Milenával már régóta megegyeztünk, hogy elmegyünk egy étterembe és megkóstoljuk a kígyót.
Erre egy csütörtöki napon került sor.
Indonéziában sok fura dolgot lehet enni, de nem könnyű fellelni a helyet, ahol ezt meg lehet tenni. A muszlimok nem esznek kígyót, így egy kínai étterembe kellett elmennünk, ami a város keleti világvégén van. Milenával és Florance-szal egy iszonyú forgalmas kereszteződésben vártunk bő fél órát Mártára, mert ő tudta pontosan a Naya étterem helyét.
Mikor mi végre megérkeztünk, Tünde még úton volt, így nem vártuk meg a rendeléssel. Ezt jól tettük, mert a lányok befejezték az evést és le is léptek, mire Tünde megérkezett.
Az étterem végtelenül puritán volt. Kör alakú asztalok székekkel, és ... ennyi. Na jó, volt két kép a fehér falakon. De sehol egy növény, egy melegebb szín, virág vagy dísz az asztalokon. Nem erőltette meg magát a lakberendező!
Kis indonéz-magyar kígyószótár:
ular = kígyó
darah = vér
empedu = epe
kering = száraz, szárított
goreng = sült, rántott
asam = savanyú
manis = édes
ular = kígyó
darah = vér
empedu = epe
kering = száraz, szárított
goreng = sült, rántott
asam = savanyú
manis = édes
Mindenki izgatott volt, de féltünk is, hogy milyen lesz, nem is az íze, hanem a formátuma. Ráadásul mi Milenával előtte bezabáltunk az Unpad kantinjában, mert a Kantor Kerjasama meghívta az összes külföldi diákot ebédre (ennek okáról bővebben egy későbbi bejegyzésben), így végül közösen rendeltünk egy adag "Ular Goreng Asam Manis"-t, vagyis sült kígyót édes-savanyú szószban.
Én őszintén szólva egy kicsit csalódott voltam, amikor kihoztak egy tálat tele ropogós bundában sült húsbarabokkal, amelyek vörös szószban álltak. Jól nézett ki, de semmi kígyószerű nem volt benne. Tudat alatt biztos valami olyanra számítottam, mint amit Michael Palin élt át Sanghajban, amikor az éttermi asztal lábánál nyúzták meg neki a kígyót, és az még fejetlenül-bőrtelenül is vonaglott egy darabig. Hát, a mi első kígyóélményünk nem volt ilyen bizarr-látványos. Ellenben nagyon finom. A kígyó isteni étek! Sajnos nem tudom, hogy pontosan milyen fajta kígyót ettünk, de ennek a húsa fehér volt, puha, omlós, kicsit hasonlított a csirkére meg a halra is. (Igen, tudom, lehet, hogy igazából csak csirke volt, amit kígyóként adtak el nekünk, de akkor is megérte, mert ilyen csirkét még nem ettem!!!)
Úgy mentünk oda, hogy csak megkóstoljuk, hisz lehet hogy nem is ízlik, és ki tudja, mennyibe kerül! Kellemes csalódás volt azonban, hogy a kígyó egyáltalán nem megfizethetetlen. A mi adagunk 25ezer rúpiába került, ami egy normális vendéglői ár. A rizst külön számolják, 3.000-be kerül. A "Strawberry Corner"-ben ettem már sima smack-levest húsgombóccal 30ezerért, szóval a kígyó abszolút megéri!
Én őszintén szólva egy kicsit csalódott voltam, amikor kihoztak egy tálat tele ropogós bundában sült húsbarabokkal, amelyek vörös szószban álltak. Jól nézett ki, de semmi kígyószerű nem volt benne. Tudat alatt biztos valami olyanra számítottam, mint amit Michael Palin élt át Sanghajban, amikor az éttermi asztal lábánál nyúzták meg neki a kígyót, és az még fejetlenül-bőrtelenül is vonaglott egy darabig. Hát, a mi első kígyóélményünk nem volt ilyen bizarr-látványos. Ellenben nagyon finom. A kígyó isteni étek! Sajnos nem tudom, hogy pontosan milyen fajta kígyót ettünk, de ennek a húsa fehér volt, puha, omlós, kicsit hasonlított a csirkére meg a halra is. (Igen, tudom, lehet, hogy igazából csak csirke volt, amit kígyóként adtak el nekünk, de akkor is megérte, mert ilyen csirkét még nem ettem!!!)
Úgy mentünk oda, hogy csak megkóstoljuk, hisz lehet hogy nem is ízlik, és ki tudja, mennyibe kerül! Kellemes csalódás volt azonban, hogy a kígyó egyáltalán nem megfizethetetlen. A mi adagunk 25ezer rúpiába került, ami egy normális vendéglői ár. A rizst külön számolják, 3.000-be kerül. A "Strawberry Corner"-ben ettem már sima smack-levest húsgombóccal 30ezerért, szóval a kígyó abszolút megéri!
Tünde még nem volt sehol, amikor a lányok otthagytak engem az üres étteremben. De türelmesen vártam, mert tudtam, hogy csak most jön a kóstoló java: a vér és az epe!
Egy piros műanyagtálcán szolgálták fel a két kis műanyagpoharat, amelynek egyikében (vér)vörös folyadék állt, míg a másikban egy aprócska epehólyag úszott átlátszó folyadékban. Alapos szaglászás után kiderült, hogy az epe alkoholban úszik, és a vérhez is alkoholt kevertek. Lefotóztunk mindent, és azon tanakodtunk, hogyan is kéne elfogyasztani a dolgokat, milyen sorrendben és milyen sebességgel, amikor az egyik felszolgáló figyelmeztetett, hogy hajtsuk fel a vért, mert az frissen jó és lassan megalvad.
Nos, a kígyóvérnek véríze volt, amelyet az alkohol sem tudott elnyomni. Őszinte leszek: undorító volt! Nem ihatatlanul undorító, nem jött vissza, de nem fogok rászokni. Maradok a tiszta, vértelen felesnél.
Az epét állítólag csak fel kell hajtani, egyben lenyelni. Kértünk, illetve megpróbáltam kérni egy kést, hogy félbevágjuk és elosztva az alkoholt is, mindketten megkóstoljuk. Kértünk egy tiszta pohárkát is. Erre a srác hozott egy csipeszt és egy orvosi ollónak tűnő eszközt, amellyel belevágott a kis zsákba, abból kifolyt a folyadék és fekete tócsaként megült az alkohol alján. Az üres "zsákot" pedig beletette a tiszta pohárba. Láthatóan nem értette meg az akció célját, hogy az új pohár a lötyi elosztására való, de biztos nagyon profinak tűntünk, hogy az alkoholba keverve akarjuk élvezni az epe ízét!
Végül elosztottuk a kotyvalékot, de nem az epe, hanem csak az alkohol ízét élveztük. Volt benne valami kesernyés, de a vérrel nem vetekedhetett. És képzeljétek, lehet szárított epét is rendelni! Az még undibb lehet! Legközelebb kipróbálom! Mert természetesen lesz legközelebb! Ha vámpírkarrier nem is áll előttünk, büszkén vállaljuk kígyózabáló mivoltunkat!
(09-12-03)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése