Vasárnap elmentünk abba a fitness-terembe, ahol Tünde tart "latin aerobic" órát. Most indították el a vállalkozást, így még várják, hogy beinduljon az üzlet. Nagy fantáziát lát abban a menedzsment, hogy egy bule tart órát a klubban. Az is marketing fogás, hogy Tünde összes bule barátja ingyen használhatja a gépeket és az uszodát, mert az menő, ha egy helyre bulék járnak. Ilyen feltételek mellett nyilván megnézi az ember, hogy mit tud nyújtani a hely, akkor is ha nagyon messze van, és jelen "ember" nem a sportaktivitásáról híres. :)
Először megkaptam a címet, hogy Jl. Soekarno Hatta 27, de amikor megtaláltam a térképen az utcát, és konstatáltam, hogy az kelet-nyugati irányban teljes szélességében átszeli a várost, teljes tanácstalanságba süllyedtem, hogy melyik irányba is induljak. Így végül lementem a Buah Batura, onnan kisétáltunk a Soekarno Hattára és elindultunk nyugatnak a bis kota-ra (városi buszra) várva. Az ún. bis kota rendes nagy busz, ugyanúgy működik, mint az angkot, de olcsóbb, mert max. 3000 rúpiába kerül. A Soekarno Hatta egy ronda nagy külvárosi út gyárakkal, üzemekkel és az azok árnyékában magbúvó szokásos warungokkal és kiskereskedőkkel. Egy mocsaras susnya partján Tünde összeveszett egy szeletelt gyümölcsöt áruló hapsival, aki ehetetlen mangót és ízetlen dinnyét akart eladni neki, és amikor Tünde ezt szóvá tette, nem akarta visszaadni a pénzt sem. Ott állt a kicsi barna indonéz férfi és a villogó szemű szőke lány a négysávos út szélén, és teljes testükkel a gyümölcsökkel teli gurulós kocsinak feszültek, ahogy előbbi el akart volna indulni, de utóbbi nem engedte. A hapsi végül kiszedte a zacskóból az ehetetlen mangót és visszaadott négyezret a hatezerből.
Közben elhúzott mellettünk a buszunk, én kérdezgettem az angkotokat, hogyan jutunk a 27-es szám alá, és masíroztunk tovább a forgalmas út szélén. Végül jött a következő bis kota, amire fel tudtunk szállni. Persze csak épphogy, mert alig volt hely. Táskáinkkal szorongva, kétségbeesetten kapaszkodva és számtalan ránk tapadó barna szempár kereszttüzében utaztunk egy ezer éves buszban. A kérdés nem is az, hogy miért engedik ezeket a buszokat forgalomban közlekedni, pláne tömegközlekedési eszközként, hanem, hogy egyáltalán hogyan képesek még beindítani és üzemben tartani őket. A legtöbb úgy néz ki, mint ami minden pillanatban széteshet. És most nem túlzok!
A d'Groove fitness-terem valószínűtlen látványt nyújt, ahogy a nagy semmi közepén egy többszintes, modern, csupa-üveg épület emelkedik. A bejárathoz széles lépcső vezet, az üvegfalban vízesés zubog, az egész tiszta, légies, friss, mint egy oázis a fülledt szmog- és zajsivatagban. Én Magyarországon soha életemben be nem tettem a lábam egy fitness-terembe, így hinnem kell Tündének, hogy a d'Groove nyugati viszonylatban is nagyon menő, a legmodernebb kondigépekkel, szaunával, jacuzzival, kinti és benti úszómedencével, kozmetikai szalonnal. Én először ódzkodtam az egésztől a távolság és a dolog fitness-mivolta miatt. Sose szimpatizáltam a sportnak ezzel a formájával, fura dolognak tűnt, hogy emberek gépekre ülnek, állnak, fekszenek, hogy erősítsék testük különböző részeit. Szerencsére csak egy-két vendég volt, így nem kellett nagy publikum előtt bénáznom a gépekkel, de a második után már rá is kaptam a dologra! Rohangásztam egyiktől a másikig, aztán elkezdtem szisztematikusan mindegyiket kipróbálni. Nagyon jópofa! Egy nagy játszótér! A legmenőbb azonban a tv-vel felszerelt futógép és bicikligép. Tekertem hármas fokozaton, miközben azt néztem, ahogy egy idióta indonéz srác öklendezik egy hatalmas piac közepén, ahol kutyát, egeret, denevért, kígyót és még ki tudja milyen állatokat árultak sütve, főve, nyársra tűzve, egészen vagy csak félig feldolgozott állapotban. Egy fokkal hasznosabb volt a National Geographic, mert ott az eredeti angol szöveget hallgatva olvashattam az indo feliratot, és azzal még tanulni is lehet valamit.
Az edzés után jött két fordulónyi szauna, ami sokkal kellemesebb volt, mint a koszos angkotban izzadni, majd a jacuzzi (külön a nőknek és külön a férfiaknak), és végül a csúcspont: egy hosszú, mámorító, forró zuhany! A kéjek kéje! Ilyenben Jakarta óta nem volt részem. A d'Groove zuhanyzója nem ám csak zuhanyrózsa nélküli csőből erőtlenül csordogáló vízsugár! Ahogy beállsz alá és megnyitod, egy hatalmas rózsa határozottan és erőteljesen szórja rád a vízsugaracskák seregét, amelyek az első pillanatban forrón átölelnek, mint egy tüzes szerető, majd lágyan beborítanak, mint egy nagy, puha takaró!
Ne nevessetek! Egyszer próbáljátok ki, hogy három hónapig csak egy kancsóval locsoljátok magatokra a hideg vizet (nem kell jéghideg, hisz itt a nem tud annyira lehűlni a víz, inkább hűvös, néha langyos), próbáljatok azzal rendesen hajat mosni, majd a fent nevezett idő letelte után álljatok be a meleg zuhany alá, és megértitek, mi szülte fenti átszellemült soraimat.
(09-12-13)
a pasihiány? :P
VálaszTörlés