Az indonéz lélek

Lassanként körvonalazódik már bennem az indonéz lélek. Eddigi tapasztalataim alapján három fő jellemvonást emelhetek ki:

1) Fotózkodási szenvedély

2) Csordaszellem

3) Beszédmánia

 

1) Fotózkodási szenvedély

Nem állítom, hogy ez csak az indonézekre jellemző, de mindenképpen feltűnő, mily nagy mértékben szeretik megörökíteni magukat és a számukra fontos eseményeket. Már Jakartában kezdtem felfigyelni arra a jelenségre, hogy az egyetemi docensek előadásait, a vacsorákat és az azok alkalmával adott táncműsorokat folyamatosan számtalan fotós és kameraman rögzíti. Nehéz lett volna nem észrevenni őket, mert darmasiswaként mindig az orrunk alá dugtak egy gépet, hogy felvegyék vagy lefotózzák, ahogy figyelmesen hallgatjuk az érdekes előadást vagy jóízűen kóstolgatjuk az újdonság számba menő ételeket. De ha ezt épp megúsztam, akkor a következő pillanatban kitéptem a hajam attól, hogy nem tudok egyetlen olyan felvételt sem készíteni, ahol ne lógna be egy fotós, egy fényképezőgép vagy ne sétálna át a képen egy ipse hatalmas kamerával a vállán, lehetőleg olyan helyen, ahol lehetetlen értelmesen elvágni a jelenetet. Fotózták, ahogy kijövünk a szállodából, filmezték, ahogy beszállunk a buszba, majd kiszállunk és bemegyünk az épületbe, ahogy ülünk, figyelünk, hallgatunk, majd álmosan lefordulunk a székről, felvették, ahogy fura kaják lógnak ki a szánkból és ahogy menekülünk a színpadi szereplés kötelezettsége elől.

A Darmasiswa Program hivatalos megnyitója után külön programpontként szerepelt a "Photo Session", amely során a színpaddal szemben felsorakozott vagy 15 fotós és a darmasiswáknak kb. 40 fős csoportokban fel kellett vonulni a nevelésügyi miniszter és egyéb fontos emberek mellé, hogy mindenkivel készüljön közös csoportkép.

Amikor Bandungba érkezve először léptünk az Unpad kampuszára, mindenfelé hatalmas derítőernyők és kameraállványok fogadtak. A parkolót fura standok foglalták el, amelyek hátsó fala sűrűn megtömött könyvespolcokat imitált. A végzősök színes talárjukban és jellegzetes sapkájukkal pózoltak a poszterek előtt egymagukban vagy a teljes famíliával egyetemben. Ez önmagában nem különleges, hisz mi is készítünk fényképeket a ballagáson vagy diplomaosztón, de nem ilyen szervezett formában és nem ekkora apparátussal. A talárhoz és a végzőssapkához már nagyon korán hozzászoknak, mert az ovisokról és kisiskolásokról is ilyen szerelésben és hasonló háttér előtt készül a "végzős" fotó.

Ezután már meg sem kell említenem a kirándulások és nevezetességek megtekintése alkalmával készített fotókat. A Bandung Historical Walk-on volt a csoportunkban egy lány, aki a barátnőjével feltűnően sokat fotóztatta magát, de mindig egyedül és olyan fura hátterekkel, mint például a Bragán egy ütött-kopott, lemálló festékfoltokkal borított, ronda palánkkapu.

Nos, ha ehhez a szenvedélyhez hozzáadjuk azt a lehetőséget, hogy drága indonézeink egy bule társaságában szerepelhetnek a képen, akkor áll elő az az eset, hogy fent nevezett bule nem sétálgathat nyugodtan a Kawah Putih tavának partján, vagy nem élvezheti zavartalanul a Nagy Mecset tornyából eléje táruló városképet. Sőt a Pasar Barun, vásárlás közben is elkaptak már, hogy a kendők és ruhák között készüljön egy közös fotó.

2) Csordaszellem

Szebben fogalmazva: az indonézek szeretik egyértelműen láthatóvá tenni, hogy összetartoznak. Ezt legegyszerűbben egy egyenpólóval érik el.

Az International Day alkalmával a rendező lányok szép egyen batik-blúzban voltak, a fiúk pedig batik-ingben. A résztvevők egyenpólót kaptak. A Pusat Bahasa által szervezett kiránduláson is az egyenpóló kiosztásával kezdtük a reggelt. A Historical Walk alkalmával az iskola diákjai szintén egyenpólóban voltak. Ha a városban nagyobb csoportosulást látunk, annak tagjai esélyesen ugyanolyan ruhát viselnek. Ez persze praktikus is, mert így könnyebb felismerni - akár távolabbról is - a csoport elkóborolt egyedeit.

És ez indokolja azt, hogy ha hazafelé megyek az angkottal a Jl. Surapati-n, egymást érik a szabóságok és pólónyomó kisüzemek. A boltok kirakata egy tematikus szótár ruházkodással foglalkozó fejezetéhez hasonlít: kaos, spanduk, jas, jaket, blus, kemeja (póló, molinó, dzseki, rövid dzseki, blúz, ing) - ezeket a szavakat már jól megtanultam.

Az a lényeg, hogy itt tartózkodásom alatt T-shirt fazonú pólót nem szabad vennem, mert abból év végére szép gyűjteményem lesz.

3) Beszédmánia

Ez elsősorban nem azt jelenti, hogy szeretnek beszélni (bár szeretnek), hanem azt hogy szenvedélyesen szeretnek beszédet tartani. Megnyitóbeszédet, köszöntőbeszédet, köszönőbeszédet, elköszönőbeszédet, záróbeszédet, és még ki tudja miféléket. Az első benyomások itt is Jakartából valók, de azóta egy másfajta helyzetben is megfigyelhettem a jelenséget, amikor az angolóra elején én in medias res el akartam kezdeni a munkát, de aztán Indra átvette a szót és köszöntő ill. bevezető szavakkal megnyitotta a találkozót, ahogy azt kell. Bámulatos, ahogy mindennek megadják a módját és ezzel a módszerrel a nagy semmiből is valamit teremtenek. Minden apró eseménynek megadják az annak kijáró tiszteletet. Első körben fölösleges külsőségnek tűnik, de ahogy hozzászoksz, már hiányzik, és fura érzésed van, ha nem kezdtétek el és zártátok le annak rendje és módja szerint a dolgot.

Hmmm, kíváncsi lennék, hogy vajon az élet minden területén ilyen akkurátusan alkalmazzák-e a módszert. Például szex előtt?

"Köszöntelek téged, kedves feleségem! Azért gyűltünk itt össze a hitvesi ágyban, hogy újabb közös gyermeket nemzzünk."

És utána?

"Köszönöm minden megjelentnek az aktív és lelkes közreműködést."

(09-12-05)