Péntek este Tünde és Ade, az utolsó pillanatban felnyalábolva a kostból Parwizt is, felvettek engem, majd irány a Grand Hotel Lembang. Ully, a Saratuspersen egyik zenésze, Ade és Abang barátja, korábbi zenésztársa, itt játszott a "ki tudja melyik"-bandájával (itt mindenki ezer együttesben játszik, követhetetlen). Ully azt mondta, hogy latinos zene lesz, így Tünde tök lelkes volt, hogy végre elmegyünk egy táncos buliba. Én kevésbé éreztem magamban az erőt, de reméltem, hogy a vérpezsdítő zene majd felébreszt.
Megérkezve egy ideig a főbejárat lépcsőjén ácsorogtunk, egyre beljebb húzódva a beverő esőtől. Közben megérkezett Dey és Lenny is, de pár perc múlva le is léptek azzal az ürüggyel, hogy nincsenek party-hoz öltözve. Ullynak és az együttesnek se híre-se hamva nem volt, a közeg azonban kezdett egyre furcsább lenni. Körülöttünk egyre több színes nejlonzacskó-esőkabátba burkolt alak jelent meg. Ez eddig nem volt furcsa, hiszen esett az eső. Ahogy azonban lekerültek az esőkabátok, a várt estélyik helyett egészen más kosztümök tűntek fel: itt egy tigris rázott kezet barátságosan egy majommal, ott egy ősember diskurált egy rénszarvassal, amott egy fa veregetett hátba kedélyesen egy színes tollazatú madarat. Az épület mögötti sötétségből néha felbukkant négy ember egy egész sörsátor-ernyőt cipelve, amely alatt vihogva-nevetgélve ott vonult a fél dzsungel. Az egésznek kezdett szervezett party szaga lenni. Ez nem csak egy koncert, hanem legalábbis egy jelmezbál, ahová kellett volna külön meghívót kapnunk. Vagy belépőt fizetnünk?
Nem igazán értettük a dolgot, de az állatok és növények lassan mind bevonultak az épületbe és csak egy nagy halom színes esőnejlon maradt a nyomukban a főbejárat üvegajtaja mellett. Hát mi is követtük őket, és felmászva a lépcsőn, majd belépve a terembe, világossá vált a szituáció. A terem tele volt jelmezes emberekkel, sorokba rendezett székekkel, elöl színpad és afelett Indonézia címerállata, a Garuda társaságában hatalmas felirat:
"Outing HO Carrefour 2010"
Ez nem egy latin zenés koncert volt, hanem a Carrefour Indonesia céges bulija vagy csapatépítő tréningje, ahol Ullyék szolgáltatták a zenét. Mindezt a konferanszié felszólítására néha felhangzó "Carrefour Indonesia-a-a-a-a!!!" felkiáltás is megerősítette.
Muszáj volt röhögni a helyzeten! Elindultunk egy latin zenés koncertre és egy céges bulin kötöttünk ki, amely tematikáját tekintve Dzsungel Party, mindenki állatnak, növénynek, ősembernek vagy Pampalininek van beöltözve (hozzáteszem főleg a nyilván főnök bule alkalmazottak viseltek vadászjelmezt, míg az indonézek a dzsungel lakóinak öltöztek, vagy ősembernek ...), csak mi vagyunk civilek, ráadásul külsősök, és az együttes, akit meg akartunk hallgatni, eddig csak egy számot játszott és az sem latin volt.
Hogy ne legyünk olyan feltűnőek, elcsentünk egy-két levelet a dekorációnak szánt növényzetből és felékesítettük magunkat. Ilyen dzsungel-inkognitóban szemléltük egy ideig ahogy a Carrefour különböző részlegeinek dolgozói vicces jelmezeikben énekelnek, táncolnak és rövid kis történeteket adnak elő. Ez gondolom a csapatépítés része volt. Vártuk, hogy hátha lesz táncos buli, ahol aztán teljesen elvegyülhetünk, de az előadások hosszúra nyúltak, és nyilván nem voltak nagyon élvezhetőek, így még gyorsan fotózkodtunk egy cyber-kalózzal, egy ősemberrel és egy indián törzsfőnökkel, lenyúltunk egy-egy sült kukoricát a büféből, majd angolosan távoztunk.
Még nem volt kedvünk hazamenni, így felmentünk a Dagóra, a híres "Cloud9" nevű szórakozóhelyre. Rengeteget hallottam már róla, állítólag a bandungi fehér populáció rendszeresen itt bulizik. A hely valóban hatásos. Egy szűk és sötét úton jutsz fel, csak azt érzékeled, hogy egy hegygerincen haladsz, jobbra tőled lefelé lejt a hegyoldal. Maga a hely egy egyszintes épületnek néz ki, de ahogy belépsz, rögtön lefelé kell menni két szintet. Ott kijutsz egy tágas teraszra, ahol hatalmas bárpult áll, kényelmes fotelekkel és kanapékkal körbevett asztalok sorakoznak, és alattad a távolban az éjszakai Bandung fénytengere hullámzik. Aznap az esős idő miatt csak fátyolfelhőkön át látszódott a város, de lassan kitisztult az ég és megértettük, miért szereti mindenki ezt a helyet, annak ellenére, hogy nehéz megközelíteni, drága és igazából nincs is táncparkett.
(10-03-19)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése