Teljesen feldobott a tér vasárnapi nyüzsgése. Amerre csak néztem emberek rajzottak a hamisítatlan majális-hangulatban, és amerre csak néztem múzeumok vettek körül. A Taman Fatahillah déli oldalán a Jakarta Történeti Múzeum áll (Museum Sejarah Jakarta avagy Museum Fatahillah, amely a várost 1527-ben meghódító hadvezérről kapta a nevét, akit Jakarta alapítójának tartanak), nyugaton a Museum Wayang kap helyet, a tér északnyugati sarkán áll a Café Batavia, keleten a Balai Seni Rupa (Szépművészeti Múzeum) és a Kerámia Múzeum. Tisztában voltam vele, hogy nem tudjuk az összeset megnézni az idő rövidsége miatt, de reméltem, hogy legalább kettő belefér.
Az egykori városháza, ma Museum Fatahillah
Először a Museum Fatahillah felé vettük az irányt, hogy az alapoknál, Jakarta történeténél kezdjük a dolgot. Érdekes és népszerű helynek tűnt, mert az épület teraszán csak úgy rajzottak az emberek, és az első emeleti ablakokból sűrűn lógtak a gyerekfüzérek. A felnőtt belépő 2.000 rúpia volt, de mi élveztük az indonéz diákigazolvány áldásait és csak egy ezrest fizettünk. Úgy látszik, az állam itt támogatja a kultúrát.
Az épületben is nagy volt a nyüzsgés, gyerekek és fiatalok rohangáltak le-föl a lépcsőkön, meghazudtolva az európai múzeum=templom analógiát. Emlékszem, először Olaszországban botránkoztam meg ezen a Nápolyi Nemzeti Múzeumban, a Nagy Sándort ábrázoló híres mozaik előtt állva. Mert miközben én áhítattal próbáltam szemlélni az apró kövecskékből összeálló képet, és lelki szemeim előtt nagy csaták, hősies vágták, méltóság, határozottság és férfiasság öltött testet Nagy Sándor személyében, addig egy napszemüveges olasz kiscsávó ott üvöltött mellettem a mobiltelefonjába, míg másik kettő bemászott elém, hogy minél közelebbről készíthessen fotót Bukephalosz orrlukáról. Akkor éreztem először, amit utána oly sokszor az olasz múzeumokban: a saját mobiltöltőjük zsinórjával fojtanám meg a kis szentségtörőket! De aztán lassan elmúlt ez az ellenérzés, sőt gyökeresen át is fordult. Hisz ki ne akarná megtapogatni Niké ruhájának márványráncait, vagy beleülni Theodorik síremlékének első emeletén a kád alakú szarkofágba?
Jakarta történetének múzeuma leginkább egy nagy játszótérre hasonlított. Az előcsarnokon áthaladva bejutottunk a belső udvarra, amelynek közepén egy Hermész-szobor díszítette kút állt. Itt is mindenfelé emberek ücsörögtek a padkákon, teraszokon és lépcsőkön, a nap elől a hűsítő árnyékba menekülve.
Az épület 1626-ban épült, és ez volt a Városháza (Stadthuis) a Holland Kelet-Indiák fővárosában, míg az előtte európai mintára kialakított terület a Városháztér (Stadthuisplein). Az épület később állami hivataloknak, katonai alakulatoknak adott otthont.
Maga a múzeum 1939-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, de akkor még a mai Wayang Múzeum épületében Régi Batavia Múzeum néven (Museum Batavia Lama, Museum Oud Batavia). A függetlenség után felvette a Museum Djakarta Lama (Régi Jakarta Múzeuma) nevet, majd 1974. március 30-án a főváros akkori kormányzója a Museum Sejarah Jakarta (Jakarta Történeti Múzeum) nevet adta az intézménynek, és áthelyezte a volt városháza épületébe.
A gyűjtemény végigköveti a város történetét az őskortól (szokásos kövek és köcsögök) elméletileg egészen napjainkig, de valójában csak a 17. századig. A felső szinten láthatunk egy-két szép bútort, de az európai szemnek ezek megszokott látványt nyújtanak. A nagy kazettás üvegfallal ellátott könyvszekrény azonban nagyon megragadott. Hátha még tele lett volna könyvekkel!
(10-03-21)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése