Egy este Jakartában - az IMI Guitar Day

Miután visszaszolgáltattuk a bringákat, búcsút vettünk a Taman Fatahillah környékétől és elindultunk az esti koncert helyszínére, a Kemang Food Court-ba. Ez Jakarta déli részén található, a Block M közelében, tehát át kellett vágnunk az egész városon a délutáni csúcsforgalomban. A dugóban töltött időt Tünde a felhőkarcolók fotózásával ütötte el, miközben ki voltunk téve az autók közt cikázó árusok támadásainak. Az egyik újságot, a másik kifestőkönyvet, a harmadik felhúzható autót, a negyedik táncoló virágot kínált. De a kedvencem az az árus volt, aki "sofa, sofa" kiáltásokkal egy hatalmas, felfújható nyulat hordozott körbe, amelynek öle ülőalkalmatosságnak volt kialakítva.

"Amíg az autóban ücsörgünk, addig elmesélem, hogy terveink szerint este nem térünk vissza a fiúkkal Bandungba, hanem találkozunk Szabolccsal a koncerten, és nála alszunk ma éjszaka. Másnap ugyanis jelenésünk van a jakartai Magyar Nagykövetségen. Ezt direkt így terveztük, hogy ha már feljövünk a fővárosba, kössük össze a kellemest a hasznossal, a városnézést és koncertet a másnapi munkával. Hogy milyen munkáról van szó? Az egyelőre még titkos, de a következő bejegyzésben elárulok majd néhány részletet."

A dugóból kikeveredve a Block M-nél a Giant-ben vettünk vizet és Tündének egy bugyit, mert az otthoniak nem száradtak meg és nem tudott másnapra tisztát hozni.

A Kemang Food Court-ban már nagy volt a készülődés. Állt a színpad, mindenki kapott "ARTIS" feliratú bilétát és kajajegyet is (ez utóbbinak roppant örültünk, mert már kopogott a szemünk az éhségtől). Én rögtön mentem is volna a büféhez, de egy nagyon kedves szervező lány felajánlotta, hogy kihozza a kajánkat. Ezért aztán vagy fél órát kellett rá várni. De végül megtömtük a bendőnket, majd Tündével futottunk egy kört internet után kutatva, mert a Nagykövetségtől az utolsó pillanatban kértünk hétfőre időpontot. Warnetet nem találtunk, csak a McDonalds-ban volt net, de ott is rosszak voltak a gépek. Meg kellett kérnünk egy vendéget, aki wifivel a saját laptopját használta, hogy megnézhessük az emailjeinket. Nagy örömünkre ott várt a válasz, hogy másnap délelőtt 11 órakor várnak minket a követségen.

Pont visszaértünk a koncert kezdetére, ami nagyon fontos volt, mert fel kellett vennem videóra az egész produkciót. A rendezvény kifejezetten a gitárokról és gitárosokról szólt, így Abank szólójátékán volt a hangsúly. Ade ült a dobnál, és egy számomra ismeretlen zenész a basszusgitárnál. Lelkiismeretesen felvettem az egész produkciót, amely ugyan csak 15 percig tartott, de állvány híján alig bírtam kivárni a végét.

Közben befutott Szabolcs is szobatársával, a koreai ... ööö ... egy koreai fiúval. (Szabolcs! Segíts! Elfelejtettem a nevét!)

A fellépés után még ittunk egy hatalmas jeges kávét, és az eső elől egy fedett részre húzódva beszélgettünk. Aztán a fiúk útra keltek Bandung felé, mi pedig Szabolcs kostja felé, amely a város keleti részén helyezkedett el. Már ha jól emlékszem, mert akkor még nem ismertem ki magam Jakartában. Először felszálltunk egy üres buszra, amely talán garázsmenet volt, és az elvitt minket egy buszpályaudvarig (valószínűleg a Block M-ig). Ott felszálltunk egy következő buszra, vártunk bő negyed órát, mire megtelt és elindult, majd hosszan utaztunk. Én ültem az ablaknál, mellettem a koreai srác, aki szintén Darmasiswaként jött Indonéziába, de éppen Kalimantanra (Borneó) készült erdésznek. Épp a választ várta a cégtől, hogy felveszik-e vagy sem. A koreai mellett egy öreg bácsi kuporgott, aki alig várta a kellő pillanatot, amikor rövid időre elhallgattunk és végre megkérdezhette: "Dari mana?" - "Hová valósiak vagytok?" Mivel a srác ült közvetlenül mellette, én mentesültem a beszélgetés kötelezettsége alól. Hamarosan többen is bekapcsolódtak a kérdezgetésbe a környezetünkben, de a fiú töretlen kedvességgel és udvariassággal válaszolgatott.

Szabolcs egyszer csak jelezte, hogy leszállunk. A fiúk kostja hasonló kertvárosi részen található, mint Tünde vagy az én környékem. Jakarta általában drágább, mint Bandung, és melegebb is. Légkondi nélkül nehéz elviselni az életet, főleg ha az ember egy ablaktalan szobában tengeti azt. A kost több szintes épületben kapott helyet, a szoba kb. akkora volt, mint az enyém, tartozott hozzá egy falatnyi zuhanyzó WC-vel, egy asztal és egy szekrény a falnál, két ágy és a nélkülözhetetlen légkondi. A fiúk összeköltöztek egy szobába, mert a légkondi egymillió fölé vitte a havi árat. Ezt egyikük sem bírta fizetni, így maradt a felezős megoldás.

Mi Tündével még kiugrottunk egy warungba vacsorázni, beszélgettünk egy kicsit, majd nyugovóra tértünk, hisz hosszú nap állt mögöttünk és másnap korán kellett kelnünk. A fiúk lovagiasan felajánlották nekünk a kisebbik ágyat, míg ők a szélesebbiken osztoztak. Még félálomban hallottam, hogy az egyik szomszéd bejön a szobába és sütit ajánlgat, de ez már összemosódott az álomképekkel, ahol hatalmas vitorlások fedélzetén bicikliztek Rama és Shinta árnyalakjai.

http://picasaweb.google.com/kenildem/TurizmokVoltunkJakartaban#

(10-03-21)