukra tekerve. Arcukat fehér vagy sárga festett maszk, illetve fehér vagy zöld szakáll tette a bizarr, az ijesztő és az érdekes keverékévé. A festett arcúak arany színű koronát, a szakállasok pedig azonos színű tollas fejdíszt viseltek, amelynek hátsó nyúlványa ívben visszahajolt a tarkótól a fejbúbig. A néha fülsértő frenvenciájú zene ritmusára mozogva a mitologikus galeri egyre közelebb jutott az ifjú párhoz. A lila ruhás férfi-nő külön is táncolt nekik, majd az esernyős hapsi odafurakodott hozzájuk, föléjük tartotta a kinyitott ernyőt, és négy lila ruhás, tollas fejfedős táncosnő (valódi nő) vezetésével a vőlegény és a menyasszony a sátor felé vonult, végig a székek sora között egészen a színpadig, ahol elfoglalták helyüket középen, oldalukon az örömszülőkkel. Ezután a násznép is elhelyezkedett a nézőtéren, és megkezdődött a szertartás következő szakasza, amikor is hosszú-hosszú beszédeket tartottak házasságról, családról, szeretetről, Istenről és hasonlókról.
Én ebből természetesen egy szót sem értettem, de nem is nagyon érdekelt. Sokkal jobban izgattak a gólyalábasok. A Saratuspersen (az együttes, ahol Ully dobol) kisbuszát ülőalkalmatosságnak használva szép lassan lefejtették magukról lábaikat, lekerültek a műszakállak és fejdíszek, és napvilágra kerültek az STSI-ről ismerős arcok, a Saratuspersen legénysége. A nagy műlábak rengeteg szalaggal vannak a gólyalábas saját lábához erősítve, és méretükből adódóan van súlyuk is. Én sose gólyalábaztam, így nem mertem kipróbálni, de a majomkirály kalapját és szakállát felöltöttem. Utóbbi határozottan javított az összhatáson, eltakarta az arcomon éktelenkedő nagy pattanásokat. :)
A beszédek még mindig zajlottak, láthatóan az ifjú pár is unta már a dolgot, mert nem láttam az ilyenkor szokásos csillogó, szerelmes tekinteteket. Mint kiderült, a reggeli szertartás, amit lekéstünk, volt a tulajdonképpeni esketés muszlim hagyományok szerint, ez pedig a szunda verzió. A beszédes részben két izgalmas dolog történt. Az első, hogy egyszer csak előkerült egy díszes, lila színekben pompázó ernyő, amit egy szintén lila díszruhás fiú tartott az ifjú pár fölé. Ez legalább változtatott az összképen, és volt mit fényképezni. Épp ott ólálkodtam elöl, amikor végeztek a beszédekkel és az örömszülők aprópénzt illetve kis galacsinokat szórtak a násznép közé. Na, erre persze megbolydult az egész méhkas, a szélső székeken ülők felpattantak és kapkodták az aprót, meg a galacsinokat. A középen ülők is kapkodták volna, de nekik esélyük sem volt kijutni. Mint kiderült, a galacsinok némelyikéért ajándék járt, ezért volt olyan lelkes mindenki. A tombola helyi változata. Miután fedezékbe vonultam a fémeső elől, és jobban körbenéztem, meglepve láttam, hogy nem csak a gyerekek kapkodják a földről kacagva és sikítozva az apróságokat, hanem felnőtt nők és férfiak is. Egészen pontosan az volt a meglepő, hogy egy-egy megszerzett kincs láttán ugyanaz az ártalan, őszinte öröm tükröződött gyermek és felnőtt arcán egyaránt. Már többször tapasztaltuk ezt a fajta gyermeki hozzáállást, és itt most újabb bizonyítékot nyert: az indonézek gyermekek mind, teljesen függetlenül a koruktól. Furcsa látvány, ha meglett férfiak tolakodnak ádáz hévvel az eldobott aprópénzek után, mintha az életük múlna a megszerzésükön, az életük múlna a játékon, de az biztos, hogy boldog, aki az ilyen egyszerű dolgokban is ekkora örömöt tud találni. Hadd ne idézzem itt a Biblia vonatkozó sorát ...
