Németóra törölve - Szabolcs és Caligula - Újabb second - Saratuspersen - Islam Tahun Baru - A karácsonyi ajándékok kálváriája
Szerdán kimentem az UIN-re a szokásos angolos csoportterápiára. A hobbi témája volt terítéken, majd egy idő után átkanyarodtunk a hátizsákos turizmushoz és a graffiti társadalmi megítéléséhez.
Az előző esti németórát Tündével való munkára hivatkozva szinte az utolsó pillanatban lemondtam, mert éreztem, a belem fordul ki a gondolatára is, hogy primitív német mondatokat verjek a kiejtéssel küszködő indonéz egyetemisták fejébe. A szerdai szeánsz befejeztével megmondtam Teguh-nak, hogy felejtsük el a németórákat, nincs kedvem hozzá. Sosem volt a szívem csücske a némettanítás, és ez az egy év Indonézia olyan dolgokról kell, hogy szóljon, amit otthon nem tudok csinálni. A német nem tartozik ezek közé, pláne nem az ingyen németóra.
Az UIN-ről egyenesen a Buah Batura mentem, és Tünde kostjában Szabit találtam újságot olvasgatva. Szabi a jakartai darmasiswa srác, aki útban Indonézia keleti szigetei felé megállt egy éjszakára Bandungban. Tündénél aludt, mert az én kostomban elméletileg csak olyan fiúk aludhatnak, akik rokoni kapcsolatban állnak velem. Nyilván senki nem nézne utána, hogy vajon tényleg másod unokatesvérek vagyunk-e, de mivel Péter is jön majd Bandungba, nem akarom túl sokszor eljátszani, hogy a bátyám itt alszik pár napot.
A kostból átmentünk az STSI-re a Caligula című előadásra, amit a suli diákjai állítottak színpadra. Annak ellenére, hogy alig értettem belőle valamit, egész jónak tűnt a produkció. Azt hiszem Szabolcs kevésbé élvezte a dolgot. Ő is hasonlóképpen van az indonézzel, mint mi. Még nem sajátította el olyan szinten, hogy egy színházi előadást megértsen, mert mindenkivel angolul vagy esetleg japánul beszél.
Az előző esti németórát Tündével való munkára hivatkozva szinte az utolsó pillanatban lemondtam, mert éreztem, a belem fordul ki a gondolatára is, hogy primitív német mondatokat verjek a kiejtéssel küszködő indonéz egyetemisták fejébe. A szerdai szeánsz befejeztével megmondtam Teguh-nak, hogy felejtsük el a németórákat, nincs kedvem hozzá. Sosem volt a szívem csücske a némettanítás, és ez az egy év Indonézia olyan dolgokról kell, hogy szóljon, amit otthon nem tudok csinálni. A német nem tartozik ezek közé, pláne nem az ingyen németóra.
Az UIN-ről egyenesen a Buah Batura mentem, és Tünde kostjában Szabit találtam újságot olvasgatva. Szabi a jakartai darmasiswa srác, aki útban Indonézia keleti szigetei felé megállt egy éjszakára Bandungban. Tündénél aludt, mert az én kostomban elméletileg csak olyan fiúk aludhatnak, akik rokoni kapcsolatban állnak velem. Nyilván senki nem nézne utána, hogy vajon tényleg másod unokatesvérek vagyunk-e, de mivel Péter is jön majd Bandungba, nem akarom túl sokszor eljátszani, hogy a bátyám itt alszik pár napot.
A kostból átmentünk az STSI-re a Caligula című előadásra, amit a suli diákjai állítottak színpadra. Annak ellenére, hogy alig értettem belőle valamit, egész jónak tűnt a produkció. Azt hiszem Szabolcs kevésbé élvezte a dolgot. Ő is hasonlóképpen van az indonézzel, mint mi. Még nem sajátította el olyan szinten, hogy egy színházi előadást megértsen, mert mindenkivel angolul vagy esetleg japánul beszél.
Szabin látszott, mit tesz az, ha az ember egyedül van egy idegen országban és huzamos ideig nincs lehetősége az anyanyelvén beszélni. Csak úgy folyt belőle a szó, egyedül az előadás idejére csendesedett el. Sokat mesélt az utazásai alatt átélt kalandokról, és persze Jakartáról. Csak az volt a rossz, hogy mindezt magyarul. Így nehéz volt bevonni a társalgásba Renét vagy Adét. Mindenesetre pontos tájékoztatást kaptunk a jakartai meleg társadalom kívülállók számára is érzékelhető megnyilvánulásaiból. Nem azért, mert Szabi meleg, hanem mert facér fehér pasiként minden meleg egyed szabad prédának tekinti. Legalábbis ő így érzékeli. Csak alaposabb pszichológiai és kultúrantropológiai vizsgálat után lehetne megmondani, milyen mértékben zaklatják őt ténylegesen homoszexuális férfiak a tömegközlekedési eszközökön, és milyen mértékben értelmezi félre az eltérő kulturális közegben nevelkedett személyek nonverbális kommunikációját.
Csütörtökön a fitness-teremben kényeztettük magunkat ... ja, nem is, így sokkal jobban hangzik: edzettük a testünket, hogy formás legyen Bali menő tengerpartján. Hazafelé a Soekarno Hattán ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy lecsekkoljuk egy secondhand ruhalerakat állományát. Csodák csodájára találtunk is néhány tetszetős darabot! Jó ideig alkudoztunk az árral kapcsolatban, majd közöltük az eladóval, hogy rakja félre nekünk a szajrét holnapig, mert momentán nincs nálunk egy kanyi sem. :)
Az este megint az STSI-n telt, ahol egy pár szám erejéig fellépett Ade, Aba, Dey és BT, majd a Saratuspersen játszott egy jó órát. A koncert az iskola lyukas tetejű szabadtéri színpadán volt. Amikor leszakadt az ég, a nézőtéren rendezett sorokban ülő közönség egy pillanat alatt apró, tömött csoportokba rendeződött a tető ép részei alatt, a fanatikusok pedig a színpad előtt táncoltak a zuhogó esőben.
Pénteken Hajidah-hoz voltunk hivatalosak ebédre az iszlám újév alkalmából. Sajnos csak limitált létszámmal (Tünde, Sausia és én), mert a Buah Batu beli kostban személyes ellentétek határozták meg, ki fogadja el a meghívást. Erről bővebben talán Tünde blogjában olvashattok majd. Én nem voltam érintett a kérdésben, így nem tartom tisztemnek beszámolni a részletekről. Mindenesetre az iszlám társadalom sikeresen átlépett az 1432. esztendőbe.
A hétvége a vásárlás jegyében telt. A szombatot a Pasar Barun töltöttük, hogy beszerezzük a hazaküldendő karácsonyi ajándékokat. Vettünk batikot, amelyet anyáink asztalterítőnek használhatnak; vicces-giccses, de Indonéziában gyártott nyári strandfölsőket testvéreknek és barátnőknek; és hagyományos szunda kalapot a férfi hozzátartozóknak.
Vasárnap reggelre Tünde beszedett valami gyomorrontás-félét, így a Gedung Sate előtti vasárnapi piacot egyedül jártam végig.
Csütörtökön a fitness-teremben kényeztettük magunkat ... ja, nem is, így sokkal jobban hangzik: edzettük a testünket, hogy formás legyen Bali menő tengerpartján. Hazafelé a Soekarno Hattán ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy lecsekkoljuk egy secondhand ruhalerakat állományát. Csodák csodájára találtunk is néhány tetszetős darabot! Jó ideig alkudoztunk az árral kapcsolatban, majd közöltük az eladóval, hogy rakja félre nekünk a szajrét holnapig, mert momentán nincs nálunk egy kanyi sem. :)
Az este megint az STSI-n telt, ahol egy pár szám erejéig fellépett Ade, Aba, Dey és BT, majd a Saratuspersen játszott egy jó órát. A koncert az iskola lyukas tetejű szabadtéri színpadán volt. Amikor leszakadt az ég, a nézőtéren rendezett sorokban ülő közönség egy pillanat alatt apró, tömött csoportokba rendeződött a tető ép részei alatt, a fanatikusok pedig a színpad előtt táncoltak a zuhogó esőben.
Pénteken Hajidah-hoz voltunk hivatalosak ebédre az iszlám újév alkalmából. Sajnos csak limitált létszámmal (Tünde, Sausia és én), mert a Buah Batu beli kostban személyes ellentétek határozták meg, ki fogadja el a meghívást. Erről bővebben talán Tünde blogjában olvashattok majd. Én nem voltam érintett a kérdésben, így nem tartom tisztemnek beszámolni a részletekről. Mindenesetre az iszlám társadalom sikeresen átlépett az 1432. esztendőbe.
A hétvége a vásárlás jegyében telt. A szombatot a Pasar Barun töltöttük, hogy beszerezzük a hazaküldendő karácsonyi ajándékokat. Vettünk batikot, amelyet anyáink asztalterítőnek használhatnak; vicces-giccses, de Indonéziában gyártott nyári strandfölsőket testvéreknek és barátnőknek; és hagyományos szunda kalapot a férfi hozzátartozóknak.
Vasárnap reggelre Tünde beszedett valami gyomorrontás-félét, így a Gedung Sate előtti vasárnapi piacot egyedül jártam végig.
Az ajándékok hazaküldése külön kálvária volt. Gitta Jakartából repült haza karácsonyra, és mivel a múltkori bandungi kiruccanása után tartozott nekem egy kis pénzzel, megígérte, hogy indulás előtt még átugrik Bandungba. Így azt terveztük, hogy átadjuk neki az ajándékokat, és ő lesz a postás. Szombat este azonban kaptam tőle egy sms-t, hogy a pénzének egy részét ellopták az ekonomi vonaton, így nem tud eljönni Bandungba. Ott volt tehát a kérdés, hogyan juttatjuk el a csomagokat Jakartába még Gitta repcsijének indulása előtt. Szerencsére Tündének eszébe jutott, hogy Abank minden hétfőn felmegy a fővárosba, mert gitárórákat tart az IMI-ben (Institut Musik Indonesia). Megvolt hát a Szállítónk, így vasárnap délután az ajcikkal és sok csomagolópapírral felszerelkezve lezötyögtem a Buah Batura, ahol karácsonyi zenét hallgatva pólóban és rövidgatyában biggyesztettünk piros, fehér és zöld masnikat a karácsonyi csomagokra. Amikor átjöttek a srácok, kiderült, hogy tervünk nem is olyan egyszerű, mint először hittük. Mivel Abank felesége roppant féltékeny, nem nézné jó szemmel, ha hitvese két nagy szatyorral állítana haza, amelyekbe gondos bule kezek dugtak kisebb-nagyobb csomagokat. Főleg, hogy ezek női kezek, és a bule nőkkel való barátkozás végképp titkolandó. Így hát Ade vitte haza a két nagy zacskót, hogy másnap reggel 6-kor kivigye a buszállomásra Abanknak. Jakartában Gitta elment az IMI-be, ahol megjelenése igen felborzolta a kedélyeket (Aba kis időre roppant népszerű és érdekes lett, hogy bule csajok toppannak be, és őt keresik!), felvette a csomagokat és hazaszállította Budapestre. Ott Apu találkozott vele, átvette a szajrét, amely aztán kiosztásra került szeretteim nagy megelégedésére. :)
(09-12-14 / 09-12-20)
(09-12-14 / 09-12-20)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése