Karácsony szent napján három óra körül adtuk fel a motorkeresést. Indulnunk kellett, hogy 5 órára Tünde kostjába érjünk, hisz a kedves meghívottak 6 felé érkeztek. Beugrottunk a Griyába, hogy bevásároljunk a vacsorához, és beszerezzünk jó néhány gyertyát. Mire hazaértünk, Louis és Yuni már feldíszítették a lakást, Linda pedig főzte a paradicsomos pennét. A belső udvar vaslépcsőjére gondos kezek fenyőfaalakban piros műanyagspárgát kötöztek, a díszeket lufik, műanyagtányérok és egy piros műanyag klumpa helyettesítette. Nem volt teljesen olyan, mint otthon, de a körülményekhez képest megfelelt a célnak.
Jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy miért nem szereztünk be egy tisztességes műkarácsonyfát. Nos, ennek egyszerű oka van. A Griyában és más szupermarketekben ugyan lehetett venni műfát díszekkel, de elég borsos áron. Úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk kölcsönkérni egy fát 24-én estére, azzal a feltétellel, hogy másnap reggel visszavisszük.
Először Bandung legnagyobb könyvesboltjában, a Gramediában próbálkoztunk, de mivel ott voltak eladó fák is, nem mentek bele a dekorfa-kölcsönzésébe.
Ezután a Hotel Preanger, Bandung egyik legrégebbi és legelegánsabb szállodája következett. Nagy megelégedéssel gusztáltunk egy kisebb méretű karácsonyfát a lobbyban, hiszen nem messze tőle volt egy jóval nagyobb példány és egy havas házikó télapóval ill. szarvasokkal.
"A kisebb fától csak meg tudnak válni egy este erejéig." - gondoltuk.
Világosan előadtuk kérelmünket a recepciós hölgynek, aki hívta a Front Office Manager-t, aki szólt a marketinges csajnak. Ez utóbbi bekísért minket a bárba, leültetett, hozatott nekünk két kellemes alkoholmentes koktélt, mosolyogva és bólogatva végighallgatta mondandónkat, majd közölte, hogy a fát nem adhatja oda, de nagyon szívesen lát minket a másnapi karácsonyi party-n, amelyet a szálloda vendégeinek rendeznek.
Karácsonyfa szerzési kísérleteink tehát sorra kudarcba fulladtak. 23-án este, amíg az angkot felé igyekeztem a Buah Batun, mohó szemmel vizslattam minden égőkkel felszerelt vagy csupasz bukszust, de az egyik túl csoffatag volt, a másik meg egy száz kilós ládába volt beleültetve. Sajnos semmi mozdíthatót nem találtam, pedig már láttam magam, ahogy görnyedt háttal, de rezzenéstelen arccal beszállok az angkotba egy útszélről elemelt cserepes tujával.
December 24-én a motorvétel és a bevásárlás után tehát már csak egy feladatunk volt: karácsonyfát szerezni! A Buah Batun egy helyen száz dollárt kértek volna érte, egy másik üzletben pedig Tünde sírással próbálta meglágyítani a szíveket, de azok kőkemények maradtak. Senki nem akart megszánni minket egy nyomorult műkarácsonyfával.
Csalódottan mentünk hát haza, de amikor otthon már karácsonyi zene várt, majd elkezdtük meggyújtani a gyertyákat és az alternatív karifa alatti kis asztalon egyre szaporodtak az ajándékok, egész karácsonyi lett a hangulat. Ez Tündében úgy nyilvánult meg, hogy gyertyagyújtás közben elsírta magát, én meg izgalommal ólálkodtam az ajándékok körül, hogy vajon melyik lesz majd az enyém.
A jó öreg húzós módszert alkalmaztuk, hogy mindenki kapjon ajándékot, de senki ne legyen anyagilag megterhelve. Kb. 20-40ezer rúpia értékben kellett ajándékot választani, vagy készíteni, majd szépen becsomagolni és világosan feltüntetni rajta a célszemély nevét. Természetesen titokban kellett tartani, hogy kit húztunk, és a csomaghoz mellékelni kellett valami árulkodó jelet (pl. találós kérdést vagy más rejtvényt), amelyből a megajándékozott rájöhetett az ajándékozó kilétére.
Lassan megérkeztek a vendégek, a nagy asztal megtelt finom ételekkel, a kicsi pedig ajándékokkal. Az elsőbbség természetesen az evésé volt. A legnagyobb sikert az olasz Linda paradicsomos-parmezános pennéje aratta. Egyébként a szokásos indonéz kaják voltak. Mi vettünk mirelit csirkedarabokat, de én abból végül nem is ettem. A hal valahogy kimaradt, de nem fájlaltam, mert minden második nap azt eszek. Fájlaltam viszont, hogy nem tudtam borlevest csinálni. Hogy miért? Mert a legolcsóbb bor is több, mint százezerbe kerül, már ahol egyáltalán láttam bort.
Az ajándékozást énekléssel kezdtük. Mindenki elénekelt egy hagyományos karácsonyi dalt a saját nyelvén. Muszlim ismerőseink ezt nyilván egy internacionális karácsonyi melódiával helyettesítették, de olaszul, csehül és magyarul valódi karácsonyi dalok szóltak. Tőlünk a "Kiskarácsony"-t hallhatta a közönség.
Ezután Tünde egyenként kiosztotta az ajándékokat. Megvártuk, amíg az illető kibontja és megpróbálja kitalálni, hogy vajon kitől kapta. Persze nem mindenkinek sikerült felfognia, hogy az ajándék mellé valami ráutaló jelet is készítsen, így többen csak vakon találgattak, de az ajándékozás izgalmán és örömén ez nem sokat változtatott. Én Mirát húztam, akinek csokit és logós fülbevalót vettem. Egy keresztrejtvényt készítettem, aminek a megfejtése a nevem volt. Mira lelkesen meg is válaszolt minden kérdést, de közben nem írta be a keresztrejtvénybe a megoldásokat, így a sok helyes válasz után hirtelen tanácstalanul ült:
"Ügyes voltam, minden választ tudtam, de most mi van?"
Aztán a többiek felvilágosították, hogyan működik a keresztrejtvény.
Én Gordontól kaptam egy karórát, amelynek számlapján a Disney-szülött Hamupipőke és Belle virít! Hát ... nem az én stílusom, de bájos! Sajnos rögtön eltörtem a csattját, amikor megpróbáltam fölvenni, így, fájdalom, nem tudom hordani ... :)
Na, nézzünk egy gyors listát, hogy kikkel töltöttem a Szentestét 2009-ben:
- Ibu Yuni, Tünde háziasszonya ill. két kisfia (a neveiket a mai napig nem tudtam megjegyezni)
A kostban lakó darmasiswák:
- Rene, a szép szőke cseh lány
- BT és Gordon Dél Afrikából
- Daniel Mexikóból (ő már nem lakik ott, de átjött karira)
Egyéb ismerősök:
- Louis, a festőnő és olasz barátnője, Linda, aki szintén az STSI-re jár
- Mira, aki segített nekünk kinyomtatni a kalocsai szobabelsőt az International Day-re, és aki szintén a kost lakója
- Rodek, Rene barátja, a Sambasunda egyik zenésze
Számos muszlim barátunk:
- Hajidah Bruneiből
- a leszbikus Dey és a barátnője, Lenny
- Ade és Aba, az ikrek (karácsonyi postásaink)
Ja, és természetesen a szőke magyar csaj ... :)
A ruhát még korábban találtuk a BIP-vel szembeni Factory Outlet-ben, és szerencsére az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy ebben akartunk pompázni karácsony este. Így 24-én reggel, amikor a BIP előtt találkoztunk, én korábban érkeztem, és besurrantam az outlet-be, hogy beszerezzem az estélyinket. Mivel az utolsó karácsony előtti nap volt, még a leértékelés örömében is részesülhettem. A szajré ott lapult egész nap a hátizsákomban, hogy este kiteríthessem az ágyra két piros-fehér masnis hajráf és a szép, új, vörös bukók társaságában. Tünde nagyot kacagott, amikor belépve megpillantotta a ruhákat és megértette, miért ragaszkodtam az Alun-Alun mellett a két ocsmány hajráf megvételéhez.
A vacsi és az ajándékozás után még sokáig együtt volt a vendégsereg. Zene, ének, tánc és nevetés töltötte meg a kis belső udvart. A gyertyák lassan leégtek, mindenki elfáradt, búcsút vett és hazament. Tündével felültünk a motorra és elindultunk egy nyitva tartó warnetet keresni, hogy a skype segítségével legalább virtuálisan ott lehessünk a kispesti és a debreceni szobában, ahol igazi karácsonyfa áll és hal meg borleves illata tölti be a levegőt. Ade kocsival elvezetett minket két warnethez is, de mindkettő zárva volt. Megunta a dolgot és hazament, mi meg folytattuk a keresést, amikor is a moci megállt és nem mozdult többet. Olyan apróságokról, mint az üzemanyag, minden újdonsült motortulajdonos hajlamos elfeledkezni, nem? ... :)
Az út túloldaláról egy kivilágított épület elől jó pár srác bámulta a jelenetet, majd készségesen felajánlották, hogy hoznak nekünk egy liter benzint. Az épülethez közelítve örömmel konstatáltuk, hogy az nem más, mint egy warnet! Így bevettük magunkat a gépek elé, átéltük a virtuális családi karácsonyt, közben megtankolták a motorunkat, megkínáltak teával, és egy-egy facebook bejelölés fejében nagyvonalúan meghívtak minket a netezésre is.
Amíg Tündére vártam az ajtó előtti padon, kedélyesen elbeszélgettem egy 15 éves kissráccal, aki látva, hogy mindjárt leragad a szemem, hozott nekem egy párnát. Miután ledőltem a padra még egy takaróval is gondosan betakargatott.
Hát, ki kívánhat ennél boldogabb bandungi karácsonyt?
(09-12-24)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése