Heti Hírmondó

Blog-szabadság - Egy néhai festő emlékkiállítása - Parwiz - Második szállítmány Magyarországról és potyázás a Saung Anklung Udjo-ban - Tanulságok a vízforralóval

E héten szabit vettem ki, hogy minden reggel időben felkelve nekiüljek az írásnak, ugyanis december vége óta jócskán elmaradtam a bloggal.

Csütörtök este az egész banda kivonult egy nyitott pajta hatását keltő galériába, ahol egy Ian nevű festő emlékére nyílt kiállítás. A megnyitóbeszéd után Dey énekelt, mások pedig az említett festő verseit olvasták fel improvizatív zenei kísérettel. A két oldalán nyitott épület fehérre mázolt deszkafalain Ian szürrealista festményei és van Gogh szobabelsőjét idéző nagyméretű rajzai lógtak. Kedvence, a tojásforma, visszaköszönt a fák zöld lombkoronájában, a kékesfehér felhőkben és a tengerparti homokon fekvő nagy tojásban is. Tünde és én nem értettünk túl sokat sem a megnyitóból, sem a versekből és dalokból, ennek megfelelően vigyorgó fejeink és lábaink fotózásával csaptuk agyon az időt, de a kellő pillanatban mindig lelkesen tapsoltunk. A megnyitó után átmentünk egy pub-ba, ahol Tünde, Dey és Ade rögtön lecsapott a biliárdasztalra, az este vége pedig egy nagy bepunnyadás lett.

Ez nem vethetett túl jó fényt a társaságra Parwiz szemében, aki aznap költözött be Ibu Yuni kostjába. Igazából nem volt ő új fiú, hanem inkább veterán. Korábban három egymást követő évben is megkapta a Darmasiswa ösztöndíjat, mert már a legelején összehaverkodott valami fejessel az Oktatási Minisztériumban, és járt az STSI-re, aztán az UNIKOM-ra. Most látogatóba jött vissza Indonéziába. Amúgy az éveit utazgatással üti el, mert Afganisztánban (ja, merthogy onnan származik) állítólag társtulajdonos vagy részvényes egy TV-adóban, így már nem kell dolgoznia. És kb. 25 éves. Vagy 28, ezt már elfelejtettem, de az a lényeg, hogy nagyon fiatal még a nyugdíjhoz. :) Első körben kicsit fura, de amúgy jópofa srác, aki elveszetten kószál a világban. Mindeközben pedig kanadai feleségre hajt, mert az afgán állampolgárság nem túl jó útlevél manapság.

Pénteken a Saung Angklung Udjo-ban találkoztunk Szabolccsal, aki iskolai kirándulással jött Bandungba egy napra. A program keretében kiselőadást hallgattak az angklungról, ami egy bambuszból készült hagyományos indonéz hangszer, és finom ebéd várta őket a létesítmény hátsó kertjében. A Saung Anklung Udjo olyasmi, mint egy művelődési ház, amely kulturális programoknak ad helyet, van nyitott színházterme (ősszel itt láttam a "Suku Naga" című előadást), souvenire shop-ja, és szépen kialakított, gondozott kertje bambuszpavilonokkal. A találkozásnak az is apropóját képezte, hogy Szabolcsnál volt az a pakk, amit a szüleim küldtek nekem Gittával karácsony után. Ha még emlékeztek, Gitta vitte haza és adta át a családjainknak szánt karácsonyi ajándékokat. Apu akkor odaadott neki egy csomagot jófajta válogatott Knorr zacskós kajákkal (tejfölös spagetti, bolognai spagetti, stb.). Gitta később tervezte, hogy jön Bandungba, de nem tudott, így otthagyta a csomagot Szabolcsnál Jakartában. A csomag meg szépen megvárta, amíg találkoztunk, és azon a pénteki napon eljutott hozzám.

Ezek azok a Knorr termékek, amelyeknél a tészta és a por nincs külön csomagolva, hanem egybe van ömlesztve a tasakban. Anyuék szerencsére sok zacskót küldtek, mert néhány elég undira sikerült, mire rájöttem, hogyan lehet úgy elkészíteni egy vízforraló segítségével, hogy megfőjön a tészta és közben a porból kialakuló szósz ne égjen rá a forró fémcsőre. Gondolom mindenki nagyon izgul, hogyan lehetséges ez, így most meg is osztom a közzel a titkot: fogod a vízforralóhoz való szűrőt és beleöntöd a zacskó tartalmát. A kemény tészta fennakad a szűrőn, míg a por átszitálódik az alul elhelyezett tálba. Ezután a szűrőt a tésztával belehelyezed a forró vízbe, megvárod, amíg megfő (mármint a tészta), kiemeled a szűrőt, a forró vízből kicsit ráöntesz a porra, hogy szósszá váljon, majd hozzákevered a tésztát, és voilá, már készen is van a finom instant ebéd! Nem panaszkodom, végül is csak másfél forralót tettem tönkre a próbálkozások során - a másodikat még egy ideig lehetett utána használni, de az elsőre teljesen ráégett a por és a tészta.

Azon a napon azonban még nem kellett ezzel szenvednem, mert mint említettem Szabolcs iskoláját bőséges ebéd várta a Saung Udjo-ban. Persze mi is beálltunk a sorba és bezabáltunk. A szemfüles szervezőknek ez persze feltűnt. Hjah, plussz két bule nem tud olyan könnyen elvegyülni a zömmel japán és koreai osztálytársak között. Ezt szóvá is tették Szabolcsnak, és felhívták a figyelmét, hogy nekünk külön ki kell majd fizetnünk a porciónkat, de Szabolcs csak mosolygott és bólogatott és közölte, hogy nem érti, mi a probléma. Legalábbis azt hiszem, így volt. Így még a program vége előtt igyekeztünk távozni, nehogy tényleg felszámoljanak nekünk bármit is.

http://picasaweb.google.com/kenildem/InMemoriamIan#

(10-03-15 / 10-03-21)