A végeláthatalan beszédek után az ifjú pár bevonult az épületbe, ahová követte őket a násznép is. A bejárat előtt egy festőállványra felállítva a pár vendégköszöntő pre-wedding fotója fogadta a vendégeket, amint épp egy-egy pohár itallal köszöntik az érkezőket. Az ital úgy nézett ki, mintha vörösbor lenne, de valószínűleg valami üdítő volt. :) Beírtuk a nevünket a vendégkönyve, mindenki kapott emlékbe egy kulcstartót, amin kis dob lóg, majd benyomultunk a terembe. Na, itt fogadott aztán az igazi káosz, amely azonban megint csak első látásra tűnt annak. Ha figyelmesen körbenéztünk, láthattuk, hogy itt igazából teljes a rend. A vendégek sorban álltak, vagy az ifjú párhoz gratulálni, vagy a különböző ételes pultokhoz ebédelni. A kaotikus hatást az okozta, hogy a sorok végei összeértek, maguk a sorok néhol összefonódtak. Ha beálltál egy ember mögé, nem tudhattad, hogy a menyasszonynál vagy a rizsestálnál lyukadsz-e ki. Mi először a gratuláló sorba keveredtünk. Az ifjú pár a terem végében álló színpadon várta a jókívánságokat. A színpad két sarkán egy-egy urna állt. Oda kellett bedobni az ajándékot, vagyis a pénzt. Én húszezer rúpiát adományoztam a friss házasoknak, gratuláltam nekik, majd levonultam a színpadról, és megpróbáltam megközelíteni az ételt. Már nagyon éhes voltam. Addigra annyira feltorlódott az enni vágyók száma, hogy a hely szűke miatt már esély sem volt a tisztességes sorban állásra. Annyit tehettünk, hogy befurakodtunk a tömegbe, és türelemmel vártuk, amíg valahogy a rizshez sodródunk. Ha elérted a rizst, akkor már rajta voltál a csapáson, és a tömeg áramlása szépen végiggörgetett a különböző feltéteket és leveseket tartalmazó fazekak mentén. Nem lehetett válogatni, mindenből venni kellett, mert több esély nem volt. Ha kidob az áramlat, vége. Azt eszed, amit megszereztél. Mire újra visszajutnál a kihagyott és mégis megkívánt ételhez, már csak üres edényt találnál. Zsákmányunkkal aztán kimentünk az épület mögötti gazos udvarra és a verandán leülve, persze a földre, mert nem voltak székek, pláne asztal ... elfogyasztottuk az ebédet.
Mindeközben a kinti színpadon a Saratuspersen játszott, majd utána következett a legmeglepőbb fordulat: öt lenge ruhás csaj énekes-táncos show-ja. Senkit ne tévesszen meg! Nem a lenge ruha volt meglepő egy muszlim család által szervezett esküvőn. Sokkal inkább az, hogy a sok középkorú muszlim Bapak és tiszteletreméltó fejkendős Ibu előtt öt transzvesztita lejtett nem éppen visszafogott és tisztelettudó táncot. Indonéziába kellett jönnöm, hogy ilyet lássak! Transzvesztita-show egy muszlim esküvőn! Már eleve az, hogy transzvesztita-show-t rendelnek egy esküvőre, már az megdöbbentő, na de itt! Egy olyan országban, ahol a nők alig hordanak ujjatlan felsőt, nem látsz csókólózó párokat az utcán és a legtöbben a nászéjszakájukon szexelnek először! De azért a lakodalmon félpucér nőnek öltözött férfiak riszálják magukat a rokonság előtt, és dörgölőznek bigott nagybácsidhoz. Hát, ez azt hiszem ... no comment ... :)
A transzvesztiták után játszottak Adéék, a Cifini. Harti mellé Ully barátnője, Mira is felment énekelni. Ez már a buli vége volt, délután 2 óra körül. A násznép lassan szállingózott haza. Mi is megköszöntük a meghívást és a vendéglátást Ullynak, majd elindultunk.
Korán volt még hazatérni Bandungba, így Harti javaslatára elmentünk a Sumedang melletti Kampung Toga-ba. Ez tulajdonképpen egy komplexum, ahol van két türkizkék vizű medence szép pálmafás környezetben, és egy étterem, ahol kis bambuszkunyhókban ücsöröghetsz, amelyek lépcsőzetesen vannak elszórva a hegyoldalon. Fürdőruhát nem hoztunk, így maradt a kávé. Meg az eső természetesen. De nem sok, csak pár csepp.
Hazafelé is elaludtam a kocsiban, pedig a táj Bandung és Sumedang között megérdemli a figyelő tekintetet. Az út fenn kanyarog a hegyoldalban, és ha lenézel rikító zöld rizsteraszok (sawah) bukkannak elő a pálmák és banánfák közül a völgyben, amelynek alján bővizű folyócska vágtat.
Útközben hatalmas eső ért utol minket és Bandungba érve belefutottunk egy kiadós dugóba, amely a Soekarno Hattán keletkezett, miután annak bizonyos részeit bokáig érő víz fedte. Hát, igen, a vízelvezetésen még mindig lenne mit javítaniuk!
http://picasaweb.google.com/kenildem/EskuvoTanjungsaribanEsAKampungToga
A szertartás reggel 9 órakor kezdődött Tanjungsariban, amely Bandung és Sumedang között helyezkedik el. Itt lakik a család. A terv szerint a banda 7 órakor vett volna fel engem a kostban, ezért én hajnali 5-kor keltem, hiszen a reggeleimből köztudottan legalább egy órát vesz el az ébredés folyamata, amely két fázisból áll: a kb. félórás visszaalvásból és még legalább fél órából, de általában hosszabb időből, amikor csak arra vagyok alkalmas, hogy kómásan kapaszkodjak a kávésbögrémbe. A második egy órát a reggelizés, mosakodás és öltözködés töltötte ki. Előző este felpróbáltam a ruhát. Testalkatilag közelebb állok a csontkollekcióhoz, mint a zsírpacnihoz, de a szoknyánál esélyem sem volt. A pici indonéz lányokra tervezett ruhadarab megrekedt a combom közepénél és egy jottányit sem jött feljebb. Felülről sem lehetett felvenni, mert ott a vállam akadályozta meg a dolgot. Így egy drapp szövetnadrágot választottam, amely színben egész jól passzolt a halvány rózsaszínű felsőrészhez. Reggel úgy gondoltam, hogy a fűző felvételével megvárom Adét, hiszen eme speciális ruhadarabnál azon áll vagy bukik a dolog, hogy mennyire erősen tudod meghúzni a hátad közepén futó fűzős részt. Ez általában két emberes feladat, de 10 perccel 7 óra előtt kaptam egy sms-t, hogy Adéék késnek, mert Abang még fürdik. Azért akartunk 7-kor indulni, hogy kényelmesen odaérjünk, és biztosan ne késsünk el, mert sosem lehet tudni mikor és hol lesz dugó az úton. "Nehogy rajtam múljon a dolog!" - gondoltam, és hősiesen megküzdöttem a fűzővel, ami a vártnál sokkal könnyebben ment. 7 óra 15 perckor teljes díszben heveredtem le az ágyra, miután jött még egy sms a türelmetlen Adétól, hogy még mindig a Salendrón vannak, de Abang legalább már szép tiszta. Most épp Gabrielt várják, aki Jakarta mellől, Bekasiból jön motorral, és a szombat reggeli (!) dugó miatt késik. Mire 9 óra körül megérkezett az autó, már én is tajtékzottam.
- Abang! Gabriel! Micsoda dolog az, hogy meghívnak minket egy esküvőre és mi lekéssük a szertartást! Ully ráadásul a barátotok, hozzám nem áll túl közel, de ti már hosszú évek óta ismeritek! Ez vérciki, meghívnak, nekem adnak ruhát, meg minden és aztán mi lekéssük az egészet!!! - támadtam neki a fiúknak jóreggelt helyett, miközben bekászálódtam a kocsiba.
Ráadásul nekem ez az első helyi esküvőm, kíváncsi voltam, milyen lesz, és most tessék, nem látok majd belőle semmit, mert ezek későn indultak Bekasiból és pancsoltak a mandiban! Abangot és Gabrielt láthatóan nem nyomasztotta a probléma. Azt bizonygatták, hogy a reggeli ünnepség, amely a muszlim szertartás, úgyis csak a családnak van, a vendégeket nem is várják rá, igazából nem is nyilvános, és nem is érdekes. Ezt hallva rögtön Ade vált reggeli nyűgösségem és kialvatlanságom célpontjává.
"Akkor miért mondtad, hogy reggel 7-kor kell indulnunk? ... Grrr ... Ezért keltem hajnalban? Simán aludhattam volna még! ... Áááá ..."
Tanjungsariba jó másfél óra volt az út, ami alatt én szépen elaludtam és megérkezve máris rózsásabb volt a hangulatom. Egy kis épület mellett parkoltunk le, amelynek tágas udvarán színpad állt és előtte szépen elrendezett széksorok sorakoztak egy sátor alatt. A násznép a sátor előtt gyülekezett. Az emberek színes forgatagában egyszer csak megpillantottuk az öltönyös Ullyt, aki lelkesen üdvözölt minket, és lovagiasan megdícsérte szunda külsőmet. Elsőre az egész kavalkád egy nagy káosznak tűnt, de aztán sikerült lokalizálni magunkat. Amikor felcsendült a zene (amely az európai fülnek sokszor disszonánsnak és ritmus nélkülinek hat, de ennek köszönhetően nagyszerűen lehet vágni, mármint a videóban!), mi közvetlenül a bevonulásra felsorakozott "ifjú pár és közeli hozzátartozók" szekció mögött álltunk, így előrébb verekedtem magamat a többi násznép közé, ahonnan jobban lehetett látni az eseményeket.
A sátor előtti teret félkörívben vették körbe a vendégek, és a placcon egy férfi táncolt, aki napszemüveget és fekete-fehér kockás turbánt viselt, díszes fehér ruhája felett a dereka köré is ilyen anyagdarab volt tekerve és egy összecsukott esernyőt tartott a kezében. Hirtelen hangos sípszó szakította félbe előadását, és egy magas, vékony, lila ruhába öltözött, gyanúsan férfiszerű nő vette át a táncos feladatát. Utána két nő jött előre piros és zöld ruhában, amelyeknek köpenyrésze pillangószárnyakra vagy pávafarokra emlékeztetett. Az előbbi esernyős férfi csatlakozott hozzájuk, majd egyszer csak kinyitotta az ernyőt és úgy táncolt a páva-pillangókkal. Ezután a már így is meglehetősen vegyes és fura társaság újabb tagokkal bővült. Az esernyős fazon vezetésével egy vörösre mázolt pofájú alak, a gyanúsan férfiszerű lila ruhás nő, és négy gólyalábas alak közeledett táncmozdulatokkal az ifjú pár felé. A gólyalábasok állítólag az ősi szundanéz, a hindu és a buddhista mitológia összekeveredésével létrejött szunda hagyományok mesebeli alakjai voltak. A fehér szakállas, a majomkirály volt az egyetlen, akit azonosítani tudtunk, mert a többiek kilétében Adéék sem voltak biztosak. Hosszú fekete nadrágjuk felett batik kendőt viseltek a derekukra tekerve. Arcukat fehér vagy sárga festett maszk, illetve fehér vagy zöld szakáll tette a bizarr, az ijesztő és az érdekes keverékévé. A festett arcúak arany színű koronát, a szakállasok pedig azonos színű tollas fejdíszt viseltek, amelynek hátsó nyúlványa ívben visszahajolt a tarkótól a fejbúbig. A néha fülsértő frenvenciájú zene ritmusára mozogva a mitologikus galeri egyre közelebb jutott az ifjú párhoz. A lila ruhás férfi-nő külön is táncolt nekik, majd az esernyős hapsi odafurakodott hozzájuk, föléjük tartotta a kinyitott ernyőt, és négy lila ruhás, tollas fejfedős táncosnő (valódi nő) vezetésével a vőlegény és a menyasszony a sátor felé vonult, végig a székek sora között egészen a színpadig, ahol elfoglalták helyüket középen, oldalukon az örömszülőkkel. Ezután a násznép is elhelyezkedett a nézőtéren, és megkezdődött a szertartás következő szakasza, amikor is hosszú-hosszú beszédeket tartottak házasságról, családról, szeretetről, Istenről és hasonlókról.
Én ebből természetesen egy szót sem értettem, de nem is nagyon érdekelt. Sokkal jobban izgattak a gólyalábasok. A Saratuspersen (az együttes, ahol Ully dobol) kisbuszát ülőalkalmatosságnak használva szép lassan lefejtették magukról lábaikat, lekerültek a műszakállak és fejdíszek, és napvilágra kerültek az STSI-ről ismerős arcok, a Saratuspersen legénysége. A nagy műlábak rengeteg szalaggal vannak a gólyalábas saját lábához erősítve, és méretükből adódóan van súlyuk is. Én sose gólyalábaztam, így nem mertem kipróbálni, de a majomkirály kalapját és szakállát felöltöttem. Utóbbi határozottan javított az összhatáson, eltakarta az arcomon éktelenkedő nagy pattanásokat. :)
A beszédek még mindig zajlottak, láthatóan az ifjú pár is unta már a dolgot, mert nem láttam az ilyenkor szokásos csillogó, szerelmes tekinteteket. Mint kiderült, a reggeli szertartás, amit lekéstünk, volt a tulajdonképpeni esketés muszlim hagyományok szerint, ez pedig a szunda verzió. A beszédes részben két izgalmas dolog történt. Az első, hogy egyszer csak előkerült egy díszes, lila színekben pompázó ernyő, amit egy szintén lila díszruhás fiú tartott az ifjú pár fölé. Ez legalább változtatott az összképen, és volt mit fényképezni. Épp ott ólálkodtam elöl, amikor végeztek a beszédekkel és az örömszülők aprópénzt illetve kis galacsinokat szórtak a násznép közé. Na, erre persze megbolydult az egész méhkas, a szélső székeken ülők felpattantak és kapkodták az aprót, meg a galacsinokat. A középen ülők is kapkodták volna, de nekik esélyük sem volt kijutni. Mint kiderült, a galacsinok némelyikéért ajándék járt, ezért volt olyan lelkes mindenki. A tombola helyi változata. Miután fedezékbe vonultam a fémeső elől, és jobban körbenéztem, meglepve láttam, hogy nem csak a gyerekek kapkodják a földről kacagva és sikítozva az apróságokat, hanem felnőtt nők és férfiak is. Egészen pontosan az volt a meglepő, hogy egy-egy megszerzett kincs láttán ugyanaz az ártalan, őszinte öröm tükröződött gyermek és felnőtt arcán egyaránt. Már többször tapasztaltuk ezt a fajta gyermeki hozzáállást, és itt most újabb bizonyítékot nyert: az indonézek gyermekek mind, teljesen függetlenül a koruktól. Furcsa látvány, ha meglett férfiak tolakodnak ádáz hévvel az eldobott aprópénzek után, mintha az életük múlna a megszerzésükön, az életük múlna a játékon, de az biztos, hogy boldog, aki az ilyen egyszerű dolgokban is ekkora örömöt tud találni. Hadd ne idézzem itt a Biblia vonatkozó sorát ...
A végeláthatalan beszédek után az ifjú pár bevonult az épületbe, ahová követte őket a násznép is. A bejárat előtt egy festőállványra felállítva a pár vendégköszöntő pre-wedding fotója fogadta a vendégeket, amint épp egy-egy pohár itallal köszöntik az érkezőket. Az ital úgy nézett ki, mintha vörösbor lenne, de valószínűleg valami üdítő volt. :) Beírtuk a nevünket a vendégkönyve, mindenki kapott emlékbe egy kulcstartót, amin kis dob lóg, majd benyomultunk a terembe. Na, itt fogadott aztán az igazi káosz, amely azonban megint csak első látásra tűnt annak. Ha figyelmesen körbenéztünk, láthattuk, hogy itt igazából teljes a rend. A vendégek sorban álltak, vagy az ifjú párhoz gratulálni, vagy a különböző ételes pultokhoz ebédelni. A kaotikus hatást az okozta, hogy a sorok végei összeértek, maguk a sorok néhol összefonódtak. Ha beálltál egy ember mögé, nem tudhattad, hogy a menyasszonynál vagy a rizsestálnál lyukadsz-e ki. Mi először a gratuláló sorba keveredtünk. Az ifjú pár a terem végében álló színpadon várta a jókívánságokat. A színpad két sarkán egy-egy urna állt. Oda kellett bedobni az ajándékot, vagyis a pénzt. Én húszezer rúpiát adományoztam a friss házasoknak, gratuláltam nekik, majd levonultam a színpadról, és megpróbáltam megközelíteni az ételt. Már nagyon éhes voltam. Addigra annyira feltorlódott az enni vágyók száma, hogy a hely szűke miatt már esély sem volt a tisztességes sorban állásra. Annyit tehettünk, hogy befurakodtunk a tömegbe, és türelemmel vártuk, amíg valahogy a rizshez sodródunk. Ha elérted a rizst, akkor már rajta voltál a csapáson, és a tömeg áramlása szépen végiggörgetett a különböző feltéteket és leveseket tartalmazó fazekak mentén. Nem lehetett válogatni, mindenből venni kellett, mert több esély nem volt. Ha kidob az áramlat, vége. Azt eszed, amit megszereztél. Mire újra visszajutnál a kihagyott és mégis megkívánt ételhez, már csak üres edényt találnál. Zsákmányunkkal aztán kimentünk az épület mögötti gazos udvarra és a verandán leülve, persze a földre, mert nem voltak székek, pláne asztal ... elfogyasztottuk az ebédet.
Mindeközben a kinti színpadon a Saratuspersen játszott, majd utána következett a legmeglepőbb fordulat: öt lenge ruhás csaj énekes-táncos show-ja. Senkit ne tévesszen meg! Nem a lenge ruha volt meglepő egy muszlim család által szervezett esküvőn. Sokkal inkább az, hogy a sok középkorú muszlim Bapak és tiszteletreméltó fejkendős Ibu előtt öt transzvesztita lejtett nem éppen visszafogott és tisztelettudó táncot. Indonéziába kellett jönnöm, hogy ilyet lássak! Transzvesztita-show egy muszlim esküvőn! Már eleve az, hogy transzvesztita-show-t rendelnek egy esküvőre, már az megdöbbentő, na de itt! Egy olyan országban, ahol a nők alig hordanak ujjatlan felsőt, nem látsz csókólózó párokat az utcán és a legtöbben a nászéjszakájukon szexelnek először! De azért a lakodalmon félpucér nőnek öltözött férfiak riszálják magukat a rokonság előtt, és dörgölőznek bigott nagybácsidhoz. Hát, ez azt hiszem ... no comment ... :)
A transzvesztiták után játszottak Adéék, a Cifini. Harti mellé Ully barátnője, Mira is felment énekelni. Ez már a buli vége volt, délután 2 óra körül. A násznép lassan szállingózott haza. Mi is megköszöntük a meghívást és a vendéglátást Ullynak, majd elindultunk.
Korán volt még hazatérni Bandungba, így Harti javaslatára elmentünk a Sumedang melletti Kampung Toga-ba. Ez tulajdonképpen egy komplexum, ahol van két türkizkék vizű medence szép pálmafás környezetben, és egy étterem, ahol kis bambuszkunyhókban ücsöröghetsz, amelyek lépcsőzetesen vannak elszórva a hegyoldalon. Fürdőruhát nem hoztunk, így maradt a kávé. Meg az eső természetesen. De nem sok, csak pár csepp.
Hazafelé is elaludtam a kocsiban, pedig a táj Bandung és Sumedang között megérdemli a figyelő tekintetet. Az út fenn kanyarog a hegyoldalban, és ha lenézel rikító zöld rizsteraszok (sawah) bukkannak elő a pálmák és banánfák közül a völgyben, amelynek alján bővizű folyócska vágtat.
Útközben hatalmas eső ért utol minket és Bandungba érve belefutottunk egy kiadós dugóba, amely a Soekarno Hattán keletkezett, miután annak bizonyos részeit bokáig érő víz fedte. Hát, igen, a vízelvezetésen még mindig lenne mit javítaniuk!
http://picasaweb.google.com/kenildem/EskuvoTanjungsaribanEsAKampungToga
(10-04-08)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése